Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-04 / 2. szám

Tőkés László Nagyváradon nyilatkozott lapunk munkatársának (2.) A kegyelmi időnek vége, kritikus ponthoz érkezett a nemzet Tőkés László, mint temesvári református lelkész, a legszeretettebb, a legnépszerűbb ember volt az öt év eló'tti romániai események eló'tt Magyarországon. Mint hangsú­lyozza, nem magányos, a nemzet fölé emelkedő hős volt akor sem, hanem szeretet- ben élő ember, akit pont ez a szeretet sarkallt akkori és mai tetteire. Ma, véleménye szerint rendszeres és átgondolt lejáratási hadviselés folyik ellene, amiben a magyar- országi Kurír ugyanúgy részt vesz, mint a bukaresti szennysajtó. Jelenleg Nyugat- Európában igyekeznek lejáratni Tőkés Lászlót, aki napjainkban egyik kezében építő­kanállal, a másik kezében védekező fegyverrel kényszerül dolgozni. A megpróbálta­tások és a különféle ellene irányuló akciók ellenére is töretlenül küzd azért, az eszmé­ért, amelyért küzdött Temesváron is. Ennek a küzdelemnek a középpontjában az em­ber áll, akinek mindenek fölött szabadságra, hitre van szüksége. A beszélgetés végén Tőkés László kijelentette: a magyar nemzet kritikus ponthoz érkezett, az idén min­dent elveszíthet, de arra is van esély, hogy végleg sorsa fölé kerekedjen. — A következő kérdés felte­vése előtt ismételten vissza kell térnem Antall József sze­mélyéhez. Főtiszteletű úr el­mondta vele kapcsolatos véle­ményét. Tudjuk, a miniszterel­nök minden erénye ellenére nem volt szeretett fia hazájá­szen — gondolom én — elide­genítőén hatnak egész töme­gekre. De tudni kell, hogy egy rendszeres és átgondolt le­járatási hadviselésről van szó, amiben nem különbözik a ma­gyarországi Kurír, vagy Végh Antal magatartása a bukaresti Tőkés László 1990 őszén Szentendrén nak. E szeretetlenség fájdal­masabb lehetett számára, mint maga a betegség. De va­jon hogy van ezzel Tőkés László, aki egy időben biztos, hogy a legszeretettebb, a leg­népszerűbb ember volt Ma­gyarországon? — Mindig visszautasítot­tam azt a beállítást, mely sze­rint én Temesvár magányos, nemzet fölé emelkedő hőse volnék, ugyanis éppen az a szeretet igazolja, hogy nem voltam soha magányos, amely- lyel körülvettek a temesvári­ak. A szeretet bizonyította, hogy nem vagyok magányos hős, a szeretet, amely áldoza­tokra, melléállásra, közösség­vállalásra indított a előbb szűk, majd szélesedő körben a temesváriakat a decemberi események idején. Ma is vég­eredményben az a szeretet ad erőt, és jelent hiteles vissza­igazolást az eszméimre és cse­lekedeteimre nézvést, ame­lyet szinte tapinthatóan érzek itt Erdélyben, és részben Ma­gyarországon is. Nem téveszt meg az az előbb burkolt, majd egyre nyilvánvalóbbá váló előítéletes és célzatos el­lenséges magatartás, amely például a Duna Tv-vei kapcso­latban egészen gyalázatos és alaptalan módon próbál meg befeketíteni. Sajnos ezek ártal­masak, mert erodálják a szere­tetteljes, értő közvéleményt is, és zavart okoznak különös­képpen Magyarországon, hi­letékesek, hogy bent már ered­ményt értek el, de ez még semmilyen kihatással nincsen Nyugaton, sőt, ott ennek el­lentmondó az értékelésem, így aztán egy idő óta rámen­tek arra, hogy a^yugati sajtó­ban a nyugati politikusok kö­szennysajtó magatartásától, legfeljebb árnyalati különbsé­gek vehetők köztük észre. Ez egy beláthatatlan terület, nem tudom, hogy melyek a közvet­len és nyilvánvaló összefüggé­sek, és melyek az egyfajta ne­gatív vagy beteges magatartás­ból fakadó önkéntelen hason­lóságok, egybeesések. Az biz­tos, hogy léteznek Romániá­ban és erről egy tőről fakadó­an Magyarországon is szándé­kok, erők, amelyek kifejezet­ten a lejáratásomra töreksze­nek. Ebben persze nem va­gyok egyedül. Nos, akik e har­cot folytatják, kinézik, mint vadász a kilövésre szánt va­dat, hogy kiket kell célba ven­ni és lejáratni. A „verd meg a pásztort, szétszéled a nyáj,, klasszikus bibliai elve alapján dolgoznak és össztüzet zúdíta­nak ránk, az üldözöttekre. Én akár monografikus igénnyel, átfogó módon be tudnám mu­tatni, hogy hogyan vastago­dott az ellenem irányuló lejá­ratási, megsemmisítési sajtói­rodalom, hogy most másról, mint például a titkos ügynök­ségről ne is beszéljek. Bizo­nyíthatóan tudom, hogyan fej­lődött ki és hogyan vett célba. Előbb a románok között igye­kezett lejáratni, aztán a román ellenzék körében, utána a ma­gyarság körében, az RMDSZ- en belül, majd az egyházon belül, és most van soron a kül­földi lejáratásom programja. Ugyanis azt tapasztalták az il­Erdősi Agnes felvétele zött tegyék tönkre a rólam ki­alakított képet. — Tudunk Magyarorszá­gon ezekről a törekvésekről, hisz jól észrevehetők, tapint­hatók az erővonalak. Ennek ellenére jó főtiszteletű úr köz­érzete? — Nagyon nehéz egyszer­re dolgozni és védekezni. Egyik kezünkben az építőka­nál van, a másikban fegyver. Ez rettenetesen nagy igénybe­vételt okoz, az ember néha legszívesebben bedobná a tö­rülközőt, viszont én nem aka­rok konnvergálni az ő szándé­kaikkal. — Véleményem szerint Tő­kés László már nem is térhet le arról az útról, amelyre Te­mesváron, illetve még koráb­ban lépett, hisz azzal olyan űrt idézne elő, ami lelkileg megrázná a nemzetet. — Sőt, még visszamenőle­ges hatálya is volna, vagyis összetörné mindazt, amit ed­dig sikerült elérni, megvalósí­tani. Visszahatólagosan tönk­retenné, áthúzná a temesvári küzdelmet, és az eszmények megtagadását is jelentené. Nincsen hát visszaút. — Szó volt építőkanálról és fegyverről, ezekkel az esz­közökkel a kezében kénysze­rült dolgozni Antall József is. Ennek ellenére őt ritkán, vagy egyáltalán nem lehetett csalódottságon érni. Ebben tán közös tulajdonságokat fe­dezhetünk fel elhunyt minisz­terelnökünkben és a főtisztele­tű úrban. — Ezt a külvilág tudja megítélni, de én úgy gondo­lom, lelki keserűségeim és személyes gondjaim nem a külvilágra tartoznak. így is sokszor elégedetlen vagyok, mert túl sokat mondok el ma­gamról. Holott, aki a köz­ügyekben tevékenykedik, an­nak saját személyét, lelki nyo­morúságait háttérbe kell szo­rítania. Ez nagyon nehezen megy, mert emberek va­gyunk. — Az új esztendő küszö­bén milyen üzenetet küld fő­tiszteletű úr Magyarországra ? — A magyar nemzetet az a pszichózis jellemzi, amit Ady Endre így fogalmazott meg: „Nekünk Mohács kell”. Ilyen mohácsi nemzetlélekta­ni effektust vélek tetten érni abban, amit Antall Jószef ha­lála után tapasztalhattunk a nemzet részéről. Magyarsá­gunk a szinte operettes kádá­ri rendszer időszaka alatt, Tőkés László: A magyar nemzetet az a pszichózis jellemzi, amit Ady Endre így fogalmazott meg, „Nekünk Mohács kell” Őri László felvétele majd a könnyed rendszervál­tás következtében elvesztette önmagát, elbizonytalanodott, tévútra jutott és most négy év után jelentek meg olyan ele­mek — miközben komolyra kezd fordulni a helyzetünk — amelyek a mohácsi effek­tusnak az értelmében nagy­mértékben kiválthatják a nemzetből az ébredés, az úju- lás, a változás iránti lelki mentális igényt. Úgy érzem — persze nem tudom, eléggé alátámasztani logikai vagy tu­dományos érvekkel —, hogy Antall József halála, illetőleg gazdasági, társadalmi és poli­tikai helyzetünk pillanatnyi­lag egy olyan pontra, válasz­tóvonalra, olyan kritikus, meghatározó helyzetbe juttat­ta a nemzetet, ami egyben vá­laszút elé is állítja. Ez a hely­zet minőségileg más magatar­tást követel. Mindenki érzi — úgy gondolom —, hogy Antall József halálával vala­mi több ment végbe, hisz a miniszterelnök sorsa példáza­tos erejű, mint általában az volt a nagy magyaroké. Azt hiszem, véget ért az a kegyel­mi idő, amelyben a nemzet keresgélt, eltévelyedett, s még büntetlenül hibázhatott is. Most viszont egy olyan vá­lasztás előtt áll — nem a poli­tikai választásokra gondolok —, ahol életbevágó fontossá­gú kérdést kell tisztáznia, hi­szen a nemzet egyfelől min­dent elveszíthet, amit eddig az átmenetinek nevezett idő­ben sikerült megvalósítania, s ugyanakkor van esélye rá, hogy végleg sorsa fölé kere­kedjen, és megfordíthatatlan- ná tegye azt a folyamatot, amely többé-kevésbé jól bein­dult 1989-ben. Az idén a ma­gyarság végleges magáratalá- lását tartom esedékesnek és szükségesnek. Bízom benne, hogy az eddigi átmeneti idő­szak legjobb eredményeit hasznosítva, erőit összesítve sikerülni fog ez a magyar nemzetnek. (Vége) Tőkés László elfogadta a felkérést Az erdélyi cigányságot segíteni kell Cigány—Magyar Szövetség létrehozásán munkálkod­nak Erdélyben, ahol több mint egymillió magyar ci­gány él. Csurkuly Sándor, a Maros Megyei Cigányszö­vetség elnöke, Zolcsák Sándor festőművésszel, a Romá­niai Kereszténydemokrata Párt megyei elnökével közö­sen kéréssel fordult Tőkés László püspökhöz, hogy le­gyen annak a tanácsadó testületnek az elnöke, amely a Cigány—Magyar Szövetség létrehozásán munkálkodik. Az előzményekről Zolcsák Sándort kérdezem. — Már az 1990-es válasz­tási kampány idején — kez­di a válaszát — elkötelezte magát mellettünk a megye területén élő magyar cigány­ság, az RMDSZ-re szavaz­tak, de igényüket, hogy egy jelöltjük az RMDSZ-listán jusson a bukaresti parla­mentbe — nem teljesítet­ték. Mégis ők tetteikkel és vérükkel bizonyították szö­vetségünk komolyságát, amikor a marosvásárhelyi pogrom idején egyértelmű­en és hívás nélkül a magya­rok mellett vettek részt az önvédelmi harcban. Refor­mátus és katolikus felekeze­tű magyar ciágányok ők, és dolgos munkásemberek, akik hasznos tagjai a társa­dalomnak. A hadrévi véres események nyomán keresik — újra keresik — a kapcso­latot velünk, kezüket nyújt­ják felénk, ők a mi keresz­tény testvéreink. Azt mond­ják: „Mi barnás színűek va­gyunk, de jó magyarok.” Kötelességünk melléjük állni, gazdasági, kulturális fejlődésükben, az iskolate­remtésben segíteni őket. Természetesen majd tetszés szerint választják meg az is­kolai tanítási nyelvet, mi nem akarunk, és nem fo­gunk beleszólni az ő „bel- ügyeikbe”. A tanácsadó tes­tület — ennek elnöki tisztét Tőkés László elvállalta — hamarosan kidolgozza majd a szövetség működésének minden részletét, amelynek lényege a cigány társada­lom érdekképviseletének az ellátása. A romániai ma­gyar szellemi elitnek van any- nyi erőtartaléka, hogy ezt vállalja. S nem lehetünk olyan romlott erkölcsűek sem, hogy ezt ne tegyük meg... Mint ahogyan a ma­gyarországi pártharcokban bizonyos politikai erők ki akarják sajátítani maguknak a cigányságot, azoknak szám szerinti szavazatait, ugyanúgy Romániában a Vatra Romaneasca, a köztu­dottan, nacionalista szerve­zet is erre törekszik. Holott nem ez a fontos, nem erről van szó, hanem arról; segíte­ni kell őket, nem szabad ma­gukra hagynunk akkor, ami­kor mi is csak magunkra ha­gyatkozhatunk. (Ónody) PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. JANUAR 4., KEDD

Next

/
Thumbnails
Contents