Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. NOVEMBER 23., KEDD 9 Madách-kör Konferencia a levéltárban Madách Imre szü- i ütésének 170. ®v_ v^PfO fordulója alkalmá- ból a váci Ma- dách-kör holnap délután háromkor konferenciát rendez a Géza király tér 10. alatt. A rendezvény tárnája: Időszerű eredmények és feladatok a Madách-kuta- tásban. Elsőként dr. Kerényi Ferenc: Az ember tragédiája szövegkiadásaiban című előadását, majd Leblancné Kelemen Mária: újabb mozzanatok Madách Imre élettörténetében című előadását hallgathatják m^ az érdeklődők. Ezt követően Hortoványi Jenő: Pesz- szimista mű-e a Tragédia, Boda Mária: Luciferi magatartás Az ember tragédiájában, Gellér Katalin: Zichy Mihály Tragédia-illusztrációi, végezetül pedig Zólyomi József: Rákóczi János rejtegetése a Ma- dách-birtokon című előadásokat hallgathatják meg. A konferencia befejezéseként koszorúzási ünnepséget tartanak a váci piarista gimnáziumban. Gyermekbábosok fesztiválja Biatorbágyon A biatorbágyi faluház és a Pr-ospero Alapítvány szervezésében második alkalommal kerül megrendezésre a gyermekbábosok találkozója Biatorbágyon, jövő év május 7-én. A különböző területi bemutatók elmaradása után a gyermekbábcsoportoknak csak korlátozott lehetőségei vannak produkcióik bemutatására, egymás munkájának megismerésére. E hiányosságot igyekszünk pótolni, amikor a jövőben új formát és helyet biztosítunk a budapesti és a közeli megyékben lévő gyermekcsoportoknak fesztivál jellegű bemutatkozásra. Az 1992-ben tartott első találkozó sikere igazolta, hogy az milyen nagy élményt jelentett mind a játékban, mind a közönség soraiban részt vevő gyermekeknek. Biztatjuk az összes csoportvezetőt, hogy készüljenek, próbáljanak, tartsanak bemutatót saját területükön és májusban a biatorbágyi gyermekbábos találkozón! A részt vevő csoportok szép emléktárgyakat kapnak. Mindenekelőtt azonban olyan tartalmas élményben lesz részük, ami újabb előadások létrehozására ösztönzi őket. A találkozó szombati napon egész napos lesz. Ismert szakemberek is megtekintik és értékelik. A bemutatók között játszóház, bábkészítés, táncház, vásár várja majd a gyermekeket. A rendezvényt egy felnőtt előadás nyitja meg. Jelentkezni lehet bármilyen típusú bábjátékkal max. 20-25 perc időtartamig. Világításhoz, egyszerű paravánhoz segítséget tudunk adni. Jelentkezni levélben lehet december 31-éig a Pros- pero Alapítvány címén: 2052 Biatorbány, Pf. 16. Keresztény értelmiségiek November 26. és 28. között rendezik meg immáron második alkalommal a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) országos kongresszusát. A programra a Magyar Testnevelési Egyetem nagy előadótermében kerül sor (Budapest XII. kerület, Alkotás u. 44.) Kereszténység és közéletegyház és politika címmel. A rendezvény fő' védnökei: Antall József miniszterelnök sek. November 26-án pénteken délután kettőkor a Himnusz elhangzása után Antall József nevében a kongresszust Boross Péter belügyminiszter nyitja meg. Ezt követően Dankó László püspök, Balsai István igazságügyi miniszter szólal fel. Fél ötkor a Szent Albert-díj átadására kerül sor. A szünet után délután ötkor Erhard von der BankfKonre- ad-Adenauer-Stiftung) köszönti a kongresszus résztvevőit, majd Varga László, a KDNP elnökhelyettese, Herbert Werner, a Bundestag képviselője, Jacques Chirac, az RPR elnöke tart előadást. Este fél hétkor képzőművészeti kiállítás nyílik. A kongresszus második napján: november 27-én délelőtt fél kilenckor Pungor Ernő akadémikus, tárca nélküli miniszés Dankó László kalocsai érter, kilenckor Gustav Matschl, a bajor parlament bizottsági elnöke, fél tízkor Kálmán Attila művelődésügyi államtitkár, tízkor Tempfli József püspök előadása kezdődik. A szünet után tizenegykor Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter, fél tizenkettőkor Molnár Tamás politológus, délben Neumark Tamás, a KÉSZ orvos-munkaközösségének vezetője szólal fel. Délután kettőkor Zombori István, a KÉSZ szegedi titkára, majd Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri elnöke, Bolbe- ritz Pál teológiai professzor és Harmat Béla püspök beszéde hangzik el. A délután