Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-04 / 283. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1993. DECEMBER 4., SZOMBAT' 9 Mindszent hazánk 189. városa Ameddig a harang szól * ___ Újra otthonra leltek Gödöllőn a premontreiek Takács Menyhért örökében Gödöllőn járva nem könnyű eldönteni, hogy tanító vagy épí­tő rend-e a premontrei, de a látottak alapján a kettő nem zárná ki egymást. A tanítás a szellem építése, s hogy tanítani tudjanak, hát iskolát építenek. Három esztendeje szervező­dött újjá a Premontrei Kanonokrend gödöllői perjelsége, amelynek végső soron a várossá válását köszönheti a telepü­lés. Államosított épületében kapott helyet az agráregyetem. E bölcső szomszédságában újra indított Szent Norbert Gim­názium két évfolyamán már 120 gyermek nevelkedik a Vir- tute Vinces — Erénnyel győzni fogsz — jelmondat szellemé­ben. Holnapy D. Márton vezényli a gimnázium kórusát (A szerző felvétele) Néhány héttel ezelőtt a tele­vízió tízperceséből, az „Ameddig a harang szól” műsorából értesülhettünk a Csongrád megyei Mindszent várossá avatásáról. (Mind­szent elő- vagy utónevet vi­selő települése száma nem kevesebb, mint tizenkilenc a Kárpát-medencében.) A szájhagyomány szerint egészen a tatárjárás előtti időkre nyúlik vissza a köz­ség története... Mindszent elnevezéséről egy 1717-bői kelt iratból tudjuk: „Mind- szent nevét vette emberi em­lékezetet meghaladó időben első templomáról, amely Mindenszentek tiszteletére volt felszentelve. ” Innét te­hát a település nevének ere­dete. Az Urnák 1702-ik esz­tendejében az alig száz lel­ket számláló településre Er­délyből érkezett Hódosy Imre tábori lelkész, aki való­jában Mindszent — újraala- pítójának tekinthető. A középkori templomá­A város új címere nak helyén 1798—1800-ban épült fel a máig is meglévő plébánia temploma. A késő barokk stílusú, műemlék jel­legű templom főbejárata fö­lött a község címere: két hal között ekevas. A környék a Károlyiak birtoka, majd 1803-tól a genovai szárma­zású Pallavicini család tulaj­dona lett. Mindszentet az évszáza­dok során egyaránt sújtotta az árvíz, pusztította a tűz­vész, lakossága megsínylet­te a pestis- és a kolerajár­ványt... Viszont a települést mindig is római katolikus hí­vők lakták, akik a vallásukat buzgón gyakorolták. Mind­szent népe máig is a magyar nyelv ízes, ő-ző tájszólását beszéli. Nagyot lépvén az időben, Mindszent lakosainak döntő többsége ma is a mezőgazda­ságból él. A korábbi évek­ben viszonylag nagy létszá­mot foglalkoztató ipari jelle­gű üzemek megszűntével a munkanélküliség megnöve­kedett. A fővárostól mint­egy 170 kilométerre lévő te­lepülés Szentes és Hódmező­vásárhely között a félúton, a Tisza bal partján található. A város lakóinak létszáma megközelíti a nyolcezret. A mindszentiek dicsére­tes kezdeményezésére, ed­dig vagy fél tucat Mind­szent elő- vagy utónevet vi­selő településsel vették fel már eddig is. a szoros kap­csolatot. Bozó Emil Az iskola tetején kőművesek dolgoznak, további osztályter­meket építenek. A közeli lej­tőn fáradhatatlanul szánkóz­nak, csúszkálnak a nyolc évfo­lyamos gimnázium első fecs­kéi. Mint megtudom, sokan közülük nagycsaládok cseme­téi. A Fácán-sori premontrei kápolnában — évtizedünkben épült — már az Alvég lelki­pásztori ellátását is vállalják a szerzetesek. Az ablakrácsok titka Más hosszúsági és szélességi körök találkozásánál megtele­pedett rendek történetének is­mertetése több évszázados múltjuk ellenére is sokkal köny- nyebb lehet. Gödöllőn a hú­szas években lelt új otthonra a premontrei rend, majd 1950-ben teherautóba tuszkol­va telepítették ki öregjeit. So­kan máig sem tudják, miért áll az agráregyetem előtt az Ár­pád-házi Kálmán herceg lovas­szobra, s akadnak, akik a já­szóvári kanonokrend által épít­tetett iskolát, intemátust és rendházat képzelik a Grassal- kovich-kastélynak. Százból egy ember mondaná meg, hogy az ablakrácsok TM mo­nogramja nem Mária Terézia emlékét idézi, hanem Takács Menyhért doktorét, az intézet alapítójáét. A jászóvári prépost-prelá- tus, megyés apát emléke a per­jelség tagjai körében meghatá­rozó fontosságú. Nem halvá­nyultak el azok a sorok, ami­ket Takács Menyhért munkás­ságának szenteltek az 1933—34-es iskolai évkönyv­ben: „Az