Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-26 / 276. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. NOVEMBER 26., PENTEK Kárpátaljai évforduló „Ezt így akarta a nép” Ma 49 éve annak, hogy Mun­kácson a népbizottságok első kongresszusa kiáltványt foga­dott el Kárpátaljának Ukraj­nával való egyesüléséről. (Okmányhűen: Kárpátontúli- Ukrajnának Szovjet-Ukrajná- val való újraegyesüléséről.) A nem kerek évforduló mélta­tása a jelenlegi gazdasági krí­zis közepette jóval a korábbi évek szintje alatt van, sőt érté­kelése sem egyforma a külön­böző helyi politikai erők ré­széről. Egyértelműen pozitívan ér­tékelik viszont az 1944 no­vemberében történt eseményt a megye vezetői — az elnöki megbízott és a megyei tanács elnöke —, akik üdvözlőleve­let intéztek a lakossághoz, melyben leszögezik: „Az évek múltán egyre inkább meggyőződhetünk róla, hogy ez volt az egyedüli helyes dön­tés, és ezt így akarta a nép... Ez a dátum a kárpátaljaiak azon sok évszázados törekvé­sének eredménye, hogy a sza­bad, független ukrán állam­ban élhessenek." A megye ve­zetői azon meggyőződésük­nek adnak hangot, hogy a dá­tum körüli politikai spekuláci­ókkal való próbálkozás nem talál támogatásra a kárpátaljai­ak körében. A megye lakossá­ga az 1991. december 1-jei népszavazáson újfent tanúbi­zonyságot tett róla, emlékez­tet rá az üdvözlőlevél, hogy Ukrajnát szabad, szuverén ál­lamként, Kárpátalját pedig eme ország elválaszthatatlan részeként képzeli el. Kairói bombamerénylet Autóba szerelt pokolgéppel meg akarták ölni tegnap Atef Szidki egyiptomi kormányfőt, aki azonban nem sérült meg az iszlám szélsőségesek által vég­rehajtott merényletkísérletben. A robbanás következtében egy tizenöt éves lány meghalt és tu­catnyi más járókelő megsebe­sült. Ez idén a harmadik eset, hogy kormánypolitikus meg­gyilkolására tesznek kísérletet az egyiptomi fővárosban. Ápri­lisban Szafvat es-Seríf tájékoz­tatási miniszter, augusztusban Haszon el-Alfi tábornok, bel­ügyminiszter volt iszlám fegy­veresek célpontja. Mindketten könnyebb sérüléseket szenved­tek. Iszlám fanatikusok kairói támadásaikkal ebben az évben vagy harminc ember halálát okozták. A fundamentalista fegyveresek és a hatóságok ta­valy márciusban kezdődött ösz- szecsapásaiban eddig több mint 230 ember vesztette életét. Ezerkilencszázötvenhatra emlékez­ve mi másról írhatna az ember, mint annak a napnak, azoknak a lé­lek- és magyarságtudatunkat eme­lő heteknek a meghatározó pillana­tairól, amelyek valaminek a végét, s általa valami nagyszerűnek a kez­detét jelentették? Kiben-kiben másként vetülnek fel ezek az em­lékképek, s ez így van rendjén. Egy valami azonban változatlan: ’56 időszámítása elindult a Buda­pesttől több száz kilométerre lévő diákság soraiban is, hogy a tanárainkról, papjainkról ezúttal ne is beszéljünk. És ez az időszámítás-beindulás akár egy történelemórához is kapcsolódhat, egy iskolacsengő hangjához, egy romos rá­dió Kossuth-adóján felhangzó Sinkovits szavalathoz... A Tordán fölcseperedő kilencedikes diák számára ezért vált „szimbólummá” az a rádiókészülék, amelyet tanára osztályába hozott be, s amely mintegy lélekközelbe hozta a felsejlő forradalmat. Szimbólummá oly értelemben