Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. JANUAR 4., KEDD Fogjunk össze, nem magyarok és magyarok „Meddig élsz vissza türelmünkkel, Catalina?” — tette föl a szónoki kérdést a római szenátusban Cicero, amikor leleplezte a puccsista politikai kalandor készületeit. Ezt a kérdést most már a békés állampolgárnak kell feltennie a Magyar Köztársaság elsői kormányzati ciklusának vége előtt fél évvel, egyenesen a parlamentnek és a felelős kormánynak címezve. Meddig dúlhat ebben az országban egy ellenséges politikai hadsereg, amely olyan álcázó neveket alkalmaz, mint „Szabad Demokraták Szövetsége”, Magyar Újságírók Szövetsége”, „liberális pártok”, „Demokratikus Charta”, hogy csak néhányat említsünk az elértéktelenedett címkék közül. Azok után, hogy a magukat liberálisoknak nevező inverz-nyilasok a parlamentben meghiúsították a nemzetiségek képviseletének törvénybe iktatását, a nemzetnek egységesen kellene követelnie, hogy ezeket a politikai bűnözőket fosz- szák meg mandátumuktól. Ki az, aki nem veszi észre, hogy ez nem csupán a magyarországi nemzetiségek ellen való arcátlan támadás, hanem veszélyes torpedó kilövése a szomszédos országokban élő és nemzetiségi (emberi) jogaikért küzdő magyar tömegekre? Ha a magyar parlament „nem hajlandó képviseletet adni a Magyarországon élő nemzetiségeknek”, ki akadályozza meg, hogy az erdélyi és szlovákiai magyarokat egy szép napon megfosszák parlamenti képviseletüktől? Most láthatják a magyar cigányok, kiknek az érdekében állt és mit ért az egri „cigánytüntetés”, amelyet a magyarok és a cigányok közös ellenségei, a magukat liberálisoknak nevező újnácik arra akartak felhasználni, hogy vérontást provokáljanak. Most láthatja Vitányi Iván is, hogy szocialista létére kikhez társult az egri Dobó téren. A választójogi törvény módosítása elfogadhatatlan a nemzetiségek parlamenti képviseletének törvénybe iktatása nélkül. A kormánypárti képviselők talán elaludtak, amikor nem vették észre ezt a nyílt támadást, a magyar, a szlovák, a német, a szerb, a horvát, a román és a cigány nemzeti, illetve etnikai érdekek ellen? Elviselhetetlen szégyen, hogy a magyar parlament padsoraiban ülhetnek egész Közép-Európa, a térség valamennyi nemzetét gyűlölő jogtiprók, akik nem átallják liberálisoknak nevezni magukat. A köztársasági elnök, aki a legutóbbi időkig következetesen azonosította magát az eszükvesztett rasszistáknak azzal a szervezett csoportjával, amely a „Szabad Demokraták Szövetsége” álnevet viseli, most hallgat. Vajon meg fogja-e most kérdezni az Alkotmánybíróságot? Vajon most kér-e külföldi lapban segítséget „EuróT pától” a magyarországi nemzetiségek ellen? Az ország alkotmányos csapdában van. A nemzet (és a nemzetek) ellenségei ott ülnek a törvényhozásban, és így részesei a hatalomnak, melyből az ország kormánya túlságosan kevéssé részesedik, hiszen nincs joga rendelettel megvédeni az ország érdekeit a belső ellenséggel szemben. Az SZDSZ új bosszúhadjárata érthető: a magyar nép, amelyről azt terjesztették, hogy ellenszenvvel viseltetik saját leikéből lelkedzett miniszterelnökével szemben, világraszólóan meggyászolta dr. Antall Jószefet, őket pedig a hazugok szégyenpadjára ültette. Céljuk most az, hogy megkíséreljék megingatni azt az imponáló stabilitást, amely akkor is kivívja a világ elismerését, ha valamelyik obskúrus Maxwell-utód világpénzspekuláns busásan megfizet egy televíziót egy gyalázkodó műsorért, mely három cégéres magyarországi hazaárulót szerepeltet. S mindeközben Kulin Ferenc, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezetője Prágában, a magyar közvélemény háta mögött úgy nyilatkozik, hogy az 1994-es választás után „konzervatív—keresztény—liberális koalíció” valószínű. Nem gondolja a Magyar Demokrata Fórum elnöksége, hogy ez magyarul és nevén nevezve: árulás? Ugyan mitől lesz ez a fórum magyar, ha a nemzet esküdt ellenségeivel, s mitől lesz demokrata, ha ezekkel a halottgyalázó inverznyilasokkal szövetkezik? S ehhez a kereszténydemokratáknak sincs egy szavuk sem? A Magyar Köztársaság kormányának most tudatnia kellene a világ közvéleményével, az Európa Tanáccsal, az Európai Unióval és az Egyesült Nemzetek Szövetségével, hogy a magyarországi nemzetiségek parlamenti képviseletének meghiúsításáért nem a magyar országgyűlés a maga egészében felelős, hanem azok a politikai bűnözők, akik „ellenzék”-nek hirdetik magukat és akiket külső nyomással mint „liberálisokat” juttattak olyan hatalomhoz, hogy képesek arcul csapni a magyarokat, a németeket, a szlovákokat, a románokat, a szerbeket, a horvátokat és a cigányokat. Itthon pedig meg kell semmisíteni a választó- jogi törvény egész módosítását, újra kell tárgyalni és keresztül kell vinni a nemzetiségek parlamenti képviseletét. Ha kell, olyan áron, hogy az álliberális fajüldözőknek ne legyen képviseletük a magyar parlamentben. Hiszen ez most már élet- veszélyes. Mikor fogunk már össze, magyarok és nem magyarok? Hiszen az ellenség közös. Leleplezte magát. Sándor András Mi a polit?* Komolyan akarunk ezzel a kérdéssel foglalkozni, mint az hogy azt ennek a füzetnek a méltósága, de sokkal inkább magának a kérdésnek rendkívül súlyos volta megköveteli. Nem elégszünk meg tehát azzal a félig tréfás félig üres mondással, hogy a „politika úri hunczutság”. Mert való igaz ugyan, hogy hunczutság, fortély, bűn, számítás, embertelenség, igazságtalanság vegyül nem ritkán bele a politikába, de éppen ezért nem lehet a politikát az urak szórakozásának, nagyravágyó emberek játékának tekinteni. A játék tudniillik valamiféle vonatkozásban okvetlenül mindannyiunk bőrére megy s a játékosok mindig rajtunk szokták behajtani a veszteséget. Szükséges és illő tehát arról gondolkozni, hogy mi a politika és milyen részt kell a politizálásból kivenni minden állampolgárnak. Vannak dolgok, sőt majdnem minden dolog olyan, hogy kétféleképen lehet használni s eszerint, az hol ártalmas, hol hasznos. A méreg a hozzá nem értő vagy rosszindulatú ember kezében halálthozó szer, az orvos kezében gyógyító erő. A fegyver férfi kezében védelmi vagy támadó eszköz, gyerek kezében saját életének veszélyeztetője. A tűz megfelelő szerkezetben hasznos munkát végez, gondatlanul eldobva milliókat tud elpusztítani. A politika lelkiismeretes, becsületes, hozzáértő ember kezében a népek boldogításának, vagyoni gyarapításának, jogai biztosításának eszköze az önző, a rideg szívű, a nagyravágyó kalandor kezében pedig saját hatalmi vágyának, tisztességtelen gazdagodásának, mások jogai elrablásának eszköze és fegyvere. A politika tehát szintén jó vagy rossz, az eredményei áldásosak vagy siralmasak, a nyomában virágzás vagy pusztulás jár aszerint, hogy a politikát milyen elvek irányozzák s a politikai hatalmat milyen emberek kezelik. A politika a hozzáértés és a lelkiismeret dolga. De a lelkiismeret dolga az is, hogy kiket * A Katolikus Népszövetség folyóiratának 1909-es, hatodik füzetéből bízunk meg a politikai hatalom kezelésével. Az az apa, a ki kést ad gyermeke kezébe, felelős minden kárért, a melyet a gyermek magában vagy másokban tesz. Az a választó, a ki akár szavazatának leadásával akár a szavazástól való tartózkodással elvtelen, önző, tudatlan embernek juttatja a politikai hatalmat, maga is bűnös a megválasztottnak minden visz- szaélésében. Ha az ilyen embernek működéséből kár háramlik az országra, vallásra, verje bűnbánólag a mellét az, a ki a hatalomhoz segítette! Politika alatt közönségesen csak az országos képviselők működését, a választásokat, a miniszterek tevékenységét szokták érteni. Pedig a dolog nem úgy áll. Politika folyik a községházán, a megyeházán kicsinyben épp úgy mint az országházában nagyban. Általában azt lehet mondani, hogy mind az a tevékenység, rendelkezés, igazgatás, szabályalkotás, rendelet és törvényhozás, a mi a közre irányul, a köznek vagyis a községnek, megyének, országnak életét, jogi és vagyoni kérdéseit szabályozza: politika. Ebben a politikában részt kell venni minden állampolgárnak olyan mértékben, a minőt neki az országos törvények biztosítanak. Nem csak jog ez, hanem többszörös kötelesség. A polgárok és pedig sajnos elsősorban a katholikusok közül igen-igen sokan nem gondolják meg, hogy a politikai jogok gyakorlása mily nagy horderejű feladat s milyen anyagi és erkölcsi bajok forrása, milyen állami és társadalmi veszedelmek okozója lehet a politikai jogok gyakorlásának elhanyagolása vagy azok könnyelmű, meggondolatlan, lelkiismeretlen kezelése. Pedig a példák megtaníthatnának bennünket erre. A magyar törvények általában véve kedveznek a kereskedőknek, a pénzgazdaságot űzőknek, a nagy iparosoknak és nagy földbirtokosoknak. Miért? Mert ők nem mulasztották el a politikai jognak saját érdekükben való gyakorlását s a törvényhozásba olyan egyéneket segítettek be, a kik az ő érdekük szószólói. Több jogtalan és igazságtalan visszaélés van — pl. tőzsdejáték, csalások, uzsora, stb. — a melyeknek gyökeres megszüntetése mind- ezideig nem sikerült, mert mindig többségben vannak az országgyűlésen azok, a kiket az érdekeltek befolyásolnak a polgárság jogos óhajtása és érdeke ellenére. Itt van például Budapest és több más város. A katholikus lakosság nem törődött a közügyekkel, nem politizált. Az eredmény az lett, hogy a nagy kisebbségben levő zsidóság szerezte meg a hatalmat s ma már zsidókból álló testület kezeli a katholikus többség vagyoni kérdéseit és vallási vonatkozási ügyeit is. Iskolára, templomra ez adja vagy tagadja meg a költségeket s plébánost is ez a testület ad a hitközségeknek. Francziaország 38 millió katholikusa szintén nem kezelte a politikai jogait lelkiismeretesen és okosan. Ma ott tart az ország, hogy az esküt tett hivatalnokok, állami tisztviselők, postások megtagadják a szolgálatot és a polgárságnak naponta milliókra menő kárt okoznak. A vallást békókba verték. Az iskolákból kitiltották az Isten nevét, a gyermekeket forradalmár, istentagadó, szocziáldemokrata tanítók nevelik. Szóval a franczia katholikusok sírva gondolhatnak azokra a napokra, amikor kényelemszeretetből, együgyüségből, a széthúzásból a szabadkőműveseknek, szocziáldemokraták- nak engedték át a politikai hatalmat. Csaknem minden politikai kérdés egyszersmind anyagi kérdés, minden politikai elvnek van a zsebre kiható része is. Nem csak annak, amely nyilvánvalóan gazdasági vonatkozású, mint a vám, a bank, a parczellázás, az adó, hanem olyannak is a melyek első látszatra annyi köze van a gazdasági részhez, mint Makónak Jeruzsálemhez. Pl. a kereskedelmi törvény azt a kiváltságot biztosítja a törvényesen bejegyzett czégeknek, hogy bárhol lakó adósukat a saját lakhelyükön perelhetik. Ez a törvény nagy anyagi előnyt nyújt a kereskedőnek azért, mert kisebb összegek peresítése esetén bizonyos, hogy a perelt fél nem jelenik meg a tárgyaláson s a kereskedő a pert megnyeri. És ilyen törvény nem egy van és nem egy lesz még, ha a törvényhozásban mint eddig és jelenleg is a kereskedői érdekeket fölébe helyezik a gazdák érdekeinél. Ezen változtatni, a polgárság legszélesebb rétegeire hátrányos törvényeket kiigazítani csak akkor lehet, ha a polgárság adott alkalmakkor szavazatával az ő gazdasági érdekeinek harcosait támogatja s százszor elismételt jelszavak unalmas hangoztatása helyett komoly programmot követel. Ez a programm azután olyan legyen, a melyet meg is lehet valósítani. Mert milliókat ígérhet akár a koldus is, de adni csak annyit tud a mennyié van. Nagyon sok olyan kérdése is van a politikának, a mely vallási vonatkozású. Erre nekünk külön is figyelemmel kell lennünk. Amint kötelességünk megvédelmezni gazdasági érdekeinket, a mint nem engedhetjük meg, hogy a jogegyenlőség rovására a törvény egyeseket kiváltságos bánásmódban részesítsen, úgy azt sem engedhetjük meg, hogy vallásunk sérelmére oly szellemet vigyenek be a törvénybe, a közigazgatásba, a mely szöges ellentétben van a mi meggyőződésünkkel. X. Pius pápa írja körlevelében, hogy a kereszténység ellenségei a törvényhozást s a közigazgatást igyekeznek elsősorban hatalmukba keríteni, jól tudván, hogy akkor könnyű szerrel győzedelmeskednek rajtunk. A szentatya írása azon a tapasztaláson alapsik, kereszténység ellenségei tényleg nem kiméinek sem fáradtságot sem pénzt, hogy a kormányzói és a törvényhozói hatalmat maguknak megszerezzék. Hogy ez már nálunk is mennyire sikerült, azt sajnos nem kell bizonyítgatni. Ellenfeleink törekvése érthető. Míg minket állandóan figyelmeztetnek, hogy a vallást bele ne vigyük a politikába, addig ők maguk folyton azon vannak, hogy a politika révén, a törvényhozás által árthassanak a vallásnak, aláássák annak tekintélyét, elvágják gyökereit s elvonják az egyháztól az élet anyagi feltételeit. Általuk alkotott törvénynyel beleszólnak a házasságba, az iskolai oktatásba, az egyházi személyek ellátásába. A vallást a politikába régen bele keverték s mert belekeverték azért nekünk katholikusoknak fokozott figyelmet kell fordítani a politikára. Megmondjuk azt is, hogy mi ennek a módja. Politikai jelentőségű álláshoz csak olyan embert segítünk, a ki nyílt vallomást tesz arról, hogy ő meg- győződéses katholikus s a ki megfogadja, hogy politikai hatalmát, törvényhozói tisztét katholikus szellemben fogja gyakorolni. Ez az, a mit mi a helyes gazdasági és hazafias prog- rammon fölül követelünk mindenkitől, aki támogatásunkra és szavazatunkra számít. Nekünk a törvényhozásba katholikus meggyőződésű embereket kell küldenünk. Mi azt akarjuk, hogy törvényeinkben a keresztény igazságosság és erkölcs nyilatkozzék meg. Mi nem engedhetjük meg, hogy a mit mi a gazdasági téren, a szervezkedés, a szövetkezés erejével létesítünk a politika terén ellenségeink megsemmisítsék. Éppen ezért jövőben valamennyien részt kérünk magunknak a politikai életben. Lelkiismeretesen s a nagy felelősség teljes átérzésével fogjuk gyakorolni jogaikat s embereinket úgy válogatjuk meg, hogy azok elveinknek és igazságainknak, hitünknek és jogainknak ne kárára, hanem hasznára váljanak. Mikor ezt tesszük, akkor mi nem űzünk pártpolitikát. Nem a közjogi állásfoglalást nézzük, hanem a keresztényi érzést és gondolkozást, mert csak olyan emberek kezébe tesszünk le nyugodtan bármiféle hatalmat, a ki a keresztény hit törvényeit magára nézve kötelezőnek tartja. Nem fogjuk szem elől téveszteni, hogy a politika kard, a mellyel a jő barát megvédhet az ellenség pedig elpusztíthat bennünket. Minden feladott, minden átengedett téren újabb várat épít magának az a tábor, a mely a keresztény Magyarország megrontására tör. Árra pedig nekünk nincs semmi szükségünk, hogy a magunk ellenfeleit erősítsük. Nem is fogjuk tenni a jövőben!
