Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-04 / 257. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Keresztény felelősségtudat a politikában Nyilvános fórumot rendez az MDF Kereszténydemokrata Köre, valamint a Haza és Haladás Alapítvány, Keresztény felelősségtudat a politikában címmel, november 6-án és 7-én a Csepeli Munkásotthonban (Bp. XXI. kér., Árpád u. 1.) A szombaton délelőtt tíz órakor kezdődő fórum vendégei, illetve előadói lesznek: Becker Pál államtitkár, Bo- ross Péter belügyminiszter, Gyurkó János környezetvédelmi miniszter, Kónya Imre országgyűlési képviselő, Ligeti Imre polgármester, Marx Gyula, Palkovics Imre és Salamon László ország- gyűlési képviselők, Szabó Iván pénzügyminiszter, Makkal Lilla református lelkész, Szesztay András szociológus, Tóth Tihamér államtitkár és Tuba Iván piarista teológiai tanár. A kétnapos fórum vitaindító előadásai három témakört ölelnek fel. így az első a Keresztény közösség és politika: részvételünk a politikai felelősségben (hívek, hívő közösségek viszonya a mai politikai valósághoz, többségi döntés — kisebbségi vélemény- nyilvánítás, politikai hivatás, a választásokon való részvétel és tájékozódás „kötelezettsége”) címet viseli. A második a Felelősség a jövőért: szociális szféra (egészséges társadalom, fiatalok problémái, nyugdíjasok) témakörével foglalkozik. A harmadik a Jóléti állam — adóállam (szociális juttatások rendszere, az adózás struktúrája, az adózás mint kötelezettség) kérdéskörére épül. A program szervezői szeretettel várnak minden érdeklődőt a nyilvános fórumra. Nyílt fórum A Szentendrei Papírgyár, Betonárugyár és az Izbégi Kocsigyár privatizációjának helyzete és kilátásai; a kárpótlásra jogosultak számára felajánlott állami vagyon; a kisbefektetői részvényvásárlási program a tárgya annak a nyílt fórumnak. amelyre ma (csütörtökön) 18 órakor Szentendrén, a Dunakor- zó 18-ba (volt pártház) hívja Önt és barátait az MDF Szentendrei Szervezete. Meghívott előadó: Slosár Gábor, az Állami Vagyonügynökség általános ügyvezető igazgatója. Kiállításmegnyitó Micheller Lajos magángyűjtő A kiállítást dr. Kovács Jó- Mária Terézia idejétől a nap- zjsef László kandidátus nyitja jainkig gyűjtött tárgyainak ki- meg. állítása nyílik meg holnap 17 A gyűjtemény november órakor a Budaörsi Városi 19-ig tekinthető meg a könyv- Könyvtárban (Budaörs, Ká- tár nyitva tartásával egy idő- roly király u. 20. zeneterem.) ben. Bach-motetták é A Régizenei Napok befejező hangversenyére november 6-án, szombat este hét órakor kerül sor Szentendrén a városháza dísztermében. Ez alkalommal a debreceni Kodály Kórus ad hangversenyt. A programjukban Bach-motetták szerepelnek. Közreműködik: a debreceni Bach Collegium, Sz- Pók Ibolya — alt. Boros Sándor — tenor, Percsényi Csaba — basz- szus. Vezényel: Kamp Salanwn. Művészeti vezető: Nagy Csaba. A belépők ára 100 forint. Népi iparművészet A tápiószelei Blasko- vich múzeumban holnap 16 órakor Kotilla Ilona népi iparművész kiállítását nyitja meg Lengyel Györgyi művészeti író, címzetes főiskolai tanár. Közreműködik: a budapesti Kálvin téri református gyülekezet gyermek- kórusa. A kiállítás megtekinthető december 12-ig, pénteken, szombaton, vasárnap 9 órától 17 óráig. mhJyeiHÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatársunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.) MDF-akadémia Joghalál Magyarországon 1945—1989 Dr. Kahler Frigyes címzetes egyetemi tanár, az Igazságügyi Minisztérium főosztály- vezetője, a Joghalál Magyar- országon 1945—1989 című könyv szerzője lesz ma este hat órakor az MDF-akadémia következő programjának az előadója. Felkért hozzászóló: M. Kiss Sándor történész és Zétényi Zsolt országgyűlési képviselő. (Kihelyezett előadás, az MDF-akadémia és az MDF XI. kerületi szervezetének közös rendezvénye. A program helyszíne: XI. kér., Bartók Béla üt 10-12., a kerületi MDF-székház.) Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Képviselői fogadóóra @ Kulin Sándor ország- gyűlési képviselő tart fogadóórákat holnap, pénteken délelőtt 10-től 12 óráig Nagykőrösön, a városháza 6. számú szobájában, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár. Zenés bábműsor 17-én Az aszódi Vécsey Károly Helyőrségi és Városi Művelődési Házban november 15 órától a Muszty— Dobay szerzőpáros Mac Vendel című zenés bábműsorát tekinthetik meg az érdeklődők a Meseszínház előadásában. A belépődíj 60 forint. Palánták vására @ A nagykőrösi Toldi Szövetkezet kertésze, a saját felhasználáson kívül, jelentős mennyiségű zöldségpalántát akar piacra dobni tavasszal. Ez a hír főleg azok számára érdekes, akik a körülményes palántanevelést kihagyva szeretnék gazdaságukat jó minőségű szaporítóanyaggal ellátni. Mint megtudtuk, a szövetkezet tápkockás és tépett palántákat is árusít, az utóbbiak — paprika, paradicsom és paradicsompaprika — szálát várhatóan 1 forint 50 fillérért adja majd. A salátát 5-ös tápkockában úgy 4-4,50 forintos áron, az ugyanígy nevelt paprikát pedig 8-10 forint körül számítják meg. Az irányárak alapján könnyebb a tavaszi költségeket kalkulálni. Aki tehát úgy véli, megéri a vásár, az máris jelezheti igényét a gazdaság irodájában, vagy Szabó Balázs kertészetvezetőnek. Tárlat a katonai főiskolán A Magyar Honvédség hagyományai közé tartozik a fiatal képzőművészek, alkotók támogatása. A Magyar Honvédség Közművelődési és Művészeti Főigazgatósága a meghirdetett pályázatának nyertesei számára három évig havi ösztöndíjat, valamint igény szerint Budapesten vagy Szentendrén műtermes szolgálati lakást biztosít. Ellentételezésül rendszeresen be kell mutatniuk egy-egy év termését a művész-tanárokból és a főigazgatóság képviselőiből álló zsűri előtt, és a válogatás alapján exkluzív közös kiállításra kerül sor. Az idén Chesslay György, Tarpataki Károly, Szurcsik József, Dévényi Mónika és Szabó Zoltán Sándor festőművészek nyerték el a Magyar Honvédség mecenatúráját. Közös kiállításukra Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola művelődési otthonában kerül sor november 8-án 15.30-kor. A tárlatot megnyitja Szepes Hédi művészettörténész, a Művelődési Minisztérium főmunkatársa. A kiállítás megtekinthető november 20-ig. Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közületek, magánszolgáltatók a kartonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán belül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzletünk. Egyházi események VÍ/ Evangélikus istentisz- ■ teletet a gödöllői Petőfi téri templomban vasárnap 10 órától tartanak. A Szabadság téri református templomban vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az istentisztelet. A római katolikus kastélytemplomban ma 18 óra 30-kor, pénteken 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor kezdődik a szentmise. Szombaton 18 órakor lesz szentmise. Vasárnap az első szentmise reggel háromnegyed 8-kor kezdődik, 9 órától gyermekmise lesz. Ezután délelőtt fél 11-kor és este 6-kor lesz szentmise. Vasárnap a blahai kápolnában 8 órától