Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-27 / 277. szám

jlU PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. NOVEMBER 27., SZOMBAT MÚK-újságíróiskola Januárban kezdődik az oktatás Egyházi események A Magyar Újságírók Közös­sége (MŰK) 1994 januárjá­ban újságíró-iskolát indít. Az öt hónapos képzést köve­tő vizsgán megfelelő teljesít­ményt nyújtók oklevelet kap­nak. A képzés helye a Lakite­lek Népfőiskola. Az előadáso­kat hétvégenként pénteken délután, szombaton és vasár­nap pedig a délelőtti órákban tartják. A hallgatók számára a képzési napokon az iskola elhelyezést és étkezést bizto­sít. Az újságíró-iskolába fel­vett hallgatóknak havi há­romezer forint tanulmányi dí­jat kell fizetniük. A sikeres vizsgát tevőknek a záróvizs­ga után a tanulmányi díjat visszafizetik. Az újságíró-iskolán a MÚK neves újságírói tarta­nak előadásokat. Jelentkezni december 20-ig írásban lehet a MÚK irodájában (1074 Budapest, Csengery utca 1.). A felvétel nem kötött korhatárhoz. A felvételi vizsgákra december 27. és 30. között kerül sor. Fórum a dabas-sári iskolaügyben A Magyarok Nemzeti Szö­vetsége vasárnap délelőtt tíz órakor nemzeti fórumot rendez Budapesten, az V. kér., Belgrád rakpart 24.-ben, ahol a dabas-sári Szent János Általános Isko­la ügyével is foglalkozni kí­vánnak. A fórumra lapunk munkatársai mellett meg­hívták a dabas-sári egyházi iskola szülői munkaközös­ségét is. Kazánfűtő- tanfolyam Kis teljesítményű ka­zánfűtő-tanfolyamra lehet jelentkezni az Érd Városi Művelődé­si Központban (Alsó utca 9.). A tanfolyam elvégzése és az azt követő sikeres vizsga után a szaktudást tanúsító bizo­nyítvánnyal távozhatnak a résztvevők. Ára 19 500 forint. Ideje: 138 óra elmélet, 40 óra gyakorlat. Feltételek: 8 általá­nos elvégzése, betöltött 18. életév, egészségügyi alkalmas­ság. Cegléden november 27-én, szombaton 7 és 19 órakor, 28-án, vasárnap 7.30-kor, 9 (gyerekeknek) és 11 órakor katolikus misét; 28-án, vasár­nap 11 órakor evangélikus; 27-én, szombaton 8.30-tól 9-ig, 28-án, vasárnap 10 óra­kor református istentisztele­tet tartanak. Dabason ma reggel 7 és este 6-kor lesz szentmise. Va­sárnap Sáriban reggel fél 8-kor, 9-kor és fél 12-kor, Felső-Dabason reggel fél 8-kor és fél 11 -kor, Alsó-Da- bason pedig reggel 9-kor lesz szentmise. Katolikus hittanórák: 6—14 éves iskolásoknak a kerületek általános iskolái­ban osztályonkénti felosztás­ban, ifjúsági hittan: a gimna­zistáknak és a szakközépisko­lásoknak évfolyamonkénti felosztásban a Táncsics Mi­hály Gimnázium és Postafor­galmi Szakközépiskolában, szakmunkástanulóknak a szakmunkásképző intézetben kedden és csütörtökön dél­után fél 3-tól negyed 4-ig­Nagykőrösön, a katolikus templomban november utol­só szombatján és ezt követő­en a hétvégék mindkét nap­ján az esti szentmise délután ötkor kezdődik. A szombat esti szentmise után ifjúsági, a vasárnapi után szülők részére tartanak hittanórát. Nemzetközi németverseny Az Útinform tájékoztatója Az Útiformtól Herbszt Rita jelenti: Az autópályák és főutak országszerte hómentesek. A mellékutak azonban többnyire síkosak, jegesek. Sokfelé a hegyekben így Dogobókőn, illetve a Bör­zsönyijén ai alsóbbrendű utak havasak, a letaposott hótól csúszósak. A Dunakanyarban Viseg- rád és Nagymaros között még jár a komp, napkeltétől napnyugtáig. Természete­sen csak megfelelő látási vi­szonyok mellett. A 11-es fő­útról Tahitótfaluba a felújí­tott Tahi-hídon keresztül mehetnek át a járművek. Onnan pedig Vácra a még mindig üzemelő komp viszi át az utazókat. A Ráckevei-Duna-ágban szintén felújították a Duna- hidat. A járművek Kiskun- lacháza és Ráckeve között újra közlekedhetnek. A Balatonon megkezdő­dött a jegesedés, emiatt a kompokat a megszokottnál előbb leállították. Az idén így Szántód s Tihany között már nem jár a komp. Traffipax és video Ezen a hétvégén is villanhat a traffipaxos autó fényképe­zőgépe, esetleg videofilm is készülhet, megörökítve azo­kat a gépjárműveket, amelyeknek a vezetői nem tartot­ták be a közlekedési szabályokat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájé­koztatás szerint ma reggel hét órától este hétig a dallasi kapitányság területén lesz traffipaxos és videós ellenőr­zés. Ugyancsak ma, reggel hét órától délután egy óráig az M 5-ös autópályán, délután egy órától este hétig pe­dig az M 0-áson lesz videós ellenőrzés. Az M 5-ösön dél­után egy órától este hétig traffipaxos közúti ellenőrzést tartanak. Holnap, vasárnap a megye útjain sem videós, sem traffipaxos kocsi nem lesz szolgálatban. A Geothe Intézet nemzet­közi versenyt hirdet né­met nyelvet tanuló 16 éven felüli középiskolá­soknak. Témája: a német törté­nelem és kultúra emlékmű­vei, emlékhelyei, német tu­dósok és művészek tevé­kenysége Közép- és Ke­Vásár § Nagykőrös az idei esztendő utolsó nagy állat- és kirakodóvá­sárát december 5-én tartja. A sertéstartók számára sajnos megint rossz hírrel szolgált az állatorvosi szolgá­lat. Állat-egészségügyi okok miatt a malacok, hízók felho­zatalát megtiltotta a hatóság. Egyébként minden más gaz­dasági állatfaj felhajtása sza­bad, és természetesen várják erre az alkalomra a kisiparo­sokat, kereskedőket is az or­szág minden részéből. Diakép-bemutató 9 Ma délután négy óra­kor a ceglédi római katolikus nagytemp­lomban Kaczúr Pál fotóriporter bemutatja a hely­béliek szentföldi zarándokút- ján készített diaképeit. Anyakönyvi hírek Operettbemutató A váci Madách Mű- . velődési Központ- (®PÍf) ban (Csányi L. krl. 63. szám) vasárnap este hétkor Jacobi Viktor Sybill című háromfelvoná- sos operettjét tekinthetik meg. Adj esélyt! Információs telefonok pályakezdő munkanél­küliek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Buda­pest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munka­ügyi Központ, 1117 Bu­dapest, Karinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-24117126-os mellék. Vácott születtek: Bíró Zoltán és Bos- /^^fe\kó Mónika fia Ba- lázs, Gáti Pál és Gya- tyel Erika lánya Vivien, Sztoj- ka Zoltán és Risi Mária lánya Szabina, Verebes Pál és Sza­bó Erzsébet lánya Dóra, Cze- rovszki József és Hanuszka Margit lánya Alexandra, Szi- rota Lajos és Rák Melinda lá­nya Laura, Tisza József és Szakái Ildikó lánya Ildikó, Várszegi Kálmán és Bari Zsu­zsanna fia Roland, Letfusz Zoltán és Szilbek Márta fia Zoltán, Burik Ferenc és Kiss Gabriella lánya Gabriella, Havasi Károly és Paluska Te­réz lánya Karina, Horváth Gyula és Mánesz Ilona lánya Viktória, Bíró Zoltán és Gál Krisztina lánya Dorottya, Bíró Gábor és Czakó Eszter fia Gábor, Braun László és Bátfai Mária fia Barna, Kot- rucz István és Müller Beatrix lánya Martina, Csáki Csaba és Teknős Kornélia lánya Zsanett, Gálfi Sándor és Kiss Ágota fia Gábor, Márton La­jos és Biri Zsuzsanna fia La­jos, Szentgáli Péter és Bürger­meister Anita fia Péter. Házasságot kötöttek: Szarka Tamás és Forberger Mária. Vácott haltak el: Fazekas Lajosné sz. Toldi Terézia Vác, Richter Mártonné sz. Truszka Anna Kóspallag, Laczházi Péterné sz. Torda Mária Dunakeszi, Tábor Ist­vánná sz. Dobos Anna Göd, Ember Mihály Nagymaros, Kovács István Zebegény, Kó- kai