Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-04 / 257. szám
I PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1993. NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK 7 Győznek a keresztény-nemzeti értékrendet valló pártok Beszélgetés Balsai István igazságügy-miniszterrel Nemrég szerkesztőségünk vendége volt Balsai István igazságügy-miniszter, akivel Vödrös Attila főszerkesztő, illetve Bánó Attila és Deregán Gábor főszerkesztő-helyettesek beszélgettek. — Megszületett az igazságtételről szóló törvény. Vannak, akik úgy vélik, hogy túl sokat kellett várni rá. — Ez a törvény évek óta a politika érdeklődésének a középpontjában állt. Ha ma azt mondják a kritikusok, hogy megkésve született, mert a rendszerváltozásnak csak a negyedik évében sikerült elfogadtatni, akkor az első pillanatban úgy tűnhet, hogy nehéz cáfolni ezt az állítást. Én mégis vitába szállnék vele. Az elkésettség miatti reagálásoknak nincs sok alapja, mivel a törvény el nem évülő ügyeket is érint, tehát praktikusan nem beszélhetünk megkésettségről. Másrészt térségünkben mások sem haladnak gyorsabban, mint mi. Talán a csehek valamivel előttünk járnak. A cseh és a német törvénykezésben az egyszerűbb megoldást választották, és tulajdonképpen az első Zétényi-féle javaslat szerint jártak el, vagyis kimondták az el nem évülést arra, ami már elévült volna, azonban ez nem eredményezett valódi, megnyugtató megoldásokat az igazságszolgáltatásban. Abban az értelemben beszélhetünk késésről, hogy annak idején a Magyar Demokrata Fórum és a szövetségesei a kárpótlást és az igazságtételt elsődleges választási programként jelölték meg. De nem rajtunk múlott, hogy ez a törvény kétszer is elakadt a jogi útvesztőkben. Érzékenyen érint egy pártot — Ez az enyhe megkésettség bizonyára befolyásolja az igazságtétel társadalmi fogadtatását. — Igen, ez elképzelhető, mert kérdezhetik egyesek, hogy miért éppen most jöttünk elő ezzel, netán a választási esélyeinket akarjuk javítani? Mondhatják, hogy ez egy választási taktika része, már csak azért is, mert az igazságtételi ügyek az egyik parlamenti pártot különösen érzékenyen érinthetik. — Ebből az is következik, hogy a szóban forgó politikai erőknek érdekében állt a folyamat késleltetése, akadályozása. — Az utolsó szavazáson az egyik ellenzéki frakció tagjainak döntő többsége tartózkodott, vagyis nem támogatta a törvény elfogadását. Jelenleg a tendenciózus találgatásokat halljuk: hogyan kell értelmezni a törvényt, lesz-e elég bíró, ügyész, nem lesz-e boszorkányüldözés, és így tovább. — A magyar jogrendszer egészét tekintve mennyire jelentős ez a törvény? — A maga nemében páratlan. Nemzetközi jogelemeket visz a sokat bírált, átigazított, átszabott magyar jogrendszerbe, és nemcsak a háborús bűntettekről rendelkezik. Ez azért is fontos, mert arra figyelmezteti a hazai jogalkotókat, hogy a büntethetőség, a felelősségre vonás kérdésében nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy az ország jogi értelemben is tagja a nemzetek közösségének. Kiütéses győzelem volt — A sajtó egy része elidőzött annál a kijelentésénél, amelyben a törvény elfogadását egy kiütéses győzelemhez hasonlította. — Változatlanul fenntartom, hogy ez kiütéses győzelem volt azokkal szemben, akik tagadták, hogy ötvenhatban háború volt Magyarországon, illetve el akarták hitetni, hogy egy nemzetközileg elfogadott és ránk nézve is kötelező szerződés a megfelelő magyar büntetőjogi szabályozás nélkül csupán üres keret, vagy írott ma- laszt. Egyesek már-már a magyar jogrendszer hagyományait féltik. Az egyik folyóiratunk például azért bírálta az alkotmánybírósági döntést, mert az úgymond kétszáz éves jogelveket tört át. Az Alkotmánybíróság finoman fogalmazva nem mindig támogatta a kormány igazságtételi törekvéseit, akár a kárpótlásra, akár az egyházi ingatlanokra, vagy a Zétényi-féle javaslatokra gondolunk. Ha most azok támadják, illetve bírálják ezt a testületet, akik a korábbi, a kormányzat számára kellemetlen döntéseket elégedetten fogadták, akkor jogos a kiütéses győzelemre utaló hasonlat. Izrael sem mondott le róla-—Nyugodtan tekint a jövőbe? ' — Erre jó okom van, s jó okunk