Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-04 / 257. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Buldog-győzelem a bajnok ellen Továbbra is az élen Talán decemberben még triatlonozik ' Kropkó célja: Világ Kupa Az első osztályú rögbibaj­nokság hétvégi fordulójá­ban a Batlai Bátor Buldo­gok a tavalyi bajnok Zöld Sólymok ellen léptek pályá­ra. Battai Bátor Buldo­gok—Zöld Sólymok 12-10 (12-15). Százhalombatta, 100 né­ző. V.: Horváth. Battai Bátor Buldogok: Simon, Mátyás Cs., Má­tyás A., Dobai, Csörgő, Harmat, Rafael, Szegedi, Hoffman Mihály, Tóth G., Gergely, Tatai, Hodula, Hoffman Márton, Herédi. Csere: Simon helyett Mile, Harmat helyett Pénzes, Csörgő helyett Schützen- hoffer, valamennyien a 60. percben. Jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat, s főképpen jó tolongásainak köszönhető­en megnyugtató előnyt szerzett. Az első félidő vé­gére azonban erősített a ta­valyi bajnok, és egy szép céltámadás után csökkentet­ték hátrányukat. A második játékrészben tovább tartott a Zöld Sóly­mok lendülete, és egy újabb ötpontos akcióval na­gyon izgalmassá tették a véghajrát, amelyben végül a battaiaknak sikerült meg­őrizniük minimális előnyü­ket. Így az olajvárosiak to­vábbra is veretlenek a baj­nokságban. Pontszerzők: Dobai (5, cél­támadás), Szegedi (5, cél), Hodula (2, jutalomrúgás). Jó: Mátyás Cs., Dobai, Szegedi, Hoffman Mihály. Pelé gondban Az amerikai sportmarketing cég, az international Sports Limited beperelte a brazi­lok egykori háromszoros vi­lágbajnok labdarúgóját, Pe­tét. Az 1SL szerint a „fekete gyöngyszem” megszegett egy szerződést, amely kizá­rólagosságot biztosított Pelé tévés szerepeltetését illető­leg. A szerződés aláírtakor 96 000 dollár ütötte Pelé markát. A szerződés lejárta­kor közel egymillió dollár­ral lett volna gazdagabb. A .JPelé futballjának vilá­ga" című sorozatot számos amerikai és európai televízi­ós társaságnak adták volna el. így most a Pelé Sports Marketing már csak azon vi­tatkozhat, hogy a pert az Egyesült Államokban vagy Brazíliában folytassák le. A miskolci Kropkó Péter, a legjobb hazai triatlonver- senyző pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el: második lett a Világ Kupa­sorozaton. Mindez az el­múlt hétvégén vált végleges­sé, ugyanis Hawaii szigetén akkor rendezték meg a VK- pontvadászat utolsó erőpró­báját, a kétszeres szorzójú világbajnokságot. — Egy pontosítással sze­retném kezdeni: megkaptuk a hivatalos eredménylistát, s azon nem tizennegyedik­ként, hanem tizenötödik­ként rangsoroltak a mintegy 1500 fős mezőnyben. Ez persze a lényegen nem vál­toztat, ez eddigi legjobb eredményem a VB-n, s ez­zel is megvan az összetettbe­li második helyezésem — nyilatkozta Kropkó Péter (30), aki némi úszó és vízi- labdás múlttal a háta mögött hét éve jegyezte el magát az úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportággal. — Az már ismert, hogy hány VK-pontot gyűjtött? — A végeredményt már kihirdették, de a pontszámo­kat még nem hozták nyilvá­nosságra. így csak annyit le­het tudni, hogy az amerikai Ken Glah győzött, én lettem a második, az ausztrál Bruce Thomas pedig a har­madik. Már meg is kaptam a 8500 dolláros pénzdíjat; persze ebből még adóznom is kell. — Hány versenyből áll a triatlon Világ Kupa-sorozat? — Új-Zélandon, Ausztrá­liában, Japánban, Kanadá­ban, Németországban és Ha- waiin lehetett pontokat gyűj­teni, de csak azok eredmé­nyét vették figyelembe, akik a VB előtt legalább két viadalon szerencsét próbál­tak. Nekem a mostani 15. helyezés előtt két harmadik helyem volt. Az egyiket Új- Zélandon, a másikat Német* országban értem el. A töb­bin a behatárolt anyagi lehe­tőségek miatt nem vehettem részt. — Elégedett mostani tel­jesítményével ? — Az igazi az lett volna, ha én nyerem a Világ Ku­pát. De a második hely sem éppen szégyen, hiszen ko- rábbban be kellett érnem a kilencedik helyezéssel. — Idén indul még valami­lyen világversenyen? — Egyelőre nem tudom, talán december elején az iz­raeli Eilatban rajthoz állok egy rövid távú viadalon. — Milyen terveket szövö­get a jövő évre? — Szerintem mindig ma­gasabbra és magasabbra kell állítani a lécet, ami az én esetemben azt jelenti: jö­vőre szeretném megnyerni a Világ Kupát. Ez persze csak úgy sikerülhet, ha biztosíta­ni tudják számomra a nyu­godt versenyzéshez elenged­hetetlenül szükséges anyagi hátteret. Talán a Világ Kupa második helyezés jó ajánlólevél lesz, s megnyíl­nak a kapuk. Veretlen Erdőkertes Az asztalitenisz NB II-ber folytatták kitűnő szereplésü­ket az erdőkertesiek. Az első öt akadály után a férfi és női csapat egyaránt veret­len. Nők. Erdőkertes—Sze­gedi AK 16-2. Győz: Beré- nyi, Koma (4-4), Urbán, Szatmári (3-3), az Urbán. Berényi és a Koma, Szatmá­ri páros. Férfiak. Erdőkertes— MMG 12-6. Győz: Futó Molnár (4), Faházi, ifj. Futó Molnár (3-3), Fekete, valamint a Faházi, if]. F. Molnár és a Fekete, F. Mol­nár páros. Elnöki fogadás A jövő évi Jóakarat Játékok­ról Szentpétervárott és Moszkvában tárgyaló Ted Turnert, a TBS tévébiroda­lom, köztük a CNN tulajdo­nosát, valamint feleségét, Jane Fonda filmszínésznőt fogadta Borisz Jelcin orosz elnök is. Ted Turner, a Jó­akarat Játékok „atyja” biza­kodóan nyilatkozott a mun­kálatokról, amelyek szerin­te jól haladnak, és jövő júli­usra várhatóan készen lesz­nek azok a sportlétesítmé­nyek is, amelyek rekonst­rukciója most folyik. Futballháború Elefántcsontparton Valóságos háború kezdő­dött Elefántcsontparton: az országban élő ghanaiak százával menekülnek temp­lomokba, a rendőrségekre és a ghanai nagykövetség­re a bennszülött lakosság támadásai elől. A botrányt az elmúlt hét­végén Ghánában lejátszott Afrika Kupa-mérkőzés rob­bantotta ki. Az elefánt­csontparti ASEC Abidjan ugyanis 2:0 arányú veresé­get szenvedett a ghanai Asente Kotokótól, és ez any­nyira felbőszítette az ele­fántcsontpartiakat, hogy el­határozták: haragjukat az országban szép számban élő ghanaiakon vezetik le. A kedélyeket még jobban felkorbácsolták a mérkő­zésről hazatérő szurkolók, akik a televízióban a gha­naiak brutalitásairól szá­moltak be. A zavargásokban hétfő estig egy ember életét vesz­tette, több mint száz ghana- it pedig különböző sérülé­sekkel szállítottak kórház­ba. A rendőrség védőkor­donnal vette körül a ghana­iak által legnagyobb szám­ban lakott negyedeket, ahol eddig mintegy kétez­ren nyertek védelmet. Ez azonban rendkívül ala­csony létszám az Elefánt­csontparton élő százezer ghanai számához viszonyít­va. A kormány mindeneset­re nyugalomra szólította fel a lakosságot és védel­met ígért a nép haragjá­nak kiszolgáltatott ghanai- aknak. MEGAMORV KAZÁNFEJLESZTŐ ÉS KUTATÓ KFT 3214 - HUNGARY. NAGYRÉDE. Kossuth u. 4. Tnlnlon: 06-37/311 RRfi; 312-245; 311 556 Tfllelai: 06-37/313-089 Telei: 285-363 MEGAMORV KERESKEDELMI CENTRUM GYÖNGYÖS, Külterület, KörtvAlyes tanya, M3-as főút. 75. km szolvóny Toloíon: 06-37/311-748. Tol.-Fax: 06-37/311-276 MEGHÍVÓ Ezútlal tisztelettel meghívjuk Önt, munkatársait cs minden kedves érdeklődőt a MEGAMORV Kereskedelmi Centrum ünnepélyes megnyitójára, az áruházak bemutatójára. A megnyitó cs a bemutató helye: Gyöngyös előtt 500-800 m-cl, Budapest felé az M3-as főút mellett (75. km szelvény) A megnyitó időpontja: 1993. november 05. 11 óra PROGRAM- Ünnepélyes megnyitó, vendégek köszöntése- Rövid előadások a meghívott díszvendégek részéről- Az engedély nélküli építkezés okainak bemutatása dokumentumokkal- Gazdaságpolitikai szórakoztató műsor a Mikroszkóp Színpad művészeinek előadásában, Sass József közreműködésével- Az engedély nélkül felépített kereskedelmi központ áruval megtöltött áruházainak, tárolóhclycinck bemutatása- Sajtótájékoztató a középső áruház emeletén 13 órai kezdettel- Minden kedves vendégünk MEGAMORV ajándékcsomagot kap, mely tartalmazza a kazánok, bútorok, ajtók, lambériák, hajópadlók, parketták, fa- fűrészelt fenyőáruk, vasanyagok és burkolóanyagok katalógusát, az építkezéssel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat és egyéb MEGAMORV ajándékokat A megtekintett nagymennyiségű árukészlet kis- és nagybani értékesítését kamatmentes részletfizetésre is 1993. nov. 8-án megkezdjük Nagyrcdc, 1993. oklóber 24. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! Morvái Ferenc EZ VALAMI ÚJ! Ez COhl^OHDE telefon! ConCorde 518- kihangosítható- 14 memória- hívásismétlés- hangerő-szabályozás- híváskorlátozás. ConCorde 568- kihangosítható- 41 memória- hívásismétlés- hangerő-szabályozás- naptár, óra- riasztás, stopper- híváskorlátozás. ConCorde 668- üzenetrögzítő- távlehívás- 12 memória- hívásismétlés- hangerő-szabályozás. ConCorde 2508Í- 2 fővonalas- intercom- zenés tartás- 14 memória- hívásismétlés- hangerő-szabályozás- híváskorlátozás. Kétévi, teljes körű garancia.' Fa utászt ik us árak (50%-kal olcsóbb, mint a hasonló tudásszintű, egyéb világmárkák). Kapható a Hírlapkiadó Vállalat Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. szám alatti üzletében, valamint vidéki boltjaiban: Pécs, Jókai u. 25., Szeged, Feketesas u. 19., Sopron, Mátyás király út 34/E. A Blaha Lujza téri bolt további szolgáltatásai: hirdetésfelvétel 70 országos lapba; díjtalanul az Új Magyarországba, telefonon, levélben vagy személyesen (apróhirdetés 25 szóig); hírlapárusítás; videokazetta­kölcsönzés és -árusítás; Jog-Asz számítógépes jogi információs rendszer. Nyitva tartás: hétköznap 7-től 20 óráig, szombaton és vasárnap 9-től 13 óráig. Telefon: 138-2369.

Next

/
Thumbnails
Contents