Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-18 / 41. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. FEBRUAR 18.. PENTEK A Magyar Szellemi Védegylet közgyűlésének levelei Dr. Boross Péter úrnak, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Szellemi Védegylet, mint a nemzet szellemi értékeit önkéntesen oltalmazó, a keresztény erkölcsi- ség és á klasszikus demokrácia céljainak elkötelezett polgári társaság abban a meggyőződésben, hogy Miniszterelnök Úr szándékával találkozik, kifejezi azt a kívánságát, hogy a Büntető Törvény- könyv olyan cikkellyel egé- szíttessék ki, amely megfelelő elriasztó és visszatartó tételekkel bünteti „az ország külpolitikai érdekeinek szándékos veszélyeztetését”. Ezek a veszélyeztetések cinikusan és kihívó módon immár négy éve szünet nélkül folynak külföldön, írott és elektronikus sajtóban, különböző társadalmi szervezetek meghívása alapján tartott gátlástalanul hazudozó előadásokban a nemzetnek olyan magyarul beszélő, gyűlölködő ellenségei részéről, akik a demokrácia fogalomkészletéből elorozták az „ellenzék” és a „liberális” megjelölést. Legutóbb a német közszolgálati ZDF televízióban mutattak be egy elejétől a végéig példátlanul hazug, intel- lekutális agressziónak tekinthető műsort hazánkról, három máig büntetlen nemzet- gyalázó, Konrád György, Eörsi István és Bánó András összeállításában és részvételével. Ez az adás, akárcsak az ezt évek során megelőző több tucatnyi hasonló támadás az ország külpolitikai érdekei ellen, súlyos kárt okozott a hazának, amelynek talpra állításáért a tisztességes emberek milliói küzdenek kedvezőtlen világgazdasági és világpolitikai körülmények között. Nem tévesztve szem elől, hogy a televíziók az európai demokráciákban kormányoktól függetlenek, mégis szükséges, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya a Német Szövetségi Köztársaság Kormányához eljuttasson egy nyilvános tiltakozást, amelyben a ZDF televíziót mint rágalmazót megbélyegzi és leszögezi, hogy a három nemzetgya- lázót — akik között nem volt „a legnagyobb élő magyar költő” — a felháborodott magyar közvélemény megvetése sújtja. Elemi honvédelmi és nemzetvédelmi szükségszerűségek és aggodalmak késztetésére nyomatékosan kérjük Miniszterelnök Urat, a kormány sürgősséggel terjessze az Országgyűlés elé, megkerülve az abszurd kétharmados kényszert, „az ország külpolitikai érdekeinek szándékos veszélyeztetésé”-ről szóló novellát. Amennyiben ez nem történik meg, az ország tízmillió lakosa védtelennek fogja érezni magát a belső ellenséggel szemben, miközben az anyanemzeti háttér gyengülése károsan hat ki a határokon túli magyarság kilátásaira. Abban a meggyőződésben, hogy Miniszterelnök Úr egyetért velünk, maradunk őszinte tisztelettel: A Magyar Szellemi Védegylet közgyűlése Budapest, 1994. január 22. Nyílt levél dr. Szabad Györgynek, a Magyar Országgyűlés elnökének Tisztelt Elnök Úr! A Magyar Szellemi Védegylet, mint a Tokaji írótábor és a Kultúra—Ökológiai Munkaközösség által kezdeményezett, a nemzet szellemi értékeinek megmentésére és felvirágoztatására 1989-ben alakult, a keresztény erkölcsiség és a klasz- szikus demokrácia céljainak elkötelezett önkéntes polgári szervezet tisztelettel hozza a Magyar Országgyűlés — a szabad választások után létrejött alkotmányos népképviselet — tudomására azt a határozott kívánságát, hogy a magyar nemzet elemi önérzete és az Emberi Jogok Chartájából következő természetes nemzeti méltóhatékony védelemsága haladéktalanul intézményes és jogi ben részesíttessék. Az 1990 márciusában megválasztott jelenlegi Országgyűlés egész ciklusa alatt egy magyarul beszélő, de a 15 milliós magyarság ellen dühödt gyűlölettel viseltető meghatározott társadalmi kör — a parlamenti padsorokban ülő képviselőivel együtt — amely ezt az országot nem tekinti hazájának, de a haza fogalmát magát is elutasítja, szabadon és gátlástalanul sértegeti, gyalázza és rágalmazza, belföldön és külföldön egyaránt a meggyötört, sokat szenvedett és mélységesen humanista magyar nemzetet. Mind^jo harcot megharcoltam, J>ályafutásom befejeztem, a hitet ihegtartottam: most.vár reám gazsag koronáj az melyet megad ne ke m lg Ur Bíró az az az eLTimótúe Bozó Gyula festőművész éremterve azok, akik ebben az országban és a határokon túl magyarnak érzik és tudják magukat, emberi jogaikban vannak mélységesen megsértve ezzel anélkül, hogy az ellenük elkövetett jogsértések ellen bárhol jogorvoslatot találnának. Nem egynek a nemzetre gyűlölet mérgét fröcskölök közül mentelmi joga van az ezeréves hagyományra visz- szatekintő magyar Országgyűlésben, Elnök Úr. Az Ország- gyűlés három és fél éve tűri a nemzet folyamatos megalázását olyan erkölcstelen, ellenséges elemek részéről, amelyek a demokrácia fogalomkészletéből elorozták az „ellenzék” és a „liberális” megjelölést. Az Országgyűlés három és fél éve nem volt képes megalkotni a Magyar Köztársaság sajtótörvényét, s ennek következtében az ország sajtója túlnyomórészt elleőrizetlen idegen pénzforrásokból táplálva a hazugság, a tisztességtelenség és a sajtóbanditizmus szabad vadászterületévé vált. Ezen a vadászterületen a védtelen és kiszolgáltatott vad nem más, mint a magyar közösségi tudat, amelyet napról napra akadálytalanul mérgeznek, kábítanak és torzítanak. A Magyar Szellemi Védegylet ezért felszólítja az Ország- gyűlés't olyan nemzetgyalázást szankcionáló törvénycikk megalkotására és beiktatására a magyar Büntető Törvénykönyvbe, amely szigorú börtönbüntetéssel, hivataltól való eltiltással és vagyonelkobzással sújtja azt a magyar állampolgárt, aki nyilvánosan az írott vagy elektronikus sajtóban, három főt meghaladó közönség előtt tartott előadásban, belföldön vagy külföldön a nemzet becsületébe gázol, a nemzetről rágalmakat és hazugságokat terjeszt, és megsérti a magyar nemzeti méltóságot. Ezeket a fogalmakat pontosan és félreérthetetlenül el kell választani a mindenkori kormányzatot illető szabad és megalapozott bírálattól és a valós anomáliák, a nemzetre káros jelenségek és állapotok kifogástalan bizonyítékok alapján való feltárásáról. Ezért a törvénynek alkalmaznia kell félreérthetetlen körülírását és meghatározását annak, mi meríti ki a nem- zetgyalázás fogalmát. Nemzet- gyalázás gyanúja esetén az ügyészségnek hivatalból kell eljárnia és amennyiben ország- gyűlési képviselő a gyanúsított, az Országgyűlés köteles legyen felfüggeszteni a mentelmi jogát. A tisztességes keresztény, zsidó, klasszikus-európai és humanista erkölcsi értékeket féltve őrző közvélemény, a választóknak az a többsége, anjely nemzeti-keresztény, illetve szocialista programmal fellépett képviselőket küldött a magyar törvényhozásba, elvárja az Országgyűléstől, hogy a magyar nemzeti méltóság védelmét szolgáló törvénycikket a lehető legsürgősebben alkossa meg. A magyar kultúra napján A Magyar Szellemi Védegylet közgyűlése Tízterítékes asztal mellett Édes Jézus, légy vendégünk. Áldd meg, amit adtál nékünk. A három gyerek leül a piros terúó's asztal mellé: Jó étvágyat! A kanál sorra tölti a tányérokat. Minden vasárnap. Honnan ez az együttes? Ez a szokás? Hogy három nemzedék együtt és rendszeresen? Folytatás. Hagyomány. A rangidős családtag így szokta meg a domboldali házban, mikor gyerek volt. Hozta magával a szokást a tömbház negyedik emeletére, ahol nincs lila akác, meg futórózsa, méhzöngés sincs és feketerigó, az ablakból is csupa kockaházat látni De van, most is van három nemzedék képviseletében tíz ember. Együtt. Az asztal piros négyszöge összefogja őket: szürke fejek, barnák, szőkék, hangok, szavak, mozdulatok. Együtt folytatják az elődök meghonosította minden vasárnapi találkozást. Boldog szertartás. Pedig a tíz ember nem csupa mosoly, és nem csupa kellemes heti emlékgyűjtemény. Volt (van) fáradtság, hiábavaló vesződség, Jutkosás munkahely után, volt sok kilométer együdiknek, meg tapasztalás különféle taktikákból, volt sok házi feladat, izgalom a tábla előtt, volt barangolás bevásárlókosárral, meg üres tejesüveg is volt, álom is, megmagyarázhatatlan szereplőkkel, volt (van) tervezés a jövő hétre, meg esetleg azon túlra, volt felismerés, hogy a megalázástól nem szabadítanak meg a mégoly szépen csengő' jelszavak, és az öröm nem kopogtat se óhajra, se rendelésre. Nehéz bízni Nehéz a lélegzés. Nehéz a nyelvtanpélda. Könnyű a folyópart tavaszígéretével találkozni Könnyű elhessenteni a nehezet, ha vannak szemek, amelyekből ragaszkodás sugárzik. Tíz szempárból — egymás felé. Lehet ezt képen megörökíteni? A látványt igen. A piros négyszögben sorakozó fejeket, kezeket, tányérokat Egyebet alig. Például azt a megfogalmazhatatlan biztonságot, amit a „vagyunk egymásnak, egymásérf’su- gali Nem igényel szavakat, mégis mindannyian érzik. A kenyémyújtó mozdulattal egyszerre. Akár az úton átmenő lépéseket irányító kéz védelmét. Akár a munkába bocsátó meleg tekintetet. Akár a nyugtalan forróságot elhessentő si- mogatást. A tudatot, hogy az egyedül végzett napi teendők után várnak, és az a várás feloldja a settenkedő egyhangúságot, megszínesíti az elégtételek örömét. Érzik az egymásnak őrzött folytonosságot. Három nemzedék ül az asztal mellett? De hiszen az arcokban mennyi előd élteti tovább a maga vonásait, színeit, személyiségének ezernyi jegyét! Akár a cselekvésekben folytatódó képességeit. A tegnap és a holnap együtt van jelen bennük. Köszönjük, mondják a gyerekszájak, mikor a süteményes tál gúlája már meglappadt, és a mindig szolgálatos nagyanyai kezek szedegetik le az asztal maradék rakományát. A köszönjük mellé odasimulnak a puha kis arcok. A februári nap is beóvatoskodik, megnézi az asztalbontást. Ha tudna beszélni, talán elmondaná: bizony, nem sok ablak kínál üyen biztató ígéretet. Hogy ma is, egy hét múlva is, sok év múlva is... együtt, itt, egymásrmk, egymásért... Kü hívjunk, milyen vendég csodatévőt, hogy ne ritka szertartás legyen a tízterítékes asztal körül ülők összetartozása? És a többi sok összetartozó együttmaradása? Implon Irén (Nagyvárad) Jobb hétfon, mint soha Pippantyú újra hajlong Mélységes megdöbbenéssel értesültem Hajdú János Nap Tv-beli nyilatkozatáról. (Ot magát nem láttam-halottam hála Istennek, épp elég volt belőle annak idején, mikor „pippantyú-emberként” — így emlegette a feleségem — gáláns szocialista meghajlássá búcsúzott el műsora végén a tv-nézőktől.) Az őt finom eleganciával és mérnöki pontossággal helyére tévő Duray Miklós után nincs is a dologhoz túl sok hozzáfűznivaló. Egyvalami talán mégis: a Duray által említett Ily- lyés-idézethez odakívánkozik egy másik is. „Nacionalista, aki jogot sért, hazafi, aki jogot véd.” Tudjuk, hogy kik voltak, akik már akkor sem túlzottan örültek ennek a szabatos illyési megkülönböztetésnek, akik miatt Illyés szükségét látta, hogy ezt kijelentse, akik már akkor is nacionalizmust, sovinizmust, irredentizmust, sőt antiszemitizmust (!) kezdték emlegetni, ha valaki csak kimondta ezt a szót: népművészet, vagy, horribile dictu, azt az Aprily- nak oly „titokzatos szót”: Erdély. Némelyek közülük jóhiszeműen félretájékoztatot- tan, a történelmi dráma görcsében, a „fürdővízzel a gyereket is kiönteni” effektus áldozataként. (Egyiküket Csoó- ri Sándor — egy barátját — úgy jellemezte, mint aki a következő szavakat intézte hozzá: „Te Sándor, hagyjátok azt az erdélyezést, mert anyám azt mondta, hogy ha a magyarok Erdélyt kezdik emlegetni, akkor másnap már viszik a zsidókat!”) Mások jóhiszeműsége — Aczél Györgyé és fullajtárjaié — már finoman szólva sokkal inkább kétségbevonható. Az utóbbiak köztünk élnek ma is: nem akármilyen pozíciókkal, hatalommal és kapcsolattal rendelkeznek. Talán ez lehet az oka, hogy ezt az olyannyira lényegre tapintó illyési definíciót sokszor még olyanok is agyonhallgatják, akiktől legtermészetesebbnek vehetnénk, hogy ott hivatkoznak rá, ahol csak tudnak. Vagy attól tartanak talán, hogy akiket — ellenzéki nyomásra — ők is nacionalistának bélyegeznek, azokról is kiderül Illyés szavainak tükrében, hogy inkább, vagy egyáltalán jogot védenek, mintsem sértenének?... Nem gondolom, hogy valakik azért szabadították volna rá „Hajdú sógort” ismét a magyar belpolitikai életre, hogy ilyen módon rehabilitálják az igazságtalanul megrá- galmazottakat, vagy ráirányítsák a figyelmet az ő mél- tányosabb megítélésük fontosságára. Nem tudok rá más magyrázatot, mint az MSZP végtelen önhittségét és ostobaságát. Hiszen így még azok is elfordulnak tőlük, sőt szembefordulnak velük, akik most — talán a jóhiszemű vidéki tagság kedvéért? — a soraikban maradtak, de annak idején — dokumentálhatóan! — Csoóri mellé álltak, és mélységesen elítélték az őt gyalázatosán bértoll- nokként megtámadó hajlon- gót. Nem is tudom, hogy bírták ki mostanáig a pufajka melegében... De ha már színt kell vallani, azt is jobb későn, mint soha. Kiss István
