Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-11 / 289. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1993. DECEMBER 11., SZOMBAT 5 Az örökös segédmunkás Oklevelet nyert a borversenyen Kitartóan dagasztom Biator- bágy sarát. Szemerkél az eső, fúj a szél, már alig vá­rom, hogy eljussak Kecskés László okleveles borász por­tájáig. Nagy nehezen meg is találom, a kapu nyitva, még­is hiába csöngetek, nem je­lentkezik senki. Kétségbee­setten toporgok, s újra és újra csengetek. Semmi. Már éppen indulni készülök, ami­kor az egyik szomszédasz- szony azt javasolja, menjek hátra, a gazdasági udvarba, ott megtalálom, akit keresek, így is volt. Ott serénykedett az állatok körül Kecskés László, feleségével együtt. A svájci ösztöndíj A beszélgetés során kiderült, hogy Kecskés László édesap­ja mint községi bíró harminc­hat holdon gazdálkodott a há­ború előtt. Fiát taníttatni kí­vánta, így aztán a gimnázium elvégzése után az állatorvosi egyetemre jelentkezett a gye­rek. Oda azonban — mint osztályidegent nem vették fel. Kisgazdapárti kapcsola­tai révén — Nagy Ferenc mi­niszterelnök fiával voltak évekig padtársak — eljutott Kovács Bélához, az akkori közművelődésügyi miniszter­hez. Neki panaszolta el siker­telen próbálkozását, s ő azt mondta: sebaj, itt van egy svájci ösztöndíj, ha akarsz, kimehetsz. Mire azonban Svájcba érkezett, Kovács Bé­lát letartóztatták és az ottani nagykövet arról tájékoztatta, hogy ezek után nem tudják számára folyósítani az ösz­töndíjat. A szerencse azonban itt sem hagyta el, sikerült egy svájci parasztnál munkát ta­lálnia. Végül is 1949-ben ha­zajött, amikor is már a határ­nál rendőri felügyelet alá ke­rült, mert azt feltételezték ró­la, hogy kémként tevékenyke­dett külföldön. Ez az „árnyék” az egész életét végigkísérte, ő lett az örökös segédmunkás. Az apja földjét, állatállományát, munkaeszközeit elvették, te­hát otthon sem tudott dolgoz­ni. Itthon „karperec”várta Majd elérkezett 1956, a forra­dalom melynek eseményei­ben tevékenyen részt vett. Bián a forradalmi bizottság főtitkára lett. 1957 márciusá­ban — éppen az eljegyzése napján — letartóztatták, pon­tosan azok vádjai alapján, akiket az előző cselekménye­ik miatt nemzetőrökkel őriz­tettek, arra gondolva, nehogy az önbíráskodás céltáblái le­gyenek. Mert úgy tartották, hogy a döntés a bíróság dol­ga­Egyéves raboskodás után hazatért. Néhány hét múlva azonban újból kopogtak az ablakon. Rendőrök jöttek és bekísérték a kapitányságra, ahonnan hamarosan Tökölre szállították mindenféle indo­kolás nélkül. Hosszú ideig még csak ki sem hallgatták. Teljesen véletlenül hozzáju­tottak egy újsághoz, amiből megtudták, hogy Hruscsov ér­kezik Budapestre. Ebből az­tán megsejtették, hogy ők mint „megbízhatatlan ele­mek”, miért is kerültek fog­ságba. Több mint egy hónap után engedték ki. Akkor gyorsan összeházasodtak menyasszo­nyával, mondván: nem lehet tudni, mikor viszik be újfent. Erre azonban — szerencsére — többé nem került sor. Jöt­tek a gyerekek: egy fiú, egy lány. Az apjuk árnyéka azon­ban rájuk is rávetődött. A fiú egyetemi felvételi kérelmét háromszor is elutasították ho­mályos indokok alapján. Vé­gül is a békéscsabai tanárkép­ző főiskolára felvették, amit aztán el is végzett. Nem ivóit könnyű Kecskés Lászlónak munkát találni sem, mert múltja miatt minde­nünnen kidobták. Végül a TÜKER-nél lett segédmun­kás. Igen nehéz fizikai mun­kát végzett, naponta tíz va- gonnyi fát kellett feldarabol­niuk hármuknak. Három évig dolgozott itt. Ezután a Török­bálint határában lévő, kazán­szelepeket gyártó vállalathoz került, szintén segédmunkás­nak, de amikor kitudódott 56-os múltja, onnan is hama­rosan kirakták. Később a bics­kei sertéstelep vezetője lett. Majd megalakult Bián az EKISZ, ahol raktárosként al­kalmazták. Innen ment aztán nyugdíjba mint segédmunkás. Most a sajátján gazdálkodik Most visszakapott a kárpótlás folytán négy és fél hektár föl­det, s ezen gazdálkodik. Sző­lőt nevel, s nem is akárhogy, ezt bizonyítja a legutóbbi bor­verseny oklevele. Egy hol­don kukoricát vetett és még maga sem tudja, hogyan sike­rült, de hetven mázsát takarít­hatott be a