Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-13 / 290. szám

11 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. DECEMBER 13., HÉTFŐ 5 MIÉP Csömörön Csak együtt juthatunk előre Bárka-műhely Dunaharasztiban Mindannyiunkon múlik, hogy egy szeretetteljes, nagy közösségben éljünk, hiszen valamennyien tele vagyunk gyengeséggel és így csak egymás támogatá­sával vagyunk képesek előbbre jutni — mondta Sur­ján László népjóléti minisz­ter szombaton Dunaharaszti­ban a szellemi fogyatéko­sok részére alakult Bárkakö­zösség tanműhelyének ava­tó ünnepségén. Amint a mi­niszter kifejtette, az elmúlt néhány évben a társadalom örvendetesen mozgásba len­dült a fogyatékos emberek felkarolásában, sorra alakul­nak a különféle öntevékeny szervezetek, amelynek ki­emelkedően szép példája a Dunaharasztiban két éve megtelepedett Bárka-közös­ség. A Nemzetközi Bárka Kö­zösség Franciaországban alakult 30 évvel ezelőtt, s je­lenleg már 25 országban több mint 100 apró szerve­zetben igyekszik — keresz­tény szellemben — az ele­sett, szellemileg fogyatékos embereknek elfogadható életet teremteni. Magyaror­szágon Dunaharasztiban ala­kult meg az első ilyen kö­zösség, ahol egy időben hat rászoruló, a társadalomból kitaszított fiatal ellátásáról gondoskodnak. A most átadott tanműhely­ben 25 fogyatékos embernek biztosítanak hasznos elfog­laltsághoz feltételeket. A gondozottak gyöngyfűzés­sel, szőttesek, képeslapok ké­szítésével hasznosítják magu­kat. A dunaharaszti Bárká­hoz hasonlóan előre látható­an más településeken is ala­kulnak hasonló közösségek. Tizenkét tényleges taggal és öt felvételre váró helybélivel szombaton este megalakult Csömörön is a Magyar Igaz­ság és Elet Pártja helyi szerve­zete. Az ügyvezető igazgatója Szigeti Antal lett. A csömöri MIÉP egyelőre nem készít helyi programot. Tagjai elmondták, hogy a köz­ponti elképzelések szerint kí­vánnak dolgozni. A kezdeti időszakban a legfontosabb­nak az építkezést tartják. Azt szeretnék, ha minél hamarabb kapcsolatba léphetnének a gö­döllői térségben már működő MIÉP-csoportokkal. Ennek ér­dekében várják e választókör­zet említett szervezeteinek je­lentkezését Szigeti Antal cí­mén (Csömör, Kacsóh Pong­rác u. 35.). Természetesen hoszabb távú elképzelései is vannak a csömöri szervezetnek. Amint a kezdeti gyakorlati lépéseket megtették, fel kívánják mérni a helyi politikai erőviszonyo­kat. Egy biztos: a csömöri MIÉP csak a keresztény és a jobboldali pártokkal tervezi a szorosabb kapcsolatot. (mé) Eső után földgyalu Pécelen, noha eltelt már több mint egy esz- lyütt folyik még a tavalyi sebek begyógyítá- tendő az emlékezetes felhőszakadás óta, sa. Képünk a József Attila utcában készült, még ma is bőven ad feladatot az önkor- ahol a nagykátai Gildex Kft. egy 209 méter mányzatnak, az akkor lezúdult hatalmas hosszúságú szilárd burkolatú utat épít, az mennyiségű eső. Új utak, új árkok épültek elmosott régi földút helyett azóta és épülnek ma is. Jelenleg is több he- Hancsovszki János felvétele Ünnepek előtt a megyeházán Iskolák sorsáról döntenek Gazdag a megyeháza ünnepe­ket megelőző munkaprog­ram-kínálata. Ma Pest Megye Közgyűlésének két bizottsá­ga is ülésezik. Délelőtt 9 órá­tól a pénzügyi ellenó'rző bi­zottság tartja soron követke­ző összejövetelét. A napiren­di pontok között szerepel pél­dául annak az előterjesztés­nek a megtárgyalása, amely­ben a szigetszentmiklósi moz­gássérült gyermekek támoga­tásáról kell a bizottságnak előzetesen döntenie. Szó lesz többek között a Gyömrőn lé­tesítendő gimnázium és mű­szaki szakközépiskola me­gyei működtetéséről is. Délután két órától a terület­fejlesztési és környezetvédel­mi bizottság ülésezik. Itt egyebek között a Pilisi Álla­mi Parkerdőgazdaság terüle­tén észlelt súlyos erdőpusztu­lás megállításáról hangzik el előterjesztés. Nem kevésbé érdekes az a napirendi pont sem, amelynek során a kom­munális és ipari szennyvíz- iszapok kezelésével, hasznosí­tásával foglalkoznak. A külügyi bizottság decem­ber 15-én, szerdán 14 órától saját tevékenységét összegzi 1993-ra vonatkozóan, s elké­szíti a következő évi külügyi tervet. A közgyűlés december 16-án és 17-én (egyaránt 9 órától) kétnapos ülésszakot tart. Ekkor döntenek véglege­sen a képviselők a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Kertészeti Szakközépisko­la, valamint a ráckevei gép­író-gyorsíró szakiskola mű­ködtetésének átvételéről. Meg­tárgyalják a megye sporttal kapcsolatos teendőit, továbbá 15 más napirendi pontot. Közhírré tétetik... Hírcsokrot nyújtunk át olvasóinknak időről időre a me­gyénk településein megjelenő helyi lapokból. Önkormány­zatok, pártok, művelődési házak, egyházi és más közössé­gek adják ki ezeket a népszerű újságokat. Lapozgatva ben­nük újra és újra bebizonyosodik: rendkívül gazdag, színes Pest megye településeinek élete. JÓK.M KARÁCSONYI KÖSZÖN­TŐVEL jelent meg a Fórum, az MDF penci-rádi csoportja lapjának legújabb száma. „Bé­kesség és jóakarat: ezt a két szót helyezem különösen is az olvasó szívére — olvasható a vezércikkben. — Nagy szük­ség lesz rá 1994-ben! Békes­ség és jóakarat a családokban, a falvakban, az országban, az egész világon. A választáso­kon...” A FIDESZESEK dörzsölt­ségére egy példa: Orbán Vik­tor. így írja le egy interjú a lap második oldalán a politikust: ő még nemrég borostásan, nyakba nőtt hajjal, pulóverben járt. Mostanra menedzserfélé­vé igyekeznek gyúrni. Rövid haj, ápoltság, öltöny. A figyel­mes szemlélő persze látja, hogy művi figura — de egy miniszterelnök-jelölt külsőleg sem festhet akárhogy. PÁLYÁZATOT hirdet a Fórum szerkesztősége a penci, a rádi és a váchartyáni általá­nos iskolások számára. A té­ma: Milyen Magyarországon szeretnék élni? A fődíj egy re­mek kerékpár, a beküldési ha­táridő december 31. V RÁCKEVEI ÚJSÁG KARÁCSONYI koncert lesz szombaton 6 órai kezdettel a Savoyai-kastély kupolatermé­ben, amelyre dr. Kulcsár Ist­ván polgármester a helyi la­pon keresztül is meghív min­den érdeklődőt. Az ünnepi es­ten közreműködnek az általá­nos iskola tanulói, a városi könyvtár színjátszócsoportja, a zeneiskola növendékei és ta­nárai, valamint a Vox Pacis Pedagógus Női Kar. KÖZMEGHALLGATÁS lesz ina este 6 órai kezdettel a városháza nagy tanácstermé­ben. Ezúttal is a város vezetői, a képviselő-testület tagjai és intézményvezetők állnak .ké­szenlétben, hogy válaszolja­nak a feltett kérdésekre. Az eseményről helyszíni közvetí­tést ad a helyi kábeltelevízió. MEGYEI önkormányzati kezelésbe adják január l-jétől a ráckevei Ady Éndre Gimná­ziumot, erről határozott — mint ismeretes — október 1-jén a képviselő-testület. A városban további három olyan intézmény van: a szakorvosi rendelőintézet, a szociális ott­hon és a zeneiskola, amelyek működtetésére nem kötelezett a város önkormányzata. Kér­dés, hogy ki lesz a jövőben a gazdájuk, a törvényben az al­kalmazottaknak előírt bérfej­lesztés ugyanis olyan terheket ró a városra, amellyel az képte­len megbirkózni. BÜSZKÉK- a ráckeveiek a Békéscsaba-Erzsébethelyen november 27-én felszentelt templomra, ugyanis annak rác­kevei vonatkozása is van. Rác­kevén él és dolgozik Patay László, aki segítőivel — hosz- szú érlelő, tervező, előkészítő munka után — a helyszínen négy hónap alatt készítette el a körülbelül 500 négyzetméte­res falfelület festményeit. „So­ká kellene e falak között el­időzni, s még akkor sem lehet­ne felfedezni mind a szépsé­get, a művészi gondolatot, ami ott a képekben elénk tá­rul” — írja a Ráckevei Újság beszámolójának szerzője, Pap Kornélia. KÜLÖNLEGES ajándék­kal lepte meg karácsonyra ol­vasóit a Ráckevei Újság; egy igényes kivitelű korabeli rajz­zal, Ráckeve város látképével a XIX. század elejéről. KÖZÖNY. Befejeződött Ráckevén az évi rendszeres tü­dőszűrés és az eredmény na­gyon szomorú. A vizsgálato­kon ugyanis sajnos, az érintett lakosságnak csak alig több mint 28 százaléka jelent meg. HÍD-DÍSZ. Két országcí­mert és két városcímert ábrá­zoló égetett tűzzománc táblát vásárolt meg a város; s helyez­tetett el a felújított Árpád híd­ra. Hátravan még — e sorok írásakor —- az alföldi oldal fe­lőli íven a híd nevét feltüntető tábla elhelyezése. ÖREGSZENEK a Balabán- sziget nyárfasorának fái. Mi­zik András okleveles erdőmér­nök, a Pilismaróti Erdészet ve­zetője az ősszel megvizsgálta a fasor 180 fáját, s köztük 30 úgynevezett tőkorhadt, odva- sodó, csúcsszáradt beteg fát ta­lált. Ezeket a telektulajdono­sok kivágathatják, de hozzá a polgármesteri hivatalban — a rend kedvéért — engedélyt kell kérniük. NÉVADÓJÁRA emléke­zett november végén, hagyo­mányainak megfelelően, az Ady Endre Gimnázium és Gyorsíró-Gépíró Szakiskola diákifjúsága és tanári kara. A műsor Az én Adym címet vi­selte és a tisztelgő ünnepély szavalóversennyel zárult. ÚJ CSATORNÁVAL bő­vül várhatóan karácsonytól, a ráckevei kábeltévé, s azon a Duna Tv műsorát lehet majd fogni. TŰZOLTÓK1TÜNTETÉS. Tóth Sárjdor tűzoltó őrmes­tert, a ráckevei önkéntes tűzol­tóbázis alkalmazottját kiemel­kedő munkájáért kitüntette a . belügyminiszter. A kitüntetést és jutalmat a nemzeti ünnepen nyújtották át a derék tűzoltó­nak. WM PANASZKODNAK Mono- ron az illetékesek, hogy 300 tő petúniát elloptak az ősszel a vasútállomás előtti telepítés­ből, 200 tövet pedig a Petőfi utcai gyógyszertár elől. Félve ültették el most a kis fenyő­ket. .. HELYTÖRTÉNETI kiállí­tás színhelye volt a városi könyvtár s ennek megrendezé­séhez hozzájárult a közműve­lődési bizottság pályázatán nyert anyagi támogatás. A Kossuth, a Nemzetőr és az Ady úti iskola tanulói által gyűjtött különlegességek kö­zött szerepelt egy 1848-as ke­resztlevél, egy kőbetétes ősva- saló és a két világháború kö­zötti Lutra-album, amelybe a kávéscsomagokban talált képe­ket lehetett beragasztani. Ám azok a képek nemzetünk nagy­jait ábrázolták. MA NYÍLIK MEG és kará­csonyig látható a könyvtárban a különböző kultúrák Mária- szobrait bemutató kiállítás, az országos hírű gödöllői gyűjte­mény anyagából. MONÓRRÓL közvetíti ja­nuár 21-én a Rádió a népszerű Ki nyer ma? zenei vetélkedőt. Jelentkezni máris lehet. KIEGÉSZÍTÉST ad közre a szerző a katolikus legényegy­let székházépítésével kapcsola­tos cikkéhez, amely a Monori Strázsa 14. számában jelent meg. Eszerint 1945-ben a székházban gyűjtötték össze a monori német hangzású veze­téknevet viselő polgárokat, 100 férfit és 30 nőt, és vonat­tal szállították őket „malinykij robot”-ra a Szovjetunió baski- riai táboraiba. 3ebcgcnt)i Tanú polgári fxroilap ám Garminc forint A TIGÁZ Gödöllői Üzemigaz­gatósága kifejezte szándékát, hogy megépíti a Verőce és Szob között levő hat község gázvezetékét. A cég felajánlot­ta, hogy az adatok összegyűjté­se után díjtalanul elkészíti a térség gázhálózatának tanul­mánytervét. ELKÉSZÜLT Zebegény fő­terének rendezéséhez a tanul­mányterv, amelyet az elképze­lések végleges formába öntése előtt lakossági fórumokon vi­tatnak meg. CSÖVEZŐVEL kötöttek közelebbi ismerettséget a mi­nap a polgárőrök, elkísérték szépen az állomásra és felsegí­tették a Budapestre induló vo­natra. Boldogítsa a fővárosia­kat... Ugyanazon a napon hat szerb nemzetiségű személyt beszéltek rá, hogy hagyják el a község területét. A szerbe­ket előzőleg a szobi határállo­másról fordították vissza. Váci Napló L_ MEGJELENIK MINDEN KEDDEN ÉS PÉNTEKEN TŰZ ÜTÖTT KI Szadán a Club Kereskedelmi kft. disz­kont, áruházában. A váci és a gödöllői tűzoltók avatkoztak közbe, de még így is milliós kár keletkezett. Á tűz okát még kutatják. CSÚCS VOLT novemljpr második felében a váci men­tőknél. 134-szer riasztották őket „azonnali” jelzéssel. Egy alkalommal három hóban fek­vő férfihez hívták ki őket, a vá­ros más-más részére; ha nem kerülnek kórházba pár órával később megfagytak volna. Ve­rőcén egy ittas nő esett el úgy, hogy bokatörést szenvedett. Gödön a diszkóban ütöttek le egy fiút. * Kérjük kedves kollégáin­kat, a helyi lapok szerkesztő­it, hogy újságjuk legfrissebb számából juttassanak el egy- egy példányt rovatunkhoz. Készséggel adunk hírt létezé­sükről, szemlézünk írásaik­ból a jövőben is. Összeállította: Deregán Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents