Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-13 / 10. szám
XXXVIII. évfolyam, 10. SZÁM Ára: 13,50 forint ( '1«94. január 13., csütörtök Fontos nap Prágában A közép-európai régió biztonságpolitikai helyzete volt a központi téma Bili Clinton amerikai elnök és a magyar vezetők — Göncz Árpád köztársasági elnök, Boross Péter miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter — tegnap délelőtti prágai találkozóján. Mint Herman János magyar külügyi szóvivő a csaknem egyórás találkozó után elmondta, Clinton elnök megerősítette: az Egyesült Államok nagy figyelmet fordít erre a térségre, amelynek biztonsága Washingtonnak és a NATO-nak is fontos. A magyar küldöttség kifejtette: Budapest üdvözli a Partnerség a békéért elnevezésű javaslatot, s kész arra, hogy tevékeny módon részt vegyen a békepartnerségi folyamatban. Clinton szólt arról is: a biztonság nem egyszerűen katonai kérdés, hanem politikai és gazdasági kérdés is. Az Egyesült Államok fontosnak tartja, hogy segítse a térség, s ezen belül Magyarország gazdasági fejlődését — tette hozzá. Szintén szó esett a találkozón a délszláv válságról. „Ezt fontosnak tartom, mert így az amerikai vezetés a magyar küldöttségtől közvetlen tájékoztatást kapott arról, hogy egy szomszédos ország hogyan látja a délszláv válság rendezése érdekében eddig tett erőfeszítéseket, mit tart kívánatosnak az elkövetkező időszakban” — mondta Herman. Végezetül a magyar külügyi szóvivő kitért arra, hogy Clinton elnök a találkozón nagyra értékelte a magyarországi demokrácia szilárdságát. Washington ennek bizonyítékaként értékeli, hogy simán és gyorsan lezajlott az új miniszterelnök megválasztása. Bili Clinton amerikai elnök szerdán — miután tárgyalt a visegrádi országok küldöttségeivel — a prágai amerikai nagykövet rezidenciáján ebédet adott a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák vezetők tiszteletére. A résztvevők az idő rövidségére való tekintettel elhatározták, hogy kicserélik egymás közt előre elkészített beszédeik szövegét, és felszólalásukban csak mondandójuk legfontosabb gondolatait fejtik ki. „Immár nem az a kérdés, hogy felvesz-e új tagokat a NATO, hanem az, hogy mikor és milyen módon” — jelentette ki Bili Clinton amerikai elnök azon a szerda délutáni sajtóértekezleten, amelyet az Egyesült Államok prágai nagyköveti rezidenciájának kertjében tartottak, miután befejeződött az amerikai, illetve a négy visegrádi delegáció közös ebédje. (Folytatás a 2. oldalon) Vétlenek a Szent Rókus orvosai Sikertelen volt az újraélesztés A Szent Rókus Kórházban megtudtuk: az épület előtt január 10-én, hétfőn — feltehetően szívelégtelenség miatt keletkezett rosszullét (a halálozás pontos okát a mai napon megtartandó boncolás eredménye tisztázza majd — A szerk.) következtében elhunyt beteg egy 74 éves óbudai illetőségű férfi volt. A történtek ideje alatt szabadságát töltő kórházigazgató, Lichten- berger György a hír hallatára azonnal visszatért munkahelyére, s elrendelte az ügy belső kivizsgálását. — A sajnálatos esemény idején, mivel szabadságon voltam, helyettesem, Kausz István nyilatkozott a hír nyomán intézményünket felkereső újságíróknak. Visszatérve szabadságomról, szomorúan tapasztaltam, hogy a lapok egy része nem pontosan adta vissza az igazgatóhelyettes úr szavait: azoknak emberi oldala több sajtótermékből egyszerűen kimaradt. Emellett köszönet illeti azokat az újságírókat, akik a valósághoz hűen tudósítottak a történtekről: ők ezzel egyértelműen a betegek és az egész orvostársadalom érdekét szolgálták. Visszatérve szabadságomról, elrendeltem az ügy kivizsgálását, s erről jegyzőkönyv készítését is kértem. Utóbbit az említett napon szolgálatot teljesítő Kácser László portás elmondása alapján kórházunk biztonsági szolgálatát ellátó osztályvezetője, Hári János látta el kézjegyével. Ebből az emlékeztetőből kiderül, amíg az idős ember számára segítséget kérő személy a belgyógyászati osztályunkra ment — feltehetően az illető rosszullété- ről már korábban tudomást szerzett szemtanú hívása nyomán —, időközben egy mentő érkezett a helyszínre. Mindezek alapján kijelentem, hogy mindnyájunk számára rendkívül sajnálatos, ami kórházunk mellett történt. Információim szerint mást ebben az esetben nem tudtunk tenni, mivel orvos a Szent Rókus Kórházban nem is szerzett tudomást a beteg állapotáról. (Folytatás a 4. oldalon) Örkény és Tápiószentmárton is nyert Munkanélküliekből menedzserek Az ország több kistérségében és településén — közöttük a Pest megyei Örkényben és Tápiószentmártonban — napokon belül munkaszervező menedzserek állnak munkába — tudtuk meg az Országos Foglalkoztatási Alapítvány irodáján. A munkaszervezők a megyei munkaügyi központok területi kirendeltségei és az önkormányzatok közös megbízásából tevékenykednek. Feladatuk az új munkahelyek feltárása, a regisztrált és az ellátási rendszerből kikerült munkanélküliek időszakos vagy tartós foglalkoztatása, közhasznú munkások szervezése. A munkaszervező menedzsernek jó helyismerettel és szervezőkészséggel kell rendelkeznie, s lehetőleg munka- nélkülire kell bízni a feladatot. Mindezt a pályázati kiírás tartalmazta, amit az alapítvány — továbbiakban OFA — kuratóriuma hirdetett meg az önkormányzatok, gazdálkodóegységek, jogi személyiséggel bíró civil szervezetek részére. A pályázatokban benne kellett lennie, hogy mennyi a település, a térség munkanélküliségi rátája, a pályázó mennyivel vállalja növelni a közhasznú munkában foglalkoztatottak számát és az igényelt támogatás mértékét. A státus létesítésével, az iroda működtetésével összefüggő költségek felét, maximum 30 ezer forintot az OFA átvállalja. Nemoda Istvántól, az alapítványi iroda főmunkatársától megtudtuk, hogy országosan 52 pályázat érkezett be, ebből a kuratórium 28-at tá- mogatólag elfogadott: ezek megfeleltek a kiírás feltételeinek. (Folytatás a 3. oldalon) Vendégek a megyeházán Szociális szeminárium Budapesten Négynapos szociális szeminárium kezdődik pénteken Budapesten. Az eseményen tíztíz szakember vesz részt Pest megyéből, valamint az angliai Essexből, a németországi Ludwigsburgból és Chemnitz- ből. A rendezvény előkészítéséről tanácskozott tegnap a megyeházán Incz.édy János, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, Ulrich Hartmann, Ludwigsburg járás elnöke és Christian Wehner, Chemnitz járás elnöke, akikkel alkalmunk nyílt beszélgetni. Az előzményekről Inczédy János elmondta, hogy I99l-ben találkoztak először az Európa Tanács regionális és helyi hatóságainak állandó konferenciáján, ahol jó kapcsolat alakult ki köztük. Különösen fontosnak látszott, hogy szociálpolitikai és környezetvédelmi témákban együttműködjenek. Ennek keretében kerül sor a mostani rendezvényre. Jellemző a résztvevők önzetlen segítőkészségére, hogy a szemináriumokon való részvétel költségeit átvállalják. Bár Essex tartomány vezetői most nem tudtak eljönni, javaslataikat elküldték. (Folytatás a 4. oldalon) Inczédy János a konferencia előkészületeiről tart megbeszélést Ulrich Hartmann és Christian Wehner elnökökkel Erdősi Ágnes felvétele Hercegek Nemrégiben a legnagyobb ellenzéki párt kampányfőnöke a magyar politikai élet hercegének nevezte a narancsosok hamvas, bájos, hórihorgas, néha koloratúrszop- rán hangú, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze, egyébként a saját pártját sebtiben otthagyó alapító oszlopát. E bók bizonyára nem csupán karácsonyi ajándék volt, hiszen Fodor úr ma már a szabaddemokraták sorait erősíti. Mindezek ismeretében kissé furcsának hat legnépszerűbb napilapunk keddi számában a Miniszterelnökök címet viselő glossza, ahol a szerző többek között ezt írja: „Hosszú időn át úgy látszott, hogy a választás után menthetetlenül Orbán Viktor lesz a kormányfő. Az utóbbi időben ennek csökkent az esélye. Talán azért is, mert az ifjú politikus kishercegi allűröket vett fel. Másolni kezdte Antall József legnépszerűtlenebb tulajdonságait, ami fiatalos hévvel, határozottsággal párosulva és bársonyszék híján a mintánál is riasztóbbra sikeredett. De Orbánnak mindenkinél több ideje van a hatalmi klimax kinövésére, ha tehetségére tekintettel pártja is így gondolja a számukra esetleg sikertelen választás után.” Fölösleges ámuldozni, most legalább világosan tudjuk, hogy az egyre népszerűtlenebb ifjú politikus kishercegi allűrjét honnan vette, illetve másolta, hogy pontosan idézzem a cikkírót. Ennyi sületlenség azonban nem elég, az írás ezen felül is hemzseg az elképesztő állításoktól, Németh Miklós, Horn és Boross urak is megmérettetnek. Az egyetlen méltatás azonban igazi gyöngyszem: „Kuncze Gábor két lábon járó józansága a hektikus közélet egyik legbiztatóbb jelensége.” Lehet, hogy hektikus a közélet, lehet, hogy a világkiállítást egykor foggal-körömmel ellenző, két lábon járó józanság biztató, engem azonban jobban izgat a már kampánygőzben lihegő cikkíró szellemi klimaxa. Jó lenne, ha kifejtené Orbán Viktor kishercegi allűrjeit, összevetné a nagy aposztata másik herceg tündöklésével, s végre mondana valami konkrétumot is. Bár félő, hogy a fiatalos hév, határozottsággal párosulva, bársonyszék híján még riasztóbbra sikeredne. így ez a kívánság az egy hónapja halott miniszterelnök legnépszerűtlenebb tulajdonságait felemlítő miki- egértől aligha várható el. Székely Ádám Vándortanítók nyomdokain Méhészképzés távoktatással Méhészképző távoktatási tanfolyamot indít március első hetében Gödöllőn a Középmagyarországi Regionális Távoktatási Központ—jelentették be az agrártudományi egyetemen tegnap tartott sajtótájékoztatón. A tíz hónapos képzést eredményesen befejezők méhész vállalkozó oklevelet, középiskolai végzettség esetén méhész szakmunkás-képesítést szereznek. A tanfolyam jelentőségét jól érzékelteti, hogy miközben évente körülbelül ezren fognak a méhészkedéshez, eddig tizedük részesült szervezett képzésben. — A Művelődési és Közoktatási Minisztérium két éve hozta létre a Nemzeti Távoktatási Tanácsot, majd hat regionális központ alakult, hogy távoktatási formában, munkaidőt és költséget kímélve szervezzenek programokat munkanélküliek átképzésétől egyetemi hallgatók oktatásáig — tájékoztatott Szabó József. A Pest, Nógrád és Heves megyéket, továbbá a fővárost szolgáló regionális központ igazgatója elmondta azt is, hogy a jövő héten 125 távoktatási szakember felkészítése kezdődik el hazánkban. A méhészképzés programja azonban már elkészült, s amennyiben támogatókra találnak, a tanulók visszatérítést kaphatnak a 36 ezer forintos tanfolyami díjból. Tóth Árpád, a GATE adjunktusa, a méhészoktatás vezetője e mezőgazdasági ágazat helyzetét áttekintve érzékeltette, ma az ország olyan helyzetben van, mint amilyet a kiegyezés és az első világháború között élt át. Akkor a kormány felismerte, hogy piacot, ipart kell építenie, s a tudományt fejlesztenie. így alapított Gödöllőn négy mezőgazdasági kutatási intézetet. A negyvenes évekig világszínvonalú volt a hazai méhészképzés. (Folytatás a 4. oldalon)