ország feldarabolása utáni siralmas évekre esik a gödöllői intézet felállításának merész terve is, amelyet a nagy miniszter, Klebelsberg Kuno gróf és a kormányzó úr őfőméltósága hatékony támo­gatásával valósított meg. A magyar szerzetes tanítórendek között Trianon a legnagyobb csapást a jászó-premontreiek- re mérte, mert elvesztették mind a három intézetüket (a kassait, a rozsnyóit és a nagy­váradit — a szerző), a rendta­gok kiszorultak ősi iskoláik­ból, s ha a gondok súlya alatt roskadozó prépost a végső szükség szülte elhatározással a gödöllői nevelőintézetet lét­re nem hozza, elveszett volna a rend tanítórendi jellege. ” * * Árpád-kori fedezet Csak egyetlen gondolat még a múltról: a Trianon utáni legna­gyobb egyházi építkezéshez felvett hitel fedezetét azok a birtokok képezték, amiket az Árpád-korban kapott a rend! A Földművelésügyi Minisz­tériummal és az egyetemmel kötött megállapodás szerint két kisebb épületet kapott meg gimnázium és rendház céljára a perjelség. A premontreiek és az egyetem együttműködésé­ben ígéretes lehetőségeket lát Fényi Ottó perjel, iskolaigaz­gató. De beszélgetésünkben rendre visszatértünk Takács Menyhért példájához: az ő örökségét őrzik és szolgálják. — A mi erőnk nem a rendta­gok számában, hanem az egye­sületbe szerveződött öregdiá­kok és a kisdiákok szüleinek tá­mogatásában rejlik — szögezte le ezután Fényi Ottó peijel. Ottjártamkor emlékeztek Ta­kács Menyhért halálának 60. év­fordulójára. Pontosan tíz évvel később vitték a prépost-prelátus földi maradványait Kassára és 1943. december 4-én, ma ötven esztendeje helyezték végső nyu­galomra Jászón. A megtartó temetők Beszélgetésünk után Buzsán Jó­zsef atyával gyalogoltunk a friss hóban a fácánosi rendi temető­be, ahol Fadrusz-feszület emlé­keztet a gödöllői alapítóra. Hi­tük mellett ez a rendi temető és a városi temető volt az a hely, amelybe évtizedeken át kapasz­kodni tudtak a premontreiek. A két temetkezési hely jelképezte azt, hogy a szétszóratás ellenére is gödöllőinek érezték magukat. Balázs Gusztáv Rendkívüli szociális érzék Szent Miklós, Élt Myrában a IV. század első harmadában egy szentéletű püspök, Miklós, aki messze földön híres volt jótékonyságáról. Myra Kisázsiában, a Római Birodalom Lycia nevű tartományában, a Földközi-tenger partján feküdt. Hatalmas romjai a mai Kiöj- dzsük falu mellett, Finike város közelében láthatóak. Miklós püspök ugyanebben a tartomány­ban, Patara kikötővárosban született, 300 előtt. Diocletianus császár (uralkodott 284-től 305-ig) nagy és véres keresztényül­dözései alatt bebörtönözték. Hogy ekkor már püspök volt-e Miklós vagy sem, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy 235-ben már püspökként vett részt az első nicaeai zsinaton. A rendkívüli szociális érzékkel megál­dott püspök jócselekedeteiről és csodatettei­ről számtalan legenda beszél. Legismer­tebb talán az a történet, amely szerint mi­dőn egy gazdag nemes hirtelen szegénység­re jutott, és úgy akart magán segíteni, hogy három lányát erkölcstelen életre adja, Mik­lós mentette meg a lányokat ettől a bűntől. Három egymást követő éjszakán egy-egy zacskó aranyat dobott be házuk ablakán. In­nen ered az az egész világon elterjedt szo­kás, miszerint Szent Miklós napján a szü­lők megajándékozzák gyermekeiket, mond­ván, ez a Mikulás ajándéka. A felebaráti szeretetnek ez a kimagasló megtestesítője 343-ban halt meg Myrában, december 6-án. Elsősorban a gyermekek vé­dőszentje, de a tengerészek is patrónusuk- ként tisztelik. Holttestét 1087-ben Itáliába vitték, s Bariban őrzik. Sírja egyike volt minden időben a leglátogatottabb búcsúhe­lyeknek. Myra püspöke Szent Miklós tisztelete hazánkban is na­gyon hamar, csaknem a kereszténység fel­vételével egy időben terjedt el. Emlékét templomok, helynevek, képzőművészeti al­kotások őrzik, mint amilyen Kolozsvári Ta­más mester oltárképe Garamszentbenede- ken, 1427-ből, ahol Szent Miklós püspök gabonacsodáját örökítette meg, amint meg­menti városa éhező népét. Egykorú forrá­sok a révészek, halászok pártfogójaként em­lítik. Védőszentje volt a vízenjáróknak, ví­zimolnároknak és a folyók mellé települt bencés apátságoknak. Selmecbánya környé­kén a bányászok is patrónusként tisztelték. Miklós püspök népszerűségére jellemző, hogy alakja már hosszú évszázadok óta népi játékok főszereplője december 5-én vagy 6-án. A játék lényege, hogy valaki be­öltözik püspöknek és megszemélyesítve Szent Miklóst, kíséretével együtt betér egy olyan házba, ahol gyermekek vannak, és ott vizsgáztatja őket, imádkoziatja őket, majd tudásuk és magaviseletük szerint ju­talmat oszt szét közöttük, a haszontalan, vá­sott gyermekeket pedig a kíséretében lévő ördöggel — krampusszal — megvirgácsol- tatja. Szent Miklós püspök jótékonykodásának emlékét ma már általánosan elterjedt Miku­lás-napi ajándékozás őrzi. Az ablakba, cipő­be csempészett édességek, kisebb-nagyobb csokoládémikulások juttassák eszünkbe e szokás eredetét, Szent Miklós püspököt, aki néhány évtizedes hazai száműzetés után — amikor is Télapóként kereste fel a jó gyermekeket — ismét a mindenkin segí­teni akaró, jótékonykodó katolikus főpappá szelídült vissza. Csonkaréti Károly Azt kérdeztem egyszer bent a faluban, a régi tanácshá­zán, ahol elnök, titkár, de még a szövetkezet vezetői is együtt voltak: jutott-e már eszetekbe, hogy a ta­nyákhoz vezető utakat is el kellene seperni? Nem úgy gondoltam, hgy nagy hóesé­sek után beálljanak valami úttakarítók és tisztogassák a dűlőket. Dehogy! Ok sem úgy értették. Inkább arra cé­lozgattam, hogy amiképp öregszik az ember, a tanya­si ember, úgy lesz mindig messzebb tőlünk a falu, a város. Elvénhednek a ta­nyák. Nemcsak a házak hagyják el a benne lakókat, de a kortól a mi vállunk ereszkedik meg, derekunk lesz fásabb, kezünk nehe­zebb, avval együtt ügyetle­nebb, meg a gondolataink is megritkulnak. Milyen jól esne, ha töretlen havon egy- szer-egyszer valaki beko­pogtatna és megkérdezné: Aztán hogyan is boldogul­nak, akik csak úgy magukra maradtak? A tanya, akárhogy forgat­juk, a volt. Sokfelé egyene­sen a régvolt, vagy az egy­szer volt. Pedig eszembe jut, mikor ennek az ország­nak nehezen ment — de sokszor történt! —, segítsé­gül hívták a tanyákat. Ke­vés volt a jószág, a zöldség meg minden, tartsanak, ter­meljenek többet a tanyasi­ak! Persze az is felködlik, hogy járt itt a városból sza­lasztott párttitkár a tanyánk mellett, s meglátta, hogy az apró jószág bejár a vetésbe. Ott bogarásztak. „Fia még egyszer meglátom — kia­bálta —, vadászpuskával lö­völdözöm le a tyúkjait!” Nem szóltam. Majd a mér­nök, mikor egyedül jött visz­Tanyai levélrészlet szafelé, beköszönt: ,János bátyám, hogy is szokta más­kor mondani? Úrra, bolond­ra mindent rá kell hagyni. Hát tudja, ez még nem úr, de bolondnak már bolond, ne adjon a szavára.” Már hogy adtam volna. Hanem ez a gépészmér­nök, mert ő az volt, nem múlt el úgy egy hónap, hogy egyszer meg ne néz­zen bennünket. Megkérdez­gette: nincs valami olyan, amit maguk nem tudnak be­szerezni, elintézni? Ő tudja, hogy elkél a segítség, idős ember nagyszülei sem tud­tak kimozdulni régi tanyá­jukból s nekik is jólesik, mi­kor valaki rájuk köszön. El­gondolkodtam. Akárhogy rajzoljuk körbe, vagy szépít­jük akár virággal is, mégis­csak fogyatkozóban van az emberség. Nemcsak itthon, az egész világon. Pedig ad­dig nem lesz igazi békes­ség, míg az elhagyott ta­nyákhoz is meg nem talál­ják az utat. Persze nemcsak akkor, ha az ott élők szavá­ra, szavazásukra van szük­ség. Olyankor van ígéretből egész szekérderékkal, de ha minden befejeződik, a ta­nyák megint csak messze lesznek. Hogy valami kevés még­is változott? Egyet szívesen megemlítek. Uj tiszteletes urat választottunk, tisztes­ségben megkorosodott előd­je helyett. Bemutatkozó pré­dikációjára feleségemmel mi is bementünk. Nem is esett nehezünkre. Aztán mit ád Isten, egyik késő vasár­nap délután kijött hozzánk az új tiszteletes úr. Kihozta a keresztkomám fia, ő ugyanis presbiter. Azt mondja a mi papunk: János bácsiék csak messze lak­nak. Minden vasárnap ter­hűkre lenne gyalog bejönni, most pedig az új bor úrva­csora osztása volt, amiből maguk is részesedjenek. El­imádkoztunk, Bibliát olvas­tunk, úrvacsoráztunk. Negy­ven esztendeig ilyen nem volt. Egészen megvigaszta­lódtunk. Lehet, hogy mégis megkerül az emberség, ami itt bujdosott köztünk teljes egy emberöltőn át? Befejezésül azt írhatom: hát mégiscsak bizakodjunk. F. Gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents