Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-31 / 305. szám
g Startvonalon Startvonalon állnak a pártok. Indulásra készen várják az indítást jelző legfőbb méltóság intését. Várják a türelme- sebbjei, ők (azok) kivárják a mandátum végét, a türelmetlenebbek pedig követelik a választások idő előtti kiírását. A tisztelt liberálisok szél- tében-hosszában, tévében és rádióban, fennen hangoztatják új gazdasági programjukat, mellyel hamar ki lehetne húzni az országot a jelenlegi gazdasági kátyúból. Nincs olyan hétvége, hogy valamelyik városban, vagy községben ne tartanának nagy csinnadrattával összeterelt gyülekezetek előtt szakértői kormányukról még szakértőbb előadásokat. Ugyanakkor arról nem beszélnek ezeken az előadásokon például a Horn úrék sem, hogy az általuk ajánlptt „szakértői kormány” több mint negyvenévi uralkodása tette tönkre az országot. Az a kormány, amelynek ő is tagja volt. Egy pillanatig sem tagadják, hogy ha rajtuk állna, már rég megbuktatták volna a koalíciót. Még jó, hogy nem rajtuk áll! Nincs tehát program híján egy ellenzéki párt sem. Nem vetheti senki a szemükre, hogy nem rendelkeznek úgynevezett árnyékkormányokkal, annyira nem, hogy az SZDSZ már a „miniszterelnök-jelöltet” is megtalálta. Abban azonban nem vagyunk eléggé biztosak, hogy valóban ő lenne-e az a „jótündér”, aki a tett ígéreteket Hamvas Béla oly hamar be is váltsa. De csak lesz valahogy. Csakhogy szerintem ez így már nem megy, csak any- nyit ígérje« minden párt, amennyit meg is tud valósítani, mert ellenkező esetben oda a „becsület!” Azok a polgárok, akik a Fideszben látnák megvalósulni álmaik netovábbját, azoknak úgy látom,. előbb lelki vigaszt kell nyújtani a létszámilag immár Csipet csapatnyira zsugorodott pártnak. Hiszen Orbán úrnál sem látszik már közszereplései során az öntelt magabiztosság. Népszerűsége — meglátásom szerint — óriásit csökkent az utóbbi időben. Hol van az már, amikor a kivégzett .... m iniszterelnök temetésén mondott beszédében a kommunisták agyagba döngölé- sét ígérte? Ám lehet, hogy már régen megbánta e kijelentést, és igyekszik kisebb kompromisszumokat jóvá tenni, esetenként egy-egy félbalra áttal honorálni. Mindezek a jelenségek, ez a nyüzsgés a stratvonalon a kormánykoalíciót nemigen zavarja. A nyugodt erő nem kapkod. Megvárja a mandátumának lejártát, sem előbb egy nappal, sem utóbb egy nappal, hanem akkor, és aznap, amint az a megbízatás lejár, akkor mond le. Ez így helyes az állampolgárok nagyobb többsége szerint, és a koalíció szerint is. Mi, állampolgárok legyünk bármelyik pártnak tagja, vagy akár függetlenek is, elvárjuk, hogy a pártok programjai megvalósíthatók, tisztességesek, és hazánk jobbítását szolgáló programok legyenek. Es most, amíg nem késő, a választások előtt már csak néhány hónappal nem ártana az indulni szándékozóknak — még a stratvonal- ra állás előtt — szigorú önvizsgálatot tartani, mert ígérgető szélhámosokra, önjelölt, hitelt vesztett prófétáikra nincs szüksége a magyar népnek. Pusztai József Tápiószecső Ki cenzúrázott? ® A Magyar Hírlap, a Mai Nap, a Népszabadság, a Kurír, a La Stampa s így tovább az egész világ tudtára adja: „Kormánydiktatúra Magyarországon, vége a sajtó- szabadságnak.” Szeretném megkérdezni, ki rabolta el nemzetünk legdrágább kincsét, a sajtószabadságot? A kormány? Csúcs László? Nahlik Gábor? De hiszen stopperral mérve a műsoridőt, még mindig több megszólalási lehetősége van az ellenzéknek, több idő futja a kormány szidalmazására, bírálatára, mint amennyi a koalíciós pártok összes műsorlehetősége. Hogy a hangnemről ne is szóljunk. No persze, szokás és neveltetés kérdése az egész, kinek milyen a stílusa, kire mi hat vagy kihez szól. De visszatérve a jajveszékelés okaira, bizony meg kell állapítanunk, sokat változott (de csak) a két elektronikus médum hangneme, műsora. Tessék csak elővenni alig csak fél évre vagy egy évre visszamenőleg a műsort. Legyünk tárgyilagosak, elképzelhető volt-e Gombár és Hankiss urak uralkodása idején, hogy lejátsszák a Sztálin-filmet, az ’56-os tragédiákat, a megtorlást, a Vasárnapi Újságban elhangzott drámákat, a Bárdi család kálváriáját, vagy egyetlen Sára Sándor-filmet? Ezek mindeddig nem kaptak mikrofont, sem hangszórót, sem bemondót, sem képernyőt, sem műsoridőt. Tisztelt elvtársak! — elnézést, de úrnak igazán nem szólíthatom önöket. Ha a magyar médiumokban négyévi uniszónó után megszólalt egy új, eddig ismeretlen hangnem is, az legfeljebb többszólamúvá teszi az eddig ugyancsak elunt egy szólamot. De ez nem a sajtószabadság korlátozása, hanem a másik fél szólási szabadságának kényszerű megtűrése. Ezek után szükségesnek látjuk feltenni a kérdést: ki kit korlátozott eddig? Nekem sajnos van egy rossz sejtésem: az említett szerkesztőségek ösz- szetévesztik a sajtószabadságot a cenzúrával. Nem a sajtó- szabadság, ellenkezőleg, a véleménynyilvánítás monopóliumának a megszűnte, magyarán a cenzúra megszüntetése — melyet eddig háborítatlanul gyakorolhattak — érinti oly fájdalmasan őket, hogy te- leördítják vele a világot. Cs. J. Pomáz (A teljes név és cím a szerkesztőségben) HISTÓRIA Magyarország kulturális szférái (II.) E megkülönböztetés fontosságát egész sereg tény támasztja alá, amelyek kifejtése egy könyv feladata lenne. Most csak néhány fontosabb vonásról legyen szó: 1. A tájegység embertani és tájkarakteri egységnek felel meg. Ezért lehet beszélni erdélyi, vagy alföldi, vagy északi emberről. 2. A karakter és táj minden esetben kulturális szférát is jelent. A kulturális szférának saját határain belül önálló és organikus szociális rétegzettsége, termelési rendje, szellemisége van. 3. Egy kulturális egység termelési, vagy szociális rendje a másikra nem vihető át és ott nem alkalmazható. Ha mégis átviszik, elméletileg teljesen használhatatlan, gyakorlatilag pedig életképtelen. Ez például abban nyilatkozik meg, hogy egy ember, aki a nyugati szférában nőtt fel, egy keleti vagy északi szférában csaknem annyira reorganizálódni kénytelen, mintha idegen országba vándorolt volna ki. Teljesen új szociális struktúrába és termelési rendbe lépett. A Dunántúl termelése az Alföldre éppoly kevéssé vihető át, mint az erdélyi északra. Minden szférának sajátos kulturális egysége van, amely organikusan csakis belőle fakad és át nem ültethető. 4. A táj, ember, civilizáció és szociális formavilág egy szférában egyetlen kultúrszel- lemből fakad. A kultúrmorfo- lógia és szociológia által megállapított úgynevezett pa- ralelkoordináció tétele az ösz- szes szociális jelenségekre vonatkozik. Más szóval az egyes életjelenségek között stílusazonosság van, és ez azonnal felismerhető. Ez a stílusazonosság a városépítésben, a faluviszonyokban, a rétegzettségben, az irodalomban, a népművészetben, a gazdaságban teljesen egyformán jelentkezik. 5. A kultúrtáji tulajdonképpeni egysége részletes néprajzi, szociográfiai, történeti, gazdaságföldrajzi, szociológiai, antropológiai és néplélektani szempontokból a legkisebb részletekig kidolgozható. III. Mielőtt a magyar kul- túrtájak rajzára kerülne a sor, előzetes bevezetésül meg kell állapítani azokat az általános európai kulturális területeket és az ezeknek megfelelő kulturális formákat, amelyek nemcsak Magyarországra érvényesek, hanem minden európai államra. Egy ország kulturális szempontból csak a legritkább esetben homogén egység. Európai állam ma egy sincs, amely ilyen homogén kultúrával rendelkezne. Minden államban van egy ősréteg. Ezt az emberfajt módosította a táj és végül a történet, amely a nép sorsa. így keletkezett a nemzet. Magyarországon a helyzet az, hogy egy részen egészen provencei, és így kapcsolódik a Földközi-tenger szférájához. A második öv Francia- ország keleti, Németország nyugati és déli tájaihoz csatlakozik, és teljesen olyan, mint egy rajnai, thüringiai, frank vagy délnémet tartomány. A harmadik rész legközelebbi rokona Észak-Len- gyelország, Finnország és a skandináv államok. A negyedik merőben kontinentális, száraz, szélsőséges éghajlatú, puszta- és sivatagszerű vidék, amely a délorosz és ezen keresztül az ázsiai sztyeppékhez kapcsolja. Az ötödik szféra végül a Feketetenger öve, amely a Balkán keleti része, főképpen pedig a bizánci kultúra által határozódik meg. IV. A mediterrán szféra Magyarország délnyugati sarkában terül el. Mint a Földközi-tenger tájainak klímáját, ezt az éghajlatot is az jellemzi, hogy: enyhe. Mindig van a levegőben valami lágyság. A pára sohasem tűnik el, s éppen ezért sohasem száraz. Itt van Magyarországon a legtöbb derült nap, — azonban sohasem forró és nem szárít. Ez a nyugodt, szélsőségektől mentes, átlátszó és csendes jelleg, ami a táj sajátja, jellemző az itt lakó ember temperamentumára is. Érdekes módon nyilatkozik meg ez a klasszikus embertáj-ka- rakter a szféra szociális struktúráján. A társadalmi közösségtípus itt nem a város, vagy a falu, vagy a tanya, hanem a család és a család szociális tere, amit a magyarok kúriának neveznek. A kúria kis birtok, kicsiny kastéllyal, amelyet egy nemesi család lakik. A kastély köré épülnek a cselédség házai, de ezek is tagjai a középponti háznak. A szociális szervezet ilyen családsejtekből áll. (Folytatjuk) Szerencsére élek! f Egy kissé patetikus a cím. Magát az esetet, ami erre a megállapításra késztet, igyekszem a maga realitásában leírni. A kerepestarcsai kórházból dolgom végeztével Gödöllő felé kívántam utazni. A könnyebb gödöllői célmegközelítés érdekében az utolsó kocsihoz helyezkedtem felszállásra a HÉV Kere- pestarcsa, kórház megállóban. Bejött a vonat, és én a sok felszálló közt, akik korántsem vették figyelembe rokkant állapotomat, utolsónak kerültem a kocsi ajtajához. Bal kezemmel megfogtam á kapaszkodót, táskámmal a kezemben, jobb kezemmel előrenyújtottam botomat, hogy feltámogassam magam. E pillanatban a kocsiajtó becsapódott, alaposat ütve mindkét csuklómon, én pedig ott maradtam, kívül a kocsin, a talajon. Átvillant az agyamon: most a szerelvény elindul, vonszol maga után, és mire észreveszik, és megállítják a vonatot, már összezúzva, minden bizonnyal élettelenül szabadítanak ki. Hatalmasat kiáltottam: NYISSÁK KI! — mire a peronon lévők valahogy kifeszítették az ajtót, és még az álló szerelvénybe — ami egyébként abban a pillanatban indult is — felkerültem és megmenekültem. Érthető zaklatottsággal rogytam le az első ülésre. Nemsokára — akkor már nyugodt voltam — jött a fiatal kis kalauznő, aki az esetet hallva felindult, és kérte a bocsánatomat. Ekkor már humoromnál voltam, és mondtam neki: Hála Istennek, meg tudok bocsátani. Egyben megkérdeztem tőle: a mozdonyvezető a visszapillantó tükörből nem látta, hogy a beszállás még nem fejeződött be? Válasza meglepő volt: — Nem láthat hátra, mert huligánok összetörték a visz- szapillantó tükröt. Nem szóltam rá neki semmit, pedig lett volna még kérdésem, amit most teszek fel: 1. Ha egy szerelvény biztonságtechnikai szempontból nem megfelelő, kinek a felelősségére maradt forgalomban? 2. Közlekedési ismereteim szerint a kalauznak minden megállóban le kell szállnia, és jelzést adni a mozdonyvezetőnek, hogy indulhat, a beszállás befejeződött. Tudom, ezen a szakaszon egymást követik a megállók, de ennek a biztonsági intézkedésnek, kiváltképp ha elölről nem ellenőrizhető, nem szabadna elmaradnia! Riasztó sűrűségben történnek kisebb-nagyobb közlekedési balesetek. Lehet, hogy esetem, ami szerencsére nem következett be, a kisebbek közé tartozna. Akkor e helyett a beszámoló helyett most egy háromsoros hír lennék csak a közlekedési balesetek közt. Annak meg nem örülnék... Fazekas Mátyás Veresegyház Szilveszter napja Szent Szilveszter 314—334 között volt pápa, az első keresztény római császár, Constantinus kortársa volt Legendája a középkorban alakult ki, eszerint Szent Szilveszter meggyógyította a császárt súlyos betegségéből a kereszt által és a pogány római papok is megkeresztelkedtek, midőn legyőzött egy veszedelmes sárkányt Magyarországon is kedvelt és népszerű volt legendája, sőt, egyik legbecsesebb nyelvemlékünkben, az Érdy- kódexben már magyar nyelven is olvasható volt a 16. század elején. Összeállítója nevét nem ismerjük, az irodalomtörténeti szakirodalomban Karthauzi Névtelenként tartja számon a kutatás. A beszéd- és legendagyűjtemény összeállítója igazi íróegyéniség volt, középkori magyar nyelvű irodalmunk legerőteljesebb alkotója. Szent Szilveszter napja a 17. században lett az esztendő utolsó napja. A néphagyományban a századok alatt számos egyházi és profán hagyomány kapcsolódott e naphoz. Az egyik legelterjedtebb az esztendő temetése volt. Bálint Sándor Erdélyből jegyezte fel, hogy egyes vidékeken, mikor a harang megszólal, a falu a templom elé megy, ahol ünnepélyesen clsiratják az óesztendőt. Elé- neklik a Tehenned híztunk eleitől fogva című éneket, ezalatt a gyerekek a kivilágított toronyból csillagszórókat dobálnak le, végül a tiszteletes hálaadó beszédet mond és áldásért könyörög az új esztendőben. Máshol tréfás-komoly énekeket énekelnek, ezzel a befejezéssel: „Gyászoljuk meg halottunkat, Üssük össze poharunkat!” Pogány György tr
