Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-14 / 37. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 14.. HÉTFŐ 13 Ki beszél itt etikáról? Most, hogy beindul a választási gőzhenger, a baloldal egyre többet beszél a választási etikáról és a tiszta választásokról. Éppen ők hirdetik ezt, akik évek óta mást sem tesznek, minthogy visz- szaélnek erőfölényükkel a magyar médiában. Ok, akik a legjelentéktelenebb eseményt is képesek voltak gátlás nélkül felfújni, hogy a magyarok rossz hírét keltsék. Akik sorra adták fel a „magas labdákat” az utódállamok magyarellenes politikusainak és akik szellemi szerzői a nyugati lapok bennünket lejárató formed vényeinek. Éppen ők, akiknek teljesen mindegy volt, hogy a koalíció csinált-e valamit, vagy nem csinált, a lepocs- kondiázás volt a válasz. Ők, akik kikényszerítették a magyar konzervatív és keresztény táborból a minősítésváltást, hisz ellenzéki helyett ellenséges hadjáratokat indítottak tucatnyi szerencsétlen, bár törvényszerűen jelentkező gond intelligens megoldása helyett. Ahogy tették azt a szerencsétlen túrái kettős gyilkosságnál, a budapesti zenei általános iskola és a da- bas-sári egyházi iskola kapcsán, de az eseteket vég nélkül lehetne sorolni. Megtanultuk tehát, hogy a liberálbolsevik sajtóetika olyan, mint a „csendőrpertu”, vagyis csak egy irányban működik. Ha például valaki félrehallja a „hordót a szónoknak” felszólítást, vagy szóvá teszi Csurka „élettér” kifejezését, akkor beindult a hazai és külföldi összehangolt támadás, de nem csak a „vétkes”, hanem már a magyarok ellen is. Oly erővel mégpedig, mely- lyel el lehetett volna hallgattatni a balkáni gyilkosokat is, akiknek ügyei még nem jutottak el a washingtoni kongresszus elé. Bezzeg, ha az elit részéről felháborító módon gyalázkodnak és hazudnak (Lan- deszmann-gyalázat, Pető Iván hazudozása, Eörsi úr hazaárulása) az a „tökéletes etikai érzék’1 már nem működik. Sőt, mindenáron azt bizonygatják, hogy az a vétkes, aki kimondja az igazat. (Kéri Editet 100 000 Ft-ra büntették, mert Gadó György apjának ,jó hírnevét rongálta”, mivel azt merészelte mondani, hogy a több tucat halálos ítéletet hozó rákosista hadbíró alezredes- vérbíró volt.) Ezek az urak és hölgyek most az etikai kódexet lobogtatják, mivel attól félnek, hogy a mindössze 3-4 nemzeti lap és a nemzetiek vissza fognak élni... Gondolom úgy, hogy igyekeznek leleplezni a liberális és bolsevik hazugságokat. Netán arra „vetemednek” majd, hogy liberálisaink 1990-es jelszavait és a nemzeti értékek elleni szavazásuk tényeit veszik elő. A kárpótlás, a gyilkosok felelősségre vonása, az egyházi ingatlanok visszautasítása (stb.) körüli kicstelen szereplésükre fognak emlékeztetni. „Ne beszéljünk a múltról, a jövőt kell építeni” — dobják be a jól hangzó jelszót — a leleplezett hamiskártyás módjára: aki rögtön megígéri, hogy tisztességes lesz, csak ne beszéljünk többet a cinkelt lapokról, melyekkel eddig kifosztott és becsapott. A mi lapjaink soha sem voltak cinkeltek, sőt többnyire — elég apolitikusan — kiteregetjük azokat. Nekünk nem érdekünk a hazugság, de érdekünk az erőfölényben lévő szociál-liberális sajtó még ma is gátlás nélkül folyó agymosásának és manipulációinak a leleplezése. A cinkelt választási ígéretekkel „zsugázók” és a nekik falazó „mitfahrerek” leleplezése. Enélkül ugyanis sem választási, sem „hétköznapi” etikáról, magyarul tisztességről nem lehet szó. Práczki