Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-12 / 9. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JANUAR 12.. SZERDA Markovics Ferenc ceglédi kiállítása után Képek a természet műterméből A ceglédi galériában sok érdeklődőt vonzott Markovics Ferenc fotóművész Kő-tár-lat (Amerikai útiképek) című kiállítása, amelyet Mészáros Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész nyitott meg, s amelyen Baranyi Ferenc József Attila-díjas költő pedig felolvasta erre az alkalomra írott versét A Ceglédről elszármazott alkotóval — aki a képein az Egyesült Államok öt nemzeti parkjának legszebb természetfaragta csodáit örökítette meg — a megnyitó után beszélgettünk. Miután a gyerekei felnőttek, megengedhette magának azt a kényelmet, hogy elfeledkezzen az orvosi laboratóriumról, amit kint vezet, és egy hónapig szabad legyen. Ki tudja, hányadszor hívott meg. Tavaly októberben már nem tudtam ellenállni a csábításnak, s elrepültem az Egyesült Államokba. Ketten béreltünk egy lakókocsis autót és kétezer mérföldet tettünk meg — bejárva öt nemzeti parkot — Arizonában és Utah államban. — Az európai művésznek Amerika — már látványosságai okán is — „a” káprázat. Ezért alighanem érdemes előre eldönteni, hogy az alkotó mit szeretne megvalósítani. Gondolom, ön is tudatosan készült erre? — Igyekeztünk aprólékosan felkészülni. Persze egy ekkora út minden mozzanatát nem lehet egészen pontosan kiszámítani. Mindenesetre kidolgozott tervvel indultunk el. Nagyképű lennék, ha azt mondanám, hogy jártam Amerikában. Voltaképpen csupán egy zugában, kis szegletében fordultam meg. Némi képet kaptam az országról. S valójában csak egy töredékét tudtam lefotografál- ni a látottaknak. S az itt, Cegléden bemutatott anyag ízelítő az öt nemzeti park leggyönyörűbb, legizgalmasabbnák vélt természetfaragta csodáiból. — Művészetében hová rangsorolná a Kő-tár-lat anyagát? — Sosem titkoltam, hogy vonzódom a természethez. Most volt egy esélyem, hogy kiéljem ezt a „szenvedélyem”. Ennek ellenére ez a kiruccanás, kaland nem tántorít el engem attól — ami életem jelentős részét meghatározta —, hogy embereket fotózzak. Eszem ágában sincs a természetfotós szerepében tetszelegni.-— Van-e már új elképzelése? — Újabb portrékat akarok készíteni. Persze, nem csupán a nagy művészek arcképcsarnokát szeretném bővíteni. Azokat fogom megörökíteni, akik közel állnak a szívemhez. Még egyszerűbben: továbbra is gyűjtöm az emberarcokat. F. F. — Valaha Szabó Pál barátommal, akivel egykor Cegléden a Táncsics Általános Iskola, majd a Kossuth Gimnázium padjainak egyikében együtt üldögéltünk, arról álmodoztunk — Kezdte visszaemlékezését —, hogy egyszer eljutunk-e vajon a vadnyugatra. Ez persze az ’50-es években igencsak irreálisnak látszott, ámde ifjú fejjel szabad álmodozni. Aztán ő 1956-ban kiment. Család, gyerekek, munka... Az előbbiek mindig háttérbe szorították a régi vágyat. Természetesen megszakítás nélkül leveleztünk és állandóan visszatértünk a nagy „vadnyugati kalandra”, látogatásra. : A tárlat január 24-ig tekinthető meg Évadnyitás a Koronában Medgyesi Mária és növendékei lépnek színpadra Sugárzó arcom című műsorukkal a Korona Pódium ez évi első bemutatóján, ma este. A várbeli miniszínház huszonkettedik évadját kezdi meg törzshelyén, az azonos nevű Dísz téri cukrászdában. A