Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-18 / 41. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. FEBRUAR 18.. PENTEK Közéleti események Az ellenreformáció Magyarországon. A magyar egyháztörténet című előadássorozat hatodik részére kerül sor ma este hat óra­kor a Szentendrei Ferences Gimnáziumban. A szentendrei Pető­fi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület által szervezett prog­ram előadója dr. Bolberitz. Pál, a Pázmány Péter Katolikus Hittu­dományi Egyetem dékánja. Választási nagygyűlésre várja az érdeklődőket Kókán este hat órára a helyi művelődési házba a Kereszténydemokrata Nép­párt. A fórumon mutatkozik be Péter Mihály, a KDNP aszódi választókerületének képviselőjelöltje. Meghívott vendég Fejér- egyházi Sándor, a párt közgazdasági bizottságának alelnöke, aki A privatizáció és a nyilvánosság címmel tart előadást. Régi kelet magyar őshazái címmel ma este hat órakor a mono- ri művelődési központban dr. Halász János tart előadást. Az is- meretteijesztő sorozat szervezője, a Magyar Út Körök mozga­lom minden érdeklődőt szeretettel vár. Választási előkészületek Dr. Kovács Tibor, K .&$'}' Vác város jegyzője /arról értesítette la- • ' púnkat és a helyi vá­lasztópolgárokat, hogy elké­szült a választókerületek és a szavazókörök beosztása. Már rendszerezték a sza­vazókörökben a szavazat­számláló bizottságok tagjai­ra érkezett javaslatokat. A szavazóhelyiségek címe­it tartalmazó jegyzék és a sza­vazatszámláló bizottsági ta­gok névsora a polgármesteri hivatal 132. számú szobájá­ban bármikor megtekinthető. (Vác, Március 15-e tér 11.) Változnak a telefonszámok A Matáv tájékoztatása szerint február 21-től a 138-5000-tól 138-5999-ig terjedő számme­zőben lévő telefonszámok 227-5000-tól 227-5999-re változnak, az első 3 számjegy megváltoztatása a XI. kerület Kelenvölgyi konténerről üze­melő telefonokat érinti, mivel azokat a jelzett időponttól a budafoki digitális központra kapcsolják. Erről az előfizetők előzetes értesítést kaptak. Orvosi ügyeletek Ceglédi központi orvosi ügyelet a Kossuth Ferenc utca 17. szám alatti rendelő­ben — egykori bőrgyógyá­szat — hétköznap 12-től 1 -ig és délután 5-től másnap reg­gel 8 óráig. Hét végén — munkaszüneti napokon — éj­jel-nappal. Telefon: 311-200. Központi gyermekorvosi ügyelet a Kárpáti Aurél utcai rendelőben szombat, vasár­nap, valamint munkaszüneti napokon 7-től este 7 óráig. Telefonszám: 311-944. Fogorvosi ügyelet szomba­ton 7.30-tól délután 2 óráig, míg munkaszüneti napokon 9-től délután 3 óráig. (Csak sürgős esetben vehető igény­be!) Háziorvosok rendelési ideje: dr. Kósa Miklós — Kos­suth Ferenc utca 17. — hét­főn 1-től délután 5-ig, ked­den 8-tól 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csütörtökön 8- tól 12-ig, pénteken 1-től délután 5 óráig. Dr. Tornyai Károly — Jászberényi út 11. — hétfőtől péntekig délelőtt 9- től 12-ig, délután 4-től 5 óráig. Dr. Csiszár Géza — Kölcsey tér 6. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től dél­után 5-ig, csütörökön 8-tól 12-ig, pénteken 8-tól 12 órá­ig. Dr. Resli Pál — Kölcsey tér 7. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szer­dán 1-től délután 5-ig, csütör­tökön 8-tól 12-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Szentesi András —Kossuth Ferenc utca 17. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csü­törtökön 1-től délután 5-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Bencsik Erzsébet — Rákóczi út 7. földszint 6-os szoba — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtökön 1-től délután 5-ig, pénteken 1-től délután 5 óráig. Dr. Gabnai Judit — Rákóczi út 7. föld­szint 6-os szoba — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től dél­után 5-ig, csütörtökön 8-tól 12-ig, pénteken 8-tól 12 órá­ig. Dr. Vágó József — Szent Imre herceg út 15. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től dél­után 5-ig, csütörtökön 8-tól 12-ig, pénteken 1-től délután 5 óráig. Dr. Thanhoffer Te­réz — Szent Imre herceg út 15. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-től 12-ig, csütörtö­kön 1-től délután 5-ig, pénte­ken 8-tól 12 óráig. Dr. Holló- si Gizella — Szent Imre her­ceg út 15. — hétfőn 1-től dél­után 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csütörtökön 8-tól 12-ig, pénteken 1-től délután 5 órá­ig. Dr. Gál írma -— Kölcsey tér 6. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörö­kön 1-től délután 5-ig, pénte­ken 1-től délután 5 óráig. Dr. Bajáik Zoltán — Köl­csey tér 7. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csü­törtökön 1-től délután 5-ig, pénteken 1-től délután 5 órá­ig. Dr. Tóth Tibor — Szent Imre herceg út 15. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től dél­után 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtökön 1-től dél­után 5-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Túri József — Mozdony utca — hétfőn, kedden, csütörtökön, pénte­ken 8-tól 1-ig, szerdán dél­után 2-től 5 óráig. Február 19-én, szombaton 8-tól 21-én, hétfőn 8-ig az alábbiak tartanak állatorvosi ügyeletet: Cegléden, Ceglédbercelen dr. Rátonyi Dénes, Cegléd, Sas u. 26., telefonszám: 311 -594. Abonyban, Jászka- rajenőn. Törteién, Kőröstetét- lenen dr. Revuczky Béla, Tör­tei, Dózsa Gy. u. 42., telefon­szám: 45. Álbertirsán, Cse- mőn, Mikebudán, Dánszent- miklóson dr. Kárpáti László, Csemő, Petőfi u. 34., telefon­szám: 37. Gödöllői orvosi ügyelet: Gödöllő, Il-es számú rendelő- intézet, szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: Gödöllő, 11-es számú rendelő- intézet, szombaton és vasár­nap reggel órától 20 óráig. Fogorvosi ügyelet: Gödöl­lő, Palotakert sétány, szom­baton reggel 8 órától 15 órá­ig- .. Ügyeletes gyógyszertár» Gödöllő, Dózsa György út 12., szombaton 13 órától hét­fő reggel 8 óráig. Állatorvosi ügyelet: Gödöl­lőn, Isaszegen, Pécelen. Nagytarcsán, Kerepestar- csán, Csömörön, Mogyoró­don, Szadán, Veresegyhá­zon, Erdőkertesen, Vácegre- sen február 19-én, szombat reggel 8 órától február 21-én, hétfő reggel 8 óráig: dr. Rédling Tibor, Kerepes- tarcsa, Váci M. u. 2. Tele­fon: 370-764. Galgamácsán, Váckisújfa- lun, Ikladon, Domonyban, Dányban, Kartalon, Verse- gen, Aszódon, Bagón, Hévíz- györkön, Galgahévízen, Tú­rán, Zsámbokon, Vácszent- lászlón, Valkón február 19-én, szombat reggel 8 órá­tól február 21-én, hétfő reg­gel 8 óráig: dr. Németh Mi­hály, Aszód, Kossuth L. u. 62. Telefon: Aszód 207. Az ügyeleti napokon vég­zendő exportszállításoknál dr. Németh Mihály vehető igénybe. Nagykátán hétvégeken és ünnepnapokon központi házi­orvosi ügyelet van. Illetékes­ségi köre: Pánd, Szentlőrinc- káta, Szentmártonkáta, Tápi- óbicske, Tápióság, Tápiósze- cső, Tóalmás. Február 19-én és 20-án dr. Károly Erzsébet és dr. Tőzsér Jolán lesz az ügyeletes. Székhelye: Nagy- káta, Petőfi út 3. (a gimnázi­um mögött). Telefon: 74. Tápiószelén ugyancsak központi ügyelet van. Tápió- györgye, Tápiószőlős, Újszil­vás tartozik ide. Február 19-én és 20-án dr. Radios Ilo­na ügyel. Megtalálható: Jó­kai út 