Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-01 / 26. szám
J PEST MEGYEI HÍRIAP MAGYARORSZÁG 1994. FEBRUÁR KEDD 3 Csáti György sajtótájékoztatója Az embargó kárai (Folytatás az 1■ oldalról) Kérdésre válaszolva Csóti György hangsúlyozta, hogy a Magyarországot ért tetemes károk ellenére Budapest betartja a szankciós intézkedéseket, azok felülvizsgálatának ügyében a nemzetközi közösségnek kell lépnie. A politikus cáfolta, hogy az embargó felülvizsgálatát szorgalmazó álláspontnak köze lenne Jeszenszky Géza külügyminiszter minapi belgrádi látogatásához. — Magyarországnak nincs mit tárgyalnia Szerbiával az embargóról, és annak feloldását sem egyedül Budapestnek kell kezdeményeznie — tette hozzá. A dolog lényege az eredményesség; márpedig az eddigi szankciós lépések eredménytelennek bizonyultak, és gyakorlatilag kimerültek a lehetőségek. Más kérdésekre áttérve Csóti György emlékeztetett arra, hogy február 1-jén életbe lép Magyarországnak az Európai Unióval kötött társulási szerződése, ami új távlatokat nyit hazánk fejlődésében. (Folytatás az I. oldalról) E nemzeti program megvalósítása érdekében a kormány az Európai Megállapodásban rejlő lehetőségek mesz- szemenő kiaknázására, az Európai Unió tagországaival és a kelet- és közép-európai térség más társult országaival konstruktív, előremutató együttműködésre törekszik. A kormány tudatában van annak, hogy az integrációs fejlettségi szint elérése ösz- szetett feladat, ami további jelentős lépések megtételét igényli a gazdasági átalakulás és az ahhoz kapcsolódó szociális ellátás területén. Az integrációs követelményre rrdszeV- teljesítéséhez szükséges gazdaságpolitikai feladatok végrehajtása a maA BKV vezérigazgatója elmondta, hogy a rendszer kiépítését — mely ára kétmillió dollár — a Világbank finanszírozta. A nemzetközi pályázatot az olasz OTE cég — melynek rendszere már sikeresen működik Milánó, Brescia és Firenze utcáin — nyerte meg. Villogó monitor a központban, rajta sárga, piros és zöld pöttyök. Ezek jelzik az egyes autóbuszok helyét, s azt, hogy a menetrend szerint pontosan haladnak-e, vagy késésben vannak. Az autóbuszokban is található egy-egy készülék, amin látható, hogy a A politikus értékelte Magyarország és szomszédainak viszonyát is. Véleménye szerint hét szomszédunk közül néggyel problémamentesek a kapcsolatok, és nincs akadálya a jószomszédi, baráti kontaktusoknak. Sajnos ez nem mondható el a Szlovákiához, a Romániához és a Szerbiához fűződő viszonyról. Ezekkel az országokkal kapcsolatban a magyar külpolitikának törénelmi megbékélésre kell törekednie, de a jószomszédságnak csak akkor lehet alapja, ha az ott élő nemzeti kisebbségek élhetnek önrendelkezési jogukkal, és kollektív jogaikat is biztosítják. Csóti György példaként említette Dél-Tirolt, illetve a finnországi svéd kisebbség helyzetét. Utalt arra is, hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbség mindenütt megfogalmazza autonómiatörekvéseit, és ezt a világ közvéleménye által is elismert felelősségteljes, kulturált formában teszik. Ennek példájaként említette a szlovákiai magyarok révkomáromi találkozóját. gyár nemzetgazdaság modernizációjának, és ezáltal hazánk stabilitásának, társadalmi békéjének is hosszú távra ható előfeltétele. Ebben a történelmi jelentőségű munkában a kormány számít Magyarország minden polgárának alkotó közreműködésére, támogatására. A kormány kifejezi meggyőződését, hogy az európai fejlődéstől elválaszthatatlan politikai, történelmi és kulturális örökségével, nemzeti sajátosságaival, a rendszerváltozás óta elért belső fejlődésével, Európa és közelebbi térségünk stabilitásához történő hozzájárulásával Magyarország az európai egységesülés folyamatát erősíteni és gazdagítani fogja." jármű bekapcsolódott-e a rendszerbe, s ugyanezen az apró monitoron jelenik meg a korrigálásra vonatkozó utasítás is. Gond esetén ott a rádió- telefon. Ezt sem fontos a sofőrnek használnia, hanem elég, ha benyomja a készülék megfelelő gombját, s a központban már tudják is: szerelőt kér, balesetet jelez, vagy valamilyen más forgalmi akadályt észlelt. A berendezés segítségével — a jármű hangszóróin keresztül — központi utastájékoztatásra is mód nyílik (baleset miatti elterelés, metróMegújul A polgári védelem hosszú stagnálás után — egy 1992-es kormányrendelet nyomán — megújult, megindult a fejlődés útján. Ezt Kónya Imre belügyminiszter állapította meg tegnap, a polgári védelmi parancsnokok első olyan országos tanácskozásán, amelyen a 163 körzeti vezetője is részt vett. A miniszter történelmi eseménynek minősítve a nemrég elkészült katasztrófavédelmi