Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-30 / 279. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. NOVEMBER 30.. KEDD Módosító javaslat kárpótlásra Magyar ciszterciták Dallasban Dallasnak arról a magyar vonatkozásáról szeretném megismertetni a kedves olvasót, amiről talán kevesen tudnak, hogy magyar papok alapították meg a ciszterci rendet Amerikában, méghozzá a tv képernyőjéről már oly ismert városban. A rend alapítója dr. Nagy Anzelm apár úr, édesapám osztálytársa volt, így látogatásom alkalmával mesélte el nekem röviden történetét, ami azzal kezdődött, hogy szüleim kísérték ki őt még 1943-ban a Keleti pályaudvarra, ahonnan Rómába ment, majd megbízatásával és több rendtársával nekivágtak az „Újvilágnak”. Munkában nem válogattak, ami csak kínálkozott, azzal keresték kenyerüket. Még földet is műveltek. Sorra járták az államokat, mindenhol felajánlották szolgálataikat. A gazdag Dallas élt a felkínált lehetőséggel, így mesébe illő, erdővel övezett környezetben egy csodálatos monostort építettek fel. Közvetlenül mellette van az iskola, hiszen a ciszterci rend tanítórend, és mint ilyen, vetette meg lábát 1951-ben, aminek beindításához a várostól 2 millió dollárt kapott. Iskolájukat prepschool- nak, előkészítő iskolának hívják már csak azért is, mert aki itt érettségizik, az felvételi vizsga nélkül juthat be minden egyetemre. Ebből következik az a tény, hogy nagyon kemény oktatás folyik ebben az iskolában, annak régi hagyományos formájában, hogy a négy elemi elvégzése után itt kezdenek a gyerekek, mintegy „ötödik osztályból” indít a régi magyar ciszterci gimnázium rendszere szerint. Az iskola mellett hatalmas futballpálya van, valamint teniszpálya. Úszómedencéjüket a közelben lévő egyetem mellett találjuk, ahol szintén magyar ciszterci papok tanítanak, a közben hozzájuk csatlakozó amerikai papokkal együtt. Egy nagy erdő és kígyóban bővelkedő kis folyó veszi körül ezt az egész monostort. A konyha felől magyaros illatok keringenek, meglepő volt, hiszen szakácsnőjük egy vietnami nő, akiről kiderült, hogy a vietnami háború idején magyar katonáknak főzött. Belső csendjét az adományokból létrehozott magyar könyvtár meghittsége még csak növeli, ahol suttogó menekült magyarok egymásnak megörülve valóságos kis oázist találnak itt. Menynyire kicsi a világ! — mondtam, amikor Pajtás Dénessel is itt akadtunk össze, akinek nagybácsikája a Magyar Koronát őrizte. Mintszenty hercegprímásunk látogatása óta minden hónap utolsó vasárnapján magyar misét tartanak, aminek végén mindig felhangzik a csodálatos ősrégi dallam, a „Boldogasz- szony anyánk...”, amiben valami olyan tisztaság rejlik, mint az ottani egész „rendszerben”, hiszen egy olyan rend, ami állandó adományokra szorul — a tandíjakat kivéve — nagyon is kísértésnek van kitéve. Például olyannak, amikor a sok ezer dollárokat adományozó apukának a gyermekét meg kell buktatni. És e tekintetben az atyák nem ismernek pardont! Ezt előre közlik a többnyire milliomos, vagy jól szituált szülőkkel is! És meggyőződéssel mondhatom, hogy akár tanulmányi szempontból, de erkölcsi szempontból is nagy tekintélye van ennek a — mégiscsak — magyar vonatkozású iskolának, amire itthon élő magyarjaink is büszkék lehetnek. P. Bojta Margit Mint ismeretes, egy-egy volt termelőszövetkezet földterületéhez tartozó több település kárpótlásra jogosult polgárai e települések mindegyikén jogosultak kárpótlási földárverésen (licitáláson) részt venni, kárpótlási földet szerezni. Az Alkotmánybíróság a kárpótlási törvény erre vonatkozó részét megváltoztatni kívánó parlamenti döntést (1993. évi 1. tv.) elutasította, lényegében a fővárosi kárpótlásra jogosultak hátrányos megkülönböztetésére hivatkozva. A parlament több ellenvetést ez ügyben nem tett. A kormány közelmúltban nyilvánosságra hozott kárpótlással kapcsolatos javaslatai sem foglalkoznak e kérdéssel, pedig a helyzet nem megnyugtató. Országszerte folynak az árverések, a szétosztásra váró földterület egyre csökken. Ezzel együtt szertefoszlanák a feszültség enyhítésével kapcsolatos remények. A főváros környéki települések földre jogosan váró lakói különös csapdába kerültek. Köztudomású, hogy földárverésen a föld- és vagyonelvé- tel károsultjai-mellett a politikai, a faji, illetve a kisebbségi üldöztetés károsultjai is részt vehetnek. A helyzetet