Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-02 / 27. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. FEBRUAR 2., SZERDA Miként járt a vérségi krónikás? Hogy a fiatalok jól érezzék magukat... — Én inkább a belső pénzügyi, számviteli dolgokkal szeretek foglalkozni, a szervezést Józsa János vállalkozóra. önkormányzati tagra hagyom — jelenti ki Csibi József vérségi polgármester, amikor leültünk beszélgetni, hogy kérésemre bemutassa ezt a gyönyörű fekvésű megyehatár-széli kisközséget. — Tudja — magyarázta —, egész életemben pénzzel foglalkoztam, előbb mint az OTP gödöllői kirendeltségének alkalmazottja, majd az aszódi fiók vezetőjeként, vése legyen vérségi. Az egykori „Törekvés” profilját megváltoztatták, a munkaerő-igényes ágazatokat leépítették. Mindebből következett, hogy a település kezdett elsorvadni: a fiatalok már nem helyben képzelték el a jövőjüket, hanem Aszódon, Ikladon, Gö- dölló'n, sőt Budapesten kerestek megélhetést maguknak. Versegen pedig egyre több ház maradt üresen... * — Hát így állt a falu 1990-ben, amikor átvettük az kis településnek étterme van. Ki a tulajdonos? Az Afész? — Azé volt — válaszolja somolyogva Józsa —, de már az enyém. Nemrég vásároltam meg, azelőtt pedig hosz- szú éveken keresztül béreltem. De aztán arra gondoltam, legyen inkább az enyém a haszon. — Ami azonban — jegyzem meg —, ahogy a forgalmat elnézem, nem lehet túl nagy- ■ — Hát nem is ebből élek meg... — Hanem miből? * * Verseg gyönyörű fekvése azonnal feltűnik a látogatónak Vimola Károly felvételei gül pedig a honvédség szolgálatában. A polgármester részletesen mesél az életéről, így éppen- hogy csak a falu múltjára terelődött a szó, amikor megérkezett a már említett vállalkozó, aki aztán azonnal bekapcsolódott a beszélgetésbe. Csibi József a község történetéről csupán érintőlegesen szólt, hiszen ő maga csak 1979-ben költözött a településre. Annyit azért elmond, hogy Versegen egykor több mint kétezren laktak, ma viszont már ezerötszázan sem. — A többit megtudhatja Bene Mihály helytörténetéből, amelyet még úgy egy jó évtizede adott ki az aszódi múzeum. Majd adok belőle egyet. — 5 mennyire van benne a település közelmúltjának a történeté? — érdeklődöm. Kiderül, hogy ezt a témakört is érintette a kötet szerzője, azonban, ahogy az annak idején lenni szokott, lehetett volna még mit írni róla... Any- nyi bizonyos, hogy a megjelenés után a szerző így is kénytelen volt megválni a munkahelyétől, az általános iskolától. így aztán mégis élő szóból — jobbára Józsától — tudom meg, hogy a vérségi Törekvés Tsz jól menő szövetkezet volt egészen addig, amíg össze nem vonták előbb a kar- tali, majd a hévízgyörki-bagi „társaival”. A központ végül ez utóbbi településre került, s némi manipulációval sikerült azt is elérni a „fenti” hatalmasságoknak, hogy az elnök irányítását — magyarázza a vállalkozó. — De nem sokáig — teszi hozzá határozottan, s egy beszámolót ad a kezembe, amely a Versegért Alapítvány 1991—1993. november 20-a közötti tevékenységéről szól. — Majd otthon fussa át! — kéri Józsa. — Ebben megtalálja mindazt, amit a címben jelzett időpontig az alapítvány végzett a faluért. Szó van benne parkosításról, a járdaépítésekről, és még számos dologról, amit szívesen meg is mutatunk délután, hogy a saját szemével láthassa a fejlődést. Addig, ha megengedi, meghívjuk egy ebédre. — De miért alapítványról van szó ebben a beszámolóban? — érdeklődőm a vendéglő felé menet. — O — mondja a polgár- mester —, ez nagyon egyszerű. Az adózás miatt. Régebben, amikor bejegyeztettük, akkor még jó néhány beruházás áfa-ját vissza lehetett igényelni. A lényeg az volt, hogy a visszakapott pénzt ismét az alapítványba forgassuk, vagyis nem dolgozhattunk haszonra. De hát nem is ez volt a célunk, hanem az, hogy minél kevesebb pénzből minél több mindent meg tudjunk valósítani. Ma már persze ezt a kiskaput is becsukta az adóhatóság... A vendéglőben Józsa igen otthonosan mozog, miközben lekabátolunk, benn jár a konyhában. — Ritka — jegyzem meg az ételre várva —, hogy egy ilyen — Leginkább kereskedésből, de vállalok mindent, például esküvők rendezését, és így tovább. * Ebéd után a vállalkozó kisbuszával falunéző „körútra” indulunk. A település felső végénél, a temetőnél kezdjük. A sírok mindenütt szépen rendben vannak tartva, a ravatalozóhoz betonút vezet. A polgármester kérésére a temető gondnoka kinyitja, s megmutatja a kocsiszínt — benne a Szent Mihály lovát —, a koporsólerakatot, az irodát, a hűtőt. — Mindenki azt mondja — meséli a polgármester miközben körbevezet —, hogy a környékünkön miénk a legszebb temető. Miközben magyaráz, Józsa a temető gondnokával tárgyal. — Sajnos megnyomta a hó a csatornát, azóta a falra is csorog a víz — magyarázza a gondnok a vállalkozónak, aki azonnal megmondja, hogy melyik kisiparosnak kell szólni, hogy javítsa ki a hibát. A temető után az iskola felé vesszük az utunkat. Útközben a polgármester és a vállalkozó fölváltva hívják fel a figyelmemet a falu gyönyörű fekvésére, mutatnak egy nagyobb üres részre, amelyet vissza akarnak szerezni a téesztől, hogy kioszthassák házhelynek — ily módon is igyekszenek a fiatalokat helyben tartani —, majd sorolják, hogy az egyes utcákban hány méter járdát betonoztak már le, hová ültettek újabb és újabb facsemetesorokat. — Sokáig két helyre jártak iskolába a vérségi gyerekek — mutatja az utat az oktatási intézményben Józsa János —, mondhatom, rendkívül rossz körülmények közé. Akkor kellett volna eljönnie, hogy lássa a különbséget. Akkor kinti WC-kre jártak a gyerekek, cserépkályhával fűtöttek. Tarthatatlan volt az állapot, mindenképpen át kellett alakítanunk az egész épületet. Három tanteremmel kibővítettük az iskolát, központi fűtést szereltünk föl. — S honnan volt ehhez pénzük? — Sokfelől. Három és fél millió forint céltámogatást szereztünk, saját erőt is igénybe vettünk, a kapcsolatainkat is, de a legtöbb hasznunk a társadalmi munkából volt. Jöjjön — vezet tovább Józsa — megmutatom a sportcsarnokunkat is. A tornateremben, vagy ahogy a vállalkozó kifejezte magát, a sportcsarnokban óra volt. így aztán éppen csak bekukkantottunk a hatszáz négyzetméteres terembe. — Itt ugyancsak örömmel tanítanak a pedagógusok — vélem. A polgármester ideges mozdulatot tesz. — Erről inkább ne beszéljünk, nem akarok feszültséget... Az iskolából a művelődési házhoz megyünk, amely —jóllehet a hatvanas években építették — máris teljes átalakításra szorul. Már kintről is hallatszik a munka zaCsibi József polgármester ja, a kalapálás. Bent hatalmas, az átalakítási munkálatokból származó porfelleg fogad. A színházterem közepén a parketta hatalmas ívben föl van púposodva. Nyilván valamiféle csőtörés a „bűnös”. — Ne lépjen rá, könnyen beszakadhat — figyelmeztet a vállalkozó, miközben a fal mellett oldalazva vezet tovább. — Ebben az épületben lesz a polgármesteri hivatal is — mesél a tervekről, amelyekből kiderül, hogy szinte egyetlen közintézményt — óvodát, orvosi rendelőt, egészségügyi házat, postát sem hagynak meg a régi állapotában. * — A tervek szépek, de vajon van-e hosszú távon is jövője a falunak? — utalok a délelőtti beszélgetésünkre, arra, hogy Verseg lakóinak száma egyre alacsonyabb. — Kell, hogy legyen — magyarázza a vállalkozó. — Amit létrehozunk, azt nem vihetik el innen, az mindig is érték lesz. Igyekszünk gondoskodni a rászoruló öregekről is, de a fő célunk mégiscsak az. hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Már vannak terveink a munkahelyteremtést illetően is... — A közintézmények rendbetételével párhuzamosan fejlesztjük az infrastruktúrát is — veszi át a szót a polgár- mester. — Vizünk már van, ebben az évben kezdik bevezetni a gázt, s ha minden igaz, hamarosan megoldódik a telefonprobléma is. Egyedül a csatornázás van még függőben, azt ugyanis egyelőre még állami támogatással sem tudjuk megoldani. — No, meg — teszem hozzá — az, utak állapotán is lehetne még javítani... — így igaz — hagyja helyben a polgármester — Verse- gen sajnos nagy az átmenő forgalom, ugyancsak igénybe vannak véve az útjaink. Megírtam a minisztériumnak, hogy nem elég a kátyúzás, az olyan, mint amikor a döglött lovat patkolják, komolyabb rendbetételre volna szükség. Azt válaszolták — meséli —, hogy a mi levelünkből a sértődöttség szól. Pedig nem erről v^It szó... Az idő végül is minkét igazolt, amióta új miniszter vezeti a tárcát, már komolyabb munkát veszek észre a Versegre vezető utak rendbetételét illetően... Erősen a délutánba hajlott már az idő, amikor elbúcsúztam vendéglátóinktól. Bár egy rövid nap mindenképpen kevés ahhoz, hogy egy települést mélyebben, megismerhessünk, annyi bizonyosnak tűnik, Versegnek nemcsak múltja, hanem jövője is van. Hardi Péter Szukebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Verseg középkori eredetű települése (átépített templomán a román és gótikus részletek még ma is láthatók) a török időkben nem pusztult el. A falu 1695-től a Podmanicz- kyak birtoka és később a Majthényiek is birtokosok itt a XVIII—XIX. század folyamán. Ez idő tájt Versegen több kúria, illetve kastélyként említett nemesi lakhely épült. Már az 1783-ban készült katonai térképen is jeleznek itt egy kúriát. 1945-ben még négy állott. Ezek közül a templom közelében az 1848-ban épült Majthényi-kastélyt megrongálódott állapota miatt 1954-ben indokolatlanul lebontották. Ugyanakkor a község szélén álló Valkó kúriát — amely szintén a Majthényi családé volt egykor és a XIX. század második felében épült késő klasszicista stílusban — terménygyűjtő háznak használták a helybeliek, pedig a szép, oszloptomá- cos épület a boltozott pincéivel igényesebb rendejtetést érdemelt volna. A mai József Attila utcában is állt egy kúria, a volt Zol- tán-kúria, amelynek földszintes, klasszicista épületét az állami gazdaság istállónak vette igénybe. Az egyetlen épen maradt kastély épülete, a Verseghez tartozó Fenyőharaszt- pusztán álló Podmaniczky-kastély is praktikus célt szolgált az ötvenes években, a Hatvani Cukorgyár Célgazdaságának üzemegységeként. A műemlék jellegű szép épületben később vendégházat alakítottak ki. A kastély 1806-ban épült, de 1868 körül igen szépen átalakították klasszicista stílusban és meg is nagyobbították. A szélesen elnyújtott földszintes épület, a főhomlokzata közepén a hatoszlopos, oromzatos rizalitjá- val (előre ugró épületrész), valamint az udvari homlokzatán húzódó hosszú oszlopos tornácával a magyar vidéki kastélykúriák egyik jellemző példája. Tervezőjét nem ismerjük, de nemes arányai jó mestert sejtetnek. Feltehetően valamelyik pesti építész műve lehetett. Pest ugyanis ekkor már igen erősen hatott a vidék fejlődésére, innen kerültek ki a legjobb építőmesterek és az építtető Podmaniczky család mindenképpen az igényesebb megbízók közé tartozott. E kastély megmaradása a község szempontjából felbecsülhetetlen érték. Mert Verseg az elmúlt negyven évben elpusztult és tönkretett kúriái miatt nemcsak építészetileg lett szegényebb, de elveszítette a magyar települések egyik sajátosságát is, amelynek legjellemzőbb színfoltja épp az oszlopos klasszicista kúria volt. Pamer Nóra
