Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08 / 6. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1994. JANUÁR 8., SZOMBAT 9 Eljött... Harsányi Lajosnak, a Pannon tájak ihletett dalnokának van egy sziporkázó, elméket izgató költeménye: Ha nem jött volna el (részlet) Beethoven tán a Wienerwaldon Élt volna, süket kecskepásztor. Egy szörnyű kényszertől a melle Elbődiilt volna párszor Michelangelo homlokából Nem kupola született volna, Néhány gerendából csőszkunyhót Ácsolt volna a Helikonra. Munkácsynak Mármarosban Sötétlett volna a barlangja És kóbaltával bölénycsordát Karcolt volna a sziklafalra. Perosi kórusa helyett Róma fölött a holdas estben Valami trágár ősi nótát Fújt volna egy vad pun rekedten. A Szépnek, Jónak és Igaznak Nem lett volna, itt soha hely, Sátor alatt tanyáznánk most is, Ha nem jött volna el A szerző ezt a művét a világhírű olasz költőnek, Giovanni Papininek ajánlotta hálával és üdvözlettel. Papini úgy robbant be az Arno-menti város, Firenze — az új Athén — halhatatlanjai közé, mint nálunk Ady Endre. Barátjával, Giuseppe Prezzolinivel 1903-ban elindítják a Leonardo című folyóiratot, melyben a „világegyetem minden lényegének intellektuális meghódítására ” törnek. Legvörösebb posztó szemükben a vallás. Papini stílusa tömény-firenzei, amikor így szól róla: „A mi kedves embertársaink, meg kell hagyni eléggé vallásos állatok s legjobban a papi csuha vagy valamelyik hiteles szentély árnyékában érzik jól magukat... a misztériumnak ez a szükségessége, a parancsoló ösztön, hogy az ember valamit a saját Énje fölé emeljen, azt hiszem, egyik jele — a sok közt — az emberi tömeg gyógyíthatatlan alacsonyrendűségének. Igazi szabad szellemek a tökéletes ateisták — akik nem állítottak valami fagyos absztrakciót, amilyen az Emberiség vagy az Igaz, a régi és esztétikus istenek, Brahma vagy Jehova helyére...” Két évtized töprengése közben, amikor is megírja a saját ideáljának bukását, tudniillik, hogy nem lett belőle „valóságos Isteni!”, kiadja az "Isten emlékiratai”-t, mint valami kiérdemült diplomata: (La memoris d, Iddio). Később a szakadék fenekéről kiált, sikolt az Istent elhagyó s elbukott lélek abban a könyvében, melynek címe már mindent elárul: Un uomo finito (magyarul talán: Nekem végem van!). Ezek után keres még egy utolsó szalmaszálat. Hóna alá vesz egy újszövetségi szentírást, egy tollat és nagy köteg üres papírlapot. Kiköltözik egy kevéssé lakott adriai szigetre és három év után tér csak vissza magányából. Kiadja a több mint ezer nap elmélkedéseinek érett gyümölcsét. 1921-ben megjelenik a „Krisztus története", mely egyszerre világhírűvé teszi nevét. Ami húsz év alatt Papini lelkében és életében lejátszódott, az pergett le ötven év alatt századunk nácizmust, kommunizmust és szabadkőművességet propagáló világmozijának vásznán. És ebben éltem én és éltünk mindnyájan. Sokan elveszítettük lelki békénket és máig is nehezen találjuk meg azt. Egyénileg a csend és a magunkba tekintés (elmélkedés) segítségével, s persze a hívő közösségek felkeresésével eltalálhatunk mi is a karácsonyi éj jászolához. Ott találkozhatunk azzal az Isten-emberrel, aki nem kért tőlünk semmit a maga számára — hiszen rongyos istállóban született és csupán ágyékkötővel a testén hal kínhalált értünk a Golgotán: de úgy tesz gazdaggá minket és a világot, hogy e gy ezer hat- százötven millió megkereszteltben akar tovább élni itt a földön. Tacitus római történetíró az Annales-ek II. kötet 44. fejezetében már Kr. u. a hetvenes években Christiani-nak, azaz Krisztusok-nak nevezi a keresztényeket, illetve keresztyéneket életfilozófiájuk és hősiességük miatt. Közösségileg pedig úgy számíthatunk békére a földön, ha az ember előbb megadja a dicsőséget az Úrnak és nem akar a saját „Istene!" lenni. Úgy, mint Papini, vagy Nietzsche, aki így nyilatkozott: „Ha lenne Isten, hogyan tudnám ■elviselni, hogy ne én legyek az?!”. A béke ugyanis nemcsak emberi óhaj, hanem Istennek ajándéka, kegyelme, amit közösségileg is kérnünk kell. Ha kérjük, ha minél többen imádkozunk érte, akkor előbb- utóbb a XX-ik század emberének is szól majd az angyali dal: „Dicsőség a magasságba Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek...” p q u|a Bemutatjuk a váci székesegyházat Méreteiben is lenyűgözd A székesegyház az egyik legjelentősebb klasszicista stílusú épület hazánkban . Vimola Károly felvétele A Krisztus-hívők millióinak nyújtott felemelő érzést, maradandó emléket a televízió által közvetített éjféli szentmise karácsony éjszakáján a váci .székesegyházból. Egyházi építészetünk eme remeke, az immár műemlékként számon tartott kupolás székesegyház sokak érdeklődését felkeltette! Vácott, a négyszögletes Konstantin téren a barokk és copf házaktól övezetten