Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20 / 271. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. NOVEMBER 20., SZOMBAT Összefogással Szigetköz megmentéséért Nem szabad feladnunk az álláspontunkat (Folytatás az 1. oldalról) Rab Károly szerint jogilag igazunk van az erőművitá­ban, de ettől még kiszárad a Szigetköz. Hágában, a nem­zetközi bíróságon várható­an 1996-ban döntenek a Duna elterelésének ügyé­ben, de félő, hogy addigra elvész a per tárgya: a térség értékes területei, növény- és állatvilága. Keresztes K. Sándor, or­szággyűlési képviselő el­mondta, a Szigetköz lakói egy országnyi vízbázis meg­védése érdekében vállalnak konfliktusokat, ezért jogo­san vátják el azt, hogy mi­hamarabb döntések szüles­senek a Szigetköz és térsé­ge vízpótlásával kapcsolat­ban. Véleménye szerint már ebben az évben külön­böző elképzeléseket kell ki­dolgozni a célok elérése ér­dekében. A térség országgyűlési képviselői a rehabilitációs munkálatok pénzügyi fede­zetével kapcsolatban módo­sító indítványt nyújtanak be az Országgyűléshez. Szóba került az is, hogy esetleg a nagymarosi töltés elbontásá­ra szánt összegek egy ré­szét átcsoportosítanák a szi­getközi gondok orvoslásá­ra. Mert a legfontosabb az, hogy életben tartsák a Szi­getközt, mindaddig, míg nem hoznak végleges dön­tést az ügyben. * Megkérdeztük Jávor Ká­roly, Pest megyei ország- gyűlési képviselő vélemé­nyét — aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón — képviselőtársai módosító in­dítványával, és a nagymaro­si töltés elbontására szánt összegek átcsoportosításá­val kapcsolatban. Elmondta, nem lenne sze­rencsés Nagymarostól pénzt elvonni. Az viszont jogos igény, s a környezet­védelmi bizottság legutóbbi ülésén maga is támogatott egy olyan javaslatot, hogy a Szigetköz rehabilitációjára a Környezetvédelmi és Terü­letfejlesztési — valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium is kap­jon költségvetési keretet, jóllehet, elég pontos és rész­letes tervek még nincsenek arról, mi mindent kell elvé­gezni a rehabilitáció kereté­ben. A képviselő vélemé­nye szerint ezeket a terve­ket végleges formájukban nagyon gyorsan az asztalra kéne tenni. A tervek elké­szülte után válhat ismertté annak költségvonzata. Ész­szerű az a javaslat, hogy a költégvetésben elkülönített keret szolgálja ezt a célt. Az mindenki előtt világos, hogy óriási károkat okozott és okoz majd a jövőben is, ha nem lesz több víz a Du- na-mederben. Azzal is egyetérthet bárki, hogy a Szigetköznek vízpótlásra van szüksége, s erről gon­doskodni kell, csak nem mindegy, milyen formában történik meg. Ha olyan kompromisszumokat elfoga­dunk, amelyek műszaki neg- valósítása a „C” változat része, akkor annak esélyeit rontjuk, hogy a Dunát visz- szaszerezzük. Eddig hiány­zott az egységes, következe­tes, határozott magyar ál­láspont a vízlépcső' ügyé­ben. Magyar és nemzetközi jogászok is egyetértenek az­zal, hogy nem szabad felad­nunk a „C" változatot eluta­sító állláspontunkat. J. Sz. I. ' “ ............ ~~ "\ M ezőgazdasági szövetkezetek, kft.