Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-22 / 44. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. FEBRUÁR 22., KEDD 15 Már az összes jegy elkelt Aerobic EB Budapesten Manapság, amikor gyakorlatilag már mindent felfedeztek és „kitaláltak” a sportban is, kifejezetten különleges élmény, ha egy sportág megszületik. Valami ilyesmi történik a versenyaerobickal is, hiszen négy éve még híre- hamva sem volt ennek a sportágnak Magyarországon. Ezúttal pedig az első Európa- bajnokságra készül Budapest. A kontinensviadalt szombaton bonyolítják le a Nemzeti Sportcsarnokban. Deésy György főtitkár arról számolt be, hogy már elkelt az összes jegy. Lehetővé teszik, hogy a péntek délutáni — gyakorlatilag a versenyprogrammal azonos ritmusú — edzésre is belépőt válthassanak az érdeklődők a helyszínen. A közönséget szolgálja majd az a két nyílt óra, amit pénteken este, illetve szombaton délelőtt külföldi vendégelőadók tartanak majd a Tornacsarnokban (jegyek erre is a helyszínen válthatók), valamint a Compex- po szervezésében a háromna- pőos aerobic-kiállítás és -vá- ,sár. Az EB-re a magyarokkal együtt 14 ország 85 versenyzője nevezett. A magyarokat két csapat képviseli. Országonként a bajnokok jönnek Budapestre. A négy versenyszámban — férfi és női egyéni, páros, illetve csapat — a mezőny első fele kvalifikálja magát a Tokióban megrendezendő Világ Kupára. Sinkó Béres Andrea, a válogatott megbízott szövetségi kapitánya elmondta, hogy a felkészülés utolsó szakaszát a keret együtt, a szabadság-hegyi edzőtáborban tölti, legjobb eredményt pedig Simkó Andreától várják, akinek esélye van dobogós helyezésre is. A versenyt szombaton 14 órakor kezdi a női mezőny, majd a férfiak, a párosok és a háromfős csapatok következnek. A magyar indulók: Simkó Andrea. Mészáros Réka (női egyéni), Körtvélyessy Ákos, Tatár András (férfi egyéni), Borbély Lídia, Kőszegi Viktória, illetve Hídvégi Andrea, Szegedi Ferenc (páros), Bogár Szilvia, Mészáros Réka, Bottyán Béla, illetve Szentgyörgyi Rómeó, Katus Attila, Katus Tamás (csapat). Feljebb léptek az utolsó helyről Jó rajtot vett a Pemü A férfi kézilabda NB 1-ben a hét végén a solymári Pemii SE hazai pályán fogadta a középmezőnyben található Tangs - ram-Nagykanizsa együttesét. Pemü SE—TungsramNagykanizsa 25-19 (12-10) Solymár, 600 néző. V.: Soltész, dr. Soós. Pemii SE: Hernela — Bazsik (5), Dobrovits (4), Vecsernyés (1), Lakatos (3), Lehel (2), Béres (9). Csere: Kerekes (kapus), Szabó, Elek (1), Sodró. Az őszi szezonban gyenge teljesítményt nyújtó megyei gárda kitűnő rajtot vett a tavaszi küzdelmek során, hiszen a pécsiek után, a nagy- kanizsaiak ellen is győzni tudtak. A kétgólos félidőbeli vezetés után a második játékrész közepére a vendégek 17-15-ig még tartották magukat, ám a solymáriak újítani tudtak, s ezzel a két ponttal elkerültek a tabella utolsó helyéről. Négy telitalálatos A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 7. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1 239 079 forint, 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 473 356 forint, 12 találatos szelvény 303 darab, nyereményük egyenként 11 456 forint, 11 találatos szelvény 2902 darab, nyereményük egyenként 1196 forint, 10 találatos szelvény 18 644 darab, nyereményük egyenként 279 forint. A Góltotón első nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt. Az első nyerőosztályban a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 656 854 foj rint. A második nyerőosztályba sorolt szelvény 7 darab, nyereményük összege