Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-06 / 4. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JANUAR 6., CSÜTÖRTÖK Révkomárom Az ellenkampány is bizonyít A békefolyamat a balkáni háború fedezéke Az ENSZ-egységek szabad célpontok A szlovák parlament petíciós és védelmi bizottságának tagjai, kedden Révkomáromban a szombati nagygyűléssel kapcsolatos biztonsági intézkedésekkel ismerkedtek. Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, a bizottság tagja úgy vélekedett, hogy a nagygyűlés ellen beindult ellenkampány és a tervezett biztonsági intézkedések is a nagygyűlés fontosságát bizonyítják. — Meg kell mutatnunk, hogy rendezetten, provokáció nélkül tudunk megtartani egy ilyen nagy öszBill Clinton elnök szerint a békepartnerség végső soron ki fogja tárni a nyugati szövetség kapuit a kelet-európai országok előtt, ám oly módon, hogy „közben nem húz választóvonalat a földrészen” — mondta az amerikai elnök a Fehér Házban, ahol kedd este fogadta Ruuri Lubbers holland konnányfőt. Borisz Jelcin orosz elnök szóvivője tegnap közölte, a NATO-tagságra törekvő országok érvelése nem meggyőző, mivel a demokratikus Oroszország és annak katonai doktrínája, illetve a nemzetközi kapcsoszejövetelt. Olyan fórum lesz ez, amely kifejezi, hogy amit a politikai pártok az alkotmánytörvénnyel, az oktatással, a kultúrával, a kétnyelvűséggel kapcsolatosan hangoztatnak, az nem csupán tizennégy — magyar — parlamenti képviselő és a politikai mozgalmak véleménye, hanem tükrözi a választott helyi képviselők, vagyis a dél-szlovákiai lakosság akaratát is. Éppen ezért igen fontos, hogy a lehető legtöbben vegyenek részt a nagygyűlésen — nyilatkozta a tegnapi Új Szóban Bugár Béla. latok terén vallott elvei kizárnak bármiféle agresszív megnyilvánulást az ország külpolitikájában. A lengyel államfő után Mi- chal Kovac szlovák köztársasági elnök is azért szállt síkra a The Washington Postban tegnap megjelent interjújában, hogy a NATO mihamarabb vegye fel tagjai közé a közép-európai országokat. Azt szorgalmazta, hogy az atlanti szövetség adjon teljes körű „politikai tagságot” a négy országnak, azonnali hatállyal kiterjesztve rájuk a biztonsági garanciákat. Bécsben tegnap folytatódtak a boszniai muzulmánok és a horvátok között a térséget sújtó polgárháborús válság rendezéséről kedden kezdődött tárgyalások — jelentette a dpa és a Reuter. Miután az emberiességi segélyek tekintetében a jelek szerint az álláspontok közelednek egymáshoz, a felek a területi megosztással és a tűzszünettel kapcsolatos kérdéseket tűzték napirendre. A boszniai küldöttséget Haris Silajdzic miniszterelnök, a horvát delegációt pedig Mate Boban külügyminiszter vezeti. A megbeszélésekbe bekapcsolódott Viktor Jakovich, az Egyesült Államok szarajevói nagykövete, továbbá Lord Owen és Thorvald Stoltenberg, a nemzetközi Jugoszlá- via-értekezlet két társelnöke. Lord Owen, az EU jugoszláviai közvetítője felhívta a figyelmet arra, hogy a horvát hadsereg mind láthatóbban tevékenykedik Boszniában, és javasolta, hogy a világ válaszoljon erőteljesen erre a fejleményre. A Boszniában háborúzó felek szerinte nem sokat törődnek az ENSZ-szel és a nemzetközi közvetítéssel és a jelek szerint tovább akarnak harcolni. Értésre adta, hogy kivonhatják Boszniából az ÉNSZ-erőket, ha a békepróbálkozások két hónapon belül nem hoznak látható eredményt. — Ha a békefolyamatot fedezéknek használják, amely mögött