földjéről, ami or­szágos szinten is jó ered­ménynek számít. Most abban reménykednek, hogy ezentúl meg tudnak majd élni abból, amit a visszaszerzett földe­ken termelni tudnak. Árpási Mária Kutyamaffia Szigetszentmiklóson avagy hová tűnnek a fajkutyák? Síró Attiláné, aki Szigetszent­miklóson lakik, első hallásra szokványos, de egyben rend­kívüli esetet jelentett be mi­nap lapunknál. November 9-én a nyitva felejtett kapun megszökött kutyája — fajta­tiszta spániel. Mint később ki­derült, ezen a napon egy tacs­kó is eltűnt a környéken. A helyi lapban feladott hirdeté­sekre jelentkezett egy hölgy, aki véletlenül szemtanúja volt, amint a sintérek kutyá­kat gyűjtöttek be. Az üzlet előtt ugyanis, melyben dolgo­zik ugyanis CHL-063 rend­számú nyitott sárga Wartburg­gal érkezett sintérek igyekez­tek befogni egy tacskót és egy spánielt. Az autóban már volt egy fajkutya. Az állatba­rát hölgy próbált érdeklődni az állatok további sorsáról. Kiderült, hogy a sintérek az állatokat leviszik a dunavarsá- nyi kutyatelepre. Teszik ezt annak ellenére, hogy a spáni­el nyakörvén fel volt tüntetve a kutya neve és gazdája pon­tos címe. A hölgy telefonhívá­sa után a gazdák előtt felcsil­lant a reménysugár. Rohantak a dunavarsányi kutyatelepre, ám azt zárva találták. Sikerült azonban megtudniuk a telep­tulajdonos nevét és telefon­számát. Ferenczy János, aki Nagykovácsiban lakik, beis­merte, hogy ő a tulajdonosa a már említett sárga Wartburg­nak. Ám ő tagadta, hogy S2entmiklóson kutyákat gyűj­tött volna. A két kutyás gazdi ezek után is folytatta a nyo­mozást, de az ügy egyre bo­nyolódott. A kósza hírek sze­rint a dunavarsányi telepről még egy ember se kapta visz- sza élva a kutyáját. Kétségbe­esésükben a gazdik a Fehér Kereszt Állatvédő Ligához fordultak segítségért. Mint ki­derült, itt Ferenczy Jánost hír­ből már jól ismerték. A re­mélt segítség viszont elma­radt, a kutyák a mai napig sem kerültek meg. Miben is rejlik a dunavarsá­nyi telep és tulajdonosának rejtélye? Erről érdeklődtünk a bejelentés nyomán Fri­waldszky Mártától, a Fehér Kereszt Állatvédő Liga elnö­kétől. — Nap-nap után, már több éven keresztül érkeznek hoz­zánk bejelentések rejtélyes körülmények között eltűnt ku­tyákról. A nyomok leggyak­rabban a Bogáncs nevű kft- hez vezetnek, de onnan már nem követhetőek. Ferenczy János, a vállalat vezetője a ku­tyákkal, vagy esetleg tetemük­kel elszámolni egyetlen egy esetben sem tudott. Sőt, maga a dunavarsányi telep sem fe­lel meg az előírt normáknak. A telepen három ketrec van, melyben húsz-húsz kutya ösz- szezsúfolva tépi-maija egy­mást. Mi levéllel fordultunk az Állategészségügyi Hivatal­hoz a Ferenczynek kiadott en­gedély visszavonása érdeké­ben. A válaszban az állt, 'hogy a telepet igenis fel kell számolni, és minden önkor-^ mányzatot fel fognak szólíta­ni e céggel való kapcsolatok megszüntetésére. Sajnos ez mindmáig nem történt meg. A hivatal szerint a továbbiak­ban az ügy dr. Zsíros Mihály, a dunavarsányi hatósági jog­körrel megbízott állatorvos jogkörébe tartozik. De mint látjuk, mondotta Friwaldszky Márta, a telep továbbra is mű­ködik. A kutyákat begyűjtik és eltüntetik. Sajnos konkrét és kézenfekvő bizonyítékok hiányában mi sem tudtunk ed- ’ dig lépni. Ugyanis nem vol­tak tanúink. Most, úgy tűnik, mégis sikerül végre a rendőr­ségnek átadni az ügyet. A fent említett esett mellett még egyről értesültünk, amikor Fe­renczy altatópisztolyt hasz­nált, melyre ugyancsak nincs szabályos engedélye. Emel­lett nagyobb adag altatószert használt, ami a kutya elpusz­tulását okozta. De a tetemet ez esetben sem tudta felmutat­ni. Sőt, az Illatos úti állat­egészségügyi telepen, ahová az egész megyéből szállítják az állattetemeket, Ferenczy- nek már egy éve a színét sem látták. A történetekből csak feltételezni tudjuk, hogy kik­kel állhat kapcsolatban. El­képzelésünk, hogy egy igazi kutyamaffiával állunk szem­ben, melyben biztosan sokan érdekeltek. Friwaldszky Márta még egy fontos dolgot említett meg: az önkormányzatok fel­adata elérni, hogy a települé­seken ne legyenek kóbor ku­tyák. Erre nagy összegeket fordítanak, melyek általában a sintérek zsebében