Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-14 / 37. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. FEBRUÁR 14.. HÉTFŐ Forrongó Balkán A történet utolsó lapjai Annak idején a török elől menekülő szerb tömegek egyik fele észak felé vette az irányt, így jutottak el egészen Szentendréig. Sőt. Ahol ma is létezik pravoszláv templom: Komárom. Jókai, Lehár és Klapka városának főutcáját a rácokról nevezték el, zömmel ott laktak ugyanis a szerb kereskedők. Népes csoportok viszont a Drina folyón átlépve nyugati irányban keresték a megélhetést. Amikor a török utolérte őket, egy részük — a mai muzulmán- ság — áttért az iszlám hitre, mások megőrizték a pra- voszlávságot. A szerb állam azonban történelme során határait soha nem ter- jeszt(h)ette ki ezekre a vidékekre. A 22 hónappal ezelőtt kitört háborút megelőzően Bosznia-Hercegovina lakosságának egyharmada volt szerb, akik kikiálltották az úgynevezett boszniai Szerb Köztársaságot, s ők uralják a területek felét, azzal a világos szándékkal, hogy az első adandó alkalommal Jugoszláviához csatlakoznak. Közben szövetségre léptek a Horvátország, mint elismert állam területén elhelyezkedő Krajinai Szerb Köztársasággal, ez utóbbi bábállam célkitűzése is egyértelmű tehát. A boszniai szerbeknek van hová tartozniok, Bosznia-Hercegovina horvát lakosságának szintén. A muzulmánoknak azonban nincs „tartalék” országuk, ezért minden változatban a közös állam megmaradása mellett kardoskodtak, ami a béketárgyalásokon kialakult legújabb megoldási javaslat szerint „a három nemzet köztársaságainak uniója”. Szarajevó, a tíz évvel ezelőtti téli olimpia színhelye, vegyes lakosú, mégis elsősorban a muzulmánság székhelyének szimbóluma, így a közel két éve tartó ostrom- zárlat ellenére sem adták fel a várost. A Pale nevű városrész szerbek által lakott. Pale a Szerb Köztársaság kinevezett fővárosa, ami egyértelmű utalás: a szerbek sem akarnak lemondani Szarajevóról. Nehéztüzérségüknek most viszont 20 kilométerrel hátrébb kellene vonulnia, vagy azt az Unprofor erőinek felügyelete alá helyezni. Az amerikai—francia, illetve az orosz javaslat csak árnyalatban tér el egymástól, mindkettő lényege: hatástalanítani a várost veszélyeztető szerb állásokat. A NATO ultimátumának lejártáig természetesen történhetnek még váratlan fordulatok, előre nem látott események, különféle fenyegetőzések és egyezségek, ám lényegi változás nem várható. A muzulmánok alkalmasint megkaphatnak még néhány települést, a szerbek pedig elismertethetik saját köztársaságukat. A horvátok nem különösen érdekeltek az ügyben, őket inkább az foglalkoztatja, hogyan lehetne a krajinai részeket országukba integrálni. Szarajevó viszont végre fellélegezhet, s két évre az ENSZ fennhatósága alá kerül. A Nyugat tekintélyén most nem eshet csorba, ha kell, akkor bombáznak. Halogató taktikázásuk nyomán már eddig is túl sok vér folyt el. A szarajevói piactéren történt tragikus tömegmészárlás a rádöb- ben(t)és pillanta volt. A jugoszláv sajtó természetesen továbbra is minden mennyiségben közli az ezzel kapcsolatos találgatásokat, fenntartva a szerbség elleni lépéssorozat igazságtalanságának látszatát, a radikálisok pedig olyan ötlettel álltak elő, hogy máris mondják ki Jugoszlávia és a Szerb Köztársaság egyesülését (ez esetben a Szarajevó környéki szerb államokra mért esetleges légicsapást Jugoszlávia megtámadásának lehetne minősíteni). Oroszország enyhítő és elterelő hadműveletekbe kezdett, minek következtében még a Clinton és Jelcin gyors megbeszélését szolgáló forródrót is furcsa mód két napon át „süket” volt, ám ezek lényegtelen epizódjai az előre sejthető végkifejletnek. Az ultimátum most valóban ultimátum, a visszaszámlálás pedig megállíthatatlan. Sinkovits Péter Újvidék Tókés László üzenete Szíves tudomására hozzuk a közvéleménynek, Romániai Református Anyaszentegyházunk tagjainak és lelkipásztorainak, nem utolsósorban pedig zsinatunk félretájékoztatott tagjainak, hogy széles körű egyházromboló diverzió keretében névtelen és illetéktelen személyek írnak gyalázkodó leveleket és telefonálnak egyházunk zsinatának egyes tagjaihoz, azt a tévhitet teijesztve, hogy a február 15—16-ra kitűzött szatmárnémeti zsinati