-k, egyéni gazdálkodók figyelmébe! Cukorrépa* termesztési lehetőséget kínálunk, 1994-re Az elérhető ár: 2900 Ft/tonna. Minimális terület: 5 hektár. Garantált felvásárlás. Szaktanácsadás. A termesztéshez szükséges- műtrágyát- vetőmagot- gyomirtó szereket- rovarölő szereket- gombaölő szereket kedvező feltételekkel biztosítjuk. Igény esetén, elvégeztetjük a vetést és a betakarítást. Termelési szándék esetén, szakembereink felkeresik Önöket és részletes tájékoztatást adnak. Jelentkezni lehet levélben. MÁTRA VIDÉKI CUKORGYÁRAK Rt. Megkérdeztük Hogyan segíti a Vöröskereszt a rászorulókat? Már több mint egy hete megjött a hosszúnak ígérkező tél. Vajon hogyan vészelik át a zord időjárást azok a kis- és rokkantnyugdíjasok, akiknek arra is alig telik, hogy a rezsi­jüket kifizessék? Milyen támogatást nyújt a Vöröskereszt a hajléktalanoknak, a rászorulóknak? — kérdeztük Szvia- tovszki Andrást, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szer­vezetének titkárát. Halló Inárcs, halló Kakucs! Tegnap reggel Inárcsot és Ka- kucsot rákapcsolták a nemzet­közi telefonvonalra: a két község körzeti hívószáma 29. Elsőként Inárcs jegyző asszo­nyává, Hornyák Arpádné- val beszéltünk. — Nagyon örülünk, hogy véget ért a „kézitekerős” kor­szak. végre mi is közvetlen kapcsolódunk a világhoz. Inárcsnak 450 előfizetője van, a bekötéseket folyamato­san végzik a Matáv szakem­berei. Előreláthatóan még no­vember hónapban minden ké­szülék megszólal. Különben a polgármesteri hivatal új szá­ma: 370-021. Hasonló jó hangulatban ta­láltuk Assenbrenner Györ­gyöt, Kakucs polgármesterét. — Mit mondhatnék? Örü­lök. Újabb bizonyság, hogy az önkormányzat nem ült tét­lenül az elmúlt három év alatt, a munkánknak van né­hány kézzelfogható eredmé­nye, köztük a telefon. Ka- kucsról 400-an kértek és kap­tak vonalat, a bekötések fo­lyamatosan történnek. A pol­gármesteri hivatalt a 376-051-es számon lehet hív­ni. (gye) — A Pest Megyei Önkor­mányzattól tavaly kaptunk kétmillió forintot az átmeneti­leg ellátatlanok, hajléktala­nok és menekültek megsegíté­sére. Ennek a pénznek egy ré­szét már elköltöttük, például leveskészítő automatákat vá­sároltunk néhány nagyobb te­lepülésnek. A levesport is rendszeresen mi szerezzük be. A többi között Budaörsön a TINTÁ-ban (Tizenévesek Tanácsadója), Érden és Szi- getszentmiklóson a családse­gítő' központokban, míg Szen­tendrén a Vöröskereszt váro­si irodájában található, úgyne­vezett nappali melegedő, ahol meleg levest és vajas, il­letve zsíros kenyeret kaphat­nak ingyen mindazok, akik ezt igénylik. Ez az eledel per­sze nem ér fel egy teljes érté­kű népkonyhái ebéddel, ám sok embernek jelenthet mégis a hónap végén kalóriákat. Minden városi vVöröskeresz- tes irodában adnak egyszeri természetbeni gyorssegélyt is — például konzervet és me­leg ruhát — a rászorulóknak. A váci ingyenkonyha •— amely nem a szociális étkezte­tés kategóriájába tartozik, mi­vel nem névreszóló segítsé­get nyújt — szintén a mi kez­deményezésünkre jött létre, de már a helyi önkormányzat működteti. Felhívom a figyel­met arra, hogy a Pest megyei önkormányzattól kapott szoci­ális segélyalapból néhány ön- kormányzatot még segíteni tudnánk nappali melegedő, vagy szeretetkonyha kialakítá­sában. T. Á. Közmeghallgatás Nagytarcsán Nagyon várják a telefont Közmeghallgatást tartottak tegnap Nagytarcsán: az önkor­mányzat munkatársai délelőtt tíz órától várták a helybélie­ket, hogy válaszolhassanak a település hétköznapjait legin­kább érintő kérdésekre. Lapzártánk időpontjában éppen