kötnek ki. Ahelyett, hogy normák szerinti kutyamenhelyeket ál­lítanának fel. Mert így, mint a fent említett esetek is bizo­nyítják, felháborító dolgok­nak lehetünk szemtanúi. (Ljubka) A nagy Marlon Brando — Na, hogy s mint? — állít meg a forgalmas főtéren egy féifi, akit ugyan elég nagy gyakorisággal látok a város­ban, de nem emlékszem rá, hogy valamikor is bemutattak volna. — Um-iim mondom. — Hogy szolgál az egészsége? — kérdi az ismeretlen. — Üm-üm — válaszolom kurtán, mert az igazság az, hogy szerepet cseréltünk. Már jó ideje nem az egészsé­gem szolgál engem, hanem én neki, de ezt most nincs ked­vem kifejteni, különösen egy ismeretlennek. — Én makkegészséges vagyok — döngeti meg a mellét. — Az remek dolog — válaszolom lelkesedést színlelve. — Ebben a kutya hidegben sincs semmi bajom. Sálat, sapkát, soha nem hordtam. — Hát én bizony mindig. Aki a fejével keresi a kenye­rét, az vigyázzon rá. — Az én erőm a lábamban van. Ismer engem, vagy té­vednék? — Hát... — teszek egy gyermeteg kísérletet, hogy a fél­reértést tisztázzam, de leint. — Ne is magyarázza, mindenki ismer engem. A gyere­kek az apjuktól hallanak rólam. Maga meg zsugálni is lá­tott engem. Vagy tévedek? Szólnék, de nem hagy. — Emlékszik még, a Fradi ellen milyen bombát szúr­tam a vinklibe? A középpályáról indultam, végigbalettoz- tam a gyepen, a tizenhatosnál csináltam egy piruettet, spicceltem, mint a nagy Marlon Brando és... — Az soha nem balettezett — szúrom közbe. ‘ — Az nem számít — int le —, szóval spicceltem és ... de pont magának magyarázom én ezt? Azzal a dugóval vittem be a csapatot. Egy hétig, mit egy hétig, két hétig csak pezsgőt láttam. Nem léphettem ki úgy az utcára, hogy valaki a szurkolók közül meg ne támadott volna egy pezsgővel. Ha jól emlékszem, akkortájt a maga vendége is voltam. Vagy tévedek? — Nem emlékszem rá, hogy találkoztunk volna — en­ged végre szólni. — Annál jobb, akkor most könnyíthet a lelkén. Szúrjon le egy húszast egy szájvízre, kell az ebben a kutya hideg­ben. S míg a zsebemben kotorászok, még kérdi: — Az a Marlon Brando, az mit csinált, ha nem baletto­zott? A válasz viszont már nem érdekli. Csinál egy piruettet és eltűnik a húszasommal a tömegben. Paizs Tibor Az év lakóháza Pályázatot hirdettek Százhalombattán JSSt A százhalombattai sBbi képviselő-testület pá- rB lyázatot hirdetett nemrégiben a város lakóháza díj elnyerésére. Az alapvető cél az, hogy a telepü­lésen létesült lakóépületek építészeti színvonalát javít­sák. A kiírók abban is re­ménykednek, hogy javul az építtetők, tervezők és kivitele­zők közötti kapcsolat. A pályázat nyilvános, ame­lyen minden olyan személy részt vehet, aki az épület meg­valósításában tervezőként, építtetőként vagy kivitelező­ként közreműködik. A pályázatot minden év áp­rilis 30-áig kell a százhalom­battai polgármesteri hivatal főépítéséhez eljuttatni. A bírálóbizottságot a kom­munális településrendezési és fejlesztési bizottság által fel­kért tagok alkotják. A bíráló- bizottság egyszerű többségi szavazással dönt. Az elbírálás szempontjai a következők: a lakóház telepí­tése, környezetbe illesztése; az alaprajz és a térbeli belső elrendezés megoldása; a ház építészeti megformálása, tö­meg- és homlokzatképzése; a szerkezet kialakítása és a kivi­telezés. A bírálóbizottság a beérke­zett pályaműveket két hóna­pon belül minősíti, majd a pá­lyadíjak elosztásáról is dönt. A rendelkezésre álló összeg kétszázezer forint. (á. m.) Gödöllő a végállomás Expóbörze A közeli napokban, Gödöl­lőn befejeződik a Világkiállí­tási Programiroda vidéki ren­dezvénysorozata. Az elmúlt hónapok alatt az önkormány­zatok, vállalkozók és intéz­mények expóbörzéken mutat­ták be a világkiállítással kap­csolatos ütleteiket, javaslatai­kat. Legfontosabb célunk az volt, hogy összegyűjtsük a vidék elképzeléseit — bár az expó központja a főváros lesz, a kapcsolódó vidéki ren­dezvények legalább olyan fontosak, mint a budapesti­ek. Többek között ezt hang­súlyozta a 9. expóbörze teg­napi székesfehérvári megnyi­tóján Feledy Balázs, a Világ- kiállítási Programiroda kultu­rális igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents