Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-09 / 33. szám
ü PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 9„ SZERDA 13 A politika is csak az erkölcsre épülhet A Pest Megyei Hírlap január 29-ei számá- 4*^)* ban, a 9. oldalon kö- zö)t tudósításuk szerint: ,,A politika és az erkölcs összeegyeztethető.” Szerintem nemcsak hogy ösz- szeegyeztethető, de a politikának is az erkölcsi szabályokra kell épülnie! Amelyik politika nem ilyen, az csak szenvedésbe, békétlenségbe, boldogtalanságba, nincstelenségbe, sőt háborúkba sodorja az emberiséget. (Lásd: a két világháború erkölcstelen, igazságtalan politikáját, eredményeit, a legutóbbi „magyar félmúlt” gonoszságait, hazugságait, s mostani jugoszláv szenvedéseket, vagy nálunk a Szív utcai és a dabas- sári ügyeket, a médiák háborúját, az egyes pártok, érdekeltségek százfelé húzó hatalmi harcait stb.) Mert mi a politika? A békés emberi együttélést elősegítő, az emberek gazdasági, erkölcsi, kulturális, egészségügyi vallási jólétének minél magasabb színvonalon való biztosítását célzó, elérni akaró tudomány, művészet. Ez a törekvés azonban erkölcsi szabályok nélkül nem lehet eredményes! Foglalkozik a tudósítás azzal is, hogy milyen a keresztény erkölcs, a keresztény értékrend. Gereben Ferenc szociológus előadónak azonban ebbeli megnyiltkozása, meghatározása (ha valóan így hangzott el: „engedelmesség, szavan A honfoglalás után a • magyarság tovább terjeszkedik észak felé és mihamar eljut a mai országhatárig. Ahol embertől nem látott helyet talál és maga tanyát üt: a szállását, a folyót, vizet, hegyet a maga nyelvén nevezi el. Ha embertől lakott vidékre kerül, ott átveszi a már használatos elnevezéseket. Eperjes és környéke ilyen embertől nem lakott hely lehetett. Rengeteg erdőség mélyén a Tarca folyó partján, napsütéses domboldalon a jövevény magyarok epret bőven termő tisztásra (epres) bukkantak, ahol nyájaiknak, barmaiknak eleséget bőven találtak. A környéket is felkutatják, ásványvíz-forrást fedeznek föl, amelyet Bor- kútnak — folyót, amelyet Székesének — bükkerdővel borított hegyet, amelyet — Bükkösnek neveznek el. Megszeretik ezt a vidéket, itt állandó tanyát ütnek és a szállást elnevezik Eperjesnek. A Szekcső (Sekcov), a Bükkös (Bykos), a Borkút (Borkutka) és az Eperjes elnevezéseket átveszik tőlük más népek is, amelyek náluk mai napig sem vesztek ki a használatból. Eperjes keletkezéséről egy igen kedves és mindnyájunktól jól ismert monda maradt fönn. II. vagy Vak Béla epret talál a mi váhihetőség, bölcsesség, tisztaság, takarékosság, szerénység, szeretetteljesség”) nem éppen szerencsés, nem egészen helytálló. Ugyanis Jézus így tanított bennünket: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját magadat! Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” Tehát az Isten-hit, az Istenszeretet az első, ez az alapja mindennek. A második pedig az emberszeretet. E két parancsból következik a tízparancsolat többi parancsa: ne káromkodj, ne lopj, ne ölj, ne práználkodj, ne hazudj, ne törj házasságot stb. Aki szereti embertársait, ezeket nem teszi. Tehát az Isten-hit után a szeretet a legfőbb keresztényi tulajdonság, érték, erény. Mert, mint Szent Pál mondja: „... a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem ke- vély, nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel, nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel s a szeretet s a szeretet nem szűnik meg soha!” A legfőbb keresztény értékek, erények tehát: a hit, a szer- tet és a remény. Ezekből következik a tízparancsolat és az egyház öt parancsa. Ezeken kívül Jézus még sok más értéket is felsorolt hároméves tanítása során, melyek az újszövetségi evangélikumokban olvashatók. Egy vallását gyakorló, meggyőződéses keresztény ember nem hazudik, nem lop, nem sikkaszt, nem tör be, nem rabol, nem csal, nem gyilkol, nem gyűlöl, nem tart haragot, nem verekszik, nem bántalmaz, nem tipor le, nem tesz másokat lehetetlenné, nem üldöz másokat, nem önző, nem tör hatalomra, mást is hagy élni, nem bosszúálló, tiszta és szerető családi életet él. Becsületesen, lelkiismeretesen dolgozik, munkahelyén a legjobb tudását adja. A szolgáltatások becsületességére és nem a többszörös haszon bezsebe- lésére törekszik. Segít a rászorulóknak, s nem trágárkodik, nem káromkodik. Nagyjából ezek a keresztény értékek, amiket illenék mindenkinek betartani. Ezek az értékek már több ezer évesek és mindig hatnak az emberi együttélésre s a legcélravezetőbb „erkölcsi szabályok. A keresztény ember, aki mégsem így él, az nem is keresztény, csak éppen meg van keresztelve. Sajnos az emberi gyarlóság sok embert elvisz a másik oldalra. Magam is nemegyszer írtam már a Pest Megyei Hírlapban Isten létéről, az Isten-hitről és a keresztény erkölcsről, és arról is, hogy a tavaszi választásokon csakis a keresztényért ékeket, a keresztény eszméket elfogadó pártokra és személyekre érdemes szavazni, és nem szabad megengedni, hogy újabb eszmék, újabb pártok újabb kísérleteket végezzenek rajtunk, a mi zsebünkre és kínunkra, mert ezek csak újabb kátyúba süllyesztenének bennünket. Hiszen most már majd csak kilábalunk valahogy a válságból. Ehhez azonban az kell, hogy a keresztény eszméket valló összes választók elmenjenek szavazni ezeket az eszméket valló pártokra, személyekre, s ne legyenek közömbösek egy ilyen fontos, országos ügyben. Mert a szavazás nemcsak állampolgári, de keresztényi kötelesség is! Mert csak a becsületes, tisztességes, lelkiismeretes munka és emberi magatartás lehet a jövő felemelkedés útja, záloga! Ugyanis amilyenek az emberek, olyan lesz az életünk, a jövőnk. dr. Köles Mihály Gödöllő Békési László beismerése '3^' Február 4-én — nagy ’Cátp 'í és hangos propagan- dát követően — 16 órára volt hirdetve az MSZP váci szervezete által szervezett lakossági „fórum, Békési László képviselő és Koltai Imre képviselőjelölt szereplésével. Háromnegyednégykor még — rajtam kívül — 2-3 érdeklődő árválkodott a művelődési központ előadótermében. Az akkori részvétlenséget felhasználtam, és néhány szót váltottam Békési úrral, abból a helyzetből kiindulva, hogy a képviselő úr édesanyja és az én édesanyám iskolatársak voltak a Szt. Vin- cés nővérek váci Karolina polgári iskolájában. Nota bene: Békési úr édesanyjának közeli rokona volt Hanauer Árpád István, akkori váci megyéspüspök. Koltai Imre —, aki a pártHISTÓRIA A sárosi magyarság pusztulása rosunk helyén elterülő erdőségben és ő nevezi azt el Eperjesnek. Minél behatóbb és minél objektivebb tárgya lesz a tudománynak Sáros települési történelme, annál inkább be- igazolást nyer az a ma még sokaktól támadott felfogás, hogy Sáros rengeteg erdőktől boritott föld volt a magyar honfoglalás idejében. Vagyis akkor, amikor a magyarok Sóvártól kissé feljebb, Finta község határában felállítják gyepűiket. Finta neve 1272-ben EUR=Őr. A határőrök ekkor még lakatlannak jelentik ezt a földet. A magyarok terjeszkedése észak felé a Tarca és Tapoly völgyében itt éri el legkorábban a később állandóvá vált országhatárt. Magyar szállásoktól népes vidéken, magyarok voltak azok, akik Eperjes földjét is megszállták. Ennek a magyar telepnek keletkezése azonban jóval a honfoglalás után mehetett végbe és a magyarok alighogy otthont teremtettek maguknak, máris egy újabb nép jelenik itt meg, amely a lakott területekből kiindúlva lepi el e vidéket. A flandriai eredetű németek ezek, akiket legelőször II. Géza magyar király kormánya, majd a tatárjárás után IV. Béla telepített le a mai Szlovenszko területére. Már 1150 körül sűrűn jönnek a Szepességre és Sárosba. Melich János kiváló nyelvtudósunk megállapításai szerint a Hernád, Pop- rád folyónevek, Szepes, Sóvár helynevek magyar eredetűek. Ezek az elnevezések igazolják, hogy a német telepesek a magyarokat már itt találták, mert tőlük vették át ezeket az elnevezéseket. így történt ez Eperjessel is, amelyet a németek okmányaikban és közhasználatban is Eperies-nek neveztek. Csak egy XVII. századbeli író említi, hogy e várost először Langdorfnak nevezték el; de aztán megismervén a község nevét, ők is e néven nevezték. írott okmányok városunkat kezdettől fogva mindig és csak Eperjes néven említik. Legelőször 1233-ban, amikor II. Endre király a város plébánosának 3000 kősódarabot adományoz, 1247- ben IV. Béla király említi a Teutonici in Eperiest, 1248- ban ugyan ő a várost ti- zedfizetése alól e néven mentesíti. Még Jiskra is 1450 okt. hó 5-én Kassáról keltezett levelében Epperies-nek nevezi. Ugyanígy régi íróink is. Bonfini Antal Aperiasi- um, Bél Mátyás Eperiessum, Cromer Aperiassum, Günther J. Universal Lexiconja: Aperiessinum, Aperiessum, Epperiessium és Eperiae. Rezik J. Fragopolis, másútt Ko- maropolis néven nevezi, ami az Eperjes szónak latin-görög, illetve görög fordítása. A városnak már az 1450 előtti címerében benn van az eper. Ugyancsak a zászlókon (1443) középületeken, a templomon és városházán. A város szlovák elnevezése Presov a város régi jegyzőkönyveiben nem fordúl elő és ez az Árpádok idejében, sőt még sokáig ismeretlen volt. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy szláv lakossága e régi korban Eperjesnek nem lett volna, habár ezt csak közvetve lehet bizonyítani. A bolgárok mint elszlá- vosodott turáni nép a felső Tisza mellékfolyóinak völgyeit a magyarok bejövetele előtt birtokolták. Zemplén, Labore, Tapoly stb. ilyen bolgár-szláv nevek, amelyeket a magyarok is átvettek. Nem lehetetlen, hogy e bol- gárszlávok Sárosban is otthon voltak. Északról a lengyelek, ruszinok, délkelet államban két ciklusban is volt képviselő — emelkedett szólásra elsőként. Terjengős, nosztalgiázó beszéde csaknem egy óráig tartott, olyany- nyira aránytévesztően sikerült, hogy a hallgatóságból — beleszólva — felszólították: hagyja abba az öntömjénező emlékezéskoszorút, térjen a konkrétumokra, a lényegre, s főleg pártja elképzeléseire. Koltai úr e kritikát elég moró- zusan fogadta, miként egyes régi elvtársai is. Az öndicsérő mondnok közül kiemelkedett: Koltai úr a DCM — melynek vezérigazgatója — privatizációja kapcsán semmiféle résztulajdont nem szerzett. Puritán módon él, nincsenek — mint mondotta — „úri allűrjei”. És már nagy tapasztalata van a parlamenti munkában, jóllehet „tudja, hogy ez már másik parlament, mint a pártállam idején működött”. Mindez nagyon szépen hangzott, bár a közönség egy része szalonképesen ugyan, de zúgolódott a puritán életvitel hallatán. A maratoni nosztalgiázás után Békési úr következett volna, de ő „sportszerűen" a közönség kérdéseit részesítette előnyben. Meg kell mondjam: elég tárgyszerűek voltak válaszai: nem szidta nyakló nélkül a jelenlegi kormányt (csak szőrmentén!), s leplezetlenül elismerte, bárki nyeri a választást, 5-6 éven belül látványos, érezhető eredményre nem lehet számítani az élet- színvonal és a pénzügyi gazdálkodás világában! Ez mintegy megvilágította azt az ellentétet, mely a közelmúltban Hornnal való kapcsolatát jellemezte, aki demagóg módon gyors, mutatós javulást ígért, megválasztásuk esetére. Brezovich Károly Vác Rajtunk múlik... Ahogy telnek a napok, hetek, úgy közeleg a választások időpontjának végleges eldöntése. (...) Medddig tart még ez az ördögi játék az ellenzék és a kormánypárt között? Nem lenne már az ideje, még a választások előtt, elásni a harci bár- dot? Nem is lehet ép ésszel felfogni, hogy ez az áldatlan választási pártharc kinek használ. Nem hiszem, hogy ezt tudná valaki, de azt biztosan tudjuk mindannyian, hogy kinek árt, árt népünknek, nekünk választóknak. Ezek után bárki megkérdezhetné, hogy ha ez az egész választási előcsatározás már any- nyira unalmas és hangulatromboló, akkor miért nem azon van a közhangulatot befolyásoló politikai elit, hogy ihegráz- kódtatás nélkül, szitkok, átkok és mocskolódások nélkül elvezessék békés hangulatban a választókat a szavazóumákhoz. Milyen jó volna már magunk mögött tudni a gyűlölködés, a megosztottság, az irigykedés társadalmát, azt a felfogást, amelyben az emberi^ér- ték csak sokadik tényező, melyben az ember embernek farkasa. Rajtunk múlik, hogy mindez a múlttá legyen, azé a múlttá, mely soha többé nem térhet vissza. Pusztai József Tápiószecső felől a bolgár-szlávok és nyugatról a szlovákok szivárognak be Sárosba. A mai sárosi szlovák nyelve keveréknyelv, amely ezeknek a szláv népeknek nyelvéből állott elő. Ebbe olvad bele a 18. század folyamán a sárosi törzsökös magyarság is.,(...) (Folytatjuk) Gömöry János Gödöllőiek kérvénye a megyéhez A vármegye nemcsak ítélkezett, beszedte az adót és intézte a közügyeket. Megpróbált a megyében élók érdekében is fellépni, akár saját földesuraik ellen is. Gödöllő' ura a 18. század elején Leb Ferenc báró volt, aki a jelek szerint a szokásos terheknél jobban sanyargatta a népet Gödöllő nehéz helyzetében a vármegyéhez fordult segítségért, pártfogásért. 1701-ben levelet írtak, kifejtve, hogy Leb báró újabb terhet rakott a vállukra: „...annyira terhel bennünket, hogy nem elégedvén meg az bizonyos determinált tributumunkkal (meghatározott hűbéradónkkal) és adózásainkkal, hanem még annak fölötte minden pálinkafőző vas fazekainktul esztendeig négy-négy forintokat — az amely ennek előtte soha nem volt — meg akar venni rajtunk.”Ezt a terhet már „elviselhetetlennek látjuk tenni”. Attól félte a gödöllőiek — és ebben alighanem igazuk volt — ha egyszer kifizetik a terhet „azután is elkövetné ő nagysága rajtunk.”Ezért arra kérik a „Nemes Vármegyét, hogy tovább is kegyes protectioja és gondviselése alatt megmaradhassunk: mél- tóztassék ezen dolgunkban pártunkat fogni”. A vármegye a beadvánnyal 1702. február 9-én foglalkozott a Pesten tartott közgyűlésen. A határozat meghagyta a szolgabírónak, hogy az esküdtet maga mellé véve figyelmeztesse „Leb bárót a gödöllőieknek okozott károk ügyében. Ha elégtételt ad, rendben van a dolog. Ellenkező esetben az elégtételt a megye intézi el. A jobbágyokkal a báró elvisel- hetően bánjon, nehogy Gödöllő pusztulásának az okozója legyen. ” Pogány György