pódium nemzetközi tevékenységének összehangolására két évvel ezelőtt létrejött Litera-Tumé Alapítvány 1993-ban hirdette meg első alkalommal pályázatát a határokon túl élő alkotóknak — közölte Mikes Lilla, a pódium művészeti vezetője. A programokat tegnap sajtótájékoztatón ismertették. Czine Mihály, a Litera- Tumé Alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta: a pályázat elsődleges célja az volt, hogy népszerűsítse a külhonban élő magyar művészeket az óhazában, illetve támogassa a magyarországi alkotók külföldi bemutatkozását. Végül is a zsűri 31 verses összeállítást, pódiumműsort bírálhatott el. Versengtek Székelyudvarhelyről, Svédországból és az Amerikai Egyesült Államokból. A Litera-Tumé Alapítvány idén ismét meghirdeti pódiumpályázatát. A Vujicsics együttes Olaszországban A délszláv népzene magyar követei A szentendrei Vujicsics együttes két észak-olaszországi városban vendégszerepeit nemrég szerb, horvát és dalmát népzenéből összeállított műsorával. A turné tapasztalatairól Eredits Gáborral, az együttes vezetőjével és Borbély Mihállyal, az együttes tagjával beszélgettünk. — Az olasz folklór igen gazdag, a közönség nagyon fogékony a népzenére. Többször vendégszerepeltünk már ebben az országban, Észak-Olaszországban idén másodszor léptünk fel. Ezeknek a közelmúltbeli meghívásoknak politikai jelentőséget is tulajdonítok — mondta Eredits Gábor. — Az olaszok különbséget tudnak tenni a szerb, a horvát és a dalmát nép, e népek értékes kultúrája és a szörnyű események között, amelyek a politikacsinálók őket belesodorták.-— A szerb és a horvát népzene (műsorunkon Po- máz környéki és az országban gyűjtött anyag szerepel) azonos zenei dialektusba tartozik: a közös gyökerek miatt a népzenék dallam- és ritmusvilága, hangszerei között lényeges eltérés nincs, dacára a két nép különböző kultúrájának, nyelvének, vallásának... A horvát etnikumú dalmátok zenéje ugyanakkor közelebb áll a dallamos olasz mediterrán muzsikához, nyilván a velencei fejedelemséggel közös korábbi történelmük miatt. Délszláv népzenét játszó együttesünk kedvelt műsorszámai közé tartoznak a dalmát dallamok, amelyeket a Szentendrén korábban nagy számban élő népcsoport hozott magával, és amelyet kultúrájával együtt megőrzött. — Az olasz és a dalmát zenének nemcsak dallamvilága hasonlít. Mindkét nép zenéjének jellegzetes hangszere a tangóharmonika, valamint az olaszoknál mandolinként, a délszlávoknál tam- buraként meghonosodott, egymással rokonságban álló pengetős hangszerek — folytatta Borbély Mihály. — Ezt a lehetőséget kihasználva kérte olasz impresszáriónk, hogy a Bergamo melletti Effelben tartott koncertünkön a helyi mandolinzenekarral közösen játsz- szunk el három dalmát dalt. Számomra e harminctagú mandolin—tanúmra zenekar játéka jelentette a turné legnagyobb élményét. Olaszországi vendégszereplésüket kulturális missziónak érezte Borbély Mihály is, de az utóbbi időkben sajnos itthon is sokszor e szerepet kell betölteniük: — Nem engedhetjük meg magunknak — mondta —, hogy a Magyarországra is begyűrűző délszláv politika ellentétek a kultúra területére is átcsapjanak. Ragaszkodunk ahhoz, hogy minden fellépésünkön játsszunk szerb és horvát népzenét egyaránt, felmutatva ezzel mindkét nép zenei kultúrájának értékeit, ésbizonyítva kulturális együvé tartozásukat... A Vujicsics együttes tevékenysége azonban mást is bizonyíthat — tesszük hozzá mi. Bizonyítja a magyar és a szerb kultúra békés egymás mellett élését és együvé tartozását az egyetemes kultúrában. Példaként állva a politikacsinálóktól megosztott Vajdaság kultúraszerető népei előtt. (d. v. s.) A Szonyi-centenárium rendezvényeiből A zebegényi táj festője Szőnyi István Kossuth-dí- jas festő- és grafikusművész, a Dunakanyar, a zebegényi táj ihletett festője száz esztendeje született. A centenáriumi év nyitányaként koszorúzási ünnepséget tartanak január 17-én, hétfőn szülőházánál, az újpesti Deák Ferenc utca 23. szám alatt lévő emléktáblánál. Az évforduló napján helyezik el a megemlékezés virágait egykori zebegényi műtermházánál is. Tudományos emlékülést rendeznek e hónap utolsó szombatján, majd Szőnyi gouache technikával készült műveiből nyílik tárlat a zebegényi Szőnyi Emlékmúzeumban. A tervek szerint a Magyar Képzőművészeti Főiskola ad otthont az alkotó rézkarcaiból rendezett jubileumi kiállításnak, illetve ugyancsak itt láthatók majd az alma mater növendékeinek meghirdetett grafikai pályázat díjnyertes rajzai. A grafikus Szőnyi — aqua- rellek és gouache-ok címmel reprezantatív album is napvilágot látott az évforduló kapcsán. A kötet a zebegényi gyűjtemény birtokában lévő, eddig még publikálatlan színes Szőnyi-grafiká- kat is bemutat. Az esemény méltó megünneplésére 1992 őszén alapítványt hozott létre Triznya Mátyásáé Szőnyi Zsuzsa, a művész Olaszországban élő leánya és a Duna-parti település önkormányzata. A Szőnyi István Alapítvány ezúton is kéri a gyűjtőket: tegyék lehetővé, hogy a magángyűjteményekben őrzött Szőnyi-műveket is megismerhesse a nagyközönség a centenárium évében. Pilisi vidám tárlat Vogel Eric és növendékei — Rutka Ferenc, valamint Pará- di Gabriella — vidám kiállításra invitálják az érdeklődőket. A vidám kiállítást Hámori Tibor író nyitja meg január 16-án, vasárnap délután 4 órakor a polgármesteri hivatal dísztermében. Közreműködik Munkácsi Sándor és a Lehocz- ki—Pákozdi duó; a rendezvény háziasszonya Juszt Judit. NEMZETPOLIT1KAI SZEMLE XI. ÉVFOLYAM 11.01 FOLYAM 1. SZÁM Sjumtmik szerzői: Am »sí Ka! min, HrU (ifü*rr. IWmci Hifii» Zohín. Ituri.mil GruU. Gál Sand.*», Gerber. Fmk. I8vé* Í»T«U Korinvi Tibor.Uka U4», Ssriér Emire, Sific* Gén. Takle» Jkfcnei« TaWót Emil, Tímár Másé, Tőké* Az írószövetség klubhelyiségében mutatták be minap a Magyar Elet új évfolyamának első számát. A Deák Ferenc Alapítvány kiadványát e számtól kezdődően főszerkesztőként Beke György, szerkesztőként Berecz József és Serfőző Simon (versz- szerkesztő) jegyzi. E lapszámban többek között Tőkés László nemzetiségpolitikai esszéje (Haza a mélyben és a magasban), Tallós Emil nemzetről szóló tanulmánya (Államalkotó közösségünk: a nemzet címen) olvasható; a nemzeti identitásról és a kisebbségi helyzetről — hasonló címmel — Gereben Ferenc értekezik; a nyugati mágyar szórványok identitáskérdéseit pedig Borbándi Gyula méri fel. A szépirodalmi közléseket — köztük Ily- lyés Gyula, Gál Sándor, Léka Géza és Szőcs Géza verseit, vagy a Cseres Tiborra! készített beszélgetést (Aniszi Kálmán tollából) — Pomogáts Béla Nemzet és irodalom című tanulmánya előzi meg. A Magyar Elet januári számát László Gyula és Cs. Kovács László illusztrációi díszítik. (b.)