István Vác, Kovács Ist­ván Püspökszilágy, Horchy Sándor Kösd, Tóth János Göd, Tóth József Vác, Fábi­án Iván Budapest III., Szalay László Galgagyörk, Dénes Jó­zsef Rád, Fodor András Vác, Sallai János Fái. Weimerth Rezső Vác, Megyeri Gábor Gyula, Sziklavári Zoltán Du­nakeszi, Pihaj Istvánná sz. Márton Mária Sződliget. let-Európa országaiban. A verseny pályaműveit né­met nyelven 1994. január 31-ig kell beküldeni a Go­ethe Intézet címére (Buda­pest, Andrássy út 24.) További információt a fenti címen, illetve a (06-l)-l 12-6263-as tele­fonszámon kaphatnak. Koncert a barlangban # A szentendrei Duna- parti Művelődési Házban ma este nyolckor a Barlang teremben a hagyományos koncertsorozatok következő programjaként a Sing Sing-és az Askelon együttes lép fel. Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlap­ban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közületek, magánszolgáltatók a karto­non hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethet­nek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki la­punkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye vala­mennyi postahivatalában megvásárolható az említett le­velezőlap. amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül el­küldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán be­lül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk ad­hat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgála­tára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzle­tünk. Összefüggés SAINTE-BEUVE FRANCIA KflíTI­LVEN HANG A BASSZUS ziliz. GYÓGY VOVfNY S7" 520 VÉG VAGY YCRSGYÚJTCMfNY CMfcB FOLYÓJA HAIG ÉN «DAL. J8A-BSU RO »ÁROSA* MVfRl * KNITTEI MŰVE LEKT- iLEHtT rÉNYEK­EL GAZOL KUS KÖLTŐ GON DO LAT AT LÁSD DON. BECÉZVE HlMtt AUTÓJEL RONVOLT. RÖVIDEN O.'ASOS s MOZOTT SOROK­BAN r 77” V TT 77" 77“ K) '■J — ak BÁNTÓ RÉGMÚLT* BÓL VALÓ HIRES AZ ATHÉNI j> llsó osztály a sport BAN > TT GONERIL ATYJA VALÓBAN TÉNYLEG > RÓMAI 00-AS CÉZIUM > POUR JELZŐJE > KJ SÁRKÖZI HELYSÉG KÖCSÖG­BEN VAN' > 77” METER. RÖVIDEN > LE .... BRÚSSZE U LAP TUSA > AMERIKA MŰHOLD > KJ VtGTE UN SORI > RÉGI PUNAI AZ LLETŐ HONI VILLA­MŐS­GÉPGYÁR > V HOZZÁ­CSOMŰZCj AKADÉ­MIÁNK > 77" 77” RUDVÉG OGARFT TAT EL készít > GITÁR­DARAB 1 > ANT1UP HAFUN; HEGYFOK > V ■ SPANYOL HlRUOY NÓKSÉG MÁJUS ELEJEI NŐI BECENÉV HÖSA2U lAvÜ FUTAa > V MEGVÁ­SÁROL­JÁK IGEVÉG ” "T7 ARRA A MILYRE > MAGVAK EDÉNY­FAJTA > KJ BELGIUM RÉSZÉI FINOM ÉTOLAJ NŐI NÉV LANTAN AZ USA ŰRHAJÓ 7AAI Hl VATALA > V R1LUUM > FÖLDBE REJTŐ > V KÉRDŐ SZÓCSKA RÉGI FFINÉV DECI LITER «ÖVIOCN > FÖNTRŐL FIFO­NYŐRGŐ > "VI 77" ÜZEM ANYAG MARKA > INVITÁL IDŐMÉRŐ OTT AZ ELEJINI > MtT ELEJEI ^7" ZUHOGNI KEZDI > DUGÓ FELEI \> "V IOACSKA > AIR LNQIA_ BELSŐ MOZGÁS KETTŐS BETŰ L_ KÖZÉPEN »MAI RAJMA­RART1 NEMET VAROB TT TT OROSZ FESTŐ Agyvégi > V V » K t-► V OROSZ VAROB ÉS FOLYŐ > A november 13-i keresztrejtvény helyes meg­fejtése: A világ minden nagysága nem ér fel egy jó baráttal. A nyertesek 400 forint értékben a Lakite­lek Alapítvány könyvjutalmát kapják meg: Takács Borbála, Nagykőrös, Váncsodi u. 8. 2750, Nándori Barna, 2600 Vác, Rigó u. 4/14., Baranyai Istvánná, Gyömrő, Petőfi u. 4L 2230, Torma János, Esztergom, Széche­nyi tér 16. 2500, Neumann Tiborné, Sziget- szentmiklós, Gyári út 3/B II. 30. 2310, Szabó Sándor, Cegléd IX., Mikes K. u. 28. 2700, Rubi Tiborné, Ceglédbercel, Aranyhegy u. 34. 2737, Bonnerot Zoltán, Nagykáta, Lovas 9/A 2760, Lőrinczki Lajosné, Inárcs, Arany János u. 19. 2365, Monostory Imre, Tököl, Jó­zsef A. u. 58. 2316.

Next

/
Thumbnails
Contents