Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-24 / 19. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. JANUÁR 24.. HÉTFŐ 3 Levegő Munkacsoport Arccal a vasút felé Ülésezett az Ifjúsági Demokrata Fórum Hiányzik az ifjúsági törvény Az állam szerepvállalása egyre inkább csökken a vasút fejlesztésében és így egy környezetbarát közlekedési ágazat leépülésének lehetünk tanúi. Ma már Nyugat- Európában is tapasztalják, hogy a fejlett közúti hálózat óriási környézeti károkat okoz, míg a vasút sokkal kevésbé szennyezi a levegőt és zavarja az állatvilágot. Mindez azon a tanácskozáson hangzott el, amelyet a Levegő Munkacsoport rendezett A magyar vasút helyzete és fejlődési lehetőségei címmel a Keleti pályaudvar ifjúsági klubjában szombaton. A tanácskozásra azokat a szakembereket: a MÁV vezetőit, szakszervezeti aktivistákat és a vasút barátait hívták meg, akikkel a megoldások lehetőségeit vitatták meg. Ismertették azokat a tanulmányokat, amelyek a témakörben az utóbbi időben születtek és állást foglaltak a vasút jövőjéről. Elhangzott: a jövőben csak a kombinált fuvarozás, vagyis a vízen, közúton és vasúton való szállítás lehet gazdaságos és egyszerre körÚj tisztségviselőket választott — a viták rendezése érdekében — a LIGA szombaton megkezdett kongresz- szusa. A kongresszus következő, áprilisi fordulójáig a most megválasztott ideiglenes elnökség látja el az elnök, az alelnökök és a LIGA Tanács feladatait. Őry Csaba elnök, az alelnökök, valamint a LIGA Tanács több tagja lemondott, illetve a le nem mondott tanácstagokat visszahívták. Őry Csaba bejelentette, hogy nem jelölteti magát, illetve nem fogadja el a jelölést a következő választásra. Az ideiglenes elnökségen kívül megválasztották a kongresszus második, áprilisi fordulóját előkészítő bizottságot is. Az ideiglenes elnökségben egyaránt képviselteti magát az utóbbi idők vitáinak két tábora. Mint ismeretes, az egyik alapvető nézeteltérést az je(Folytatás a 3. oldalon A szavazás a második hellyel kezdődött: dr. Surján László pártelnök, vita nélkül lett a listavezető. A szavazás titkos volt. Dr. Füzessy Tibor az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta: az országos listán szereplők száma nincs összefüggésben a Kereszténydemokrata Néppárt várható választási eredményeivel, de biztosak benne, hogy sokkal sikeresebbek nyezetbarát. Fontosnak tartják a tanácskozás résztvevői azt is, hogy a tervezett déli autópálya helyett, amely 700 kilométer hosszan szelné át az országot, építsék meg a Szolnok-Pusztaszabolcs vasútvonalat, amelynek tervei egyébként régóta megvannak. Ez alig 100 kilométernyi távolság lenne, a költségek pedig nagyságrenddel lennének alacsonyabbak, miközben a környezetet is lényegesen kevesebb kár érné. így Rómától Szentpétervárig Budapest kikapcsolásával utazhatna vasúton az áru. Ugyancsak fontos, a jövőben megoldandó feladat a vasút és a főváros jelenleginél szorosabb együttműködése. Arról van szó, hogy mintegy 200 kilométer hosszú az a vasúti pálya, amely mellett párhuzamosan jelenleg autóbusz halad. E párhuzamosság megszűntetésével a főváros fellélegezhetne, hiszen csökkenne az autóbuszforgalom, ugyanakkor a nagy kapacitású vasút átvehetné a személyszállítást e területen — hangzott el a tanácskozáson. lentette, hogy a területi vagy a szakmai szövetségek kapjanak-e több pénzt, támogatást. A héttagú ideiglenes elnökségbe a korábbi választott tisztségviselők közül Hadházy Agnes, a volt alelnök, Selmeczy György, volt LIGA Tanácstag, Kovács János, a