nettó 16 578 forint. A harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 298 darab, nyereményük összege nettó 201 forint. A teke Szuper Ligában Ceglédi „ifigyógyír” Ózdon Korábbi győzelme után nagyarányú vereséget szenvedett a ceglédi férfi tekecsapat Ózdon. Teke férfi Szuper Liga: Ózdi Spartacus—Ceglédi Közgép 6-2 (5255-5166). A ceglédiek eredményei: Rimó- czi Z. 920, Korpácsi 901, Szakter 860, Sándor 847, Temmel 836, Seres és a helyére beállt Nyíri 807 fát ütött. A sorrend: 1. BKV Előre 20, 2. Pápa 18, 3. FTC 15, 4. Szeged 14, 5. Szolnok 13, 6. Ceglédi Közgép 7, 7. Ózd 5, 8. Szombathely 4 ponttal. Szombaton 8.30 órakor a Szolnok vendégszerepei Cegléden. Ifjúságiak: Ózd—Ceglédi Közgép 0-4 (1570-1674). Zsíros 872, Kazai 802 fát ütött. Ezzel az eredménnyel feledtette múltkori otthoni vereségét a Közgép, amikor is 4-0-ra kikapott a Szombathelytől (1659-1749), Zsíros 808, Seres 850 fát ütött. Hunyady Emese olimpiai bajnok Hosszú út vezetett a városligeti műjégpályától a hamari olimpiai dobogó tetejéig. Hosszú, rendkívül fáradtságos, buktatókkal és egyre tovább, feljebb lendítő sikerélményekkel teli út. De megérte. Megérte szenvedni, edzeni izomszakadtáig, a fájdalomküszöbön is túl. megérte állampolgárságot váltani, magyarból osztrákká lenni, mert Emese célba érkezett. Ott állhatott a hamari. felfordított vikinghajó alakjára emlékeztető jégstadion közepén, az olimpiai dobogó tetején. Hunyady Emese olimpiai bajnok lett! Emese, aki az 1984-es szarajevói olimpiai játékokon még a magyar színeket képviselte, pályafutása legnagyobb sikerét már osztrákként szerezte: hétfőn 1500 méteren legyőzhetet- lennek bizonyult. Pedig az első párban indult német nagy esélyes, Gunda Niemann rendkívül erős időt futott, de nem fe- lülmúlhatatlant. A második párban rajtolt amerikai sprintkirálynő, Bonnie Blair mindenesetre, ha csak hajszálnyira is, de elmaradt tőle. A harmadik párban indult aztán Hunyady, aki valamennyi részidejénél felülmúlta addig rajtolt riválisait, s mint később kiderült, 2:02,19 perces ideje aznap megdönthetetlen volt. A mezőny hátralévő feléből csak az orosz Szvetlána Fedotkina tudott némi meglepetést szerezni, Emese eredményét szerencsére nem volt képes megközelíteni, de a rendkívül csalódott Niemannt hátrébb tudta szorítani, Blairt pedig „lelökni” a dobogóról. Az 1966. március 4-én Budapesten született Hunyady Emesének nem ez volt egyébként az első olimpiai érme, hiszen Albertville-ben, két évvel ezelőtt, 3000 méteren szerzett Keszthelyi, Rácz: kiábrándító Az alpesi mezőny a technikai számok helyszínére, Hajjelbe költözött hétfőn. A női kombinációs versenyszámban az első nap után természetesen lesiklóspecia- listák álltak az élen, ám várható volt, hogy a végső elsőségbe áligha tudnak beleszólni. Amióta a végeredmény alapját nem pontszámítás, hanem az időeredmények összesítése adja, a kombináció egyértelműen a műlesik- lók privilégiuma lett. Márpedig ennek fényében három esélyese maradt a hétfői versenynek: a lesiklás ötödik, hatodik és hetedik helyezettje. A svéd Pernilla Wiberg, aki Álbert- ville-ben az óriásműlesiklást nyerte, a fiatal olasz Moréna Gallizio és a svájci síkirálynő, Vreni Schneider. A műlesiklás első futamában Wiberg, Schneider és Gallizio volt a sorrend, így az összesítésben Wiberg előnye hat tizedmá- sodperc volt az olasszal szemben, akit egyetlen századdal követett Schneider. Kiesett ugyanakkor a lesiklás olimpiai bajnoknője, s az első kombinációs szakasz után élen álló német Katja Seizinger, ami nem különösebb