István Monorierdő Riporternő kudarca Megannyi szkeptii kus «flexió után — vifPtíy v®gre egy örömteli • helytállás. Február 8-án, végre egy felkészült, vitaképes ember ült a kínpa- don! Dr. Horváth Balázsra sok minden indokolatlan mocskot szórhattak ez idáig, de Mélykúti Ilona — úrhölgy — valószínűleg nem gondolta, hogy ezúttal — személyében — olyan politikusra talál, aki súlyosan meg fogja leckéztetni. Pedig olyan „hálás” volt az alapötlet: a taxisblokád idején lehallgatott, és a liberális csúcsszerv, a „Beszélő” által publikált beszélgetés volt a téma, az akkori belügyminiszter és az akkori országos rendőrfőkapitány között. Horváth Balázs teljesen higgadtan és tárgyszerűen válaszolt Mélykúti Ilona kérdéseire, mintha nem is lovasversenyző, hanem műlesikló volna. Jeszenszky Géza, a kitűnő síelő igazán megirigyelhetné Horváth Balázs mesteri szlalomozását, ahogyan kikerülte a riporternő csapdáit! Ugyanúgy, egy volt belügyminiszterhez méltóan (!) tudta, hogy a „mesterséges akadályok” hol vannak felállítva, így a kelepceállítga- tó(k) jöttek elsőként zavarba! Mélykúti Ilona úgy idézte Horváth Balázs több éve mondott gondolatait, hogy mindjárt ferdítette, csúsztatta azokat. A szakállas jogtudor azonban ezeket a magas labdákat menetrendszerűen leütötte, így a „poénok” rendre az ő javára sikerültek. A máskor szemtelenül magabizHISTÓRIA A sárosi magyarság pusztulása A természetes, a de- . mokratikus fejlődésnek egészséges útja az lett volna, ha megszületik az erős osztálytudatos polgárság, amely intelligenciájával, szociális érzékével, vagyonával és egységes közszellemével hatalmas erőt képviselt volna és előbb- utóbb a közéje telepedett dzsentrit is magába olvasztotta volna. Az egyéges polgári társadalom kialakulására nem volt befolyással a nagyszámú tisztviselőcsalád sem. Ezek a tisztviselőcsaládok belesimulnak, beleolvadnak a meglévő társadalmi kasztokba, sajátos szellemük nincsen. Bizony az elmondottak után nem valami gyönyörűségünk telhet e társadalomban! S mégis a 19. századvégi Eperjes úgy tűnik fel mindnyájunk előtt, mint amelynek társadalmi élete tele van bájjal, eredetiséggel, oly szellemmel, amely az idegent, aki idekerül, egycsapásra meghódítja és a benszülöttet lelkesedéssel, rajongó szeretettel tölti el szülőföldje és ennek társadalma iránt. Talán ekkor keletkezett ez az egyszerű naiv versecske: Ki a Tarca vizét issza, Annak szíve vágyik vissza! Ennek a titokzatos varázsnak, vonzó erőnek rejtélyes okát az ittfelejtkezett biedermeier-szellemben kell keresnünk. E szellemet leghívebben őrizte meg a 19. század végén női társadalmunk. A nő, ha leány, ha hitves, ha édesanya, mindenképpen a családi élet bensőségének ápolója. Ez az erős familiáris érzés gyakran párosul műveltség iránti érzékkel, derült kedélyvilággal; egyszersmind azonban józan takarékossággal; ha a család érdekéről van szó, nem egyszer egoizmussal. A leányok elvégzik a polgári iskolát az angolkisasszonyoknál, vagy az evangélikusoknál. Sem többet, sem kevesebbet. Tanulnak kevés kézimunkát; németül otthonról tudnak. Belekóstolnak esetleg egy kis franciába, festészetbe; megtanulnak úgy- ahogy zongorázni. Feltűnést kelt, ha nem rosszalást, hogyha valamelyik leányka diplomát szerez. „Minek ez a mi gyermekeinknek!” Halljuk ilyenkor a méltatlankodó megjegyzést minden oldalról. Az igazi leányéveket boldoggá és gondtalanná igyekeznek varázsolni a szülők, a rokonok