hátralevő részében Andrásfalvy Bertalan orsszággyűlési képviselő, Jávor András népjóléti államtitkár, Nemeskürty István profesz- szor, Keresztesné Várhelyi IloTudnivalók autósoknak Védelem a hideg ellen Az orvos válaszol Most, hogy végleg beköszöntött a hideg idő, minden autósnak gondolnia kell gépjárműve hibátlan műszaki állapotára, a hűtőt fel kell tölteni fagyállóval, az ablakmosó-folyadékba szintén fa- gyásgátlót szükséges önteni, valamint, ha a hegyekbe készülnek, ahol nagy a hó, érdemes hóláncra is áldozni. E teendők elvégzése után, amely egyébként nem sok időt vesz igénybe, nyugodtan indulhat mindenki útjára, a kocsi nem fogja cserbenhagyni. Az alábbi rövid ösz- szeállítás a benzinkútaknál kapható cikkek árát tartalmazza. Az ESSO kutaknál a magyar Anti Freeze fagyálló folyadék litere 200 forint, 5 literes kannában 950 forint. Az ablakmosó-folyadékba töltendő fagyásgátló Dónál néven kerül forgalomba, ára 150 forint. Az ÖMV kutaknál az § A hóval belepett nagykőrösi Kálvin térre csupán néhány őstermelő vitte ki portékáját, javarészt a kereskedők tartottak heti piacot. Náluk most is gazdag volt a zöldségfélék választéka, de a gyümölcsökből ők is keveset árultak. A kiwi, 20, az alma 30—50, a naspolya 40, a dió 180—200, a dióbél 500-550, némi csemegeszőlő 50, a körtefélék 50—60, a citrom és a narancs 100—120, a mogyoró 300 forintba került. A kígyóuborka 80—130, a hegyes paprika darabja 8—12, kilóra 50, a paradicsom 80—120, a fokhagyma 150—200, a hónapos retek találkozója na, a KÉSZ debreceni elnöke, Jávor Béla, a KÉSZ jogi munkaközösségének vezetője tart előadást. Este hatkor a kongresz- szus résztvevőinek számára KÉSZ-estet rendeznek. A zárónapon november 28-án reggel nyolckor szentmise kezdődik. Kilenckor Hegedűs Lóránt püspök, fél tízkor Salamon László országgyűlési képviselő, bizottsági elnök, majd Erdélyi Zsuzsanna a KÉSZ Bálint Sándor munkaközösségének vezetője, néprajzkutató tart előadást. Rövid szünet után fél tizenegyekor Tarján Levente, a KÉSZ bajai titkára, Dékány Endre, a KÉSZ főtitkára, Tóth Sándor országgyűlési képviselő, Alaksza János, a szlovákiai KÉSZ társelnöke. Pataki László, a KÉSZ Döwn- munkaközösségének vezetője tart beszámolót. Délben kezdődik Padányi Zoltán, a KÉSZ zalaegerszegi titkárának előadása. Ezt követi a zárszó, amelyet Csanád Béla elnöktől hallgathatnak meg a jelenlévők. A kongresszus befejezéseként a Himnusz dallamai csendülnek fel. ÖMV fagyálló litere 240 forint, az ÖMV ablakmosó koncentrátum litere 179 forint. A hólánc ára a mérettől függően változik, de a hazai utakon közlekedő járművek többségére a 60 típusszámú hólánc a megfelelő, amely állíthatóságánál fogva 14 különböző méretű kerékhez jó, a 155x 13-astól a 195/60x14- ig. Ára 3650 forint. Ennyit megér a biztonság. A magánkézben lévő kutaknál más és más a felsoroltak ára. Egyet kiemelve a sok közül: Budapesten a Kerepesi út 89. szám alatti Szívós kútnál az ablakmosó és a fagyálló is 159 forintba kerül. Mindkettő magyar gyártmányú (Anti Freeze és Dónál). Az itt felsorolt töltőállomásokon kívül az összes létező benzinkútnál kapható fagyálló és ablakmosó folyadék. Biztonságos téli autózást kívánunk. csomója 15, a karfiol 20—40, a petrezselyemgyökér 50—70, a sárgarépa 40, a fehér paprika 50, a paradicsompaprika 50, a káposzta- félék 20, a lilahagyma 40, a savanyú káposzta 50, a vöröshagyma 30—35, a krumpli 25, a fekete retek 30, a zeller 60, az őrölt fűszerpaprika kilója 500—550, az újhagyma tálcára csomagolva 30, a sütőtök kilója 20—30 forint körüli árakon volt kapható. A kocsipiacon elsősorban almát árultak, 20 forintért ki- lózták. A baromfipiacra néhány pár tyúkot hoztak, melyeket 600—620 forintért kínáltak. A tojás 8 forintért kelt. Adj esélyt! Információs telefonok pályakezdő' munkanélküliek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munkaügyi Központ, 1117 Budapest, Karinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-2411/126-os mellék. Lapunk olvasói időről időre olyan egészségügyi, orvosi kérdésekkel fordulnak hozzánk, amelyekre mi, a szerkesztőség munkatársai nem tudunk válaszolni. Mivel azonban az önök kérdései fontosak a mi számunkra is, a Pest Megyei Hírlap megállapodott a Szent Rókus Kórház és Rendelőintézettel, aminek eredménye, hogy az ott dolgozó szakorvosok adnak választ az önök kérdéseire. Az elmúlt hetekhez hasonlóan, a szerkesztőségünkhöz eddig beérkezett kérdések közül most ismét kettőre adnak választ a szakemberek. Továbbra is várjuk leveleiket szerkesztőségünk címére (Budapest VIII. kerület, Somogyi Béla utca 6. 