meglepetés, miután a fiatal síelőnő csak a száguldást szereti. És a magyarok? Keszthelyi Szvetlána és Rácz Ofélia sikerrel túljutott a számára gyengébb lesikláson vasárnap, hogy azután hétfőn kiábrándítóan szerepeljen. Magyar síelőknek emberemlékezet óta nem járt ki ilyen előkelő rajtszám, mivel a lesiklásban jó néhány vetélytársat megelőztek, s miután a műlesikló- rangsoruk sokkal jobb. Ezek után az orosz származású Keszthelyi (férjhezmenetele előtt Pu- piscsevá) 21-es rajtszámmal a táv felénél tévesztett pályát, és esett ki, majd a huszonötödikként indult Rácz Ofélia számára a harmadik kapunál ért véget a verseny (a futamot 59 kapu tarkította). Magyarok nélkül zajlott tehát a műlesiklás második futama. Óriási izgalmak közepette a 30 éves Schneider érte el ugyan a legjobb időt, de az utána startoló Wiberg 13 századot megőrzött addigi előnyéből. Gallizio pedig leszorult még a dobogóról is, mert a szlovén csapat egyik tehetsége, Alenka Dovzan a második futam harmadik idejével megszerezte a bronzérmet. Női alpesi kombináció, olimpiai bajnok: Pernilla Wiberg (Svédország) 3:05,16 p.; 2. Vreni Schneider (Svájc) 3:05,29; 3. Alenka Dovzan (Szlovénia) 3:06,64; 4. Moréna Gallizio (Olaszország) 3:06,71; 5. Martina Érti (Németország) 3:08,78; 6. Katja Koren (Szlovénia) már egy bronzérmet, s ugyanezen a távon már itt, Lilleham- merben is kiérdemelt az orosz Szvetlána Bazsanova mögött egy ezüstérmet. Azt, hogy a jelenleg az ausztriai Badenben élő, 167 centiméter magas, 63 kilogrammos bajnoknő — akinek magyar rekordjait a Rozmaring SE olimpikonja, Egyed Krisztina a napokban adja-ad- hatja át a múltnak —- képes győzni valamelyik olimpiai távon, már sejteni lehetett a téli játékokat néhány héttel megelőző négytávú összetett világbajnokságon mutatott formája alapján. Emese ugyanis az 1993-ban szerzett ezüstérme után, Calgaryban végre négytávú összetett világbajnok lett. Eredménylistáját 1993-ban szerzett négytávú összetett Eu- rópa-bajnoki cím, 1992-es ezüst-, s 1994-es bronzérem is gazdagítja. Női 1500 m-es gyorskorcsolyázás, olimpiai bajnok: Hunyady Emese (Ausztria) 2:02,19 p.; 2. Szvetlána Fedotkina (Oroszország) 2:02,69; 3. Gunda Niemann (Németország) 2:03,41; 4. Bonnie Blair (Egyesült Államok) 2:03,44; 5. Annamarie Thomas (Hollandia) 2:03,70; 6. Szvetlána Bazsanova (Oroszország) 2:03,99. A téli olimpia tizenegyedik napján, kedden négy számban avatnak bajnokot. A 11. nap, február 22., kedd: Síelés: 10.30 ó: férfi 4x10 km-es sífutóváltó, Lilleham- mer — eredményhirdetés; 12.30 ó: síugrás, csapatverseny, nagysánc, Lillehammer — eredményhirdetés. Jégkorong: 16.30 ó: a 9—12. helyért: Ausztria— B/6., Lillehammer; 21.00 ó: a 9—12. helyért: B/5.—Norvégia, Lillehammer. Gyorskorcsolya: 19.00 ó: rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 m, Hamar — eredményhirdetés; rövidpályás gyorskorcsolya, női 3000 m-es váltó, Hamar — eredményhirdetés. Ljubov Jegorova minden idők legjobbja Újabb orosz aranyérem született a téli olimpián. A Jelena Vjalbe, Larissza Lazutyina, Nyi- na Gavriljuk és Ljubov Jegorova összeállítású csapat (megelőzve Norvégiát és Olaszországot) nyerte meg a nők 4x5 km- es sífutó-váltóversenyét hétfőn. Az első három sorrendje ugyanaz, mint Albertville-ben volt. Az orosz és a norvég csapat azóta csak egy helyen változott, míg az olasz váltóban ugyanaz a négy sífutónő harcolta ki a bronzérmet, akik a két évvel ezelőtti ötkarikás játékokon is. Az újabb orosz aranyérem azt is jelenti az orosz Ljubov Jegorova számára, hogy most már ő minden