lehet mindnyájunknak, akik bízunk a magyar jogrendszer egészséges fejlődésében. Vegyünk egy-két példát. Vajon lemondott-e Izrael arról, hogy negyvenvala- hány évvel a háború után, ha lehetősége van, a háborús bűnök miatt bárkit a saját földjén felelősségre vonjon? Nem mondott le. És ahhoz is van elég bátorsága — miként az Demjanjuk esetében történt —, hogy felmentse azt, akit ilyen bűnökkel megvádoltak és perbe fogtak. Vagy lemondott-e Kanada a hasonló jogáról? Pedig olyan országról van szó, amelynek a földjén nem folyt háború, ahol nem voltak deportálások, és nem történt népirtás. Mégsem mondott le arról, hogy harmadszor is bíróság elé állítsa Fin- ta József egykori csendőr őrmestert, aki egyes feltevések szerint keretlegényként követett el bűntetteket. Az érdekeltség szempontjából két szélső póluson álló Izrael és Kanada teljes igazságszolgáltatási gépezete beindítható egy-egy ember felelősségre vonása érdekében, sok évtizede történt események kapcsán. Hogyan is mondhatná azt bárki, itt Budapesten, hogy mindössze harminchét évvel az 1956-os forradalom megtorlása, a több száz halálos ítélet végrehajtása, a sok száz polgári személy meggyilkolása, a tizenhatezer büntetőeljárás, az évezredekben mérhető börtönbüntetési tételek kiszabása után ne keressük a törvényes megoldást? Az lenne a boszorkányüldözés, ha ezt nem tennénk. És ha mindezt nem sikerült volna elérnünk, akkor ma nem tudnék a tükörbe nézni, s egész hivatali működésem kudarcaként fognám fel a helyzetet. A jövőt illetően nyugodt vagyok, bár tudom, hogy hosszú és keserves eljárások következnek, mert a bűnök nem minden esetben bizonyíthatók, és különösen nehéznek ígérkezik a bizonyítás a későbbi megtorlások igazi felelőseinek esetében. .A politikai felelősséget viselők bűnösségét sokkal nehezebb bizonyítani, mint a végrehajtókét. És legalább ilyen nehéz a szovjet agresz- sziót előkészítő kollaborán- sok tevékenységének a hitelt érdemlő feltárása is. A büntetőjog rendszere igen kötött és szigorú, ezért ezen a területen az igazságtétellel kapcsolatban nem számíthatunk csodákra. Nem kértek bocsánatot — Van olyan jogászi vélekedés, hogy a büntetőjog alkalmatlan az igazságtételre. Erről mi a véleménye? — Önmagában a büntetőjog valóban nem alkalmas... — De leginkább mégiscsak ez az eszköz áll rendelkezésre. — Az igazságtételhez köthető ügyek sokfélék. De sokak által szűkebben értelmezve valóban csak a háborús és az emberiségellenes bűncselekményeket jelenti. A kérdés bonyolultságát jelzi, hogy olyan megoldásokat is ajánlottak egyesek, amelyek csak a bűnösök megnevezésére, majd ezt követően a megbocsátásra vonatkoznak. Mellékesen jegyzem meg, hogy eddig egyetlen bűnös sem kért bocsánatot. Egyedül az orosz elnök, Borisz Jelcin követte meg a magyarokat, pedig a legnagyobb vérengzések elkövetői nem az oroszok voltak, és az sem valószínű, hogy a terror hazai irányítói minden esetben szovjet nyomásra cselekedtek. — Véletlennek tekinthetjük azt, hogy az Alkotmánybíróság még az ötvenhatos magyarok világtalálkozója előtt döntött? — Erre a kérdésre az Alkotmánybíróság tudna válaszolni. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy a világtalálkozónak volt némi szerepe az időzítésben oly módon, hogy a döntést célszerű volt előtte meghozni. Mindenesetre jó, hogy az igazságtételi törvény nem szenvedett további késedelmet, mert ez beárnyékolta volna az idei ünnepet. — A három per hármasokkal kapcsolatos törvény is napirenden van. — Itt egy másfajta, nem büntetőjogi eszközökkel történő igazságtételről van szó, más szóval a közéleti tisztségeket betöltő személyek politikai alkalmasságáról. Ide tartoznak azok a választójogi törvénymódosítási javaslatok is, amelyekkel korlátozni kívánják az érintett személyek választhatóságát. Az ellenzék fél elfogadni? — Hogyan ítéli meg a törvény elfogadásának esélyeit? — Minimálisnak látom. Még az olyan típusú, a társadalom szempontjából előnyös törvénymódosításra is kevés esélyt látok, amely a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogát biztosítaná. Pedig ez kézenfekvő lépés lenne, hiszen az állampolgárságból következnie kellene e jognak, és a technikai megoldásnak sincsenek akadályai. De ha az ellenzék attól tart, hogy e javaslat elfogadásával valamelyest romlanak a választási esélyei, és emiatt ellene szavaz, akkor persze nincs mit tenni. — Ez mintha a diktatúra utólagos elfogadása lenne. — Inkább elfordulás a helyes megoldástól. Azonban ez is koptatja, fékezi a rendszerváltozást. A rosszul, vagy a félig megoldott dolgok kiváltják az elégedetlenséget. — Foglalkozik-e az igazságügyi tárca a hősi kérdéssel? — Nem, de az a véleményem, hogy semmi nem jogosíthatja fel Szlovákiát — miként korábban Csehszlc vá- kiát sem — arra, hogy a nemzetközi egyezményekben közös, hajózható határfolyónak elismert Duna-szakaszt egyoldalúan a saját területére terelje. Ennél sokkal csekélyebb okok miatt is támadtak már súlyos konfliktusok egymással szomszédos országok között. Le kell szögezni, hogy itt kirívó jogsértés történt. A Dunával kapcsolatban semmilyen egyoldalú lépés nem fogadható el a határt képező szakaszokon, akár a hajózás feltételeinek javításáról, akár erőmű építéséről van szó. Egyébként a minisztériumunknak van nemzetközi főosztálya, s bár a bősi folyamatban eddig nem vettünk részt, azért természetesen készek vagyunk szakmai segítséget adni, amennyiben ez szükségessé válik. — Ma a kormányzat kritikusai szívesen hangoztatják, hogy a kilencvenes választások előtti kormányzat jobban működtette a gazdasági, az államigazgatási szférákat, míg ez a mostani rosszul gazdálkodik az örökséggel. — Nincs olyan kormányzati terület, ahol ne egy átgondolatlan, a valódi társadalmi változásokkal nehezen összeegyeztethető jogi helyzetet örököltünk volna. Ez vonatkozik a belügyi, az ipari, a földművelésügyi tárcára éppúgy, mint a többire. Ha kell, akkor bizonyítani fogjuk ezt a választások előtt, mert rá akaijuk ébreszteni a magyar társadalmat arra, hogy az átmenetet politikailag leve- zénylő Németh-kormány nem mondhatott magáénak különösebb érdemeket. A kormányzati területek egymástól függetlenül működtek, és az ország valós érdekeivel szemben erősebbek voltak a kormányzati pozíciók megtartását célzó törekvések. A helyzetet úgy akarták megoldani, ahogyan azt tőlünk keletebbre, a szovjet zónában képzelték el, vagyis számoltak az ellenzék törvényes jelenlétével, de a kormányzati hatalmat megtartották volna. Megváltozhatnak az arányok — Elképzelhetőnek tartja, hogy a következő négy évben is ön irányítja az igazságügyi tárcát? — Nézetem szerint az új választások nem hozhatnak más eredményt, mint azt, hogy az országot ma is felelősen irányító, keresztény-nemzeti értékrendet valló, kissé konzervatív pártok alakítanak kormányt. Bizonyos eltolódásokra számítani lehet, vagyis elképzelhető, hogy a mi oldalunkon megváltoznak az arányok, de összességében sikerre számítunk. Ami engem illet, ebben az esetben lehetségesnek tartom, hogy tovább irányítom a tárcát, hiszen szereztem kellő kormányzati tapasztalatot ehhez, de legyünk őszinték, ritkán szokott előfordulni, hogy egy miniszter az új kormányban is megőrzi korábbi tisztségét. Adódhatnak új feladatok is, amelyek elől nem térnék ki, de hangsúlyozom, szívesen végzem ezt a munkát. Sikeresen megfeleltünk — Valamikor a külügyet sikerágazatként emlegették. Annak tekinthető-e az igazságügy? — Nem szeretném magunkat dicsérni, azonban tény, hogy nem volt olyan fontos feladatunk, amelynek ne tudtunk volna sikeresen megfelelni. Sokan bírálták a kárpótlást, de ennek csak így lehetett érvényt szerezni, ahogyan tettük. Ennek köszönhető a teljesen új földtulajdoni és szövetkezeti struktúra, amely most van alakulóban. Az igazságtétel, amelyről már beszéltünk, ugyancsak kielégítő módon rendeződik. Itt voltak a korábbi médiaügyek, amelyek esetén a kormány törvényes fellépése indokolt volt. Említhetem a privatizációs ügyeket, vagy az egyházi ingatlanok visszaadásának szabályozását, a közjogi, alkotmányos, rendszerváltoztató törvényeket, és még sok egyebet. Az igazságszolgáltatás megerősítése, a bírák, ügyészek presztízsének helyreállítása terén is sokat tettünk. Aki nem tekinti sikeresnek, de legalábbis eredményesnek a tevékenységünket, arra azt kell mondanom, hogy elfogult és nem igazságos velünk szemben.