1. Telefon: 50. Kókán dr. Tóth Magdol­na (Felsővárástér út, telefon: 127.), Tápiószentmártonban dr. Mező Borbála (Fő út 4. Telefon: 4.) lesz szolgálat­ban. Gyógyszertári ügyelet Nágykátán. Szombaton 8—14 óra, vasárnap 8—12 óra között van a nyitva tartás. Állatorvosi ügyelet: I-es körzetben (Nagykátától északra) dr. Kapp Péter (Tá- piószecső, Munkácsi út 17., telefon: 143), a Il-es körzet­ben (Nagykátától délre) dr. Takács János (Tápiószőlős, Felszabadulás út 7., telefon: 2). Jövő heti orvosi ügyeletek hétköznapokon: Nagykátán 21-én, hétfőn dr. Kovács An­na, 22-én, kedden dr. Von­nák Erzsébet, 23-án, szerdán dr. Botka Klára, 24-én, csü­törtökön dr. Kókai András, 25-én, pénteken dr. Szelep- csényi László. Farmoson dr. Ács József (Jászberényi út 3., telefon: 26). Kókán dr. Cseh József (Kassai út, telefon: 139). Pán- don dr. Bagi Béla (Fő út 7., telefon: 8.). Szentlőrinckátán dr. Czirják Imre (Szent Lő­rinc út 1., telefon: 8). Szent- mártonkátán dr. Csanálosy József (Rákóczi út 52/A, tele­fon: 115). Tápióságon dr. Ká­roly Erzsébet (Bicskei út, te­lefon: 5). Tápiógyörgyén dr, Csemus Zoltán (Budai Nagy Antal út 39., telefon: 49). Tá- piószecsőn hétfőn, szerdán és pénteken dr. Varró István, kedden és csütörtökön dr. Li- eszkovszky István, Tápiósze­lén dr. Vári Csaba, Tápió­szentmártonban dr. Turóczy Péter, Tóalmáson hétfőn, szerdán dr. Vámos Marietta, kedden, csütörtökön és pénte­ken dr. Sas Vilmos. Nagykőrös, Nyársapát, Kocsér állategészségügyi kör­zeteiben február 19-én reggel hat órától február 21-én este hat óráig dr. Zsoldos Zoltán (Nagykőrös, Kecskeméti u. 44., tel.: 350-703) tart állator­vosi ügyeletet. Ráckeve, központi ügye­let: hét végén pénteken dél­után 5-től hétfőn reggel 7-ig, hétköznap reggel 5 és 7 kö­zött. Kossuth Lajos u. 26. Tel.: 385-342. Gyógyszertári ügyelet: éj­jel-nappal, Eötvös u. 3. Tel.: 385-318. Szigetszentmiklós, köz­ponti ügyelet szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Gyári út 7IC. Tel.: 366-764. Gyógyszertári ügyelet: éj­jel-nappal, Petőfi u. 12. Tel.: 366-730. Váci orvosi szolgálat. Vác, Csányi krt. 47. Telefon: 311-525. Hétfőtől csütörtö­kig: 19 órától reggel 7-ig. Péntektől hétfőig Vácott és vidékén: péntek 19 órától hét­fő reggel 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet. Te­lefon: 310-079. Szombat— vasárnap 8-tól 20 óráig. Fogászati ügyelet. Vác, Cházár András u. 17. Tele­fon: 311-491. Szombaton 8—12 óráig: dr. Bíró Elemér. Vasárnap 8—12-ig: dr. Bra- nyiczky László. Állatorvosi ügyelet. Északi körzet. II. 19—20-án: dr. Zsombokos András, Vác. Te­lefon: 313-093. Déli körzet. II. 19—20: dr. Juhász János, Fót. Telefon: 358-375. Egyházi élet Cegléden február 18-án, pénteken és 19-én, szomba­ton reggel 7 és este 7 óra­kor, 20-án vasárnap 7.30- kor, 9 - (gyerekeknek) és 11 órakor katolikus mi­sét; 20-án, vasárnap 11 óra­kor evangélikus; 18-án, pén­teken és 19-én, szombaton 8.30- tól 9-ig, 20-án, vasár­nap 10 órakor református istentiszteletet tartanak. A nagykőrösi református istentiszteleti rendtartás feb­ruár 20—26. között: Istentiszteletek: Február 20, vasárnap: 8.30 Kocsér (Kossuth u. 5.): Pintér Gyu­la, 9.00 Felszegi imaterem (Hunyadi u. 31.): Fodor Fe­renc, 9.00 S/igethy Warga iskola (Batthány u. 7.): Ko­vács Dávid, 10.00 Gyerme­kistentisztelet (Kálvin te­rem, Szolnoki u. 5.): Tóth Kása István, 10.00 Temp­lom: Fodor Fe'renc, 10.40 Nyársapát (iskola, József A. u. 7.): Kovács Dávid, 11.15 Kopa iskola (Szolno­ki u. 67.): Pintér Gyula, 17.00 Templom: Kovács