kedvükre folytathatják a háborút, akkor a tél végén sor kerülhet az ENSZ- erők szerepének felülvizsgálatára — mondta Lord Owen. Francis Briquemont tábornok is rákényszerült arra, hogy osztozzon elődje, Moril- lon tábornok, és a Zágrábban állomásozó felettese, Cot tábornok kiábrándultságában, amelyet részint a szükséges eszközök hiánya, részint egy kibogozhatatlan háború és egy puhány diplomácia kettős szorításának állandósuló helyzete vált ki — állapítja meg a tegnapi Le Soir. Vele egyetértésben, hasonló okokkal magyarázza a La Libre Belgique is a boszniai ENSZ-erők parancsnokának idő előtti távozását. Mindkét újság bírálja azt az állapotot, amelyben a háború fő felelőseit Genfben tiszteletteljes fogadás övezi, miközben katonáik számára az ENSZ-egységek szabadon hagyott célpontul szolgálnak. A nagyvilág hírei 4k Bili Clinton elnök ma kerekasztal-beszélgetés keretében fogadja az amerikai cseh, lengyel, magyar és szlovák közösség képviselőit a Wisconsin állambeli Milwaukee- ben. A magyar küldöttséget a Magyar—Amerikai Koalíció küldi a találkozóra. Jk Hivatalosan kérte, hogy országát vegyék fel az észak-atlanti szövetségbe Manfred Wöfner NATO- főtitkárhoz írt levelében Al- girdas Brazauskas, litván államelnök. 4k Engedett a brit kormány a veteránok követelésének, és hozzájárult, hogy viselhessék szovjet kitüntetésüket, amelyet azért kaptak, mert a második világháborúban részt vettek az északi-tengeri segélykonvojokban. ♦ Lech Walesa lengyel és Václav Havel cseh elnök szerint új hidegháborúhoz vezethet, ha a Nyugat enged az orosz figyelmeztetésnek a közép-európai országok NÁTO-felvétele ügyében — írta tegnap a The Guardian cimű brit lap. Izrael és a PFSZ újra tárgyal A jövő héten az egyiptomi Tabában újrakezdődnek Izrael és a PFSZ tárgyalásai az autonómiamegállapodás végrehajtásáról, miután a PFSZ beleegyezett, hogy a Kairóban múlt héten született dokumentumot tárgyalási alapnak tekintse — jelentette tegnap az izraeli rádió. Az arcvesztéstől mindkét felet megkímélő kompromisszum értelmében, az eddig vitatott értékű szöveget a palesztinok tárgyalási alapnak fogadják el, az izraeliek pedig hozzájárulnak, hogy a palesztinok minden pontjáról újabb tárgyalást kezdeményezzenek. Jeruzsá- lemi politikai körökben a tárgyalások jövő heti folytatását biztosra veszik. v Prágai elóhangok Milyen sorsot szánnak a NATO-nak? Találgatások Clinton csomagja körül A hírmagyarázók hajlamosak túlzásokba esni egy-egy államfői látogatás minősítésénél, különösen, ha a repülőgépre szálló utas a világ első számú hatalmának rendkívüli jogkörökkel felruházott elnöke. Ám amire most Bili Clinton vállalkozik, megérdemli a sorsdöntő jelzőt: kilencnapos európai útja a nemzetközi stabilitás új feltételrendszerének megalapozása szempontjából a legfontosabb diplomáciai missziónak bizonyulhat a hidegháborús korszak lezárulta után. Brüsszeli, prágai és moszkvai tárgyalásainak eredménye éppúgy lehet üdvözítőén megnyugtató a szemmel láthatóan önmaga rendezettségét kereső világ számára, mint végzetesen lehangoló, ha a rendező erő szerepére igényt tartó — igaz, időnként önértékelésében megbicsakló — nagyhatalom küldötte ünnepélyes magaslatokban szárnyaló, de az ismétlésektől lassan elcsépeltté vált jelképeknél kézzelfoghatóbb látomást nem lesz képes hallgatósága elé tárni a jövőről. Ütköző érdekek A kockázatok tehát óriásiak, mint ahogy a feladat is egész embert kíván. Bili Clintonnak