is, hogy e fogalomba rejtette el azokat a titkokat — helyi, avagy kolozsvári eseményeket —, amelyekről aztán hosz- szú éveken át beszélni nem lehetett, még a családban sem. Nemrég, halottak napi gyertyagyújtásra ismét hazaláto­gattam Erdélybe. A tordai piros iskola (vörös tégláiról kap­ta nevét) még áll, persze már régen nem magyar nyelven folyik benne az oktatás... mi több: idén magyar IX. osz­tály sem indult az innen elköltöztetett s a román osztályok­hoz csapott magyar szekción! Az alma mater még áll te­hát, igaz, néma harangként, de áll; már csak azért is — gondolhatnánk —, mert a szomszédságában lévő, egyko­ron Petőfit és családját vendégül látó papiak gondoskodó tekintete vigyázza azt. Számomra ama ’56-os tordai néprádióhoz kapcsolódó emlék iskolánk megfeneklett „névadása” is. A kényszerből született piros iskola nevet már 1956 szeptemberében föl akartuk cserélni, a már egy éve álló 3-as számú középisko­lát (a másik kettő, közel ezer tanulóval, köztük magyar szü­lők gyerekeivel is, román középiskola volt), úgy gondol­tuk, méltó névvel kell illemi. Mint ahogy a román testvéris­kola a Mihai Viteazu nevet viselte, azaz: annak a román Célba értek a boszniai segélyszállítmányok Véletlenül tüzelt az amerikai gép Az ENSZ-segélyszállítmá- nyok megérkeztek a közép­boszniai városokba, s így vég­re élelmiszerhez és gyógy­szerhez jutottak a körülzárt és frontvonalon lévő városok — erősítette meg tegnap az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tosságának belgrádi irodája. A szállítmányok hosszú huza­vona után, s a Nemzetközi Vöröskereszt elnökének sze­mélyes közbenjárása révén juthattak el Srebrenicába, Go- razdébe, a körülzárt muzul­mán enklávéba, valamint Tuz- lába és Travnikba, ahol a la­kosság hónapok óta éhezik, s Kónya Londonban Az MDF küldöttsége tegnap Londonban tájékoztatta a brit kormányt a magyarországi bel­politikai és gazdasági helyzet­ről és az európai integráció­hoz való közeledés szándéká­ról. A brit külügyminisztérium­ban elmondták, hogy szerin­tük Magyarországnak és a tér­ségnek most a NATO január 10-i csúcsértekezletére kell te­kintenie, mert onnan jön majd az iránymutatás a NATO fejlő­désére, bővítésére. Hozzátet­ték: a brit politika mindeneset­re az új feszültségek elkerülé­sére törekszik az európai biz­tonsági szerkezetben. csillagászati áron, csak a feke­tepiacon tudott eddig hozzá­jutni az élelemhez. A Menekültügyi Főbiztos­ság szerint összesen 2,5 mil­lió ember ellátásáról kell gon­doskodni, s naponta hasonló segélyszállítmányra lenne szükség, de a helyzet Közép- Boszniában továbbra is inga­tag. A szokott közép-bosz­niai harcokon kívül új ve­szélyt jelez az, hogy a repülé­si tilalmat újra megsértik Bosznia légterében. Egy A-10 Warthog típusú ameri­kai harctámogató repülőgép szerdán Bosznia-Hercegovi­Kádár Béla a A magyar adósságok átüteme­zése Kádár Béla számára nem téma, bár mind a bal-, mind a jobboldali erők követelik ezt — idézi a Die Presse tegnapi számában Erich Hoom gazda­sági rovatvezető a miniszterrel készült interjút. A budapesti beszélgetésben Kádár cáfolta azokat a híreket is, amelyek szerint a magyar gazdaság közvetlenül az össze­omlás előtt áll. Mint mondot­ta, a lakosság