Dávid. Bibliaórák: Február 22., kedd: 18.00 bibliaiskola (Kálvin-terem, Szolnoki u. 5.): Nagy István. Február 23., szerda: 15.30 Nyársa­pát (Ugyer Bokros d. 2.): Kovács Dávid, 17.00 Fel­szegi imaterem (Hunyadi u. 31.): Fodor Ferenc, 18.00 Kopa iskola (Szolnoki u. 67.): Pintér Gyula. Február 24., csütörtök: 17.00 Kál­vin-terem (Szolnoki u. 5.): Pintér Gyula. Február 25., péntek: 16.00 Serdülők bib­liaórája (Ifjúsági terem, Szolnoki u. 5.): Tóth Kása István, 19.00 Öreg-fiatalok bibliaórája (Ifjúsági terem, Szolnoki u. 5.): Pintér Gyu­la. Február 25., szombat: 16.00 Ifjúsági bibliaóra (If­júsági terem, Szolnoki u. 5.): Tóth Kása István. Konfirmációi órák: Fel- szegieknek kedden és pénte­ken 16.00 órai kezdettel az Ifjúsági teremben. Vezeti: Kisné Tóth Gabriella. Al­szegieknek kedden és pénte­ken 17.00 órai kezdettel az Ifjúsági teremben. Vezeti: Pintér Gyula. Nyársapátiak­nak vasárnap 11.40 órai kez­dettel a nyársapáti általános iskolában. Vezeti: Kovács Dávid. Hétkezdő reggeli áhítat: február 21., hétfő 7.40 Templom: Tóth Kása István. Hétvégi hálaadó istentisz­telet február 26., szombat 17.00 Templom: Fodor Fe­renc. A nagykőrösi katolikus templomban február 19-én, szombaton reggel nem tar­tunk szentmisét, hanem csak este 6 órakor. Vasár­nap fél 9, 10 és este 6, hét­főn, kedden, csütörtökön és pénteken este 6-kor tartunk szentmisét, szerdán pedig de. fél 9-kor. Hétfőn reggel fél 8-kor tanulók hétkezdő igeliturgi­ája, pénteken és vasárnap este fél 6-kor keresztúti ájta- tosság lesz. Reménység túra A váci Reménység Egyesület Magyarkút—-Verőce. A túra Börzsöny Természetjáró 12 kilométer gyaloglást je- Köre február 20-án, vasárnap lent. Találkozás a váci MÁV túrát szervez a Börzsönybe, állomáson reggel fél kilenc- az útvonal: Vác—Kő-hegy— kor. Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Barabás Kálmán és Müller Gabriella lá­nya Anett, Boda Gá­bor és Makkai Erzsébet fia Gábor, Burik Gyula és Lózs Edina fia Aurél, Rácz Mi­hály és Molnár Márta lánya Dominika, Vass István és Skultéty Andrea lánya Eve­lin, Castillo Carlos és Ond- rik Zsuzsanna fia Krisztián, Zongora Tamás és Szabó Ilona fia Bálint, Dobrocsi Ti­bor és Sajgó Erzsébet fia Ta­más, Hajzsel Miklós és Máty- tyási Katalin lánya Kármen, Nemes Attila és Kirtág Éva fia Szilveszter, Tóth Zoltán és Rettegi Tímea lánya Eve­lin, Néma Mihály és Petro- vics Erika fia Dezső, Sas Jó­zsef és Neubrandt Zsuzsan­na fia József, Szarka Sándor és Styovkó Annamária fia Sándor, Vakli Gábor és Ha­tár Veronika fia Gergely, Valkó Péter és Forgács Er­zsébet ikergyermekei Gábor és .Gabriella, Kucsora Fe­renc és Félix Marianna fia Dániel, Dudoli András és Gáspár Zsuzsanna fia And­rás. Házasságot kötöttek: Szabó Imre és Szabó Zsu­zsanna. Vácott haltak el: Har- mincz János Göd, Benkó An­tal Nézsa, Misnyovszki Imré- né sz. Demény Margit Püs­pökszilágy, Mári Józsefné sz. Kara Piroska Nagymaros, Bó- dis János Csornád, Lukács Lajos Csornád, Majdián Juli­anna Vác, Kristofek Mihály- né sz. Márton Mária Letkés, Horváth Sándor Vác, Ma- csánszky Endre Dunakeszi, Willem József Zebegény, Né­meth Ferenc Zebegény, Ki­rály László Vác, Balázs Zol­tán Diósjenő, Kollár Gyuláné sz. Horák Anna Vác, Kovács Miklósné sz. Deák Irén Vác, Peuker Károlyné sz. Breitner Emília Vác, Simon Antalné sz. Kubatovics Ilona Dunake­szi, Bodor Lajos Fót, Tolnay Lajos Verőce, Liadakis János- né sz. Rácz Ilona Szob, Exner Mihály Márianosztra, Pápai Sándomé sz. Pazsitka Erzsé­bet Penc.

Next

/
Thumbnails
Contents