magasodik a méreteiben is lenyűgöző katedrális. A Mi- gazzi bíboros — bécsi hercegérsek és váci püspök — által emeltetett székesegyház 1763—1777 között épült a francia I. M. Amadé Canevale építész (1730— 1786) tervei alapján. A váci székesegyház kiegyensúlyozott, széles homlokzatával, az antik példákat idéző, tizenkét korinthoszi-oszloptól tartott, magas attikás kapucsarnokával, hűvös és világos, józanul leegyszerűsített belső elrendezésével, római típusú kupolájával a klasszicista stílus egyik első, s legjelentősebb emléke Magyar- országon. A francia mester az akkoriban jellegzetes, uralkodó barokk építészeti elvektől eltérő művészi törekvéseknek ad kifejezést. A nagy méretű templom 76 méter hoszszú, 34 _ méter széles és 58 méter magas. A főpárkányát hat nagyméretű kőszobor díszíti. A templombelső, a szentély nagyméretű freskóját Franz Anton Maul- bertsch festő (1724—1796) készítette, ugyancsak a kupola falfestményeit. A szentély eredeti kőkorlátja reneszánsz, a Mátyás király-kori, Báthori püspök által épített egykori székesegyházból maradt ránk. Az Itáliában nevelkedett, humanista műveltségű Báthori Miklós váci püspök nevéhez jelentős mértékű építkezések fűződnek. A székesegyházi kriptát egyebek között Báthori püspök vörös márványból faragott reneszánsz címere díszíti, 1485-ből való. Külön is említésre méltó a székesegyház kincstára, ahol is nagyértékű reneszánsz és barokk kori ötvösremekeket őriznek. A váci katedrálissal szemközti díszes barokk püspöki palotát 1774-ben építették. (bozó) Hol Szent Péter sírha téve... hányszor és hányszor énekeltem ezt a fenséges dalt, melyet kissé pontatlanul pápai himnusznak nevezünk, pedig az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusra íródott, énekeltem anélkül, hogy egyszer is komolyan belegondoltam volna, hogy ott lehetek az éjféli misén abban a hatalmas bazilikában, melynek főoltáránál csak a pápa misézhet s ez az oltár Szent Péter sírja felett helyezkedik el. Karácsony a Vatikánban Natale del Signore 1993. Az Úr születése, az olaszok így nevezik karácsony ünnepét. Tíz óra elmúlt s végeláthatatlan sorokban hömpölyög a nép, tizenegyre gyakorlatilag megtelik a Szent Péter bazilika. Előtte, a jól ismert impozáns tér közepén óriási fenyőfa áll, mellette a betlehemi sátor, embemagyságú alakokkal. A jászol még üres, csak a mise alatt helyezik oda a kisdedet (Bambino), hogy az éjféli miséről távozók valóban érzékeljék, hogy megszületett a Megváltó. A hatalmas bazilika ülőhelyeit, padsorait szektorokra osztották, s minden miselátogató csak érvényes jeggyel mehet kijelölt helyére. A várakozás perceit csodálatos muzsika könnyíti. Hol orgona szól, hol kórusmuzsika csendül fel. A főoltár mögött három kórust is látok; az egyik papokból áll, a másikban apácák énekelnek, a harmadik minden bizonnyal lengyel kórus, hiszen gyönyörű egyházi és népénekeket énekelnek a pápa anyanyelvén. Néhány perccel éjfél előtt megérkezik a pápa. Ahogy méltóságteljesen végighalad a főhajón — szokatlan a magyar fülnek —, mindenütt hatalmas taps fogadja. Körbejárja az oltárt, felállva üdvözlik a nagykövetek is. (A Vatikán állam is, az éjféli misén kötelező a megjelenés a diplomatáknak. Frakkban a férfiak, fekete fátyolban a hölgyek.) Kezdődik a mise. Gyönyörű zsoltárok után olvasmány Ézsaiás könyvéből, szentlecke Péter leveléből, majd az evangélium Szent Lukács könyvéből. Ezután tízperces pápai szentbeszéd, melyet fehér székében ülve olvas fel II. János Pál. A Credo után a hívek könyörgéseit hat nyelven (arab, litván, tagó, lengyel, swahi, portugál) olvassák fel. A felajánlás előtt gyermekek lépnek a pápa elé, két pöttömnyi néger kislány meg- illetődött térdhajtása felejthetetlen marad. Zeng az ének a templomban, körbenézek. Olaszok és angolok, négerek és japánok, rengeteg karon- ülő kisgyerek. Régi éjféli misék hangulatát keresem — de itt most minden más. Nincs karácsonyfa, az olasz templomokban ez ismeretlen. Ilyenkor gyönyörű piros mikulásvirágokkal díszítik fel az oltárt. Nincs az a meghittség sem, de ez érthető: a világ legnagyobb templomában állok, az oltárnál a pápa misézik több tízezres hívősereg előtt — minden pillanat fennkölt és ünnepi. Véget ér a szentmise, a pápa áldást oszt, majd még nagyobb tapsvihar közepette kivonul a bazilikából. Többször is felcsendül a záróének fülbemászó dallama, majd a nép megindul hazafelé. Sokan egy pillantást vetnek a tér közepén a betle- hemes sátorra, ahol már ott fekszik a kisded. Két óra elmúlt, s társaimmal elénekeljük azt, ami nélkül Magyar- országon nincs éjféli mise; Tartsd meg Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját! Székely Adáin A híveknek kiosztott éjféli misekönyvecske címlapja Pintu- ricchio 1501-ben készült festményével