mandátumvizsgáló bizottság volt tagja és Harth Tamás, a gazdasági-pénzügyi ellenőrző bizottság tagja került. Az ideiglenes elnökség tagjává választották továbbá Kosda Bélát, Mészáros János Tibort és Szakács Pétert. A kezdetben 266 kiadható mandátum közül 129-et vettek fel a küldöttek, így néhány szavazat hiányában csaknem határozatképtelenné vált a rendezvény. Ezt követően a pedagógusok küldöttei is szavazati jogot kértek, így megkezdődhetett a határozatképes munka. lesznek, mint az előző választásokon. Az országos lista összeállításánál eddig minden jórészt „papírforma” szerint történt. Meglepetések is voltak azonban, például dr. Szakái Ferenc, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára (akinek nagy szerepe volt a párt programjának összeállításában), a 24. volt a javasoltak között, és a 8. helyen került fel az országos listára. Az MDF ma az a politikai erő, amely egyedüli kormányképes erőket jelenít meg Magyarországon — hangsúlyozta az Ifjúsági Demokrata Fórum szombati tanácskozását megnyitva Boross Péter. A miniszterelnök az MDF ifjúsági szervezetének országos gyűlésén egyebek között kifejtette: az MDF-nek bizalmat kell kérnie a következő négy évre, hogy folytathassa és befejezhesse azt, amit megígért. Az Ifjúsági Demokrata Fórum Budapesten, a pünkösdfürdői Touring Hotelben kezdte meg kétnapos tanácskozását. Az esemény megnyitóján a kormányfő mellett részt vett és beszédet mondott Szabad György, az Országgyűlés elnöke. Schamschula György közlekedési és távközlési, valamint Jeszenszky Géza külügyminiszter. Boross Péter megnyitójában értésre adta: bizonyos ellenzéki tanácsok ellenére a kormány nem fog ölbe tett kézzel ülni a választásokig, hanem folytatja megkezdett útját. A kormányfő az elmúlt három év mérlegét megvonva külön is kiemelte az ország stabilitásának, rendjének megőrzésében elért eredményt, s azt, hogy a „szélsőséges tünetek” kezelését a kormány kézben tartja. A választási kampány közeledtére utalva Boross Péter megjegyezte, hogy várhatóan a rágalomhadjárat, a becsmérlés, a felelőtlen ígéretek olyan mennyiségére lehet számítani, amelyek úgymond betöltik Garabonciás olvasótáborok Olvasótáborokat szervez, szakmai konferenciákat rendez táborvezetőknek és kulturális kiadványokat jelentet meg a Magyar Garabonciás Szövetség, azaz 1994-ben is folytatja eddigi tevékenységét — nyilatkozta Zombori Ottó elnök a szervezet szombati sajtótájékoztatóján. Az olvasótáborok a közösségen belüli együttgondolkodással segítik a résztvevők személyiségének formálását. A táborokban legalább igaz magyar emberekkel lehet találkozni — foglalta össze a mozgalom egyik alapítójának, Rat- kó József költőnek gondolatait Zombori Ottó. Hozzátette: továbbra is a pártoktól és ideológiáktól mentes emberi értékekre koncentráló mozgalmat szeretnének. A 21 évvel ezelőtt indult olvasótábori mozgalom a 80-as években válságba jutott. Az 1989-ben alakult Magyar Garabonciás Szövetség ezt felkarolta, s azóta évente 100 tábort szerveznek mintegy 4000 gyerek részvételével. A szövetség tavaly a parlamentnek benyújtott pályázatra 2 millió forintot kapott, ez költségeinek 8—10 százalékát fedezte. Idén 10 millió forint támogatásra pályáznak. A táborok sok esetben helyi szerveződések, így főleg azok szellemi hátterének megteremtéséhez nyújt segítséget a szövetség. majd az égboltot. Hangoztatta: annak az erőnek kell kormányoznia az országot, amely a legkevesebb hibával végzi feladatát, s ez az MDF-re áll. Nem rejtette véka alá ugyanakkor, hogy pártja és a