Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-25 / 20. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JANUAR 25.. KEDD Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében Könyvek az idő forgatagában Az Országos Széchényi Könyvtár reprezentatív kiállí­tással emlékezik meg gróf Ap- ponyi Sándorról — a könyvtár nagylelkű mecénásáról — szü­letésének 150. évfordulója al­kalmából. A kultúra napján megnyílt különös tárlatot a nagyközönség április 21-ig te­kintheti meg. Apponyi Sándor 1844. janu­ár 19-én Párizsban született, s 1925. április 18-án a Tolna megyei Lengyelben halt meg. Középiskoláit magánúton vé­gezte, tanítója Elefánty Fe­renc, egykori 48-as honvéd volt. Egyetemi tanulmányait Münchenben folytatta, ahol jo­got és történelmet tanult. Dip­lomata család sarjaként fiatal éveit — maga is diplomata lé­vén — külföldön töltötte, fő­leg Londonban és Párizsban. A könyvek iránti vonzódá­sa már egészen fiatal korában megmutatkozott, első könyvét tizenéves gyermekként vásá­rolta Londonban, egy 1664-ben megjelent angol nyelvű Zrihyí-életrajzot. A könyvgyűjtés iránti szenvedé­lye az évek folyamán egyre in­kább fokozódott, s így sok ér­tékes ismerettségre is szert tett. Thomas Wtottszal — a British Museum kelet-európai részlegének vezetőjével — való kapcsolata ülönösen nagy hatással volt könyvtára gyűjtő­körének kialakításában. Tho­mas Wattsnak köszönhetően a múlt században — Magyaror­szágon kívül — A British Mu- seumnak volt a legnagyobb Hungarica-gyűjteménye. 1876-ban Apponyi Sándor (édesapja halála után) végleg hazatért a Tolna megyei Len­gyelben lévő birtokára. Len- gyeli kastélyába került az ak­kor már világhírű könyvgyűjte­ménye is. A kastélyban két te­remben helyezték el a könyvtá­rat, a nagyteremben a modem könyveket Óangol, francia, olasz, német klasszikusokat, útleírásokat, földrajzi, történel­mi műveket), a másik terem­ben kapott helyet a Hungari- ca-gyűjtemény, a hozzátarto­zó szakirodalom és bibliográfi­ák. Apponyi Sándor könyvtá­rában szívesen látta kora tudó­sait, kutatóit. Hungarica-gyűj- teményéről — Dézsi Lajos iro­dalomtörténész professzor köz­reműködésével — annotált ka­talógust is készített, melyet sa­ját költségén adott ki, s a fon­tosabb gyűjteményeknek in­gyen küldte el. Könyvtára gyarapításán kí­vül másik nagy feladat, mely­re vállalkozott — Wosinsky Mór lengyeli példános ösztön­zésére — a Lengyel község melletti Török-sánc régészeti feltárásának támogatása. Ap­ponyi Sándor a feltárás érdeké­ben kivágatta 25 katasztrális hold erdejét, s a kutatás költsé­geit is fedezte. A kitartó mun­ka eredményeként Wosinsky Mór feltárta — a nemzetközi szakirodalomban Lengyelikul- túra néven emlegetett — neoli- tikumbeli leleteket. Az itt fel­tárt értékes leletek az 1902-re elkészült szekszárdi múzeum­ba kerültek, ahol a mai napig megtekintheti a nagyközön­ség. A múzeum jelenleg Wo­sinsky Mór nevét viseli. Appo­nyi Sándor 1878-ban feleségül vette Esterházy Alexandra grófnőt, aki mélyen érdeklő­dött a tudományok és a művé­szetek iránt, maga is művészi­en rajzolt, s férjét mindenben támogatta. 1924 szeptemberében kelt az az ajándékozási okirat, mely­ben gróf Apponyi Sándor a Ma­gyar Nemzeti Múzeum Orszá­gos Széchenyi Könyvtárának adományozta teljes könyvtárát, ahol azt mind a mai napig elkü­lönítve őrzik. A nemes ado­mányt az özvegy grófné azzal tetézte, hogy az egész kastélyt, az összes berendezési tárggyal és földbirtokkal a nemzeti Mú­zeumnak adományozta. A hét­végén megnyílt kiállítás bemu­tatja az Apponyi család életút­ját, a híres Hungarica-gyűjte- mény legszebb darabjait, úgy hogy a könyveken keresztül vé­gigkísérhetjük a magyar törté­nelem legfontosabb állomásait a kezdetektől a XVIII. sz. má­sodik feléig. A kiállításon a lá­togatók megtekinthetik a