nettó megtakarí­tásainak összege 1000 milliárd forintra emelkedett, ami az idei költségvetési deficit négy­szerese (a hiányt a Die Presse a bruttó nemzeti össztermék na fölött gyakorlórepülés köz­ben véletlenül tíz sorozatot lőtt ki 30 milliméteres fedél­zeti gépágyújából. A NATO nápolyi regioná­lis főhadiszállásának közlése szerint a lövedékek Mostar­tól 31 kilométerre délre, er­dős terepen csapódtak be. A Pentagon szerda este Wa­shingtonban közzétett nyilat­kozata szerint nincsenek érte­sülések arról, hogy az inci­densnek halálos áldozatai vagy sebesültjei lettek volna. A gép az észak-olaszorszá­gi Aviano légibázisról szállt fel. Die Pressében hat százalékára becsüli). Ugyanakkor a keményvaluta­tartalék a fizetési mérleghiány kétszerese — állapítja meg a cikk. A bruttó adósságállo­mány eközben 23,5 milliárd dollárra emelkedett, a nettó ösz- szeg 15 milliárd. A Die Presse felidézi a ma­gyar külkereskedelem adatait, nevezetesen azt, hogy az ex­port 1992 végéig jól alakult, ám 1993 első tíz hónapjában 25 százalékos visszaesés mu­tatkozott. Az okok közé sorol­ja a nyugat-európai recesszió mellett a Jugoszlávia ellen be­vezetett korlátozó intézkedése­ket és az idei szárazságot is. A nagyvilág hírei 96 Hajlandó-e Oroszor­szág MÍG—29-es katonai repülőgépekkel és pótal­katrészekkel törleszteni szlovákiai adósságát? Er­ről is tárgyal Imrich And- rejcák szlovák védelmi miniszter hivatalos moszkvai útján. 96 Marad a jelenlegi kiter­melési plafon — ezzel a döntéssel ért véget a Kő­olajtermelő Országok Szer­vezetének (OPEC) kétna­pos bécsi értekezlete. A csökkentés elmaradása bi­zonyosan a máris nyomott világpiaci olajárak további zuhanását eredményezi majd. 96 Számos esetben súlyo­san megsértették az em­beri jogokat a nyugat-ka­ukázusi Abháziában a grúz kormányerők és az abház szeparatisták kö­zött kirobbant konfliktus­ban — állapítja meg az ENSZ által küldött vizs­gálóbizottság jelentése. 96 Steffen Heitmann szász igazságügy-miniszter, a né­met kereszténypártok (CDU/CSU) közös állam­főjelöltje, tegnap váratla­nul visszalépett a megbí­zástól. Heitmann a helyére meglepő módon egy kelet­német szociáldemokrata politikust ajánlott, Richard Schrödert. VÉLEMÉNY Egy meghiúsult névadás ’56-ból vajdának a nevét vette fel, aki székely kísérettel ugyan, be­vonult 1601-ben Gyulafehérvárra Erdély fejedelmeként, s akit még abban az évben Torda mellett tőrbe csaltak Basta seregei. Nos, mert akkor 1601-ben Aranyosszék székelyei, köztük őseimmel, nem fogadták el az idegen fejedelmet (!), gondoltuk: iskolánk névadójaként is valaki mást, egé­szen másvalakit kell választanunk. A legkézenfekvőbb névnek természetesen a Petőfi neve mutatkozott. Irodalmi körünk valósággal „ráállt” Petőfi 1849-es tordai napjaira, napi vendégek voltunk a reformá­tus papiakon, hogy a Miklós-család feljegyzéseit alaposan megismerjük; hogy a közelgő végzetes fehéregyházi csata kisugárzásait valamelyest megárezzük — és éreztetni tud­juk diákkollégáink előtt. Más szóval: előkészítettük az is­kolai névadáshoz a talajt... nem sejtvén, hogy amiként an­nak idején Petőfinek csupán napjai voltak hátra Tordáról való elutazása után, olyképpen a mi felbuzdulásunknak is meg vannak