kormány is követett el hibákat az utóbbi időben, ám ezekből mindkettő levonta a tanulságokat. Gazdasági kérdéseket érintve azt jósolta, hogy az idei első félévben jelentősen mérséklődik az infláció, s utalt arra, hogy mértéke várhatóan már januárban felére csökken az egy évvel korábbihoz képest. Külön is hangoztatta: a kormány kemény kézzel igyekszik megőrizni a kölség- vetés tervezett arányait, s elkerülni egy esetleges újabb, 100 milliárd forintos költségvetési „bakugrást”. A kormányfő ugyancsak kedvező eredményekre számít az idei első félév gazdasági teljesítményét illetően is. Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke a megnyitón elmondott beszédében elsősorban a fiatal nemzedék szerepének fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, a nemzedékek a nemzet életében nélkülözhetetlen láncot alkotnak, s megjegyezte, hogy történészi szemmel mindössze 32 nemzedék választ el bennünket az államalapító Szent Istvántól. Skribek Péter, az IDF elnökségének új elnöke a tanácskozást összegző tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: noha az MDF és az IDF választási együttműködésének részletes Vissza nem térítendő termelési támogatással segíti a föld- művelési tárca az állattartó kisgazdákat, szövetkezeteket, társaságokat — hozta nyilvánosságra a minisztérium most kidolgozott elképzelését Szabó János miniszter, szombaton Szécsényben, a kisgazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón. Mint a minisztérium első embere mondta, hárommilli- árd forintot használnak fel a tervek szerint arra, hogy a hazai termelők minőségi áruval jelenhessenek meg az európai piacokon, s ez az összeg szolgál majd a szarvasmarha kivágásának megállítására is. (Folytatás az 1. oldalról) Értesülések szerint a japán expó költség-előirányzata szerepel az idei költségvetési javaslatban, ez utóbbi vitáját azonban többek között a japán parlament politikai reformtörvényekről szóló vitája miatt nem tudták eddig napirendre tűzni. Egyidejűleg rendezik a budapesti világkiállítást a tokiói öbölben megrendezendő kiállítással, amit az itteni új városrész megnyitására időzítenek. kidolgozása még hátravan, az már bizonyos, hogy az ifjúsági szervezet több tagja az MDF színeiben indul a választásokon. így például Horváth Béla MDF-es országgyűlési képviselő, aki az IDF elnökségének tagja. Az ifjúsági programról szólva az IDF elnöke egyebek között megállapította: az ifjúság- politikában megy végbe legutoljára a rendszerváltozás. Ennek alátámasztásaként utalt arra, hogy mind a mai napig az az 1971-es ifjúsági törvény van érvényben, amely a KISZ-t nevezi a magyar fiatalság egyetlen törvényes képviselőjének. A sajtótájékoztatón részt vevő Horváth Béla e kérdéshez kapcsolódva azt is elmondta, hogy az IDF nem tartja megnyugtatónak a KISZ és az Úttörő Szövetség vagyonelszámolását. Az IDF támogatja az ifjúsági szervezeteket és a kormány képviselőit egy asztalhoz ültető ifjúsági egyeztető fórum létrehozását, és sürgeti az 1971-es törvény érvénytelenítését és egy új törvény kidolgozásának megkezdését. Az új törvény hiánya azt példázza, hogy az ifjúság kérdése nem tudott előtérbe kerülni az elmúlt négy évben, vagyis gyenge a fiatalság érdekérvényesítő képessége. Horváth Béla a tájékoztatón bejelentette: az IDF lesz az egyik házigazdája az európai konzervatív és kereszténydemokrata pártok ifjúsági szervezeteit tömörítő DEYC februári budapesti gyűlésének. A keret egyharmadával a tenyészállatok, elsősorban a kocasüldők vásárlását ösztönzik, a gazda a vételár negyedét kapja meg belőle. Az erre vonatkozó elképzeléseket már szerdán a pénzügy- miniszter asztalára teszik. A további egymilliárd forinttal a gázolaj-felhasználók anyagi terheit enyhítik, s ugyanekkora összeget fordítanak hitelgarancia-alap létrehozására is. Szabó János hangsúlyozta: a hárommilliárd forintos akció részleteit még nem dolgozták ki, a lehetőséget azonban már kora tavasszal meghirdetik. Az expó főbiztosa a kérdésre, hogy a recesszióval küszködő japán cégeket nem vonja-el a tokiói kiállítás, kifejtette: az Expo ’96, szemben a tokiói kiállítással, egy nemzetközi szerv által jóváhagyott, annál több mint hatszor nagyobb területen megvalósítandó világrendezvény. A Közép-Európá- ban jelen levő japán cégek várhatóan érdemesnek tartják majd a jelenlétet, hiszen ez szakmájuk rendezvénye lesz. Japánban a vezető tíz vállalat Az MNB tervei A Magyar Nemzeti Bank várhatóan az idén sem változtatja árfolyampolitikáját. A legfontosabb cél továbbra is a belföldi áremelkedés korlátozása, mégpedig úgy, hogy ez ne vezessen a nemzetközi versenyképesség romlásához, és ne okozza a külső egyensúly pótlólagos romlását. Ennek megfelelően reál-szintentartó árfolyampolitikára törekszik a Magyar Nemzeti Bank, ami azt jelenti, hogy csak olyan mértékben értékeli le a forintot a konvertibilis valutához képest, amennyire ezt a hazai és a fejlett piaci országokban kialakuló áremelkedés különbsége indokolja. Állásfoglalás Az alkotmányban és a kisebbségi törvényben deklarált jog alapján továbbra is saját országgyűlési képviseletre tartanak igényt a magyarországi németek — hangzott el a Magyarországi Németek Szövetsége elnökségének szombati ülésén, melyről állásfoglalásban tájékoztatták az MTI-t. A nagy létszámú népcsoport számára elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés — a várakozással ellentétben — a németség számára is kedvezőtlenül módosította a választójogi törvényt. Ezért az elnökség felkéri Boross Péter miniszterelnököt, a frakcióvezetőket és a német számazású képviselőket, hogy segítségk elő a választójogi törvény újratárgyalását és a jogszabály olyan módosítását, mely a magyarországi népcsoportok számára alanyi jogon biztosítja a parlamenti képviseletet. Az elnökség az ország gazdasági helyzetének ismeretében sérelmesnek és a kisebbségi törvénnyel ellenkezőnek tartja, hogy a hazai népcsoportok szervezeteinek szánt költségvetési támogatás reálértéke 1992 óta folyamatosan csökken, noha jelentősen szaporodtak a feladatok a kisebbségi, a közoktatási és a kárpótlási törvények végrehajtása, valamint a megnövekedett kisebbségi igények miatt. Az elnökség felkéri a kormányt, hogy olyan intézkedéseket hozzon, melyek alapján a népcsoportok élhetnek törvény adta lehetőségeikkel. Egyben felhívja a testület és a kárpótlási hivatal figyelmét: a magyarországi németek jogsértő, hátrányos helyzetét számolják fel a vagyoni kárpótlásnál. fele távközlési elektronikai óriáscég. — A tokiói és a budapesti rendezvényt jó lenne ösz- szekapcsolni a telekommunikáció segítségével, úgy, hogy a tokiói kiállítás fő eseményei láthatóak legyenek Budapesten és a mienk is Japánban — szólt az elképzelésről Barsiné, aki tárgyal az itteni rendezvény szervezőjének illetékeseivel. Mint a főbiztos elmondta, tájékoztatja majd a Dencu reklámcéget is a világkiállítás ázsiai hírveréséről. Őry nem vállalja Viharos LIGA-ülés Surján László az első' helyen Elkészült az országos lista Támogatás a gazdáknak Barsiné Pataky Etelka Tokióban Közös expó-tervek