úgy kell eloszlatnia a közép-európai országok félelmeit, hogy biztonsági érzetük megerősítésével ne vadítsa meg teljesen a medvekarmaikat felvillantó orosz nacionalistákat, veszélyesen leszűkítve annak a Borisz Jelcinnek a politikai mozgásterét, akinek hatalmon maradásától — legalábbis belátható ideig — az orosz reformfolyamat sorsa függ. Ha csalódást okoz az előbbieknek, külpolitikai doktrínájának kulcseleme, a kommunizmus feltartóztatása helyébe léptetett célkitűzés, a demokrácia kiterjesztése szenvedhet (morálisan talán helyrehozhatatlan) csorbát. Ha meg az utóbbinál számítja el magát, egész társadalmigazdasági programjának külső feltételrendszerét veszélyeztetheti: márpedig Bili Clinton Amerika megújhodására tette fel elnökségét. S természetesen egyáltalán nem mellékes az sem, hogy a transzatlanti kapcsolatok tengelyét alkotó NATO milyen szerepet szán saját magának az új világrendben, már ha egyáltalán képes a mindenki egyetértésével találkozó megújulásra. Az üdítően fiatal, ámde a külpolitikai útvesztők finom hajtűkanya- raiban még járatlan elnöknek ajánlatos volna megnyugtatnia országa hagyományos barátait, hogy bizonyos súlyponteltolódások ellenére az Egyesült Államok továbbra is jó szövetséges marad a számukra. De az euro-atlanti intézmény- rendszer erősítésének hangsúlyozása közben — megint csak a kiegyensúlyozó akrobatika! — valószínűleg elkerülhetetlen lesz az azzal való közös szembesülés, hogy még ha Washington vállalja is a kormány kezelését, jó volna, ha nem csupa potyautast kellene szállítania: vagyis fordítsanak nagyobb gondot házatájuk rendben tartására az európaiak (lásd: Bosznia), Amerikának is megvannak a saját bajai. — Bili Clinton elődei a NATO- ban látták annak elsődleges eszközét, hogy rögzítsék Amerika meghatározó helyét Európa politikai és gazdasági ügyeiben. Brüsszelben az elnöknek most számot kell adni arról, hogy miként képzeli el ezt a vezető szerepet a hidegháború utáni állapotok közepette, vagy legalábbis illene alternatívát felvázolnia, ha Washington az új idők szeleként végül is úgy dönt, hogy már nem kíván annyi felelősséget magára vállalni. A sok tétova és visszakozó megnyilatkozás után elérkezett a nyílt beszéd ideje, még ha az tekintélyvesztéssel és keserű szájízzel fog is járni — írta a neves amerikai kommentátor, Jim Hoag- land. Két nézet viaskodik Furcsa ellentmondásnak tűnhet, de a NATO-t senki sem akarja eltemetni, noha voltaképpen megszűnt az a katonai szembenállás, amely életre hívta. De ha nem temetik, akkor meg milyen sorsot szánnak neki? Amerikai források szerint a szövetség új küldetése a „stabilitás és biztonság kivetítése Kelet felé". Stabilitás, biztonság, amikor Boszniában két év elteltével is halomra ölik az embereket9 Kétségtelenül a NATO-csúcsnak nem lehet feladata a délszláv válság megoldása, ám lehetséges-e úgy beszélni a szép és fényes jövőről, hogy közben a koponyákban ott sajog az új világrend rémséges kudarca? Nyilvánvalóan nem lehet megkerülni ezeket a kérdéseket, mint ahogyan azt sem, hogy milyen csomagot visz Prágába az amerikai elnök. Ha helytállóaknak bizonyulnak a sokat sejtető lapértesülések és az ilyenkor szokásos kiszivárogtatások, Washington lecövekelte magát „a partnerség a békéért” viszonynál. Ám nem mindegy, hogy a gyakorlatban mit takar a koncepció. — A kezdeményezés szépsége tulajdonképpen abban rejlik, hogy a koncepció olyan, mint egy képkeret: vásznára