Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-17 / 294. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP HISTÓRIA 1993. DECEMBER 17., PÉNTEK 9 E cikk írója, mint félig szlovák, félig magyar származású, hosszú időn át a Csehszlovákián belúli úgynevezett szlovák Poverenictvo Infor- macii a Osvety (Szlovák Tájékoztatási és Művelődési Intézet) redaktoraként dolgozott Pozsonyban. Belülről ismerte az egész apparátust és a szellemet. A magyarellenes politikával ellentétes véleményének többször hangott adott, ezért a Siedny Odbor letartóztatta, majd Magyar- országra toloncolta családostól. Értékei, lakása, mindene természetesen ott maradt. A közelmúltban támadt némi vihar ama levél tartalma körül, amelyet Antall József miniszterelnök írt Vaclav Klaus cseh miniszterelnöknek. A levél utalt az 1945. április 4-én Kassán (Kosice) Benes által kibocsátott úgynevezett kassai manifesztumra, amely kosi- cei kormányprogram néven került bele azután a csehszlovák törvénybe és az alkotmányba. Az azóta eltelt közel fél évszázad alatt számtalanszor került a nyilvánosság elé ez a benesi program, amely a felvidéki őslakos magyarság kiűzését tette állami feladattá. Sajnos 1945-től (csaknem 1952-ig) ez a program részben meg is valósult. Az is sajnálatos, szomorú és a győztes nyugati hatalmak lelkiismeretére nem vet jó fényt, hogy e hatalmak ezt nem akadályozták meg. Benes és magyargyűlölő politikája szabadon érvényesült és ez különösen Pozsonyban éreztette kirívóan a hatását. Még a Tiso Slovensky Stat-jában — amelynek a Bratislavává átkeresztelt Pozsony volt a fővárosa — is negyvenezer magyar élt, a további negyvenezer német és harmincezer szlovákkal együtt. Ám valamennyi pozsonyi lakos kifogástalanul beszélte a másik nemzetiség nyelvét is. A városban egyformán volt érvényes mind a hivatalos, mind a magánhasználatban a német, a magyar és a szlovák nyelv. Tiso ugyan a Slovensky Stát elnöke volt, de kitünően beszélt magyarul, sőt az otthoni személyzete is magyarokból állt. Mindez megváltozott Benes kassai kormányprogramja után. Az általa hivatalos programmá tett sovinizmus nyomán Szlovákia- szerte elterjedt a „Na Slovens- ku poslovensky” jelszó. Brigádok cirkáltak a városokban, főleg Pozsonyban és vadásztak az utcán vagy üzletben magyarul beszélőkre. A pozsonyi magyar lakosságot kitelepítették a Duna túlpartján fekvő Po- zsonyligetfalu (most Petrzal- ka, német időben, mert Hitler a Birodalomhoz csatolta; En- gerau) internáló táborába. Ezzel egy időben megindult a felgerjesztett szlovák soviniszták városokba költözése a kiűzött magyarok otthonaiba. Csakúgy, amint ez a németekkel a Szudétavidéken történt. A következő folyamat a magyarok módszeres kitelepítése volt Magyarországra. Mindehhez a győztes hatalmaknak egyetlen tiltakozó szavuk nem volt, de az akkori úgynevezett koalíciós” magyar kormány is némán tűrte. Sőt hajlandó volt „lakosságcsere-egyezményt” kötni Benesékkel. Ez a magyarság elárulásának az egyik leggyaláA kassai programtól a Duna eltereléséig Benes meghalt, de szelleme él zatosabb tette volt. Talán mentségül felhozható, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke Szviridov szovjet tábornok volt, az országot pedig a szovjet hadsereg tartotta kezében. De téijünk vissza még az egyben élő Csehszlovákia 1938—39-es korszakára. Amint tudjuk a történelemből, Csehszlovákia az 1938—39-es müncheni négy- hatalami döntés következtében esett szét. Erre az időre esik az önálló szlovák állam megalakulása is. Gróf Teleki Pál kormánya ekkor folytatott tárgyalásokat a leendő szlovák rezsimmel a két ország közötti határok kérdésében. Sok vita után, részben eredménytelenül. A tárgyalások gyújtópontjában Kassán kívül Pozsony állott, amelyhez a magyar fél, mint ősi magyar koronázó-vá- roshoz ragaszkodott. Tisóék pedig szintén maguknak akarták, fővárosnak. A magyarok toleranciájára jellemző, hogy ezt az érvet elfogadták és átengedték Szlovákia fővárosának. A szlovák fél pedig ennek ellenében messzemenően biztosította a Szlovákiában maradó több mint kétszázezer magyar nemzetiségi jogait. Ezt azután többé-kevésbé betartották, mert Tiso Szlovákiájában intézményesen, de még egyénileg sem fordult elő magyarüldözés. A magyarság parlamenti képviselettel, mindenütt szabad nyelvhasználattal rendelkezett, teljes állampolgári jogai voltak. Az ezt megelőző helyzet statisztikai adatai a következőket mondják: az 1910. évi utolsó magyar királyságbeli népszámlálás a Felvidék — vagyis a későbbi Szlovákia — területén 885 397 magyart mutatott ki. Az első csehszlovák népszámlálás 1921-ben egész Csehszlovákia (természetesen zömmel Szlovákia) területén már csak 657 646 magyart talált, tehát eltűnt a magyar őslakosság 26%-a. Az első Ma- saryk elnöklete alatti Csehszlovákiában még nagyjából betartották a kisebbségi jogokat. Ahol a nemzetiség létszáma elérte az összlakosság 20%-át, ott hivatalosan kötelező volt a nemzetiségi nyelv használata. Beleértve az iskolai anyanyelvi oktatástól kezdve, a bíróság és minden hatóság előtti anyanyelvi használati jogot. Semmi sem korlátozta a városok, községek, utcák, nevének nemzetiségi nyelven történő elnevezését. Sőt sok esetben még maguk a szlovákok is a magyar helységneveket használták. Ezek a szlovákok nem felejtették el a magyarokkal való békés, előnyös évezredes együttélést. Máig sem tudni Hogy mennyien maradtak a müncheni döntés után megalakult Samostatny Slovensky Stát területén magyarok szlovák állampolgárként, azt máig nem lehet tudni. A magyarság jelenlétére és létszámára egyéb körülményekből lehet következtetni. Ilyen pl. a sajtó. Pozsonyban az 1939—41-es években — egészen a betiltásig — megjelent harmincezer példányban, tíz oldalon az Esti Újság című napilap. Ez a példányszám, már egymagában is minimum ötvenezer olvsót jelent. 1939 szemptemberéig még megjelent a Csehszlovák Kommunista Párt pozsonyi, magyar nyelvű napilapja, a Magyar Nap, amely a müncheni döntésekig éles német- és magyarellenes szellemben írt, heves vitában a német nyelvű nemzeti szocialista szellemű Grenzbote-val. A döntés, ill. Csehszlovákia megszűnése után a Magyar Nap természetesen megszűnt. A nem titkoltan náciellenes szelleme miatt az Esti Újság is hasonló sorsra jutott 1941 decemberében. 1941. december 14-én megindult helyette a Magyar Hírlap, amely 1944. december 30-án jelent meg utoljára. A lap megszűnésében a rohamosan előretörő szovjet hadsereg közeledése játszotta a főszerepet, mert akkor a harcok már a Csallóköz térségében, a Vág—Ga- ram között dúltak. A megszűnt Magyar Hírlap helyett 1945. január 1-jén az új katonai helyzetnek és a politikai koncepcióknak megfelelő szellemű, új magyar nyelvű napilap jelent meg Pozsonyban — a Magyar Szó. Ám ez sem volt hosszú életű, mert Pozsony szovjet csapatok általi megszállásának a napján megszűnt. A pozsonyi és a szlovákiai magyarság ekkor még optimista volt, bízott Masaryk toleráns szellemének folytatásában, másrészt a szovjet csapatokkal együttműködő csehszlovák emigráns hadsereg parancsnokának, Svoboda tábornoknak a politikára befolyást gyakorló hatásában. Az optimisták ezt a hitüket arra alapították, hogy Svoboda tábornok cseh létére a volt monarchia tisztje volt, akit 1916-ban a budapesti hűvösvölgyi katonai műszaki akadémián avattak tisztté és jól tudott magyarul. Tévedtek. Később Svoboda ugyan köztársasági elnök lett, de mindvégig a Szovjetunió nyomása alatt állott. Pozsony megszállásának a napjától megindult a magyarság üldözése. A megszűnt magyar és német nyelvű sajtó helyett a mélyből előkerült kommunisták megindították lapjukat, a Pravda-t. A Slovensky Stát fennállása idején kiadott magyar lapok, amelyek Pozsonyon kívül megjelentek, sorra megszűntek. A Nyitra Megyei Szemle, A Nyitra Megye, a Szepesi Híradó, az eperjesi Új Világ mind elnémultak. De még az Eperjesen megjelent Vadászlap, a nyitrai Magyar Album, végül a pozsonyi Katolikus Figyelő is útjában állott az új benesi rezsimnek. Ezek a lapok minden nehézség ellenére megélhettek, mert igény volt a magyar betűre. Ezek missziót teljesítettek a müncheni döntés után Szlovákia területén szétszórtan maradt, mintegy kétszázezemyi magyar részére. Hol volt már akkor a masaryki toleráns nemzetiségi politika? Benes újra Csehszlovákia köztársasági elnöke lett és hatalma alatt mindazok ellen megkezdődött a bosszúhadjárat, akiket ők Csehszlovákia szétrobbantásával vádoltak. Ebbe nemcsak a magyarokat és a németeket sorolták be, de szinte a szláv fajtestvéreiket is. A győztesek sürgősen kiadták Beneséknek dr. Jozef Tiso prelátust, szlovák államelnököt, dr. Tuka Béla miniszterelnököt, akik ellen azután „háborús bűnösség” címén pert indítottak. Mindkettőjüket halálra ítélték. A szlovák nép körében mindketten rendkívül népszerűek voltak, ezért a közvéleményt rendkívüli módon megrázta az „ítélet”. Akkoriban a közellátás jegyre történt és ez sok zökkenővel járt. Tuka népszerűségére jellemző az a kis dalocska, amelyet a nép ez időben titokban teijesztett. így szólt: „Haj husicki haj Mámé rusky raj kim bol Tuka bola muka teraz mámé len Gottwaldova haj husicki haj mámé rusky raj hej kacsácska hej van orosz paradicsom míg volt Tuka volt liszt most van nekünk csak Gottwaldné hej kacsácska hej van orosz paradicsom Előzménye ennek, hogy a Csallóközből kiüldözött magyarok nem tudtak búzát termelni, ezért nem volt elég liszt (muka). A halálos ítélet megváltoztatását a védők kérték Benestől mint államelnöktől. A csehszlovák törvény előírása 72 órai határidőt szabott meg az ítélet kimondásától a végrehajtásig. A kegyelmi kérvényt elkészítették, felteijesz- tették Beneshez. Ám a kegyelmi kérvény Benest nem találta sehol, közben a törvény szabta idő múlott. Kegyelem hiányában letelt a 72 óra, az ítéletet végrehajtották. De hogyan? A pozsonyi börtön udvarán felálí- tott bitóhoz kísérték az áldozatokat. Tiso imádkozva haladt az őrök között, akik nem várták meg, míg imáját befejezi, nyakába húzták a kötelet. Szemtanúk szerint nehezen, hosszú szenvedés után lehelte ki a lelkét. Még drámaibb volt Tuka Béla, a Slovensky Stát miniszterelnöke, 1918-ig a pozsonyi magyar egyetem tanárának a kivégzése. Dr. Tuka Bélának a miniszterelnökségen kívül még súlyos bűne volt a magyarérzelműsége is. Súlyos betegen, 84 éves korában hurcolták a bitó alá. Hordágyon, mert már járni sem tudott. A börtönorvos (?) még a hordágyon egy erősítő injekciót nyomott a testébe, hogy a pribékek az akasztófára felhúzhassák. A humanizmus, a győzelem, a csehszlovák testvériség, valamint az „igazság” nevében. Benes aljassága határtalan volt. Tudatosan elrejtőzött, hogy ne találják meg a kegyelmi kérvénnyel és ne kelljen színt vallania. Közben érvényesült a törvény 72 órás határideje, amelynek letelte után Benes előkerült. Ezer évig tartott A magyar és a szlovák együttélés egy hazában ezer évig tartott. Az az egykori magyar megnevezésű tót nép, amely Eszak-Magyarországot népesítette be és ma szlováknak nevezi magát, soha nem alkotott sem nemzetet, sem államot. Az a sokat emlegetett Szvatop- luk, akire mint ősi „fejedelmükre” hivatkozhatnak, és akit szerintük Árpád a fehér lóval átvert, soha nem volt szlovák, hanem morva. Egységes szlovákság a történelem folyamán soha nem létezett. Egységes szlovák nyelvről sem beszélhetünk. A jelenlegi szlovák nyelv az évszázadok folyamán az egyes szláv törzsek szomszédságában élő népek nyelvével szaturálódott. így a Kelet-Szlovákiában élő egykori szláv törzsek a lengyellel és az ukránnal, kisebb mértékben az orosszal keveredtek. Szlovákia (Felvidék) középső részén élők a bevándorolt németek (zipszerek), a nyugaton lakók pedig a morva és a cseh nyelvvel keveredtek. Csehszlovákia 1918—19-es megalakulása óta erőteljes csehesítési folyamat indult meg. Az említett háromféle nyelvkülönbséget a mai napig észlelni lehet. A múlt század közepétől a Turócszentmártonban megalakult és a mai napig ott székelő Matica Slovenska a nyelv egységesítését és a szlovák irodalmi nyelv megteremtését tűzte ki célul. A magyar királyság ez elé semmi akadályt nem gördített. A csehek által is támogatott szlovák propaganda a múlt századi 1870. évi, XXVII. tc.-et, az úgynevezett Lex Apponyit sérelmezték. Ennek egyik paragrafusa előírta, a nem magyar nyelvű elemi iskolákban a magyar nyelvet oly mértékben kell tanítani, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek az iskola négy osztályának az elvégzése után magát magyar nyelven érthetően ki tudja fejezni. Hát ez volt az az égbekiáltó, súlyos sérelem, amelyet a szlovák propaganda hangoztatott. Ekkor a Felvidéken 1716 szlovák nyelvű elemi iskola működött. A magyar toleranciára jellemző volt, hogy a szlovák propaganda és irodalom központja Budapesten működött, annak az országnak a szívében, amely ellen áskálódtak. Itt adták ki a Slovensky Národ c. lapot és számos szlovák nyelvű kiadványt. Kollár, Stur, Húrban és még több szlovák pap és más értelmiségi szervezte és adta ki a szlovák nacionalista szellemű, szinte magyarellenes munkákat. Háborítatlanul. Innen származott a szlovákság ünnepelt költője, Pavel Hviezdos- lav, eredeti nevén Országh Pál. Itt született a másik neves költőjük, Laco Novomesky, aki az 1940-es években Pozsonyban a tájékoztatási és művelődési megbízotti hivatal vezetője (poverenik) volt. íme ilyen magyar elnyomás ts erőszakos magyarosítás alatt éltek a történelmi Magyarországon a szlovákok, akik előtt minden állami intézmény, hivatal nyitva állott és bármilyen közjogi méltóságot betölt- hettek. Csak egy körülmény a szembetűnő, a magyar államnak ezer év alatt nem sikerült a szlovákságot elmagyarosítani, viszont a csehszlovák— szlovák rezsimnek elég volt hetven év a felvidéki-szlovákiai közel egymilliónyi (1910-es 29%-nyi) magyarságát már 11%-ra csökkenteni. Melyik fél volt hát az erőszakos? Vannak égbekiáltó különös példák. Ki fogadja el természetesnek, hogy pl. Kassa lakosságának 3,9%-a, Pozsonynak 3,5%-a, de még az egykor színtiszta magyar lakosságú Komáromnak (Komamo) is csak 59,3%-a magyar?! Ha Magyarország a Cson- ka-Magyarországon még élő szlovákokkal ugyanazt az erőszakos nemzetiségi politikát folytatta volna, vagy folytatná, a magyarok közé ékelődött szlovákok közül ma már senki nem beszélne szlovákul. De beszélnek, iskoláik és sajtójuk, politikai és társadalmi szervezeteik vannak. Jelenleg Szlovákiában a soviniszta elemek úgy látszik 1945 szellemét akaiják felújítani. Ennek élén Meciar miniszterelnök áll, s az ő céljait olyannyira támogatja a Matica Slovenska, mintha Slovensko Meciarstvo- ra változna át. De vajon mitől ez a dühös magyarüldözés, mitől ez a bosszú? Támadás ellenünk 1918. október 28-án a turóc- szentmártoni szlovák népgyűlés a Matica Slovenska szervezésében a wilsoni önrendelkezési pontokra hivatkozva kimondotta a Felvidék elszakadását Slovensko néven Magyarországtól. December 6-án Hodza Milán csehszlovák miniszterelnök (volt rózsahegyi prépost) Budapestre jött, a Károlyi-kormánnyal a határról tárgyalni. Abban a demarkációs vonalban állapodtak meg, amely Magyarországnak hagyta Pozsonyt, Lévát, Losoncot, Rimaszombatot és Kassát. Az egyezmény ellen Benes tiltakozott és intrikáival Hodzát leváltatta, majd kieszközölte Prágában, hogy a csehszlovák hadsereg, francia és olasz tábornokok vezetése alatt meginduljon Magyarország ellen. Sorra foglalták el Sátoraljaújhely, Miskolc, Tokaj, Salgótaiján helységeket és további célként Hatvan, Vác és Esztergom szerepelt a terveikben. Ekkor már proletárdiktatúra volt hatalmon Magyarországon, és a sebtiben összehozott proletár „Vörös Hadsereg” nem volt képes ezt megakadályozni. Az egyszerű katona nem volt hajlandó meghalni Kun Béláért, a nemzetközi proletariátusért. A győzteseknél Benes a kommunizmus elleni harcra hivatkozott a hadműveleteknél. Wilson elégedetten láthatja amonnan a túlvilágról az ön- rendelkezésről alkotott pontjának a megvalósulását, amelyet úgy megcsúfoltak Trianonban, majd Párizsban. De mi lesz a magyarok önrendelkezési jogával?! Kelenváry J. László
