Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-11 / 289. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP HETI ÖTPERCES 1993. DECEMBER II., SZOMBAT Ha az ember minden különö­sebb szándék nélkül körülpillant keserves világunkban, hajlamos arra, hogy elkámpicsorodjék. Nem részletezem, miféle ma­gán- és közügyek késztethetik er­re. Ritkábban fordul elő, hogy váratlanul jó kedve kerekedik. De megeshetik ez is. így történt például, hogy a Belvárosban jár- tomban figyelmes lettem egy képkiállító terem kirakatüvegén át a belső nyüzsgésre, ami kíváncsivá tett, mi látható itt? Beléptem, és hangulatom iziben földerült. Gross Arnold grafikusművész Isten tudja hányadik kiállítása nyílt meg éppen. A művész és munkássága nem volt ismeretlen előttem, hiszen idestova négy évtizede készíti furcsa, jellegzetesen Gross Amold-i rézmetszeteit, amelyekre lehetetlen oda nem figyelni. A négy évtizedet hangsú­lyozottan említem, hiszen ez volt az az idő, melyben a képzőművészet folyvást kereste a maga helyét, ezt a ke­resést a szó szoros értelmében ad absurdum vitte — vagyis az abszurd művészet fiacamaiig —, abban a hit­ben, hogy abszurd világunkat (világunk abszurditását) ily módon tudja a legpregnánsabban kifejezni. Napja­inkra ez a buzgalom lelohadt, művészeink beleuntak sa­ját élvezhetetlenségük ideológiájába, a realitás borzal­mai helyett kezdenek ismét az illúzió szépségével avagy a szépség illúziójával kacérkodni. Ebbe a szocreáltól az absztraktig terjengő zsákutcába Gross Amoldnak volt bátorsága még csak be sem pillan­tani, nemhogy beletévedt volna. És ez sokkal meglepőbb annál, hogy művei Bergentől Tokióig és Helsinkitől Los Angelesig ismertté váltak. A négy évtized alatt ugyanis az originális művésznek könnyebb volt a világot meghó­dítani, mint itthon érvényesülni, nem tartva magát semmi­lyen előíráshoz, izmushoz, ideológiához, iskolához. A létesítmények sportcélokat szolgáljanak! Megszerezhető" a tulajdonjog Az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ), valamint az Országos Test- nevelési és Sporthivatal (OTSH) megállapodott a privatizálandó sportlétesítmények moratóriumáról — ezt kérdésre válaszolva közölte Gallov Rezső' államtitkár csütörtökön Debrecenben. A megyeházán megtartott sportfórumon az OTSH elnöke ezzel összefüggésben elmond­ta: a sportlétesítmények 70-75 százaléka önkormányzati tulaj­donban van, míg a privatizálás előtt álló vállalatokhoz, intéz­ményekhez tartozó létesítmé­nyek ideiglenesen állami tulaj­donba kerültek. Az OTSH cél­ja mindenképpen az, hogy e sportlétesítmények — pályák, csarnokok — a magánosítás után is sportcélokat szolgálja­nak. Ezért az ÁVÜ és a Sport- hivatal közötti megállapodás értelmében a vagyonügynök­ség átadja a privatizálandó cé­gek listáját, az OTSH pedig — megyei hivatalai közremű­ködésével — felméri, hogy a folyamat milyen sportpályá­kat, -csarnokokat, -létesítmé­nyeket érint. Ennek során amennyiben a leendő tulajdonos vállalja, hogy a céggel megvásárolt sportobjektumot továbbra is sportcélokra üzemelteti, meg­szerezheti a tulajdonjogot. Amennyiben nem, akkor a sportlétesítményt leválasztják a cégről és külön privatizálják. Az új gazda — vagy a helyi ön- kormányzat, vagy egy másik tu­lajdonos — csak akkor vásárol­hatja meg, ha továbbra is csak sportcélokra hasznosítja a léte­sítményt — mondta Gallov Re­zső a debreceni sportfórumon. Ajándék Fradi-szurkolóknak A Ferencváros fáradhatatlan krónikása Nagy Béla, már ed­dig is szinte számolhatatlan, érdekes, és persze főként a fut­ballal kapcsolatos kiadványt jelentetett meg. A remek sporttörténész karácsonyi ajándék gyanánt elkészítette újabb két míves munkáját. Az egyik a színes ferencvárosi futballcsapatfotóval dísz- esített „Fradi-futballévszázad”, amely amolyan előszóként könyvelhető el. 1994. május 3-án ugyanis beszerezhető az a díszes album, melyet a Trió Budapest Kiadó segítségével je­lentet meg Nagv Béla. Az alkotás valóban minden igényt ki­elégítő részletességgel tárgyalja a zöld-fehér futballhistóri- át, mely jövőre immáron 95 évet ölel fel. A másik, a 152 oldalas „Fradi-meccskönyv” a Ferencvá­ros iabarúgóinak első 25 éves eredménylajstromát tartal­mazza. A maga nemében — amint Nagy Béla több munká­ja is — unikum. Benedek István hozzászól Az angyalok kecses bazárjához Nem lévén művészettörténész, távol áll tőlem a szán­dék, hogy Gross Arnold életművét méltassam. A Gross Amold-jelenségről akarok szólni. Arról, hogy valaki ki­épít magában egy álomvilágot, azt benépesíti eleven és élettelen figurákkal, telerakja a realitásnak fittyet hányó díszítőelemekkel, érzelmi világából megkapó színekkel locsolja meg, és keres hozzá valami címet, például Emlé­kek kertje, Virág és játékvonat, A szerelem virágai, Nap­sugaras kert — aztán ember legyen a talpán, aki meg tud­ja mondani, valójában mit lát. Egyfajta varázslatot, hó­kuszpókuszt, tömérdek kitalált virágot, olykor emberfej­jel, máskor virágfejű embert, de van bohóc is meg kötél­táncos, játékrepülőgép és kitalált városok, melyekben mozdulatlan babák és fél vagy egész emberek álldogál­nak, felöltözötten meg ruhátlanul. A felsorolás nagyon szegényes a grafikák dús tartalmához képest, a mondotta­kat negyvenezerrel kell megszorozni ahhoz, hogy egy- egy kép teljességéről fogalmunk legyen. De hiszen a tartalom mindegy is. Talán fontosabb en­nél, hogy mit nem ábrázol: semmi borzalmat, semmi ri­asztót, semmi vérengzőt. Egy-egy várost, Amszterda­mot, Firenzét, a római Spanyol lépcsőt, Brüsszel főterét föl lehet éppen ismerni, de csak álomvárosok formájában. Nem keresnék elődöt hozzá, miként a műtörténészek tennék, inkább kontrapontot, például Hieronymus Bosch mozgalmas rémálmával szemben Gross Arnold a mozdu­latlanságba dermedt jótékony szendergés. Vagy hozzá hasonlatosan páratlan Escher geometriai játékosságával szemben Gross a vegetáció varázslója, még ott is, ahol épületeket varázsol. Egy Kosztolányi-sor illik rá legjobban: „hipp-hopp, valóra válnak a mesék”. Ezt az Andersen című képéhez SPORT A diákok közel száz aranyérme Lacházi jelszó: Toldi-kondi A több évtizedes munka fáradal­mait pihenő, kiskunlacházi nyug­díjas iskolaigazgatót, Balogh Lászlót arról kérdeztük: az isko­la testnevelési és sporteredmé- nyeit ennyi év távlatából ho­gyan értékelhetjük? — 1966-ban új iskolát avat­tak Kiskunlacházán — emléke­zett az eseményre Balogh Lász­ló. — Ma már elmondhatjuk, hogy ez fordulópontot jelentett a község sportélete szempontjá­ból. A lacházi fiúk fociztak és motokrosszoztak előtte, tenni kellett valamit, hogy a szebbik nem is lehetőséget kapjon a mozgásra. Az új iskolában kezdetben sportudvar létesült, mely mint később kiderült, meghatározó­nak bizonyult. Az úszásoktatás, a kajak-kenu, valamint a kézi­labda meghonosításán fárado­zott Balogh László kezdetben, s mutatkoztak is szép eredmé­nyek, de igazán nem sikerült az áttörés. Elsősorban a szerény anyagi lehetőségek szabtak gá­tat a fent említett sportágak szé­les körű elterjedésének. Aztán kipattant az ötlet, hogy a tanterv­ben előírt testgyakorlati ágakat kell művelni minél magasabb fo­kon, mert abból a labdarúgók és krosszozók is profitálhatnak. — Kezdetnek a mezei futást, majd ezen sikereken felbuzdul­va az atlétika többi szakágát is sikerült elfogadtatni a lacházi iskola tanulóival — folytatta az egykori direktor. — Az 1978. évi iskolai olimpián Szöllösi Ju­dit 14,65 m-es rekorddal győ­zött a súlylökésben és ezzel egy hihetetlenül szép sikersoro­zatot indított el az iskola törté­netében. Azóta nem volt olyan év, hogy országos bajnokság le­zajlott volna lacházi érem nél­kül. A diákolimpia mai ver­senyrendszerét 1979. szeptem­ber 1-jén vezették be, és leány ötpróbában azóta mindössze hat (!) alkalommal fordult elő, hogy csapatunk vesztesként hagyta el a küzdőteret. Az úttö­rő- és diákolimpiákon, vala­mint a Magyar Atlétikai Szövet­ség (MASZ) által rendezett or­szágos bajnokságokon eddig közel száz bajnoki címet szerez­tek volt tanítványaink, közülük számosat már nem lacházi szí­nekben. Mindenkitől elfogad­juk a segítséget. Először a Cse­pel SC, majd a Bp. Spartacus támogatott, az utóbbi 14 évben pedig soroksári színekben indu­lunk a szövetségi versenyeken. — Nem ragadtunk le az előbb említett sportágaknál. Röplabdát és egy merőben új mozgásformát, a Toldi-kondit is népszerűsítjük. Ez utóbbi egy 12 fős csapatbajnokság, mely nem ok nélkül kapta Arany János népszerű irodalmi alakjáról a nevét. Lelkierőt és a fizikai képességeket fejlesztő összetett verseny, amely töme- gesíthető. Ez a kulcsszó Kiskun­lacházán. A mi településünkön több diákolimpiái bajnok él, mint Budapesten, mert a csapat- versenyeket kezdettől fogva előnyben részesítettük az egyé­niekkel szemben! Ha minden iskolaigazgató ennyit tett volna a magyar sport asztalára, akkor az ifjú­ság edzettségi állapota sokkal jobb lenne a mainál. Bálint Ferenc idézi, ugyanis a képek nemcsak a falon láthatók, hanem színes albumban is, és ott minden képhez tartozik egy Kosztolányi-idézet. Az album a teljes életművet mutatja, szakszerű négynyelvű magyarázattal Sinóros Szabó Kata­lin tollából. Es szerényen megbújva az album végén meg­tudjuk, hogy a kötetet a Shell Hungary Rt. közreműködé­sével állították elő, miként a kiállítás megnyitóján is a Shell cég humánpolitikai (tehát kulturális) igazgatója mondott ünnepi beszédet. Még ha reklám is a cég számá­ra, nagyon méltányolandó reklám: egy kitűnő magyar művész népszerűsítése. A legmegfelelőbb szavakat Gross művészetének mél­tatására Szentkuthy Miklós találta meg: „Megnyugtató boldogság, hogy a kozmosz és a nagyvilág elemei itt nem félelmetes-tragikus káoszban tombolnak, mint any- nyiféle új művészi iskola termékében, hanem épp ellen­kezőleg... Bosch nagy bolond orgiáiból itt angyalok ke­cses bazárja lett; a felkötött horrorálmok helyett az édes ábránd tündéri illúziói tündökölnek; messze kerültünk az ortodox szürrealizmus öndicsőítő veszettségétől (a »De­mentia Triumphanstól«) — még messzebb az absztrak­ció riasztó kalandjaitól —...távol az elvadult, vágtázó, technikai öngyilkosságba rohanó újvilágtól — ...és ez végtelenül üdítő.” De ne csak azt mondjuk ki, hogy Gross Arnold művé­szete mi nem, hanem azt is, mi igen: a nyugodalmas bé­kesség szépséges és gyermeki varázslata, mesebeli álom­Athén bajnoka a kormánykeréknél Dunavarsányban kezdenek Athén és Athén. 1986-ban a görög fővárosban szerzett Eu- rópa-bajnoki címet az egykori remek kötöttfogású birkó­zó, Sípos Árpád. 1994-ben ismét a hellászi fővárosban való fellépés foglalkoztatja. Ezúttal már nem a szőnye­gen, hanem annak sarkában kell bizonyítania a 32 éves Sí­posnak. Ném túl jó a kedve; talán gon­dok gyötrik? — Múló gondok miatt bo- rongós a kedvem — hangzott Sípos válasza, aki december elsejétől a kötöttfogású-válo­gatott szakágvezetője, a le­mondott Kocsis Ferenc nyom­dokába lépett. Az újdonsült szakágvezető 1989 májusa óta élt az Egye­sült Államokban. Export-im­port, tehát a „business” kötöt­te le figyelmét. Amellett két alkalommal segített az Egye­sült Államok kötöttfogású-vá­logatottja felkészítésében Mike Houck vezető edzőnek. — A heinolai Világ Kupa előtt három héttel, amikor ép­pen idehaza tartózkodtam, kért meg Kocsis Ferenc, vál­laljam el mellette a segítői feladatkört. Örömmel mond­tam igent. Ez volt az oka an­nak, hogy nem is tértem visz- sza az Egyesült Államokba. Mire úgy igazából megtud­tam volna, hogyan is kezdjük 1994-et, Kocsis lemondott. Erről miként vélekedik? — Csak azt tudom idézni, amit ő is mondott. Nem bírta tovább az őrlődést. Kocsis szerint a válogatott edzőpartnereket jól meg kel­lene fizetni, mert a „szép szó” kevés csáberővel bír ma­napság. ..! — Ez az ő véleménye. Én úgy hiszem, először is moráli­san kell rendet teremtenem a válogatott keretnél. Aki vál­lalja a közös munkát, az tart­son ki. Aki pedig nem, attól el kell köszönni.- Javában ké­szítem az edzéstervet. 1994. január harmadikán kezdünk Dunavarsányban. Az első bizonyítási lehető­séget az athéni EB kínálja. — Tervem szerint legalább négy nemzetközi viadalon kell „jó pontokat” gyűjtenie annak, aki a címeres együttes­be kíván bekerülni. A váloga­tási alapelveket szövetségünk intéző bizottsága korábban le­fektette, nekem azt tartalom- mafkell kitöltenem. Enyhén szólva mélyponton1 van a magyar kötöttfogás! — Ne használjunk túlzó jel­zőket. Tény, nem sikerévként emlékezünk 1993-ra. De azért a nagykőrösi születésű Bódi Jenő csak szerzett egy EB-ezüstérmet... Versenyzőként nem jutott ki olimpiára. 1996-ban Atlan­tában lehet része ötkarikás részvételben Sípos Árpádnak szakvezetőként, aki ugyan­csak nehéz feladat elé néz. Birkózónak technikás volt, edzőként „keményebb han­got” kíván használni elődjé­nél. Majd elválik, mi valósul meg terveiből.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents