Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-28 / 23. szám

i

PEST MEGYEI HÍRLAP

KÉPRIPORT

1994. JANUÁR 28., PÉNTEK 7

Hartyáni esti áhítat

Vesperas. Az alkony és az est közti rövid intervallumot nevezik így latinul, amikor a vacsoracsillag feltűnik az égen. Szláv változata a vecsernyja, mely a magyar szóhasználatban vecsernyére módosult.

A vecsernye az esti szentmisét megelőző csöndes ájtatosság ideje, vallástörténeti előzménye a pogá- nyoknál és zsidóknál egyaránt elterjedt. A gyertyák és mécsesek meggyújtásával kezdődött, s hálaadással folytatódott. Ma is ezt tesszük, köszönetét mondunk az Úrnak, mert engedte ránk virradni a napot, mert megadta nekünk az aznapi kenyeret, s mert békében múlt el megint egy nap abból a sokból, melyet Őszentfelsége kimért a számunkra.

Számomra — bár református vagyok — a hálaadás legszebb pillanata a csendes esti áhítat. Talán azért, mert anyám oly sok érzéssel énekelte önfeledt perceiben: vecsernyére hív a harang ezüst szavú hívogató hangja. A faluban, ahol akkor éltünk, csak katolikus templom volt, anyám ide tért be velem esténként imádkozni. így aztán előbb ivódott belém az alkonyi imaórák zsolozsmája, mint a kálomisták éneke: Te benned bíztunk elejétől fogva.

A gyermekkor és a felnőtté válásom közti időszak volt az, amikor a templomok kiürültek, s a kocsmában, egy szál cigány mellett mulatók bár énekelték, de lassan elfelejtették a vecsernye szó értelmét. Árgus szemek figyelték, kik térnek be a templomba, és kik lopakodnak sötétedéskor a sekrestyébe, hogy

titkon megkereszteltessék az újszülötteket. Ezer év után új vértanúi lettek a magyar kereszténységnek, száz és száz papmártír vezekelt az el nem követett bűnökért. A gyertyák elbizonytalanodva repkedtek az oltárnál, s a tömjén ezüstfüstjét elnyomta a vörös köd. Pártkönyves Vazulok lázadtak fel az egy Isten ellen, s aki útjukba állt, úgy járt, mint Gellért püspök, legörgették a szakadékba.

Aztán ocsúdni kezdett a nemzet, s még az elbi- zonytalankodottak is visszatértek a hithez. Előbb csak nagy ünnepekkor, s vasárnap délelőttönként népesedtek be a templomok, majd az esti szentmiséken is. A változás velejárói: évtizedekig dugdosott albák kerültek elő a szekrényből, melyben egykor a nagypapa ministrált. Felöltötte az unoka, de előbb megtanulta az áldozást kísérő Isten báránya éneket.

Az elmúlt hét végén, vasárnap este a 217 éves új- hartyáni templomba látogattunk el, hogy ellessük a csendes áhítat legszebb pillanatait. A hívők bevonulását, a buzgó éneklést, az oltár félhomályában kivirágzó liliombt, János atya áldást osztó mozdulatát s egy idős asszony önfeledt imáját.

Január negyedik vasárnapján négyszáz felnőtt és kétszáz gyermek volt jelen a miséken, a nemzet újra rátalált a Szent István által kijelölt útra.

kép és szöveg: Matula Gy. Oszkár