azt festhetünk később, amit akarunk — vélekedett egy amerikai diplomata. Állítólag az amerikai kormányzaton belül két nézet viaskodik egymással. Az egyiket lehetne akár Talbott-doktrínának is nevezni. A Time magazin egykori szerkesztője, Bili Clinton testi-lelki jóbarátja, a FÁK-államokért felelős külügyi illetékes' szerint a Nyugatnak óvatosan, lassan kell haladnia a szövetség kibővítésével, mert az azonnali tagfelvétel egyfelől csak feléleszthetné Moszkva hagyományos félelmét a bekerítettségtől, másfelől a reformellenes, nacionalista erők kezébe újabb adukártyát adhatna a birodalmi érdekek megvédésének hangoztatására. A másik véleménypólust azok képviselik, akik azt mondják, hogy szinte történelmi esztelenség nem megóvni a bimbózó demokráciák vívmányait, és ha nem is rögtöni tagságot, de a világosan megfogalmazott kritériumok teljesítéséhez kötött csatlakozást igenis egyértelmű formában fel kellene ajánlani nekik. A The New York Times úgy tudja, hogy Strobe Talbott győzött. Egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú kormányzati tisztviselő a közelmúltban azt fejtegette közép-európai újságíróknak, hogy noha „a partnerség a békéért” nem jelent automatikus tagságot, ám a csatlakozás nehezen képzelhető el a benne való részvétel nélkül. A tagság majdani elnyerése kapcsán egyfajta önkiválasztódásról beszélt, arról a készségről és a képességről, hogy a jelentkező országok mennyire intenzíven kapcsolódnak be az integrációt jelképező közös katonai tervezésbe, a kiképzési programokba, a hadgyakorlatokba és az együttes békefenntartásba. Sem időpontokat, sem kritériumokat nem említett, az utóbbiakat már csak azért sem, mert — mint mondta — konkrét jelzőcölöpök leverése óhatatlanul is megosztaná a különböző sebeséggel haladó mezőnyt. Ám utalt arra, hogy útbaigazítónak ott van a NATO alapokmánya, amiként azt sem titkolta, hogy az etnikai feszültségek és a nemzetiségi villongások bizonytalansági tényezőként jelentkeznek a szövetség szemében. Sejtette, hogy a tagságra pályázó országoknak ildomos volna szorosabbra fűzniük az egymás közötti együttműködés szálait. A határok sérthetetlenségét axiómának nevezte. Zbigniew Brzezinski szerint az út lehet akár történelmi jelentőségű esemény is, ha Bili Clinton megragadja az alkalmat, és egy olyan demokratikus Európa képét vázolja fel, amely magába öleli Oroszországot is, ám ha leragad az üres szimbolizmusnál, vállalkozása nemcsak értelmetlenné, hanem kifejezetten károssá válhat. Ő úgy képzeli el, hogy a NATO-nak bizonyos időrendet kellene kijelölnie a csatlakozásra, egyúttal rögzítve a tagság félreérthetetlen kritériumait: ezzel párhuzamosan sajátságos szövetségi kapcsolat megteremtését kellene felajánlani Oroszországnak, bizonyítandó, hogy a NATO nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti. Ősszel Budapesten Ki tudja, talán még Moszkvában lesz a legkönnyebb dolga Bili Clintonnak. Látogatásának kinyilvánított célja az, hogy az első demokratikus választások után bátorítást nyújtson a reformerőfeszítések folytatásához. Bili Clinton először jár elnökként Európában, de mintegy bepótolva lemaradását, az előzetes úti programjai szerint ebben az évben még háromszor visszatér: a szövetségesek normandiai partraszállásának ötvenedik évfordulójára, a Hetek csoportjának római csúcstalálkozójára, és ősszel az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet budapesti tanácskozására.