és az egész társadalom. A házi kränzchenek, a farsang idején a fényes bálok a Vigadóban, nyáron kedélyes majálisok Cemétén vagy Borkúton, családias jellegű kirándulások a zöldben, nem ugyan hátizsákkal és szeges cipővel, sőt nem is mindég gyalog, hanem elemózsiával megrakott kocsikon. S ezeken van igazi fesztelen jókedv, tréfa és dal. Egyébként eszmeköre, érzelmi világa ezeknek a kedves, jól nevelt leányoknak nem terjed tovább a családi körnél. Már odakünt nagy gondolkodók forradalmi hangulatba hozzák a női lelket, amelyről azonban a mi boldog világunkban csak megbotránkozással beszélnek, ha ugyan egyáltalán hallanak minderről valamit. A mi drága Jókaink eszményi nőalakjai, az Aranyember Noémija, Kár- páthy Jánosné és a többi regényhős egy képzelt sehol sem létező eszményi világba ringatja az ábrándos leánylel- keket. De az életnek megvan a reális alapja is. Tele van a város életvidám fiatalemberrel. A Schöpfer és a Maurer cukrászdák beszélhetnének e fiatalság eleven, sokszor könnyelmű életéről. Főiskolai hallgatók szívesen látott vendégek a leányos házaknál. S ez a fiatalság gavallér és nőimádó; kedvességével belopja magát a leányszívekbe. Nem csoda, ha a diákszerelem sokszor házassággal végződik. Eperjesen ebben az időben az egyetlen pálya, melyre a leányok készülnek: a házasélet. Micsoda nagyszerű gondolat volt tehát Berzeviczy Alberttól, az akkor még fiatal jogtanártól, a Széchényi-kör megteremtésének gondolata. A Széchényi-kör, lehet mondani e társadalom leikéből fakadt és e társadalomra nézve életszükséglet volt. Később, amikor országos hírűvé lesz, jönnek ide mindenünnen a mi kis városunknál gazdagabb, nagyobb városokból okos, agilis férfiak, lekopíroz- zák a Széchényi-kört s aztán csodálkoznak, hogy az ő körük teng-leng, míg a Széchényi-kör vágtatva halad előre a fejlődés útján. Ez a a csodálatos lélek, ez a hamisítatlan eperjesi levegő — ez hiányzott mindenütt, ahol a Széchényi-kört utánozták. A Széchényi-kört az első időben a női társadalom karolta föl. Hiszen a szereplők is rendszerint közülök kerülnek ki. Patriarchális, családi jellegűek ekkor a hangversenyek. Egy ki szavalat, ének, zene és az est mindenkit kielégít. De már ekkor is gyönyörű képet nyújt egy ilyen hangverseny a Vigadóban. Leányok, asszonyok sűrű sorokban; a szem nem tud megpihenni e szép, sőt káprázatos képben. A „Paradicsomban” s körös-körül a széksorok mögött tömött sorokban áll a fiatalság s lelkesen tapsol a szereplőknek. De nem volnánk hű krónikásai e kornak s női társadalmunkat sem értenők meg igazán, ha nem emlékeznénk meg e társadalom vezető fér- fiairól. Csak a legtipikusabba- kat említem, amikor felelevetos hölgy láthatóan elkedvetlenedett, és „dolgavégezetle- nül” köszönte meg az exmi- niszter reggeli látogatását. Megtudtuk hát, mi a libe- rálkozmopolita mocskolódás ellen való orvosság: csak jól felkészülten szabad leülni arra a bizonyos gyalult pádra! Brezovich Károly Vác Melyik párt jelöltje? Február 9-én este szokásos sétánkat tettük, amikor a faluban nem éppen éles elméjéről ismert gyerek a kezünkbe nyomott egy röplapot. Gondos áttanulmányozás után sem találtam meg, hogy a tartalmában szereplő „úr” ugyan mely párt színeiben kíván indulni a választásokon. Lenin-szakállát és Sztálin-ba- juszát nézegetve igencsak úgy tűnik, hogy van titkolni- valója „csapata” színeit illetően. Hát így is lehet! Ugyan nézzék már meg, hogy ki ő, és ha