Ma­gyarországról készült legrégeb­bi nyomtatott térképet (Lázár deáktól, megjelent: Ingolstadt, 1528.), valamint az Apponyi- gyűjtemény legszebb kódexeit, néhány kéziratát, számos ős- nyomtatványát, és szemet gyö­nyörködtető bibliofil könyveit (elzevireket, aldinákat), s egyéb ritkaságait. A kiállítást színesíti a Len­gyelben feltárt nolítikus kultú­ra pár szép darabja, valamint néhány antik görög váza, me­lyek annak idején a lengyeli könyvtárat díszítették. (b.) Hanglemezkiadó zeneiskola Megszűnt a Kartali Kisbíró Szájról szájra jár a hír Mindenkinek, a hivatalos hírterjesztőknek, s az olvasók­nak is mérhetetlenül fáj, hogy megszűnt a Kartali Kisbíró, a helyi Érdekvédelmi Kör lapja. Ez volt — a rendszervál­tozást követő lapalapítás óta — az egyetlen írott sajtóter­mék a településen, mely bőven és pontosan, havi rendsze­rességgel tájékoztatta az egyre növekvő számú olvasó kö- zönsséget az önkormányzatnál, a kultúra, a sport stb. terü­letén történtekről. „Szünet...” ezzel az egy szó­val kezdődik a Kartali Kisbí­ró 1993-ban megjelent utolsó száma. Az olvasóhoz írt szer­kesztőségi cikkből valameny- * nyi érintett megtudhatja, hogy hónapokig tartó vitatko­zás, majd újra és újra nekiló­duló ám mind csökkenő meg­győződés közepette készül­tek a Kisbíró számai. — Elfáradt, beleunt a szer­kesztőség — összegzi a hír hátterét beszélgetőtársam, dr. Keresztes Katalin jegyző asz- szony. — Akik a lapot, s az évente megjelenő népszerű kalendáriumot készítették, nem voltak újságírók: napi el­foglaltságuk mellett kellett összegyűjteniük, s nyomda alá rendezniük a helyi híre­ket. Ebbe fáradtak bele a kar­tali lapkészítők. Ami a dologban a legelke- serítőbb, az az, hogy — mi­ként az annyi más települést egyébként jellemez — itt nem a pénzhiány miatt szünetel a helyi hírmondó. Ugyanakkor éppen ez ad reményt ahhoz, hogy az eddigi szerkesztők ál­tal meghirdetett lapszünetelte­tés nem válik az országos la­poknál tapasztalható végleges felszámolássá. Mind a most búcsúzó szerkesztőgárda, mind, a lapot anyagilag, s ter­mészetesen információkkal is támogató helyi önkormányzat ígéri: már most keresik annak útját-módját, hogyan, kiknek a közreműködésével lehet új­raindítani ezt a helyi viszony­latban rendkívül fontos sajtó­terméket. — Nem utolsósorban a vá­lasztások előtt fontos, hogy legyen lapja a falunak — mondta Orbán Imre polgár- mester. — Amúgy is azt val­lom, hogy az új demokráci­ánk egyik legnagyobb vívmá­nya, s ennek a társadalmi rendszernek az éltetője is, hogy szabadon, s rendszere­sen érkeznek hírek a lakosok­hoz, hogy információhoz jut­hassanak az emberek. E nél­kül elképzelni sem lehet, ho­gyan működhetnének a de­mokratikusan megválasztott intézmények? Amíg a kartaliak pénzéhez vállalkozó gárda is társul, egyelőre szájról szájra jár a hír a faluban. S bár a szaporo­dó emeletes házak szomszéd­ságában egyre kevesebb a ka­puk előtt felállított „beszélge­tő” pad, a helybéliek barátsá­gos, egymást szerető és tiszte­lő tulajdonsága a biztosíték arra, hogy minden lényeges hír eljut az érintettekhez. (iné) Hanglemez kiadására vállal­kozott a székesfehérvári Her­mann László Zeneiskola. A korongon az intézmény vo­nószenekarának tolmácsolásá­ban Francesco Geminiani, Jo­hann Friedrich Fasch, Jo­hann Sebastian Bach, Wolf­gang Amadeus Mozart, Ge­org Arányi-Aschner, Edward El gar és Pietro Mascagni mű­vei szólalnak meg. A 30 tagú — a zeneiskola jelenlegi és korábbi, már zenei pályán to­vábbtanuló növendékeiből álló — együttes Major István művészeti vezető, karnagy ve­zényelte. A borító Ecsedi Má­ria grafikusművész tervei alapján, Borbély Béla fotói­nak felhasználásával készült. A hanglemez 1500 példány­ban jelent meg székesfehérvá­ri és Fejér megyei vállalatok és vállalkozók anyagi támo­gatásával. A hanglemezeket követően — amint azok el­adásából összegyűlik a szük­séges pénz — CD-lemezt és a vonószenekart ismertető ki­adványt is megjelentetnek. Az együttes nem ismeretlen sem itthon, sem külföldön, eddigi rangos művészi mun­kájának mintegy „koronája” a lemez megjelenése. 1991-ben és 1993-ban elnyer­te a Zeneiskolai Zenekarok Országos Fesztiválján a vo­nós kategória első díját. H KISBIRQ A'.-íöiíí ('•'Mitewt. 4>rK A..’* SVA í.'i.'.i SZUNE T­Szükség van-e művelődési házakra? Korszerűség és hozzáértés A népművelőkre, mű- '♦r ä velődési házakra egye- bek mellett azért van szükség, hogy eijesz- tői legyenek a Különféle társulá­sok létrejöttének — jelentette ki Romhányi András, a Budapesti Művelődési Központ igazgatója a ceglédi kaszinóban azon az előadáson, amit Népműveléstől a közművelődésig címmel tartott. Romhányi András bevezetőjé­ben részletesen taglalta a népmű­velés helyzetét Magyarországon és Európában. Majd kitért arra, hogy hazánkban sajátosan ala­kult ki ez a szakma. Korábban a gazdálkodással kapcsolatos is­mereteket kellett átadni az érdek­lődőknek. Ebben a gazdakörök és népfőiskolák jeleskedtek. Az­tán a későbbiekben — amikor egyre több információra volt szükség — létrejöttek a művelő­dési házak, ahol különböző cso­portok kielégíthették kulturális igényeiket. Romhányi András kifejtette, igaz, hogy a művelődési házak tevékenykedésére a sztálinista pártállami rendszer rányomta a bélyegét. Ennek ellenére lénye­gesebb az az eredmény, amit ezek az intézmények produkál­tak, mint az, hogy a központi irá­nyítás miként is valósult meg. Létrejött egy szakma, amelynek a képviselői nemcsak a kultúrá­hoz értenek. A gyakorlat pedig azt bizonyítja, hogy szükség van e szakmára, még ha egyesek az ellenkezőjét hangoztatják is. Mondván, hogy elveszi a civil szerveződések elől —- egyesüle­tek, alapítványok, különböző ba­ráti körök a lehetőséget. Egyelő­re az említettek nem tolonganak helyért egy-egy művelődési ház­ban. Egyébként az intézményhá­lózat komoly érték, temérdek pénzt emésztene fel, ha újra meg kellene építeni ezeket a léte­sítményeket, amelyeknek a meg­szüntetés végzetes hiba lenne. Az előadó érintette azt is, hogy a népművelés — amely ko­rábban egységesnek látszott — napjainkban utódszakmákra (in­formációs munkatárs, kulturális menedzser, animátor, közösség- fejlesztő stb.) bomlott. Az igaz­gató a továbbiakban vázolta a művelődési házak szerepét a fej­lett demokráciákban. Befejező gondolataiban Rom­hányi András akként vélekedett, hogy a művelődési intézmények — a szakmai értékek megőrzésé­vel — csak elvétve önfenntartó- ak. Éppen ezért az államnak tá­mogatni kell ezeket. Az önkor­mányzatok azzal, hogy pályáza­tok alapján kinevezték a legtöbb településen az igazgatót, elismer­ték a művelődési házak létjogo­sultságát és szükségességét. Az e területen munkálkodóknak a jövőben három feladatuk lesz. Fontos a szakmai összefogás, hogy ne lehessen megszüntetni egy művelődési házat se. A léte­sítmények életét meg kell tölte­ni tartalommal — figyelve a kö­zönségre — a korszerű követel­ményekhez igazodva. S végeze­tül leglényegesebb teendő: a meglévő „kultúrházak” új intéz­ményrendszerét kialakítani, amely társadalmi alapon szerve­ződik és szakmai értékekre épít­kezik. F. F. PMH-Galéria * PMH-Galéria * PMH-Galéria Rácz József: Nagykőrösi főtér Rácz József festőművész 1904-ben született Békésen. A he­lyi református főgimnázium elvégzése után a képzőművé­szeti főiskolán tanul — Rudnay Gyula és Csók István tanít­ványaként. Ezt követően szeghalmon, majd 1936-tól Nagy­kőrösön tanított — rajzot, ábrázoló geometriát és művé­szettörténetet. Az 50-es évektől a nagykőrösi művelődési központ képzőművész körét vezette a Cifrakertben, majd a Svájci házban 1989-ben bekövetkezett haláláig.

Next

/
Thumbnails
Contents