Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-10 / 7. szám

PEST-MEGYE! HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. JANUÁR 10., HÉTFŐ Összeül a képviselő-testület A váci önkormányzat gondoskodik a város elesettjeiről m Ma délután két óra- ) ' kor össze az {«pl»)idén először Vá- cotl a város parla­mentje. A tíz napirendi pont közül elsőként Lábai László (MSZP) mandátu­ma szerepel. Lajtai István képviselő helyett kerülhet be a testület tagjai közé, mivel elődje a múlt év vé­gén mondott le tisztségé­ről. Ezt azzal indokolta, hogy az idei országgyűlési választásokon egyéni kör­zetben akar képviselőjelölt­ként indulni. Ennek követ­keztében attól tart, hogy nem maradhat hű az 1990-ben tett ígéretéhez, miszerint a testületi ülése­ket nem használja fel politi­kai megnyilatkozásokra. Beszámoló készült a szo­ciális intézmények műkö­déséről, amely egyaránt fel­tárja az eredményeket és a gondokat. A napi egyszeri meleg ételt jelentő szociális étkez­tetésben a több mint 34 ezer városi lakos közül 207-en részesülnek. Erre a célra évente 1 millió 854 ezer forintot kell költe­ni. Százkilencvenegy olyan beteg, idős ember él Vá­cott, akik már nem tudnak magukról gondoskodni, s úgynevezett házi *segítség­re szorulnak. Tizenegy hi­vatásos, ötven tiszteletdí­jas munkatárs intézi ügyes-bajos dolgaikat, se­gít nekik bekerülni a szoci­ális otthonba, amit ők az utolsó pillanatig halaszta- nának, ragaszkodva a meg­szokott, meghitt otthoni környezethez. Az • idősek klubjában napi háromszori étkezést szolgálnak, hely­ben rendel az orvos. Újsá­gok, könyvek, videofilmek böngészésével, nézésével mulathatják idejüket a vá­ros öregei. A szociális otthonban a gondozóknak és gondozot­taknak egyaránt súlyos lel­ki megterhelést okoz, hogy a beutaltak 20 százaléka, éppen a megelőző, hosszú egyedüllét miatt ágyban fekvő. A gondozók áldoza­tos és fárasztó munkáját vi­szont nagyon alacsony bér­rel lehet egyelőre megfizet­ni. A családsegítő központ munkatársai gondoskod­nak a népkonyha 12-15 fő­nyi napi, rendszeres fo­gyasztójáról. A költsége­ket fele részben egy magán­vállakozó, másrészt az ön- kormányzat vállalja. Ado­mányok érkeznek a kenyér­gyártól, a tejüzemtől. A hajléktalanok átmene­ti szállásán lakó 10 sze­mély ellátásáról szóló so­rok közt olvasható az is:„Sajnos, életvitelük sok esetben ütközik az együtt­élés szabályaival. ” Jó hír lenne, hogy a böl­csődékben nem tapasztalha­tó zsúfoltság. Ám más for­rásból is hallható: mostaná­ban csökken a gyermeksza­porulat. Már most foglalkozik a képviselő-testület a követ­kező iskolai év feltételei­nek megteremtésével. Idő­szerű témaként szerepel az iskolaszékek felállítása is. K. T. I. A révész szilveszterezik Nincs érvényes szerződés a battai kompra :*SSSK Napok óta egymás­ad nak ellentmondó hí- I rek jelennek meg a Százhalombatta és Tököl közt közlekedő komp­ról, amely az utóbbi időkben többet állt, mint járt. A komp elsősorban a két település lakosságát hivatott szolgálni, így az önkormány­zatok üzemeltetik, illetve kö­zös megegyezés alapján áll­nak szerződéses viszonyban a komp és a tolatóhajó tulaj­donosával, Mátyás György vállalkozóval. Maga az állo­más, a felhajtórámpák és az egyéb felépítmények önkor­mányzati tulajdonban van­nak, s a mindenkori kompos csak béreli ezeket. Követke­zésképp szerződésszegés ese­tén a bérleti jog felfüggeszt­hető és bizony meghallgatva a környék lakosságát, erre Mátyás György már rég rá­szolgált. Január 7-én olvasónk hívá­sára mentünk kompnézőbe. Normális vízállás, tökéletes látási viszonyok, vagyis sem­mi nem hátráltatta volna a komp működését. A felfutó rámpa láncsorompója mégis le volt eresztve, előtte egy zsi- gulis toporgott nem rejtve véka alá a véleményét. A túl­oldalon is vártak, egy tartály- kocsi kürttel és fényjelzések­kel hívta a kompot. — Kár a benzinért — világosítja fel itt a zsigulist egy idős bácsi. — Napok óta a színét sem láttuk a komposnak, de másnak sem. Ez utóbbi annyiból sántít, hogy az állomást két jól tar­tott hatalmas eb őrzi, akiket valaki etet. Tény: a kiabálá­sunkra senki nem jött ki, s a battai önkormányzattól is hiá­ba hívtuk telefonon a kcm- post. — Az üzemeltetés végső so­ron is az önök kötelessége. Mikór várható konkrét intéz­kedés? — kérdeztük a százha­lombattai jegyzőtől. — Mátyás György szerző­dése december 31-ig szólt, te­hát új pályázatot kell kiírni. Ez folyamatban van, áthidaló megoldásként meghosszabbí­tottuk a Mátyás szerződését március végéig. Ezt közöltük vele még decemberben, egy­ben kértük, hogy január 3-án jöjjön be a hosszabbítási vég­zést aláírni és átvenni. Azóta nem láttuk, a felesége úgy nyilatkozott, elment szilvesz­. terezni, de hogy hová, azt nem tudja. Nem adott életjelt magáról. Összegezve a dolgo­kat, minket aligha lehet elma­rasztalni. Egy biztos: az el­múlt év tapasztalataiból okul­va alaposabban odafigyelünk majd, hogy kinek a pályáza­tát fogadjuk el. * Nem kétséges, hogy egy vá­ros és egy nagyközség min­dennapos gondjai közt a komp csak harmadrangú probléma. Talán ezért fordul­hatott elő, hogy a pályázathir­detés megkésett, nem a szer­ződés lejárta előtt, hanem az­zal egyidőben lett meghirdet­ve. Mátyás Györgynek a szer­ződése lejárt, a meghosszab­bítást nem írta alá, tehát jogi­lag mentes bármilyen felelős­ségtől, és ha úri kedve úgy tartja, akár tavaszig is szil­veszterezhet. Az más kérdés, hogy egy meglett korú hajós embertől több komolyságot és felelősségtudatot várnánk el a két települést érintő szál­lítás ügyében.. Miként a váro­si önkormányzattól is... (matula) Emlékmű a diósdi áldozatoknak Boldogok a békességszerzök (Folytatás az I. oldalról) Az emlékmű — mint azt a polgármester kijelentette — nem csupán tiszteletadás az áldozatoknak, hanem adós­ságtörlesztés hosszú évek hallgatása után azon családok­kal szemben, akik az esemé­nyek elszenvedői voltak. Az emlékmű felszentelését végző Takács Nándor püs­pök a következő szavakkal zárta rövid beszédét: Boldo­gok a békességszerzők. Az eseményt gyászmise, illetve ünnepi műsor zárta. Utóbbi keretében a diósdi Szent Gellért Kórus és az általános művelődési köz­pont kamarazenekara szere­pelt. S Á. M. Megkérdeztük Mikor fizetik a 13. havi bért a Rókusbán? A közalkalmazotti besorolás gyakorlati megvalósítása mellett napjaink másik nagy munkáltatói gondja a 13. havi fizetés folyósítása. Honnan, miből telik erre a hirte­len, egy alkalommal kifizetendő nem kis összegre? A dolgozók egyelőre türelemmel várják, hogy még e hó­napban megkapják jussukat. Mikor jutnak a plusz pénzhez a Szent Rókus Kórházban? — kérdeztük Stelcz Gabriellát, a pénzügyi osztály vezetőjét. — Már régóta tudjuk, hogy a Szent Rókus Kór­ház nem tudja saját erőfor­rásából kifizetni alkalma­zottainak a törvényben ga­rantált 13. havi fizetést. Alapvető ellentmondást lá­tok a jogalkotás és a gya­korlat között: úgy ítélem meg, hogy a központi ren­delkezés megalkotói nem gondolták kellőképpen vé­gig, lesz-e az adott intézmé­nyeknek belső pénzügyi forrása ennek a nem kis ösz- szegnek a kifizetésére. Szá­molnunk kell azzal is, hogy a megyei vezetés, in­tézményünk tulajdonosa nem képes támogatni kór­házait ebben a kérdésben. Alapvetően nem is feladata ez, hiszen az egészségügyi intézmények működtetési költségeit a társadalombiz­tosítás folyósítja... Nos, ami a Szent Rókus Kórhá­zat illeti, ahhoz, hogy dol­gozóinknak 13. havi fize­tést tudjunk fizetni csak­nem 30 millió forint nagy­ságú összegre lenne szüksé­günk. (A tétel jelentőségét érzékeltetendő említem Hetvenfó's óvoda Tárnoki beruházások — A jövőben szeret­nénk a napközit bentlaká­sos szociális otthonná át­szervezni — mondotta Rozbora Andor polgármes­ter munkatársunknak. — így hazatérhetne az a 14-15 idős ember, aki más otthonokban van elhelyez­ve. Rajtuk kívül még nyol­cán szeretnének az otthon­ba költözni. Ismét az öregek érdeke­it szolgálja az az orvosi rendelő szolgálati lakás­sal. melyet Tárnok egyik távoli részén, úgyszintén az önkormányzat segítsé­gével rendeztek be. Ezen­túl akinek a rendelőintézet­be való kiutazás nehézsé­get jelent, helyben is ellá­tásban részesülhet. Tavaly e két szociális épület felújítása mellett egy új Intézményt is avat­tak Tárnokon. Szeptember derekától megkezdte mű­ködését a község negyedik hetvenfős óvodája. Ä 12 millió forintos építményt néhány hónap alatt építet­ték fel. (ljubka) ✓ Érvényes volt a szavazás Polgármestert választottak a pátyiak Korompai Péter lesz Páty új polgármestere, amennyi­ben a törvényben előírt három napon belül nem merül fel kifogás a szombaton lezajlott választással kapcsolat­ban — tudtuk meg Gálicz Istvántól, a választási bizott­ság elnökétől tegnap késő délután. Gálicz István kérdésünkre el­mondta: a szavazásra jogosul­tak csaknem 50 százaléka adta le voksát az októberben elhunyt Kuthy Ákos polgár- mester megüresedett székére pályázó hét jelölt valamelyi­kére, tehát érvényes a szava­zás. Hozzátette: az 1522 sza­vazó közül 640-en voksoltak Korompai Péterre. A várhatóan néhány napon belül hivatalba lépő Korom- paf Péter 52 éves, több mér­nöki diplomával rendelkezik, s korábban többek között a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének alelnökeként, majd néhány évig az Ipari Mi­nisztérium főosztályvezetője- ként dolgozott. Lapunk munkatársa a megválasztott polgármes­tert rövid nyilatkozatra kér­te. — Mivel csak tavaly au­gusztusban költöztem Pátyra, az öröm mellett meglepetés is számomra, hogy bizalmat kaptam. Függetlenként indul­tam a polgármester-választá­son, egyetlen párttól sem kap­tam támogatást. Mint polgár- mester, legsürgősebb fela­datomnak a falu csatornaháló­zata kiépítéséhez szükséges anyagiak előteremtését tekin­tem. (ribáry) meg, hogy havi költségve­tésünk 66-70 millió forint.) Két forráshoz nyúlhatunk a pénz előteremtéséhez. Még a két ünnep között — más hasonló intézményekhez hasonlóan — mi is kap­tunk afféle gyorssegélyt, költségvetésünknek megfe­lelően 10 millió forintot. Ugyancsak a napokban adta tudtunkra az egészség- biztosítási pénztár, hogy ka­matra (egyelőre ismeretlen összegűre) ad hitelt az in­tézménynek a 13. havi fize­tések rendezéséhez. 20 mil­liót kértünk e célra a pénz­tártól. Jelenleg nem tudjuk, mikor kapjuk meg az igé­nyelt pénzt. Amennyiben még e hónapban megérke­zik a.hitel, úgy a tervek sze­rint ki tudjuk fizetni dolgo­zóinknak az esedékes bért. Vitathatatlan, hogy a 13. havi fizetés mindennapi téma az alkalmazottak kö­zött. Örömmel tapaszta­lom, hogy a bizonytalan­ság ellenére is a dolgozók bíznak a vezetőkben. Meg­értik a helyzetünket. M. É.

Next

/
Thumbnails
Contents