ő maga nem volt hajlandó közölni hovatartozását, hát közöljék le lapjukban. Ügyvéd uram röplapjában hű, de sok mindent ígér. Eddig miért nem igyekezett ily módon a lakosság segítségére? Vagy úgy van vele, mint az egyszeri ember (ígérd meg, ne add meg). A lényeg az, hogy az ígérgetésemből hasznom származzon. A röplapot mellékelem. Falunkban megalakult, illetve szervezi megalakulását az MSZP: a volt tanácstitkár, Zahalka elvtárs, az MSZMP egykori élharcosa szervezi. Egy korábbi számukban közölték levelemet a polgármester ellen indított mocskolódással kapcsolatban. Itt utaltam arra, hogy ennek az ocsmányságnak a mozgatói a volt hatalom emberei, akik nem tudják elviselni, hogy kikapták alóluk a bársonyszéket. Minden lehetőt és lehetetlent megtesznek annak érdekében, hogy az akkor idegen szuronyokkal fenntartott hatalmukat visszaszerezhessék. A bolsiknak semmi sem szent. Grósz elvtárs ki merte jelenteni a Sportcsarnokban tartott beszédében, hogy a hatalomért, ha kell, az ördöggel is cimboráinak. Nagy nehézségükbe ez nem került, hisz világéletükben vele cimborál- tak. Pálinkás Ferenc Tápiószele * Kedves Pálinkás Úr! Levelét köszönjük. Ha a hozzánk küldött szórólapot jobban megnézi, azon a kiadónál egy milliméternél kisebb betűk jelzik: a legnagyobb kormányzópártról van szó. Szerkesztő' nítem az idősebbek közül Ku- binyi Albert, Ghillány József és Palugyai Gusztáv, a fiatalabb generációból pedig Szi- nyei Merse István, Horváth Ödön és Máriássy Béla nevét. A nőtisztelet, a gavalé- ria, az udvariasság és gyöngédség igazi típusai e férfiak. Ennek az ittfelejtett Biedermeier-világnak azonban igazi lelke, az eperjesi társadalomnak összetartó ereje mégis csak dr. Horváth Ödön, jogakadémiai dékán. Ő érti meg e sajátságos világot legjobban, az ő gyöngéd, minden ízléstelent, minden durvaságot utáló szép és nemes egyénisége predesztinálták arra, hogy e kis világnak vezérévé legyen. (...) (Folytatjuk) Gömöry János Agrárszocialista kongresszus Cegléden Cegléd szülötte volt Várkonyi István, a 19. század végi hazai agrárszocialista mozgalmak szervezője. 1852-ben látta meg a napvilágot napszámosok gyermekeként, de sikerült kitörnie a reménytelennek látszó sorból: vállalkozó lett, jómódú ember, a fővárosban 5 ház tulajdonosának mondhatta magát. Vagyoni gyarapodása mellett nem feledkezett meg a szellemiekről sem; magánúton érettségi vizsgát tett, sőt egyetemi tanulmányokat folytatott. Az 1880-as években megismerkedett a szociáldemokrata gondolatokkal, és elhatározta, hogy vagyonát az agrárnépesség politikai szervezkedésének szolgálatába állítja. Tagja lett a szociáldemokrata pártnak, de a párt vezetésével hamarosan szembekerült. Az 189Ü-es években kezdte szervezni sajátos ideológiájú, az anarchizmustól sem mentes gondolatok jegyében az Alföldön a földműves népet Mozgalma gyorsan terebélyesedett. Amikor 1897 elején a szociáldemokrata párt agrárkongresszus összehívásával próbálta a vidéket szervezni, Várkonyi válaszul szülővárosában, Cegléden hívott össze gyűlést 1897. február 14-re. Mintegy 50, többségében alföldi szervezet képviseletében száznál több küldött jelent meg a ceglédi Vigadó épületében. 13 napirendi pontot vitattak meg, többek között a töldmívelő munkások helyzetét, a napi munkaidő kérdését A gyűlés legfontosabb állásfoglalása az volt, hogy követelte a földbirtok tulajdonviszonyainak változtatását — magyarul a földosztást. Pogány György