ülés elmarad, vagy arról kísérelvén meggyőzni őket, hogy egyoldalúan maradjanak távol a törvényesen összehívott zsinatról. Ugyanakkor szükségesnek tartjuk arra is emlékeztetni, hogy röviddel a zsinat kezdete előtt, a napokban a Szatmár Megyei Prefektúra támogatását élvező Megyei Tanfelügyeló'ség váratlanul és indokolatlanul letiltotta a zsinatnak a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Líceumban — jogtalanul elorozott egyházi iskolánk dísztermében — való megtartását. Nyilvánvaló, hogy a történelmi igazságtételt és a volt állami titkosszolgálat viselt dolgait is napirendre tűző zsinat nagy ellenkezést vált ki bizonyos állami és egyházi körökben. Ügyvezető elnökség ezúton is közli, hogy a meghirdetett zsinat nem marad el. Belviszály Pozsonyban Még nincs nagykoalíció A Vladimir Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) szombati tanácskozásán elutasította a szlovák nagykoalíció létrehozásának tervét. A javaslatot a HZDS-en belül létrejött Politikai Realizmus alternatívája nevű csoport vetette fel. A HZDS „belső ellenzéke”, köztük Roman Kováé miniszterelnök-helyettes és Jozef Moravcík külügyminiszter azt szeretné elérni, hogy a politikai válság leküzdése érdekében olyan nagykoalíció jöjjön létre, amelyben egyetlen pártvezető, így Meciar sem szerepel. Az országos választmány Kovác és Moravcík kizárására tett javaslatot a két alapszervezetnek, ahol a miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) alapszervezetének a tagjai. Meciar mindkettejüktől a kormányból való önkéntes távozást várja, s ezt jellempróbájuknak tekinti. A kormányfő szerint Moravcík távozásával Szlovákia külpolitikája nem változik. Kijelentette, hogy mozgalma „egységes, működő és továbbra is küzdőképes” — a széles kormánykoalíció szóba sem jöhet, mert az szerinte csak a „széles korrupció kormánya lenne”. A Pozsony közelében tartott tanácskozás végeztével nyilatkozó Moravcík közölte: a döntés azt jelenti, hogy folytatódni fog a HZDS szétesése. VÉLEMÉNY A nagyvilág hírei Nagy-Britannia azt javasolta a Jugoszláviában akkreditált brit diplomaták családtagjainak, hogy saját biztonságuk érdekében hagyják el az ország területét. Mintegy 60 halálos áldozatot követeltek a dél-szomáliai Kismayo kikötővárosban a hét végén a klánok közötti ösz- szecsapások. Az utóbbi fél év legsúlyosabb ösz- szecsapásait vívták Szomáliában a fegyveres csoportok Kismayóban és közelében. * Egyoldalú tűzszünetet hirdettek vasárnap a Burhanuddin Rabbani afgán elnökhöz hű csapatok. A politikus az Iszlám Konferencia Szervezetének kérésére egyezett bele az iszlám szent hónap, a ra- madán idejére szóló fegyvernyugvásba. Tegnap hazatért sikertelen amerikai csúcsértekezletéről Hoszokava Morihiro. A japán kormányfő Bili Clinton elnökkel tárgyalt, de nem tudott megállapodást kötni a két ország közötti kereskedelmi feszültség enyhítéséről, a tetemes japán külkereskedelmi többlet kiegyenlítésének módjáról. Késlekedő ügyészek E gerben a közelmúltban néhány egykori karhatal- mistát őrizetbe vettek, mert alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy szerepük volt az 1956. decemberi atrocitásokban. Történt mindez azután, hogy Mosonmagyaróvárod, az 1956. október 26-i tömegmészárlás városában Balsai István igazságügyminisztemek az igazságtételre oly régen váró polgárok feltették a kérdést, történik-e már végre valami az igazságtételi tövény elfogadása után több hónappal az 1956-os forradalom, valamint az azt követő megtorlás sortüzeire parancsot adók ügyében? A miniszter azt mondta, a nyomozás és a vádemelés az ügyészség dolga. De nem hagyott kétséget afelől, hogy elégedetlen az ügyészségek eddigi munkájával. Tegyük mindjárt hozzá, nem véletlenül. A rendszer- változás óta az ország lakossága megismerte a három, esetenként több mint száz halálos áldozatot követelő ÁVH-s és pufajkás tömegmészárlás körülményeit. Dokumentumfilmek, riportkötetek, újságcikkek derítettek fényt a szörnyűségekre. A mosonmagyaróvári, a Kossuth téri, a salgótarjáni sortüzeknek hovatovább könyvtárnyi irodalma van. Azoknak a tömeggyilkosságoknak, amelyek közül kettőről — Salgótarján, Kossuth tér — a kádári propagandagépezet a rendszer bukásának utolsó