törvény tervezetét, úgy vélte, hogy ennek a magyar jogalkotásban példa nélküli szervezetnek a létrehozására további lendületet adhat a polgári védelem fejlődésének. Az egzisztenciális gondokkal küszködő, alacsony jövedelmű polgári védelmi dolgozók számára szerény béremelést kilátásba helyezve, Kónya Imre fontosnak nevezte a légi, a radiológiai, a biológiai, a vegyi és a katasztrófariasztás új rendszerének kialaMárcius közepén Európa-nap Debrecenben Magyarországon először Debrecenben rendeznek Eu- rópa-napot. A március 18-ai program abba a tájékoztatási koncepcióba illeszkedik, amelynek célja, hogy folyamatos párbeszéd alakuljon ki a közvélemény széles körével, a meghatározó politikai, társadalmi és gazdasági erőkkel a kormányzat európai integrációs politikájáról, annak gyakorlati megvalósításáról. Ezt Virágh Pál címzetes államtitkár jelentette be tegnap Debrecenben az Európa-nap programjait ismertető sajtótájékoztatóján. Deklarált politikai szándék ugyanis, hogy a Magyar Köztársaság még az évezred vége előtt »Z Európai Unió teljes jogú tagja legyen, amit népszavazásnak kell megerősítem. üzemzavar, stb. esetén). A gépkocsivezető lábánál elhelyezett pedállal pedig jelzést lehet adni, ha valami baj van az utasok között (lopás, verekedés), a központ azonnal értesíteni tudja a kocsihoz legközelebb posztoló rendőrt. Mindebből látható, hogy a rendszer segítségével egyenletesebbé, biztonságosabbá lehet tenni a közlekedést. Az AVM-rendszer készülékeivel eddig kétszáznegyven, Eszak-Budapesten közlekedő csuklós autóbuszt szereltek fel még egy hónappal ezelőtt. A szakemberek szerint a főpróba várakozáson felül sikerült. A tervek szerint — folynak is már a tárgyalások a Világbankkal égy újabb kölcsön felvételére — a BKV minden járatát be kívánják kapcsolni a rendszerbe. ^ a polgári kítását. Rámutatott, hogy mielőbb be kell fejezni az új típusú polgári védelmi szervezetek megalakítását és meg kell kezdeni felkészítésüket is. A szervezetre váró feladatokat a legszélesebb nyilvánosság előtt, az érintett lakosság bevonásával kell végrehajtani. Az eseményt követően újságírók kérdésére válaszolva egyebek között leszögezte; az elmúlt egy hónap során személyes tapasztalatokat szerzett arról, hogy a tárca illetve az irányítása alá tartozó szervezetek jól működnek. A választások pártsemleges lebonyolítása biztosított, de a megfelelő színvonalú előkészítés érdekében igen kemény munkára lesz szükség. Elmondta azt is, hogy még hétfőn előterjeszti javaslatát az országos választási bizottság tagjaira, amellyel azért várt eddig, mivel számított az ellenzéki pártok módosító Jogosan kérte a Magyar Katolikus Egyház Esztergom Főegyházmegyéje, hogy visszakerüljön tulajdonába a Budapesten az I. kerületi Szabó Ilonka utca 2. szám alatt lévő ingatlan, ahol jelenleg a Vági István Építőipari Műszaki Szakközépiskola működik. Az üggyel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság tegnap hirdetett jogerős ítéletet. A művelődési és közoktatási miniszter 1992. február 21-én hozott határozatában megalapozottnak tartotta az Esztergomi Főegyházmegye tulajdoni igényét, és az ingatlanra — az egyház tulajdonjogának bejegyzéséig — 10 évre elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztetett be a fővárosi földhivatalban. A fővárosi önkormányzat pert indított a miniszter ellen, ».közigazgatási határozat hatályon kívül helyezése iránt. A Fővárosi bíróság a keresetet elutasította. A fővárosi önkormányzat az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, és kérte a határo(Folytatás az l. oldalról) Zwack Péter, a Vállalkozók Pártjának elnöke mint házigazda elmondta: a megbeszélés nem ideológiai jellegű volt, hanem pragmatikus, és sikerült körvonalazni az együttműködést. A tervezettnél másfél órával tovább húzódó megbeszélésen emellett szó esett a kampánytervekről és a pártprogramokról is. Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke szükségesnek tartotta leszögezni, hogy a délutáni eszmecsere is bebizonyította: él az SZDSZ—Fi- desz-megállapodás, s reális esély van az együttműködés kibővítésére. Pető Iván, az SZDSZ elnöke kifejtette, hogy a négy pártnak elkülöníthető, saját arculata van és más-más rétegekhez szólnak. Az alapkérvédelem javaslatára, de az elmaradt. A miniszter szerint Boross Péter miniszterelnök hét végi beszédét félreértették azok, akik úgy gondolják, hogy az önkormányzati törvényt még ebben a ciklusban módosítják. A tervezet elkészült, a szabályozás azonban már az új parlamentre hárul. Örömmel fogadná a belügyi tárca vezetője, ha a Fővárosi Önkormányzat, amely a múlt héten elutasította a BRFK gazdaságvédelmi tevékenységének 100 millió forintos támogatását, megfelelő előkészítés után a későbbiekben hozzájárulna ehhez a fontos feladathoz. A rendőrség számára kedvező döntés érdekében a miniszter már konzultált a főpolgármesterrel és megbeszélést tart majd az MDF frakcióvezetőjével is. A Fővárosi Önkormányzat döntésébe azonban semmiképp nem kíván beleszólni a miniszter. zat hatályon kívül helyezését, mivel — álláspontja szerint — a perben szereplő egykori gimnázium nem volt egyházi, így jogszabályi előfeltételek hiányában történt a tilalom bejegyzésének elrendelése. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indoklás szerint jegyzőkönyv is bizonyítja, hogy az egyház javára létesített „Magyar tanulmányi alap” által működtetett Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium — amely a főváros legrégibb középiskolája — minden ingó és ingatlan vagyona a vallási és tanulmányi alap tulajdonában volt. Az ingatlant 1948-ban kártalanítás nélkül vették állami tulajdonba, így az a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzeté; nefc rendezéséről szóló törvény hatálya alá tartozik. A Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs. désekben azonban egyetértenek és jól kiegészíthetik egymást. Várhatóan az első választási forduló után a legjobban szerepelt liberális képviselőjelölt javára a többi párt jelöltje visszalép. Orábán Viktor a Fidesz— SZDSZ-kongresszusról való távolmaradását azzal indokolta, hogy a pártjához csak pénteken délelőtt érkeztek meg a péntek délutáni eseményre invitáló meghívók. Magyar Bálint nyilatkozata kapcsán pedig kijelentette: nem egészen értik az elhangzottakat, s elvárják a bocsánatkérést a liberális együttműködés esélyeit rontó hamis vádakért. A sajtóértekezleten kitűnt, hogy a pártok között nincs egyetértés a pártelnökök közös jelöltként való indítása tekintetében. Új kiadó Tájékoztatjuk kedves hozzánk hű olvasóinkat, hogy kiadónk mától megváltozott. Impresszumunkban, a 16. oldalon ezt olvashatják: lapunkat kiadja a Magyar Penna Kiadói Kft., amely élén dr. Giezy György áll. Sietve hozzáteszem: arról a Giczy Györgyről van szó, aki mint ország- gyűlési képviselő a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója tagjaként vált újságíróból ismert politikussá. Minden bizonnyal mondanom sem kell, hisz aki ismer bennünket, tudja rólunk, ezzel a változással nem járhat együtt a Pest Megyei Hírlap eszmeiségének, szellemiségének változása, a későbbiekben is ragaszkodunk nemzeti és keresztényi elkötelezett^ ségünkhöz. A későbbiekben is találkozhatnak Benedek István, Sándor András, Török Bálint, Fekete Gyula, Kispista István írásaival, és nagyon reméljük, hogy azok a közéleti személyiségek, akiket ebben az évben szeretnénk meghívni szerkesztőségünkbe, e változás ellenére is szívesen jönnek hozzánk, hogy innen informálják a Pest Megyei Hírlap tisztelt olvasóit. A változás természetesen kihívást is jelent számunkra, hiszen nem titkolt szándékunk, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket a fönt felsorolt publicisták és rajtuk kívül hasábjainkon még nagyon sokan kifejtenek, azok a gondolatok előbb-utóbb juthassanak túl Pest megye határain. Szándékunkban áll a Pest Megyei Hírlapot az egész országban terjesztem, mártsak azért is, mert ezzel szeretnénk jelezni. az a sajtóstruMú- ra, amely a szocializmus évtizedeiben kialakult, az elavult, elvetendő. Csak példaként említem, vidéki lap az a La Stam- pa is, amelynek vidékisé- ge ellenére, mint tudjuk köztársasági elnökök, jeles politikusok is szoktak nyilatkozatot adni. Mi lényegesnek tartjuk azt, hogy a szellemi műhelyek, az olyan is, mint a miénk, amely nemzeti és keresztényi alapokon áll, követelhesse meg magának Magyarországon ugyanazokat az esélyeket, amelyeket azok a lapok élveznek, amelyek esélyeiket a Kádár-rendszerbe gyökereztetik (Népszabadság), s még abból „virágoznak” napjainkban is Mi következetesen ragaszkodunk ahhoz, hogy minden ellenkező zengzetes híresztelés ellenére egyre többen igénylik azt a hangot, amely a Pest Megyei Hírlap sajátja. (Vödrös) Európai Megállapodás Közelebb az Unióhoz Világbanki támogatással a rendszer a BKV-nál A Budapesti Közlekedési Vállalat forgalomirányító központjában az automatikus vonalellenőrzési megfigyelő- rendszer (AVM) első, észak-budapesti elemét adták át tegnap. Az eseményen jelen volt dr. Demszky Gábor, a főváros polgármestere, Michele Scyna, a Világbank program- menedzsere, Peter Parker, a Világbank szakreferense és Aba Botond, a BKV vezérigazgatója. Jogos az egyház igénye Liberális pártok Nincs megállapodás