súlyosbítja, hogy a parlament testületi és személyi nyilatkozatai ellenére a törvény könnyen kijátszható, vagyis úgy van megszerkesztve, hogy jogosulatlan személy is kis kockázattal kárpótlási földet szerezhet. A volt termelőszövetkezetek jogutódai ugyanakkor abban érdekeltek, hogy e területek árverezésére minél később kerülhessen sor, mivel közben a különböző jogcímen kiadott, illetve a trükkös megbízásokkal felvásárolható kárpótlási jegyek összértéke folyamatosan nő. Ahogy múlik az idő, ugyanazért a kárpótlási területért várhatóan több kárpótlási jeggyel fogunk fizetni. A leadott kárpótlási jegyet pedig a területileg illetékes téesz jogutódja sajátjaként, fizetőeszközként használhatja. így történhetett, hogy az 171993 tv. előterjesztői megalapozatlan remények keltésével akarva-akaratlan a téeszek jogutódait segítették. Ugyanakkor a tagi és alkalmazotti részarány-tulajdonosoknak másokkal osztozni nem kell, ők egy aranykorona értékű utalványért egy aranykoronás földet kapnak. A törvény tehát úgy van kitalálva, hogy a valamikori valódi tulajdonos kisebbség többszörös megkülönböztetéssel ki van szolgáltatva a „demokratikus” többségnek. Ha népszavazásra tennénk fel a kérdést, kétmillió (fővárosi) lakosra eső kárpótlásra jogosult „szavazata” állna szemben legfeljebb százezerrel. Nyilvánvaló, hogy mintaszerű kisebbségi problémával állunk szemben. A máskor oly zajosan ágáló kisebbségvédők most hallgatnak, és az Alkotmánybíróság figyelmét is elkerülte e kisebbség érdekvédelme. A főváros környéki települések földkárpótlásra jogosult polgárai joggal elvárhatják, hogy a térségben átlagosan az egy aranykoronára jutó föld- kárpótlásra felhasználni kívánt kárpótlási jegyek értéke csak kis mértékben haladja meg az eddig elárverezett országos átlagot, vagy amennyiben ezt a határt a helyi kárpótlásra jogosultak igényei túllépik, a licitálásokon csak a helyi jogosultak kárpótlási jegyei legyenek használhatók. Határidő kikötésével fel kellene mérni a főváros környéki települések földkárpótlási igényeit, s elérni, hogy a felmérésből hibájuk miatt kimaradtak kárpótlási jegyeit ne lehessen felhasználni földárverésen. Számba kellene venni az országban még ki nem osztott a sztrájkolni készülő rádióriporterekre, akár az elbocsátott televíziósokra, akár a Chartába tömörült, állítólag Magyarország sorsáért aggódó értelmiségiekre gondolok, menthetetlenül keserű lesz a szánk íze. Az is elgondolkoztató, hogy a miniszterelnök első kórházi kezelésének idején tervezték az első támadást a kormány ellen, most pedig az újabb kórházi kezeléskor a demokrácia megmentésének ürügyén a másodikat. Bár a köztársasági elnök szépen fogalmazott levelében elismerő szót is ejtett a konzervatívan gondolkozó miniszterelnökről, udvariasan javulást is kívánva neki. és szintén a demokráciáért való aggódás csendült ki az írásból, sajkárpótlási földeket, állami gazdasági területeket, erdőket stb. A fővárosi és egyéb településeken a földkárpótlásból kiszorult igényjogosultak részére fel kellene kínálni a földárverés, a földhöz jutás lehetőségét ezeken a területeken. Megfontolandó lehetne a licitálási helyszínek sorsolásos felajánlása, illetve az, hogy földárverésen csak saját jogon lehessen részt venni. Meghatalmazott csak egyenesági rokon, vagy a földkijelölő bizottság és az önkormányzat által választással kijelölt „távollévők képviselője” lehetne. A külső igénylők rendelkezésére bocsátható maradék területet arányosan fel kellene osztani a még meg nem tartott licitálások száma szerint. Ezekre az elkülönítetten megnevezett területekre az árverés külön szakaszában, korlátozás nélkül licitálhatnának a nem helyi igénylők. Természetesen más javaslatot is el tudnánk fogadni. A lényeg az igazságosság elve, vagyis hogy az egy aranykorona értékű földre jutó kárpótlási jegy mennyisége az országos átlagot közelítse. Fehér András A Szentendrei Érdekegyeztető Fórum tagja nos hasonló szerepet látszik vállalni, mint a taxisblokád idején. Politikusainknak végre be kellene látniuk, hogy a be nem váltható ígéretek, a minden megkérdőjelezése és a másikat lekicsinylő, sajnos minden szellemet nélkülöző, bántó csúfolódás csak a teljes csődhöz vezethet. Bár nem vagyok derűlátó típus, szeretném remélni, hogy a magyar közélet és a szellemvilág megszabadul a demokrácia gyermekbetegségeitől. Például attól, hogy a politikát irányítók és a helyükbe lépni kívánók egyaránt a gyűlölet helyett a másik véleményének megértését helyezik cselekvés seik középpontjába. Tiszay Géza Hadilábon a színvonallal Már megszoktuk, hogy olykor a legjobb szándékú emberek is a demagógia mocsarába süllyednek, és hogy a népszerűség hajhászása előbbre való a tényéknél. De hogy teljesen színvonaltalan nézetek olyan mértékben uralják a közéletet, mint napjainkban, ez azért már több mint aggasztó. Tudom, az amerikai elnök- választási küzdelmekben sem sajnálják egymástól a jelöltek a sértéseket, és általában ugyanez a helyzet a fejlett nyugati demokráciákban is. A választások előtti időszakban olyan minősíthetetlen megnyilatkozásokra vetemednek, amitől könnyen elmegy a jó ízlésű emberek kedve a politikától. Az, hogy a botrányok szellőztetéséből jól profitáló erre a célra létrehozott lapok és lapocskák mit és hogyan írnak, persze nem túl érdekes, s talán még az is megbocsátható, amikor a nagy olvasótábort maga mögött tudó országos lap egykét gazdasági problémát túlértékelve, kissé átlátszóan keresi az olvasók kegyeit. Amikor azonban ez oda fajul, hogy csak egyetlen mérvadó ítélet létezik, és eszerint a kormány részéről mindenki tehetségtelen, korrupt, hogy minden intézkedés rossz, akkor az ember önkéntelenül gyanút fog, hiszen a nagy számok törvénye kizárja, hogy minden rossz legyen. Amikor azonban a jó ízlés és a tárgyilagos ítélet megtorpedózására indulnak rohamra, akár A szeretet útja Az elmúlt negyvenöt esztendőben sajnálatos módon az emberek túlnyomó része elfordult Istentől, csak az anyagiak vonzották őket, és túlhajtották magukat azért, hogy rrtin- denük meglegyen. Nem sajnálták az erejüket, az ünnepnapokat is felhasználva erre a célra. Nem törődtek a hetedik nappal sem, pedig meg van írva: „Az úr napját szenteld meg”. És hiába dolgoztak, örömüket nem lelték benne, még ha gazdagnak érezték is magukat. Életükben ott tátongott egy nagy űr, amit semmi más nem képes kitölteni, csak a szeretet. Szeretetet pedig nem lehet sem munkával, sem drága pénzzel megvásárolni. Ezt egyedül csak Istentől, az ő igéjén keresztül kaphatjuk meg. Napjainkban senki sem gátolhatja, hogy újra látogathassuk gyülekezeteinket felekezetre és nemre való tekintet nélkül. Ha napi munkánk mellett Isten gyermekei is tudunk lenni, akkor előbb vagy utóbb átérezzük, hogy nem Istennek van ránk szüksége, hanem nekünk van szükségünk rá. Hol a szeretet hit nélkül? Hol a béke a szeretet nélkül? Isten igéje ma is ugyanaz, mint évezredekkel ezelőtt volt. Nem vész el, nem változik, csak időközönként elvész a tőle elfordulok számára. Élesszük fel újra a szeretet lángjait, akkor talán nem lesz annyi ellenségünk, nem lesz, aki bele akarjon fojtani a bűnbe. Miért lettek üresebbek a templomaink? Hová tűntek a gyülekezetek tagjai? Miért és kiknek szólnak a harangok? Hol vannak az iskoláskorú és fiatal gyerekek, miért nem járnak többet a hittanórákra? Ha magunkba mélyedve átgondoljuk e kérdéseket, talán sejtelmünk lesz arról, miért foszlott szét a szeretet. Amikor nehézségekbe ütközünk, amikor betegség dönt le, jólesik a vigasztalás, amit sokan még családtagjaiktól sem kapnak meg. Példát mutatott az Úr, hogyan cselekedjünk. Főpappá tette Jézust. Legyünk mi is családunk papjai, vigyük gyermekeinket a templomba, hogy ők is részesei lehessenek Isten szeretetének. Keresztény ember nemcsak a múlandó földi örömöket keresi, hanem az örökkévalóságra is törekszik. Sokszor tapasztaljuk, hogy ha valakit elkísérnek utolsó útjára, a hozzátartozóikat furdalja a lelkiismeret. Eszükbe jut, hogy mily ritkán vették igénybe az egyház szolgálatát, mily ritkán keresték fel lelkészüket, papjukat. Eszükbe jut, hogy sok mindent elmulasztottak. Eszükbe jut, hogy talán még nem késő. Ne szégyenkezzünk a szeretet útjára lépni, és ne csak akkor hívjuk Istent, ha bajban vagyunk. Naponként köszönjük meg, hogy átsegít bennünket egyik napról a másikra. A jó keresztényt arról ismerni meg, Az ócsai templom hogy szeretetet ad, s azt nem köti feltételekhez. Imádkozik másokért, hogy mások is tudjanak imádkozni érette. Ha az ember elindul a szeretet útján, arról nehezen téríti le bárVimola Károly felvétele mi. Ám, hogy elindulhasson, ahhoz meg kell tenni az első lépést. Aki már megtette az tudja: nem is olyan nehéz. Kriskó Zoltán
