Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-04 / 257. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP DOKUMENTUM 1993. NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Tököl 1956—1993 Maiéter Pál emlékezete A volt szovjet parancsnokság. Itt csalták tőrbe a magyar kormánydelegációt 1956. november 3-án este In memóriám Maiéter PáL A tököli kopjafa Tököl sajátos helyet foglal el Pest megye települései közt, neve az elbukott forradalomra. Maiéter Pálra és a szovjet meg­szállókra emlékeztet bennün­ket, A történészek véleménye megoszlik. Van, aki azt állítja, az események végkimenetelét Maiéter tőrbe csalása döntötte el. Ha a helyén marad, a szov­jet vezetés nem ad parancsot Budapest ostromára, s megpró­bál tovább egyezkedni. Mások viszont úgy vélik, ha a hadmű­veletre sor kerül, az rengeteg véráldozatba került volna az országnak. Az eddig feltárt kordokumentumok az utóbbi állítást igazolják. Ma már tud­juk, a november 3-án délelőtt lefolytatott magyar—szovjet tárgyalásoknak nem volt jelen­tősége, hisz Moszkva már dön­tött a megszállásról. Az vi­szont nem kizárt, hogy a szov­jet delegáció tagjai, akik meg­hívták Maiétert Tökölre tár­gyalni, csak az utolsó pillanat­ban szereztek tudomást a kato­nai diplomácia példátlan szó­szegéséről. Idézzük fel az eseménye­ket. Nagy Imre november 1-én kormányjegyzékben sür­geti Andropov nagykövetnél a szovjet csapatok kivonulását. Andropov válaszában felkéri a kormányfőt, jelölje ki a ma­gyar küldöttséget, akivel közö­sen megtárgyalják a csapatok kivonulásának időpontját és módját. Történik mindez egy olyan időpontban, amikor a szovjet hadvezetés már javá­ban készül a támadásra! A két delegáció november 3-án dél­ben találkozik a Parlament­ben, szovjet részről Malinyin hadseregtábomok, magyar részről Maiéter Pál honvédel­mi miniszter vezeti a tárgya­lást. A magyar fél lovagiassá­gára jellemző, Maiéter Mecse- ri János honvéd ezredest kéri fel, menjen ki Tökölre és bizto­sítsa a szovjet katonai küldött­ség beérkezését Budapestre. Mint várható volt, a délelőtti tárgyalások nem vezettek ered­ményre, Malinyin és kísérete átment a szovjet nagykövetség­re, majd onnan vissza Tököl­re, de előbb megkérte Mecse- rit, tolmácsolja Malétemek az este 10 órára szóló meghívást. Maiéter — bár többen is fi­gyelmeztetik — este 9 órakor elindult végzetes útjára, mely­re 23-an kísérték el, politiku­sok, tisztek, jogászok és per­sze gépkocsivezetők. A kül­döttség pont este 10 órakor haj­tott be a tököli szovjet parancs­nokság főkapuján, de a tárgya­lásra kijelölt terembe csak Ma­iétert, Erdei Ferenc állammi­nisztert, Kovács István vezér­őrnagyot és Szűcs Miklós ezre­dest vezették be, ahol Mali­nyin fogadta őket. Néhány perc elteltével nyílt az ajtó, s fegyveres katonák kíséretében belépett Szeröv hadseregtábor­nok, a KGB parancsnoka és közölte, a magyar kormányde­legációt letartóztatja. A dantei színjáték tökéletes volt. Sze­röv díszegyenruhában, arany váll-lapokkal, fehér kesztyű­ben alakította a haragvó Mars istent. * Harminchét év után nem kis el­fogultsággal járom végig Ma­iéter tőrbe csalásának állomá­sait. A volt szovjet repülőbá­zis főbejárata tárva-nyitva, a fák közt kanyargó betonút vé­gében egy romos jellegtelen épület előtt állunk meg. Tör­meléken, üvegcserepeken lép­kedünk keresztül, bent az elő­csarnokban hasonló kép fo­gad. A hosszú folyosó két ol­dalán számtalan ajtó, vörös műbőrrel borítva. A jelek sze­rint ez volt az egyetlen fény­űzés ebben a sivár bagolyvár­ban. A szobák centire egyfor­mák, kivéve azt az egyet, ahol Maiétert és három társát letar­tóztatták. Vedlett falak, ko­szos parketta, kitépett csőveze­tékek. Itt még minden ugyan­úgy van, ahogy a távozók hagyták. Innen indult el a bitó­fa alá egy talpig becsületes em­ber, aki hitt az adott szó erejé­ben, s ez lett a veszte. Az egész épületben egy rossz koffert és a „cégtáblát” találjuk, ennyi maradt meg Ivá- nék után. A fogdát, ahol a dele­gáció tagjait őrizték, lebontot­ták. De vajon milyen emléke­ket őriz Tököl lakossága az 1956-os időkről, miként látják Maiéter szerepét a forradalom­ban? Első beszélgetőpartnerem Hoffman Pál, Tököl polgár- méstere. — Nyolcéves voltam, csak felületes emlékeim maradtak. Vonul a tömeg az utcán, mi, srácok a nyomukban. Valaki kivágja a címert a zászlóból, majd többen is ezt teszik. Rá­diót hallgatunk az udvaron. Akkoriban még alig volt rádió a községben, akinek volt, kitet­te az udvarra, kapu elé, hogy mások is hallják. A szpíker be­mondja: India támogatja Ma­gyarországot. Nagy az öröm. Ma csak nevetni tudok ezen a naivságon, ahogy egy ilyen hír­nek örülni tudtunk. India?! Elég lett volna ha Ausztria el­rendeli a mozgósítást. Az az igazság, az egész világ cser­benhagyott bennünket. Ná­lunk nem voltak atrocitások. Apám, akit beválasztottak a nemzetőrségbe, mindig úton volt. Vagy & rendre vigyáztak, vagy élelem után jártak. A for­radalom után sokukat meghur­coltak, leginkább Marlyn Já­nost, Gergics Antalt és Cseper- káló Istvánt. Ezeket nem sok­kal azelőtt ítélték börtönbünte­tésre, amikor Maiétert kivégez­ték. A tököli bázison lezajlott eseményekről keveset tud­tunk, évtizedekig a tabu témák közé tartozott. A mártírok em­lékére 1989-ben elsők közt emeltünk kopjafát, s azóta nemcsak október 23-án, de no­vember 3-án is megemléke­zést tartunk. ' Kugler Endre nyugdíjas mérnök, az önkormányzat mű­szaki tanácsadója. — Tökölre 1947-ben telepí­tettek szovjet alakulatot, s en­nek — kivált az elején — volt néhány kellemetlen kihatása. A katonák kiszökdöstek, s ki­sebb, nagyobb bűncselekmé­nyeket követtek el. Molesztál­ták a lányokat, asszonyokat, sötétedés után nem volt taná­csos az utcán járni. Fosztogat­ták a kerteket. De hogy?! Cse­resznye érésekor gyökerestől kirobbantották a fákat kézigrá­náttal. 1956. október 24-én a Tökö­lön állomásozó szovjet alaku­lat parancsnoka és a tököli for­radalmi bizottság elnöke kö­zött megállapodás jött létre: mi nem bántunk titeket, ti nem bántotok minket. Erről tudo­mást szerzett a szovjet felső vezetés is és fratemizálásnak Hoffman Pál: nyilvántar­tást vezetek a tököli ötven­hatosokról, és időnként fel­keresem őket Erdősi Ágnes felvételei minősítették. Az egész alakula­tot elvezényelték, illetve fel­cserélték egy Romániából át­dobott ezreddel. Ez november 2-án történt, tehát Maléterék elfogása előtt. Én akkoriban naponta bejártam Pestre, a Szé­na térre. Gyógyszert, élelmet vittem, híreket hoztam. Állí­tom, a pesti utca nem tudott Maiéter tököli útjáról, a helyi­ek még kevésbé. Minderről csak akkor szereztünk tudo­mást, amikor a per, majd az ítélet nyilvánosságra jutott. Na­gyon szomoiú, hogy Tököl­nek ilyen kétes szerep jutott a megszállók .jóvoltából”. Jankai János nyugdíjas, 77 éves. — Két agyvérzés után mái­kevésre emlékszik az ember. Október 23-án Pesten voltam, együtt sodródtam a tömeggel. Előbb a Parlament előtt ácso- rogtam, majd végignéztem a Sztálin-szobor ledöntését a Dó­zsa György úton. Az igazat megvallva csak csendes szem­lélő voltam, 1947-ben koholt vádak alapján öt évet húzott rám a Népbíróság, s Vácon megtanítottak kesztyűbe dudál­ni. Maiétert becsülöm. Előtte le a kalappal! Borkúti Péter nyugdíjas, 72 éves. — Csepelen dolgoztam a csőgyárban. Jóval a forrada­lom után, ’57 nyarán hallot­tam ezt azt suttogni Maléter- ről, de szerintem azt a pufajká- sok találták ki és tévesztették a gyárban. Azt mondták. Maié­ter repülőt akar szerezni és az­zal kilógni Nyugatra. Eközben fogták el a ruszkik. Mi, akik nagyon jól tudtuk, hogyan őriz­ték a támaszpontot, csak le­gyintettünk. Vitába persze nem szálltunk, mert akkoriban kevés kellett ahhoz, hogy rá­süssék az emberre: ellenforra­dalmár. 1989-ben, amikor a kopjafát felavatták, ott voltam, de még az oroszok is ott vol­tak. A kerítésen át bámultak ki­felé. Őszintén szólva nem hit­tem, hogy két éven belül eltűn­nek Tökölről. * Négy ember visszaemlékezése­it jegyeztem le, közülük há­rom az élete delén élte meg ’56 eseményeit. Másokat is kérdeztem, fiatalokat, de nem sok sikerrel. — Mi akkor még nem is éltünk. Maiéter? Nem tudom ki az. Ja! Az a tiszt, akit itt végeztek ki Tökölön. Ezek a válaszok elszomorí­tottak, s Hoffman Pál szavait érzem igazoltnak: — Három év kevés volt ah­hoz, hogy mindenki tudjon azokról az időkről. S ami még nagyobb baj, a forradalom év­fordulója csak a naptárban ál­lamünnep, de az ünnepi áhítat még sok ember szívéből hiány­zik. Ezen az ajtón lépett be Maiéter, honvédelmi miniszter és kormánydelegáció vezetői minőségben. És ugyanitt távo­zott — lefegyverezve, két géppisztolyostól kísérve

Next

/
Thumbnails
Contents