idők legeredményesebb versenyzője a téli olimpiák történetében. Jegorova a hétfői váltóban élete hatodik aranyérmét nyerte. További három olimpiai ezüstérem is gazdagítja medálgyűjteményét. Az örökranglistán megelőzte a gyorskorcsolyázó Ligyija Szkob- likovát, aki „csak” hat aranyéremmel büszkélkedhet, ezüsttel nem. Női 4x5 km-es sífutóváltó, olimpiai bajnok: Oroszország (Jelena Vjalbe, Larissza Lazutyina, Nyina Gavriljuk, Ljubov Jegorova) 57:12,5 p.; 2. Norvégia (Trude Dybendahl, Inger Helene Nybraaten, Elin Nilsen, Anita Moen) 57:42,6; 3. Olaszország (Bice Vanzetta, Manuela di Centa, Gabriella Paruzzi, Stefánia Belmondo) 58:42,6; 4. Finnország 59:15,9; 5. Svájc 1:00:05,1 ó; 6. Svédország 1:00:05,8. Olimpiai és világbajnokok fellépésével Hokiaranyért a BS jegén Sportgála Vácott FTC kontra Álba Volán Vácott, a művelődési ház színháztermében nagyszabású sportgála tanúi lehetnek ma az érdeklődők. Az ötletet a szervezőknek a focicsapat nagyszerű őszi szereplése, valamint a kézilabdás lányok szintén szép sikersorozata adta. Az este 18 órakor kezdődő műsorra a belépés ingyenes, ám a bejáratnál elhelyezett urnákba, ki-ki „tehetsége” szerinti összeggel járulhat hozzá a váci focigi- mi alapítvány támogatásához. A helyi sportolók jelenlegi jó teljesítménye arra ösztönözte a rendezőket, hogy az elmúlt évek sikereit is felelevenítsék. Ehhez olyan világhírű, Vácról elszármazott sportolókat sikerült megnyerni, mint Kulcsár Gergely, Gyulay Zsolt, Dónusz Eva, Fidel László, Völgyi Péter. Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakosunkat pedig, mivel személyesen nem tud megjelenni, egy hangkazettáról hallhatják a jelenlévők. A sportgála szervezői nem feledkeztek meg az edzőkről, szakvezetőkről sem, így a szinte szurkolói ankétnak is tekinthető rendezvényen a közönség találkozhat Babella Lászlóval, Csereklye Józseffel, Jeszenszky Istvánnal, Palicskó Tiborral, Both Józseffel, Haász Sándorral és a jelenlegi focicsapat sikeredzőjével, Csank Jánossal is. A sportgálán fellép még a Vác FC-Samsung labdarúgócsapata és a Váci Forte női kézilabda-együttese is. A világ- és olimpiai bajnok sportolókról pedig egy nagy kivetítővásznon láthatnak felvételeket egy-egy emlékezetes versenyükről. O. Gy. Kisebb-nagyobb botrányokkal, de utolsó felvonásához érkezett az első osztályú jégkorongbajnokság. Pénteken a Budapest Sportcsarnokban már a Postabank által felajánlott kupáért és az 500 ezer forintos pénzdíjért lép jégre a Ferencváros-Whirl- pool és az Álba Volán. A finálé második, hétfői mérkőzését egyébként a televízió is közvetíti. Döntetlen esetén egyszer ötperces hosszabbítás és „hirtelen halál” következik, azaz első gólig játszanak a csapatok. Ha ez sem hoz döntést, büntetőkre kerül sor. A két BS- beli találkozó a fővárosi csapatnak, a bajnok Ferencvárosnak kedvez, ám a pillanatnyi erőviszonyok alapján mégis a kupagyőztes Álba Volán felé billen a mérleg nyelve. A helyosztók programja: Február 24., csütörtök; a 3. helyért: UTE-Halls—Dunaiért, Megyeri út vagy Kisstadion, 18 óra. Február 25., péntek; az 1. helyért: Ferencváros-Whirlpo- ol—Álba Volán, Budapest Sportcsarnok, 18 óra. Feburár 26., szombat; a 3. helyért: Dunaferr—UTEHalls, Dunaújváros, 18 óra. Február 28., hétfő; az 1. helyért: Álba Volán—Ferencvá- ros-Whirlpool, Budapest Sportcsarnok, 18.45 óra. Március I., kedd (ha szükséges); az 1. helyért: az első helyen döntőbe jutott csapat pályáján, 18 óra. Március 2., szerda (ha szükséges) a 3. helyért: UTE-Halls—Dunaferr, Megyeri út vagy Kisstadion, 18 óra.