a polgármester összegezte a közmeghallgatás tapasztalata­it, s mintegy az ott elhangzottak összefoglalásaként szemé­lyesen válaszolt a felvetődött kérdésekre. Győri Pétert a késő estébe húzódó esemény előtt kerestük meg, s kértük: mondja el, mely témák foglalkoztatják Nagytarcsa lakossá­gát leginkább az utóbbi hónapokban. — A leggyakrabban feltett kérdés a telefonhelyzet jelen­legi állását firtatta. Nagytar­csa negyven másik település­sel együtt a Digitel 2001-től várja ezt a nélkülözhetetlen létesítményt. Magam, mint az említett hálózatfejlesztő társaság felügyelő bizottságá­nak tagja állítom: minden el­lenkező' híresztelés ellenére igenis lehet ma Magyarorszá­gon 15 ezer forint hozzájáru­lással telefonhoz jutni! Eb­ben a meggyőződésemben az is megerősít, hogy sorozato­san csalódtam a Matávban. Alapvetően erkölcstelennek tartom azt a magatartást, me­lyet — főként a kistelepülé­sek rovására — monopolhely­zetük érvényesítése érdeké­ben tesznek. A fentieken túl nagy mér­tékben foglalkoztatja Nagy­tarcsa lakosságát a megemelt szemétszállítási díj. Az előz­ményekhez tartozik, hogy a hatóságok még tavasszal be­záratták szeméttelepünket. Megjegyzem: ez részükről in­dokolt lépés volt, rendezet­len, túlzsúfolt, tarthatatlan ál­lapotnak vetett véget a tiltás. A gondot az okozta, hogy a bezárt telepen túl Nagytarcsa nem rendelkezett — nem ren­delkezik — szemét lerakásá­ra alkalmas más közeli telep­hellyel. Ezért kellett a koráb­binál jóval magasabb szállítá­si és elhelyezési díjat megál­lapító társasággal .megegyez­nünk, amely a Szilas Szövet­kezet szemétlerakójába vi­szik a mi településünk felesle­ges hulladékát is. Hangsú­lyozni kívánom, hogy a csak­nem háromszoros díjnöveke­désből az önkormányzatnál egyetlen fillér sem marad! A hivatal csak mint közvetítő vesz részt a szemétszállítás­ban, s az elvégzett munkáért minden, a lakosságtól e célra beszedett forintot átutal a vál­lalkozónak — tájékoztatott Győri Péter nagytarcsai pol­gármester a tegnapi közmeg­hallgatásról. (mé) íjárnótlásiJeav-tulaidcncsok! A PECUNIA Rt. azért alakul, hogy értéktelenedő kárpótlási jegyeikből értékálló, forgalom- és tőzsdeképes értékpapírok válhassanak. A PECUNIA Rt. alapítója a Recski Szövetség, bizonyítottan megbízhatnak benne. A PECUNIA Rt. részvényesei egyben a kárpótlás, a privatizáció és a befektetési adókedvezmény haszonélvezői. Az ÁÉF-engedélyszám: 20.108/93. Jegyzés, tájékoztatás: 1993. november 26-áig. Pest megyében: Budaörs, Nefelejcs u. 1., Budakeszi, Kossuth Lajos u. 14., Biatorbágy, Szabadság u. 11/A, Páty, Széchenyi tér 3., Zsámbék, Szt. István tér 3. (Biatorbágy és Vidéke Takarékszövetkezet), Nagykőrös, Rákóczi út 1., Cegléd, Rákóczi u. 26-28., Abony, Szelei út 2. (Nagykőrös-Kocsér Takarékszövetkezet), Pécel, Kovács út 2., Kerepestarcsa, Széchenyi út 60., Gödöllő, Szabadság tér 6. (Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet), Vác, Széchenyi u. 10-12. (Dunaholding-Vác). Budapesten: VI., Liszt Ferenc tér 11., V., Aulich u. 7 (az Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezet kirendeltségei), XII., Krisztina krt. 19. (a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet kirendeltsége), XIII., Hegedűs Gyula u. 13. (SZOLORG), V., Nádor u. 36. (Recski Szövetség).

Next

/
Thumbnails
Contents