pillanatáig azt állította „ellenforradalmár” provokátorok tüzeltek a tüntetőkre. Az Igazságügyi Minisztérium tényfeltáró bizottságának jelentése alapján tudjuk, bizonyíthatóan 27 helyen dördült el sortűz a forradalom napjaiban, illetve a megtorlás időszakában. S miután a törvény is megszületett, joggal várható, hogy rövidesen tisztázódnak a sortüzek körülményei. Nos, nem ez történt. Nem ezt történt, elsősorban azért, mert az ügyészségek részéről régóta szemmel látható ódzkodás tapasztalható. A bűncselekmény elévülésére hivatkozva a mosonmagyaróvári ügyben megtagadta a vizsgálatot a győri katonai ügyész. A közelmúltban pedig az illetékes fővárosi főügyész, Bócz Endre a tv-híradónak adott nyilatkozatában nyomozati nehézségekre hivatkozva sejtette, hogy egyhamar aligha lesz vádemelés. A nyilatkozat hangneme egyhén szólva furcsa volt. Hasonlóképpen tétován fogalmazott Györgyi Kálmán legfőbb ügyész is. Tudom, hogy a nyomozó hatóság nincs könnyű helyzetben, amikor egy több mint harminc évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményt kell felderítenie. A tanúk és bűnösök közül sokan meghaltak. Az emberi emlékezet is halványul. Azt is biztos, sokakban megmaradtak a félelem görcsei. Tudok arról is, hogy az ügyész által meghallgatott tanúkat megfenyegették. Az egyik sortűz körülményeit már több mint egy éve kutatom, ismerem a redelkezésre álló dokumentumokat, jó néhány szemtanúval beszéltem. Szinte pontosan rekonstruálhatók a történtek. Behatárolható a parancskiadók köre. Csupán arra volna még szükség, hogy a karhatalmi zászlóalj szolgálati naplóját, személyi anyagát megvizsgálja a nyomozást vezető ügyész. Csakhogy ezek az anyagok állítólag titkosak... De hát van törvény, a nyomozást elrendelték. Hogyan fordulhat elő, hogy a perdöntő dokumentumokat az ügyész nem nézheti meg? A miértre nincs elfogadható válasz. Lehetetlen, hogy a mosonmagyaróvári vagy a salgótarjáni sortüzek esetében ennyi idő alatt nem lehetett nyomára bukkanni a parancskiadóknak. A Hét műsorában megszólaltatott tanúk, valamint egy 1989 nyarán készült jegyzőkönyv együttesen nem adnak elegendő alapot a mosonmagyaróvári tűzparancs kiadója ellen vádemeléshez? A késedelem kettős veszéllyel jár. Egyrészt fokozza ez egykori áldozatok jogos ingerültségét. Ugyanakkor azt a látszatot kelti, hogy nincsenek bizonyítékok, uram bocsá, nem is voltak sortüzek, boszorkányüldözés kezdődik. Az ország legkedveltebb napilapjának jegyzetírója már másnap támadta is Balsait türelmetlensége miatt, mondván, a miniszter pereket követel. A lap hétfői száma első oldalán pedig az újságíró a következő meglepő kérdést tette fel Balsai Istvánnak: „Nem fél attól, hogy az egri őrizetbe vétel félelmet kelt az emberekben?” Úgy tudom, akkor félnek az emberek, ha a gyilkosok szabadon jámak- kelnek, nem tapasztaltam még soha, hogy a bűnösök őrizetbe vétele nyugtalanságot, félelmet keltett volna. Persze tudom, sokaknak nem tetszik az igazságtételi törvény, az pedig különösen nem, hogy kiderülhet, kik voltak a tömeggyilkosságok értelmi szerzői. Hogy milyen szerepük volt azokban az MDP és az MSZMP vezetőinek, vidéken a megyei első titkároknak. Mert bizony a tények árnyékot vethetnek a ma aktivizálódó, erősödni látszó politikai erőkre. Vannak, akik a választási kampányt féltik, mondván, elszabadulnak az indulatok. De a sortüzeket, tömeggyilkosságokat ma már nem lehet letagadni, s az emberiségellenes bűntettek nem évülnek el. Az erkölcs és a jog vizsgálatot követel, s azt, bűn ne maradjon büntetlenül. N éhány embert őrizetbe vettek Egerben. Tiszta lelkiismerettel csak azt mondhatjuk, ennek így kellett történnie. Ha Egerben a nyomozás eredményes lehetett, az lehet máshol is. S talán oldódnak a nyomozások vezetőinek félelmei. Az indulatok, a háborgó lelkek csak akkor fognak lecsendesedni, ha a három szörnyű tömegmészárlásért — Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Kossuth tér — felelősök a bíróság elé kerülnek, mint 1945 után a náci tömeggyilkosok, az emberiségellenes bűnöket elkövetők. Ez esetben jól emlékezetébe vési a nemzet, milyen körülmények között született az a rendszer, amely iránt oly gyakran élesztgetnek nosztalgiát egyesek. Filep Tibor