1446, postafiók 331.) Sajnos, gyerekkoromban is sokszor begyulladt a fülem, gyakran fel is szúrták. A huzatra azóta is érzékeny vagyok, felnőttként is kísért ez a régi betegség. Persze, nagyon félek az orvosi kezeléstől! ezért mindig halogatom a szakorvosi rendelő felkeresését. Hogyan lehetne megelőzni azt, hogy újra és újra jelentkezzenek e kellemetlen tünetek? — kérdezte K. É. érdi olvasónk. A gyermekkori középfülgyulladás kezelésében valóban gyakori ez a kellemetlen beavatkozás, a felnőttkori gyúlladás más jellege miatt azonban nem valószínű, hogyha a beteg most fordulna orvoshoz, ismét felszúmák a fülét. Az erős szélre a beteg fül fokozottan érzékeny. Sajnos panaszaira nem tér ki részletesen, így a megelőzés is nehéz. Általánosságban a fülpanaszok leggyakoribb okc az elhúzódó nátha, erre a recept nélkül is kapható orrcseppet ajánlom. Igen gyakori ok az erőteljes mosás, illetve a fülbe tisztítási céllal való bármilyen eszközzel való benyúlás (ide értendő a gyári fültisztító pálcika is!). A kezdeti panaszokat a létrehozott viszketés miatti vakarás, piszkálás még tovább ronthatja. A jó humorú orvos ezért gyakran engedi úgy haza a betegét, hogy a könyöke a legkisebb dolog, amivel ezentúl a fülébe nyúlhat. Ha panaszai továbbra is fennállnak, keresse fel az orr-fül-gégísl szakorvos,! Dr. Kasza, Zsolt orr-fül-gégész Édesanyám elég idős — hetvenen jóval felül van — és egyre feledékenyebb. Odatesz valamit, mert főzni akar, azután elmegy. A szomszédok veszik észre azt, hogy gomolygó füst tör elő a lakásból. Szerencsére, tűz nem keletkezett — hála nekik. De ez csak egy eset a sok közül. Napközben nem lehetek mellette, és mindig félek attól, mire megyek haza. Mivel orvosolható ez az időskori feledékenység? Miben és hogyan segíthetnék neki? — kérdezte S. M.-né, solymári olvasónk. f A normális állapot és a szellemi képességek időskori megfogyatkozása között folyamatos az átmenet. Romlik az emlékezet, különösen a közelmúlt ese- í ményeire vonatkozóan a régebbi történések vi- ----------“ szorít felidézhetők. Gyengül a koncentráció-képesség és a környezet észlelése, lanyhul a figyelem. A gondolkodás egyre kevésbé képes lényegmegragadásra. Gyors kifáradás, érdektelenség, aggályoskodás, általában feltűnő magatartás, esetleg teljes személyiségváltozás merőben új helyzettel szembesíti az idősödő ember családját. Mi a teendő? Veszélyhelyzetek kerülése. A háztartási gépek, gáz, villany biztonságos használatának megszervezése, vagy bizonyos napszakban, amikor hozátartozónk egyedül van, azok ideiglenes kiiktatása. A gyógyszerek kiadagolása, a tartalék elzárása. Segélykérés útjának megszervezése, időszakos napközi felügyelet. Folyadékbő, ásványi anyagokban és vitaminokban dús zsírszegény étrend beállítása, rendszeres orvosi ellenőrzés. Enyhe kiszáradás, vérnyomásingadozás, vashiányos vérszegénység, nem megfelelő vércukorszint zavartságot okozhat ebben a sérülékeny életszakaszban. Jól megszervezett napirend, legalább időszakos felügyelet biztosítása (idősek napközije) sok-sok türelem és találékony szeretet teheti lehetővé, hogy idős hozzátartozónk lehető leghosz- szabb ideig családi körben maradhasson. Dr. Pongrácz Mária neurológus főorvos Úgye,HÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatársunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.) Országos értekezlet A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ), november 25—26-án országos értekezletet tart a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián (Budapest, Hungária krt. 9—1L). A rendezvény délelőtti megnyitása után, délután egykor kerül sor a tanácskozásra. A programra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Piaci árak