Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-17 / 40. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. FEBRUAR 17., CSÜTÖRTÖK Megkérdeztük Lesz-e elég kárpótlási igénylőlap? Már eddig is tumultuózus jelenetek voltak azokban a postahivatalokban, ahol a kárpótlási igényló^lapo- kat lehetett megvenni. Mit tesznek annak érdeké­ben, hogy ne legyen fennakadás, s minden érdekelt idóben megvehesse a nyomtatványcsomagot? — kér­deztük Sztáray Mihálytól, a Pest Megyei Kárrende­zési Hivatal vezetőjétől. Annak ellenére, hogy ed­dig 350 ezer vagyoni és 50 ezer személyi kárpótlá­si igénylőlap fogyott el a kijelölt postahivatalok­ban, s ezenfelül a kárpót­lási hivatal további 200 ezer formanyomtatványt bocsátott még ki, sokan csak hosszú sorbanállás után jutottak hozzá az egységcsomaghoz. Ez gyakorlatilag abból adó­dott, hogy az érintettek február 15-e előtt megro­hanták a postákat. Tetéz­te mindezt az is, hogy több posta nem árusítja a borítékokat, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy várakozás nélkül megvá­sárolhassák az emberek a nyomtatványt. Bízva ügy­feleink megértésében, hozzáteszem, nem kell senkinek sem félnie attól — ha március 16-áig fel­adja pótkárpótlás iránti igényét, hogy lemarad az elbírálásról. Minimum 15 ezer új kérelemre számí­tunk, melyeket vagy aján­lott levélben adhatnak fel, vagy személyesen a fővárosi, V. kerületi Kecskeméti utcai közpon­ti ügyfélszolgálatnál nyújthatnak át munkatár­sainknak. Ez utóbbi lehe­tőséggel is az a célunk, hogy minél zökkenőmen­tesebbé tegyük az ügyin­tézést. Segíti továbbra az igénylőket az is, hogy fo­lyamatosan gondosko­dunk az egységcsomagok utánpótlásáról. Klug Miklós Halló 04, halló 05, halló 07! Megrugdostak egy rendőrt Garázdaság miatt figyel­meztette Törökbálinton feb­ruár 15-én egy szolgálatban lévő rendőr zászlós T. Já­nos 43 éves biatorbágyi la­kost. A férfi válaszképpen megrugdosta az intézkedő rendőrt, mire megbilincsel­ték és a Budaörsi Rendőrka­pitányságon előállították. A további vizsgálatot a Fővá­rosi Ügyészség Nyomozóhi­vatalának Pest Megyei Ki- rendeltsége folytatja. * Ismeretlen tettes ellen foly­tat nyomozást a Váci Rend­őrkapitányság. Az elkövető 1994. február 10-én 19 óra és 1994. február 11-én 14 óra között betört egy Verő­ce belterületén lévő lakás­ba, és onnan rézmetszete­ket, olajfestményt, ruhane­műt, vízisílécet, valamint műszaki cikkeket lopott el összesen 303 ezer forint ér­tékben. A rendőrkapitány­ság vezetője húszezer forint jutalmat ajánlott fel a nyom­ravezetőnek, akinek inkog- nitóját természetesen meg­őrzik. Kérik mindazokat, akik az üggyel kapcsolat­ban felvilágosítást tudnak adni, bejelentéseiket a (27) 314-022-es telefonszámon, illetve a Váci Rendőrkapi­tányságon tegyék meg. Vita a lelkészlak körül (Folytatás az 1. oldalról) Az egy évvel ezelőtti döntés meghozatalánál az építésze­ti és városrendezési bizott­ság tagjaként jelen volt Rem- sey András is, aki részt vett a tiltakozó akció szervezésé­ben. Azon az ülésen nem emelt kifogást a testület dön­tése ellen. A református egyház az egykori lelkészlakot eladta, annak árából új, korszerű lel­készházat építtetett és fedez­te a templom tatarozását, így most az új tulajdonos szabadon rendelkezhet a épülettel, lebonthatja és má­sikat építhet, amennyiben a törvényes előírásokat és a képviselő-testület által elő­írt feltételeket betartja. Már­pedig a tulajdonos által el­képzelt épület, amelyet mű­emléki környezetben terve­zett házaival már nevet szer­zett szentendrei építészek terveztek, megfelel az ösz- szes előírásnak. Az alpolgármester tudomá­sa szerint Remsey András­nak, az egyesület tagjának nem az új épület ellen van ki­fogása, hanem az ellen tiltako­zik, hogy egy régi házat le­bontanak. Elmondta; a város választott vezetői számára sem közömbös, mi történik a régi épületekkel. A volt lel­készlak azonban meglehető­sen rossz állapotban van, nem túl jellegzetes ház, az új épület pedig tökéletesen il­leszkedik a főtér régi épületei­nek hangulatához és a város­képhez. A napokban az építészeti és városrendezési bizottság meghallgatta Remsey András aggodalmait. Kétórás vita után azonban a jelenlévők úgy foglaltak állást, hogy tá­mogatják az új épület megva­lósítását. Halász Csilla Pedagógusfórum Szigetszentmiklóson Az iskoláknak nem jut felújításra É Bár rengeteg a gond, a probléma — javarészt finan­szírozási jellegű — az iskolák körül, bátran állít­ható: sok pozitív változás történt a közoktatás terüle­tén az elmúlt három és fél, négy év során. Felépült több mint háromszáz, többségé­ben az iskolai és a települési sportéletet egyaránt szolgá­ló tornaterem, a szocializ­musban „megszokottnál” ' igazságosabbá vált az isko­lák állami támogatásának rendszere, jelentős mérték­ben nőtt az egyetemek, főis­kolák hallgatói létszáma — hangzott el tegnap délután Szigetszentmiklóson, az ön- kormányzat kulturális bizott­sága szervezésében tartott oktatáspolitikai vitafóru­mon. A rendezvény házigaz­dája Úri József polgármes­ter, vitaindító előadója Kál­mán Attila, a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztéri­um politikai államtitkára volt. Kálmán Attila megemlí­tette, hogy 1990 óta évről évre nőtt — s remélhetőleg a jövőben is nőni fog — a tárcának az állami költségve­tésből való részesedési ará­nya, majd elmondta* hogy ezzel együtt az infláció mi­att a támogatás reálértéke nem változott. — A normatív támogatás csak olyan iskolák esetében fedezi az éves fenntartási, működtetési költségeket, amelyeknek nem kell épület- felújításra költeniük e tárgy­évben, illetve amelyeknek korszerű, vagyis viszonylag olcsó fűtési rendszerük van, alacsony bért fizetnek a ta­nároknak, s kevés, ám nagy létszámú osztályokkal dol­goznak — jelentette ki az ál­lamtitkár. Hozzátette: kevés ilyen iskola van, jelentős azoknak a száma, amelyek nagyon nehéz pénzügyi kö­rülmények között működ­nek. Az államtitkár szót ejtett a Nemzeti Alaptantervről is. Elmondta: kidolgozói'új em­bereszményben fogalmazták meg oktatási-nevelési elveit. — A NAT szerint az ideá­lis ember szuverén, önálló gondolkodású, embertársait tisztelő, hazáját szerető csa­ládcentrikus személyiség — zárta előadását Kálmán Atti­la. R. Z. Balatonvi lúgos: M7-es enyingi elágazás Tel.: (88) 380-644 Rádiótelefon: 106 60) 327100 Békéscsaba: 5600 Gvóni G.u.21. Tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon :(06 60) 384000 Budapest: III 1 Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 166-9977 Rádiótelefon: (06 60)327088 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A Tel.: 152) 318-038 Rádiótelefon: (06 60) 327800 Győr: 9022 Pálííy Dénes u. I. Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel.: (46)411-550 Rádiótelefon: (06 60)351000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93)310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: 172) 445-1II Rádiótelefon: (06 60) 327900 Szeged 6720 Tisza Lajos kit 24.Tel.: (62) 421-575 Rádiáelefon: (0660)327600 Székesfehérvár 8000Vádmt44. Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (% 60) 327200 Szolnok: 5000 Baross u. I. Tel.: 156) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377000

Next

/
Thumbnails
Contents