tartanak szentmisét. A máriabesnyői kapucinus templomban ma, pénteken és szombaton 17 óra 20 perckor kezdődik szentmise. Vasárnap fél 9-kor, fél 11-kor és 17 óra 20-kor, hétfőn, kedden és szerdán reggel negyed 7- kor tartanak szentmisét. Az ORA-kápolnában hétfőtől szombatig reggel fél 8- kor, vasárnap délután 4 órakor kezdődnek szentmisék. A Fácán sori premontrei kápolnában vasárnap fél 8-kor és 10 órakor vannak szentmisék. Várják a fiatalokat Ifjúsági szolgáltató iroda A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ifjúsági szolgáltató irodája egyaránt várja a fővárosi és a vidéki fiatalok jelentkezését személyesen, levélben vagy telefonon képzési-átképzési-továbbképzési kérdésekben. Ügyfélfogadás: naponta reggel kilenc és délután három óra között. Ügyfélszolgálati telefon: 251-3737 (délután négy órától ez a szám üzenetrögzítőként működik). Cím: Budapest XIV„ Amerikai út 96. 1145. (Megközelíthető: az 1-es busszal és a kis földalattival a Mexikói úti végállomásig.) Emberséget! Alapítvány Támogassuk az oroszhegyi és zetelaki rendőrgyilkosságok vádjával 15-20 évi börtönbüntetésre ítéltek nélkülöző családjait! Nagy István „bűne” például az, hogy 1989. december 22-én Liviu Cheuchi- san rendőrőrsparancsnokot, Oroszhegy zsarnokát „kétszer oldalba lökte, s azután elment onnan” — még jóval meglincselése előtt — állapítja meg hiteles törvényszéki dokumentumokra hivatkozva a védőügyvédje. 15 éves börtönbüntetését Szamosújváron tölti. A többi oroszhegyi igazságtalanul elítélt (Ambrus Pál, Nagy Imre, Vass-Kiss Előd) és a zetelaki igazságtalanul elítéltek (Boldizsár Ferenc, Ilyés István, Karsai László) családjai hasonlóképpen nehéz helyzetben vannak. Esetenként alig tudják előteremteni a havonkénti „beszélők” (börtönlátogatások) költségeit. Valamennyien rászorulnak társadalmunk támogatására! Támogassuk a marosvásárhelyi 1990 márciusi magyar- ellenes program áldozatainak nélkülöző hátramaradottait! Csipor Antal özvegye (Nagyemye) — Ion Covaci szászrégeni tehergépkocsi-vezető, aki 1990. március 20-án a Görgény-völgyéből Maros- vásárhelyre verőlegényeket szállított, Nagyemyén gázolta halálra Csipor Antalt. Gémes István özvegye (Sá- romberke) — Dumitru Butilca ugyanezen a napon gázolta halálra Sáromberkén Gémes Istvánt, a marosvásárhelyi „vendégszereplésre előkészített” — baltákkal és botokkal telerakott — fekete Daciájával. Kiss Zoltán ifjú (Mezőújfalu) — Marin Préda, a tévéből, Marosvásárhely főteréről ismertté vált ámokfutó tehergépkocsi-vezető gázolta el 1990. március 20-án idősebb Kiss Zoltánt. Ezért a székelyudvarhelyi Szabadság Szerkesztősége 1991. februárjában létrehozta az Emberséget! Alapítványt, amely gyűjtést kezdeményezett valamennyiük számára. Ezúton is hálás köszönetét mondunk a jólelkű adományozóknak! Alapítványunk kuratóriuma ezután is vállalja az adományok eljuttatását a rászoruló családoknak. Kéijük tehát mindazokat, akikhez eljut felhívásunk jótékonykodjanak, és pénzadományaikat juttassák el az Emberséget! Álapít- vány takarékpénztári számlájára: CEC-Odorheiu Secuiesc, Románia, cont nr. 45-11-09-36-lej. Banca Comerciala Roma- na-Odorheiu Secuiesc, Románia, cont nr. 47-21-61-60-25-50-valuta. Emberséget! Alapítvány Kuratóriuma Székelyudvarhely, Tamási Áron út 15. 4150 — Románia Adj esélyt! Információs telefonok pályakezdő munkanélküliek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munkaügyi Központ, 1117 Budapest, Karinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-2411/126-os mellék.