Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-17 / 40. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK 13 Magyar szemmel a választásról Meghirdetjük az összes olyan párt, szervezet, mozgalom és főként ember szövetségét, amely, aki világnézeti, társadalmi, gazdasági érdekeltség szerinti hovatartozástól függetlenül, elsősorban nemzeti elkötelezettségű és csak másodsorban más. A választások idején egymást ne támadjuk, ne törekedjünk a másik lejáratására. Összpontosítsunk saját programunkra, s a körön kívül lévőkkel szembeni győzelemre. Igen széles, nagy táborra lehetne így számítani! Mi a fontos? A parlamenti pártok közül kettő van körön kívül: az MSZP és az SZDSZ! A két említett párt parlamenten kívüli járulékai (MSZDP, Munkáspárt, Köztársaság Párt, Vállalkozók Pártja, MSZOSZ stb.) is az ellenoldalon vannak. Természetesen nem hisz- szük, hogy lehetséges mondjuk a Fidesz és a MIÉP szövetsége, de annyi talán elvárható, hogy ne egymás támadására fecséreljék az energiájukat. Azt sem feltételezzük, hogy a KDNP, MDF, Fidesz, MIEP, FKGP, NDSZ stb. a választások során szövetségesként működhet együtt, erre nincs is szükség és nem is lehetséges. De az világos- (kell hogy legyen), hogy a liberálbolsevi- kok közös ellenfelek, s a legnagyobb kárt azon oldal győzelme jelentené. Mi a feladat? Minden kicsit is nemzeti elkötelezettségű párt — legyen az keresztény vagy nem, liberális vagy kon- zertív, esetleg a kettő együtt, baloldali vagy jobboldali stb. — a lehető legcélravezetőbb kampányt folytassa, a minél jobb eredmény elérése érdekében. Saját programja tökéletesítése kutyakötelessége, a körön kívüli erőkkel szemben igazi alternatívát kell adni. Azután, ha az eredmények megszülettek, lehet a kialakult erőviszonyoknak megfelelő koalíciót létrehozni. A legfontosabb, hogy így nem nemzetellenes koalíció jön létre. Jelen körülményeik között jó lenne, ha minden megszólított fél tudomásul venné, hogy saját maga számára, több nem remélhető! Aki a mindent vagy semmi-re tesz, az hazárdjátékos! Ha a nemzet, a haza sorsáról van szó, nem kérhetünk tizenkilencre lapot! Tudjuk, a nemzeti erők számára talán meghökkentő, hogy a Fideszt erre az oldalra soroltuk. De gondoljanak arra, hogy ez a párt már „fodor- talanodott”! A leghatékonyabban beépített sárgatest már kivált! Tudjuk, egyes keresztény elkötelezettségűek számára nehéz tudomásul venni, hogy a baloldalinak minősíthető NDSZ-t is ehhez az oldalhoz soroltuk. De gondoljanak arra, hogy mi lenne, ha Göncz Árpád helyett Pozsgay Imre lenne a köztársasági elnök! Na ugye? Nem! Hazánkban arra nincs lehetőség, hogy tisztán ilyen vagy olyan erők kormányozzanak — talán jó is! Érjük meg arra — ha már függetlenek lettünk —, hogy „koalícióban” gondolkodjunk. Egy a lényeg: Magyarországon magyar választási győzelem szülessen! Elégedjünk meg mindannyian ennyivel. Ajánlás: a Kádár-rendszer iránt nosztalgiát érző munkások, bérből élők, munkanélküliek figyelmébe: ma a legnagyobb kapitalisták az MSZP soraiban, holdudvarában találhatók. Baleczky Iván Budapest Szükség törvényt bont Nem vagyok jogász, sem nyelvész, csak „tiborci” parasztivadék. Sokszor rácsodálkozom erre a kincscsengésű magyar nyelvre és alkotójára — a népre, az „őskőzetre”. Az általánosan ismert fenti cím is tőle származik. Emlegetett dolog, hogy a magyar jogász- (vagyis igazságkereső) nemzet, ugyanis a jognak az igazság (a valónak állítása) az alapja. A törvényt a szükség (az élet könnyítése) hozza létre, következésképpen a szükség „hatalmasabb”, mint a törvény. Amennyiben a törvény az életet nehezíti, vagy éppen lehetetlenné teszi, elvesztette célját! Itt kapcsolódik be a magyar „paraszti ész” a dolgok menetébe: „szükség törvényt bont”. Most ez igen időszerű. Pár évvel ezelőtt („a rendHISTÓRIA László Gyula Különvélemény ősvallásunkról n Egyszer már alaposan . meg kellene vizsgálni, hogy mit is értünk „pogány” voltunkon? Mit jelent ez a szó? Úgy látom, csak negatívumot, azaz: „nem keresztényt”! Elképzelt „pogányságunkkal” kapcsolatban hadd mondjam el röviden a következőket: Két előadásomban is foglalkoztam a népvándorláskori keleti népek hazai kereszténységével. Az elsőből kiderült, hogy a hazánkba zúdult népek között töb- bé-kevésbé már keleten elterjedt a kereszténység (a salzburgi szláv kongresszuson tartott előadás 1970-ben; ugyanezt a kérdést taglalta Moravcsik Gyula az 1966-os oxfordi bi- zantinológiai kongresszuson). A másik előadásban sorra vettem a magyar nyelv egyházi jellegű szláv jövevényszavait, és kiderült, hogy azok nem annyira a hitre és vallásra, hanem inkább az egyház szervezetére vonatkoznak, és — ami most fontosabb — a magyar nyelv honfoglalás előtti vallási műszavaival akár az egész Bibliát le lehetett volna fordítani, any- nyira sokrétűek a hit képzetkörében (lásd Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971, 281—294.). Voltaképpen ez derül ki Bárczi Gézának A magyar nyelv életrajzáról írt összefoglaló munkájából is (102—103.), bár nem tudok egyezni a pogányság—kereszténység sarkításával. íme néhány mondata: „Új tartalommal teltek meg olyan szavak is, mint Isten, ördög, lélek, amelyek keresztény elképzelése lényegesen más volt, mint a pogány felfogás, vagy módosult értelmet vett fel az imádni stb. De még lazább a kapcsolat a szónak régi meg új értéke, tartalma között például a gyónni esetében, melynek régi jelentése, „vall, önmagát vádolja”, nem vallásos jellegű volt. Ugyanilyen változáson ment át a búcsú, amely addig általában elengedés, fölmentés jelentésben volt használatos, majd — egyebek közt — egyházi műszóvá is vált.” Folytassuk a szavak puszta fölsorolásával: harang, böjt, bűn, bocsánat, ige, kegyelem, szánni, üdvözül, üdvösség, szerzet, szerzetes, jószág (eredeti jelentése .jóság”, a középkorban „erény”), áldozás, egyház, mennyország stb. stb. Ezeknek a szavaknak bizony semmi közük a sámánság- hoz! De még azt is jegyezzük meg, hogy arról a bizonyos „pogányságról”, amit szembeállítanak a kereszténységgel, úgyszólván csak szavainkból tu-_ dunk, ám e szavak — mint beszéltünk is róla — néhány évezredekkel azelőtti állapotokból származnak, s nem pedig a honfoglalás korából! Az a helyzet tehát, hogy adva van az ismert — a kereszténység —, s vele szembeállítjuk az ismeretlent, amelyet sok évezred egybesűrített szavaiból közelítenek meg. Ebből következőleg „pogány” voltunk egyelőre tartalom nélküli álomkép, amelyet mindenki úgy képzel el, ahogy s amilyen párhuzamok alapján jólesik neki. A következő kutatási szakaszban figyelnünk kell arra, hogy a kereszténység — mint másutt is — nyilván nálunk is átvette az előző „megszentelt” szókészletet. „ősvallásunk” nyomait tehát elsősorban ebben kellene keresnünk, nem valamiféle elképzelt sámánhit szegényes és igen laza értelmű szavai közt. De még az is kérdés, hogy a több népből ötvözött magyarságnak egy ősvallása volt-e vagy több? Mindezek új feladatot tűznek kutatásunk elébe. A következőkben alaposabban megnézünk Pais Dezső szófejtései közül kettőt, hiszen nem íehet közömbös az író, költő nyersanyagának, a magyar szavak jelentésámyalatainak tünékeny színjátéka. „Agyafúrt” szavunkról. Pais Dezső egyik legemlékezetesebb dolgozata „agyafúrt” szavunk árnyalatainak összegyűjtése és a szó értelmezése. Fiatalemberként, még 1914- ben írta ezt a dolgozatot, de mind a mai napig idézik. Pais abból indult ki, hogy a „fúr” szavunknak van olyan árnyalata is, amely egyszerűen „beha- tol”-t jelent. A Magyar Történeti Etimológiai Szótár ezt a jelentést valóban megerősíti. A szó magyarázatához a kiindulópont tehát helyes. Ám nézzük, milyen következtetésre jutott ebből az akkor még fiatal nyelvész, a magyar nyelvtudomány később nagyra becsült nesztora. Most kiadott könyvének 9. lapján a következőket olvashatjuk: „...némely népeknél megvolt és megvan a koponyacsont szándékos meglékelésé- nek, az ún. trepanációnak a szokása. Ez az agylékelés pedig a vallással kapcsolatos. — A kezdetleges vallások szerint a túlvilággal való közlekedés csupán önkívületben, vagyis eksztázisban lehet. Márpedig a lelki betegségnek dühöngő formái izgalmi eksztázishoz, a búskomorság lelki nyavalyái pedig a kábulati eksztázishoz hasonlítanak a beteg külső megjelenésében és a lelki tünetekben egyaránt. Sőt a szibériai sámán papok, a török dervisek és az észak-amerikai kuruzslók között nem ritkán fordulnak elő bolondok, legalábbis időleges elmeháborodottak, mert hiszen az erőszakos eksztázis, amelyet ezek magukra idéznék, könnyen átmehet valami szellemi zavarba. Ennélfogva érthető az az igen gyakori néplélektani jelenség, hogy egyes népek a szellemileg megzavarodott egyéneket valami isteni szellemtől megszállottnak tartják. Állandó eksztázisban lévőt s éppen ezért papnak, jósnak különösen alkalmas egyént lámák ők az őrültben. Mint az ember- feletti világ képviselőjét, szentként tisztelik... Azokban a boldog időkben azonban nem állott rendelkezésre a kereslet mértékének megfelelő számú bolond, akit sámánpappá lehetett volna megtenni vagy szentté felavatni. Tehát gyártani kellett ilyeneket. S föl is fedezték a gyártás módját a fej megléke- lésében, az agy megfúrásában. A mi sámánjaink, a (regösök vagy) táltosok is legalább részben agyafúrtak, vagyis az agy megsértése útján rendellenesre változtatott elméjű egyének lehettek.” Ezt az érvelést szinte szó szerint átvette Horger Antal (Magyar szavak története, 1924, 12-—13.). Sokkal óvatosabb volt következtetéseiben Kertész Manó (Szokásmondások, 1922, 163. skk.). Nála olvashatjuk, hogy a XVI—XVII. század összefüggő nyelvemlékeiből megállapítható, hogy nemcsak az agyafúrt, hanem alak- változatai, fúrt agyas, fúrt agyú, fejefúrott, fúrt fejű meg az eszefúrt annyit jelenthettek, mintha ma azt mondjuk valakire: te hülye, te bolond. De felbukkan korán már az együgyű, ostoba, makacs, ravasz, nyakas jelentésváltozata is, sőt a mai ravasz, furfangos jelentéssel is szerváltáskor”) az „utódok” részéről nagyon sürgősen szükségessé vált egy törvény megalkotása — a ,Dudások” védelmében: a halálbüntetés eltörlése. A halálbüntetés 45 évig nem volt alkotmányellenes, sőt szüksége volt rá a diktatúrának az ellenkezők megsemmisítésére. Akkor nem emlegették az élethez való jogot az akkor is .jogalkotó” mostaniak. Sőt, hűek voltak 1919-es elődeikhez, akik szerint: „a vértől nem kell félni, erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt” (Szamuely 1919. Győr, húsvét vasárnap). Valóban, ezt a kb. 70 év alatt be is tartották, sok millió ember vérével festve zászlójukat, amelynek elégetéséért most meg vannak sértődve. (Lásd Kéri Edit tiltakozása.) Azonban a halálbüntetést el- törlő törvényük miatt a sok mai bűnöző is vérszemet kapott. Nem rettegve a megtorlástól. egyesek már egész családot irtanak ki. Féktelenül tevékenykedve Tiszaburától Szegedig, félelemben tartva már- már az egész országot. Nem átallják ezért egyes — szinte minden pártot megjárt — politikai kalandorok a még át sem alakult rendőrséget okolni, és demonstrációt szervezni. népszerűségük növelése, védangyalszerepük felmutatása érdekében. Vajon követelte-e közülük például Király -Zoltán — a bűnök miatt — a méltó büntetést, az ártatlan (sőt gyermeki életek) méltó megtorlását, a bűnösnek a társadalomból való törvényi kiiktatását az elrettentés céljából? Nem hiszem, mert akkor az élmúlt 45 év gyilkosaira is ez lenne érvényes. Emiatt pedig a cinkosok a parlamentben is mindig „nem”-mel szavaztak. Alkalmazzuk tehát a magyar lelkűiét által kitermelt zsinórmértéket, mely szerint „a szükség törvényt bont”: a fogyatkozó magyarság életének megvédése érdekében vonjuk ki a gyilkosokat társadalmunkból (jogalkotó védőiket semlegesítve). Ellenkező esetben újra megtörténhet, hogy a tömegek fogják kezükbe venni — az „igazságtól független magyar bíróságokat” (Prepeli- czay István) — az igazságszolgáltatást, mint ahogy ez az évszázadok során már nemegyszer bekövetkezett (...) Csépió' István Kismaros találkozunk a XVII. század óta. Most pedig idézzük szó szerint: „...felderítésre vár még e szavak többféle jelentésének egymáshoz való viszonya, valamint az az első szemlélet is, melyre a XVI. vagy tán már valamely korábbi század magyalja támaszkodott, amikor a bolondot agyafúrtnak, fúrt agyúnak stb. nevezte.” Ha az agyafúrt valóban bolondot jelent, akkor az együgyű, ostoba jelentés magától értetődik. Elmeorvosok szerint némely lelki betegség állandó tünete a kóros ellenkezés, makacsság, ravaszság, tehát amikor az eredetileg bolondot jelentő agyafúrtat makacs, ravasz emberre kezdik alkalmazni, akkor a szó jelölte fogalomhoz eredetileg is hozzá tartozó mellékes képzet vált uralkodóvá. fúrtnak, erre feleletet az orvos- tudományok története ad. A tre- panáció: a koponyaüreg fúrás által való megnyitása, a koponyacsont megfúrása. Az eszköz, a trepanon vagy trepanum is ezt jelenti, voltaképpen a fúró görög neve (tripanon), a trepanáció szó tehát fúrást jelent. (A szakirodalomból főként Szumovszi és Hints műveit használtam.) „A középkorban különösen nagy szerepe volt a koponyalékelésnek: a legkülönbözőbb betegségek ellen alkalmazták, még az elmebetegeket is trepanációval igyekeztek meggyógyítani” — olvashatjuk egy helyen. A rádióban nemrégen is az „Édes anyanyelvűnk” sorozatban a szó jelentését még a régi, Pais Dezső-féle magyarázattal világította meg Lőrihcze Lajos barátom. Hogy miért nevezték agya- (Folytatjuk) Fegyverek a gödöllői járásban 1919 elejére a közigazgatás az országban, és így Pest vármegyében is, meglehetősen szétzilálódott. A hivatalok a gyakran egymásnak ellentétes utasítások között tanácstalanok voltak a teendőkről. Egy ilyen esetet világít meg a gödöllői főszolgabíró 1919. február 17-én kelt levele az alispánhoz. A járásban nagy mennyiségű fegyver halmozódott fel illetéktelen kezekben, bár a hadügyminiszter tudatával, sőt beleegyezésével. A főszolgabíró jelentette, hogy egy nyomozás kapcsán tudomást szerzett arról, miszerint a hadügyminiszter — feltehetően a rosszemlékű Under Béla — 752053/14—1918. sz. rendeletével „Hirschler Arnold rákoskeresztúri lakosnak 200 (kétszáz) darab fegyvert és hozzá való töltényeket adott ki az ottani szociáldemokrata pártszervezet tagjai között való szétosztás végett. Magánértesüléseim szerint ugyanakkor más községbe is adattak ki fegyverek hasonló célzattal.” A fegyverek tartására senki sem kért és kapott engedélyt A főszolgabíró utasítást kért, mit tegyen, mert közben a földművelésügyi miniszter körrendeletben elrendelte a fegyverek elkobzását: „Nehogy a földművelésügyi miniszter úrnak a fegyverek elkobzására vonatkozó rendelete végrehajtása alkalmával ellentétbe kerüljek a hadügyminiszter úr korábbi rendeletéivelkérem utasítsanak, hogy az „elkobzás foganatosüásakor miként jáijak el?” Egyúttal azt is kérte, tudakolják meg a hadügyminisztertől, kiknek adatott fegyvert a járásban. Pogány György