számlálva a hetei. Az említett „történelemó­ra” meghozta a maga eredményét iskolánkban is: a városi KISZ-bizottság aktivistái majd’ minden órán a hátsó pa­dokban füleltek, kezdetben békén hagyták tanárainkat, min­ket is, sőt, Nagy Imréről és kormányáról elég normális hangnemben beszéltek, ámde napok múltán, mihelyt váro­sunkon is átdübörögtek a hadoszlopok Nagyvárad irányá­ba, megkezdődött a „megtorlás”, amely iskolai viszonylat­ban mindenképp annak minősíthető. Szöllősi igazgató urat, aki hóna alatt rádióval érkezett annak a nagy napnak a reggelén osztályunkba, leváltották igazgatói székéből; megtiltatott számunkra az „egyházzal való paktálás”, oda lett a Petőfi utáni kutatgatás, és oda az iskolai névadás is. Hosszú csönd nyomta meg aztán ä lelkünket — Egy-egy el­ítélt kolozsvári diák neve ugyan be-beszivárgott a falakon 1957 tavaszán, de több semmi... Imreh Lajos tanár úr akkor magyar irodalmat tanított. Ér­tesült mostani otthonlétemről, hát fölkeresett; pedig énne­kem kellett volna őt meglátogatni. Jókora füzetet tett le az asztalra, a borítóján nagybetűkkel: A tordai Petőfi Sándor Irodalmi Kör Aranykönyve. Mutatja „jegyzőkönyvi dicsé­retet” kapott írásaimat: két verszsenge, egyik a szüretről szól, a másik egy Ludas Matyi-parafrázis. Vajon ennyi vol­na a mi kis irodalomköri zászlólengetésünk? Ama lyukas piros-fehér-zöld? Mert hiszen innen is hiányzik valami... Az a valami hiányzik — fogalmazom meg magamnak órák múlva —, amit a toll embereiként szóképeinkben mentettünk át a magunk jelene, gyermekeink jövője számá­ra. Lám, a sejtetés, a sorok mögé rejtezkedés már az iskola padjaiban elindulhat. Ha tudná az irodalom — mondta egy alkalommal egyik költő barátom —, hogy presszió nélkül, a diktatúrák nyo­mása nélkül mennyivel szegényebb lenne ma, bizonyára visszasírná a rákosimátyásokat, a ceausescukat. Fenét! — válaszoltam. — Ez a „nyomás alatt nő a pálma” elferdített, úgymond sarkkövesített magyarázata valakik által valami­ért; akárha azt mondandók, hogy „verve terem a diófa”, te­hát ütlegelni kell, a cél érdekében, ugyebár. A veréstől egy vesszőnyire van a véres. Visszautazásom előtt egy nappal fölkerestem a „piros is­kolát”, a lelkemben Petőfi Sándor Középiskolaként élő ma­gányos épületet. Ablakain rácsok, rikító színekre festve vi­gyorogtak az ablakai. Oldalán egy-két golyónyom látszott. Meg sem kérdeztem a szomszédos papiak házanépét, Ge- réb tiszteletest, tudtam: a volt párttitkár, illetve a Securita- te irányából 1989 decemberében lövések érték mind a Pető- fi-lakot, mind pedig a pirostéglás iskolát. Vajon ki lőtt? S vajon kire? Talán Petőfi még mindég ott időző emlékére? Esetleg a papiak előtt síró női szobormaradványra? Most, 1993 novemberében Torda fölé szürke cementpor húzódik, és nem csupán a szókép kedvéért. Szürkék Tor­dán a hétköznapok is: az ajtók mögött a nyomorúságból való kilábalás lehetőségéről, a Caritas-ról beszélgetnek. Egyébként mindenki a halottak napja hangulatában él. Mintha pótcselekvést keresnének az értelmes lét helyett. Igazabbnak tűnik azonban az a vélemény, hogy egy elve­télt forradalom utáni nyomás üli meg Erdélyt. Vajon med-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents