Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-19 / 270. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. NOVEMBER 19., PÉNTEK " 13 Nyílt levél Schröck Istvánnak, Sződliget polgármesterének Tisztelt polgármester úr! A Szodliget, Jókai u. 18. sz. alatt Sárosi és Társa Bt. által körülbelül egy éve működtetett asztalosipari üzemmel kapcsolatban, mint a közvetlen környezetében lakók, a következő megjegyzéssel, kérdésekkel és kéréssel fordulunk önhöz: Az asztalosüzem, a környezetében már meglévő családi házakban élő lakosok megkérdezése nélkül telepedett körülbelül egy éve nehéz asztalos- ipari gépeivel a lakóházak közé. Igaz, előtte a tulajdonos vagy társ egy-két szomszéddal aláíratott kettő családiházépítési engedélyt, az adott területre. (Azt sem mindenkivel.) Mióta odatelepítette üzemét, fülsiketítő lármával (egész nap, még szombaton is, néha este tíz óráig) teszi tönkre környezetében a lakók fülét, főleg az idegeit, azonkívül a munkavégzés következtében még füst is áramlik ki, a műhelynek nem nevezhető lyukas sufniból. Az sem segít, ha valaki behúzódik a házába, mert a nehéz gépek által előidézett dübörgés a talaj közvetítésével átterjed a szomszédos családi házakra. Kérdéseink a következők: — Ki adott engedélyt Sárosi és Társának, hogy a családi lakóházak közé ilyen zajos üzemet telepítsen? Rögtön felmerül a kérdés, ha annak idején családi házak építésére kértek (és írattak a szomszédokkal alá) engedélyt, hogyan lett belőle a szomszédokat egész nap zavaró, elviselhetetlenül zajos üzem? — Honnan veszi a jogot valaki, hogy önkényesen tönkretegye azon lakók, polgárok idegeit, akik előtte évekkel, évtizedekkel saját pénzükön felépített házukban már azon a környéken laktak? — Miért nem oda telepítette Sárosi és Társa az üzemét, az új telepre, ahol ő lakik, vagy annak a szomszédságába, aki erre engedélyt adott ki a helyi polgármesteri hivatalnál? Nem kívánunk több nyugalmat és nem követelünk több jogot, mint ami Sződliget más területén élő polgárainak kijár, ezért kéijük a T. polgár- mester urat, hogy ez irányban sürgősen intézkedni szíveskedjen, mert számunkra az asztalosüzem által okozott zaj elviselhetetlen! Amennyiben nem történik semmi, kénytelenek leszünk az ügyet jogi útra terelni, természetesen megfelelő publicitással. Reméljük, a rendszer- váltás előtti időkben annyit emlegetett (de be nem tartott) közmondás, „a legfőbb érték az ember”, a mai demokráciában már érvényes, sőt, arra a szólás-mondásra természetesen nem is gondolunk, hogy „akinek pénze van, annak van mindig igaza”. Mivel demokratikusan és szabadon választott vezetők képviselik ma a polgárok érdekeit. Amennyiben tévednénk, azt fogjuk tanácsolni a jövő évi választásoknál, hogy jobban oda kell figyelni, kit választ a lakosság! Kérjük sürgős intézkedését, és várjuk válaszát. A zajos környék lakói Sződliget * Hivatalommal kivizsgáltattam az építkezés és az asztalosipari tevékenység körülményeit, és az alábbi tényeket állapítottam meg. Hivatalomhoz március 29-én érkezett építési engedély iránti kérelem, amelyben a már meglévő' és asztalosműhelyként több éve működó' épület bővítését kérte meg az építésügyi szakhatóságtól a Sárosi és Tsa Bt. A szakhatósági hozzájárulások és a szomszédok nyilatkozatainak hiánya miatt pótlásra szólítottuk fel az építtetőt. Ezt követően az építtető jogi megbízottja építési engedélyt nem kért tőlünk. Időközben az épület felépült, és anélkül, hogy építésiengedély- és telephelyengedélykérelmet benyújtott volna, asztalosipari tevékenységet folytattak a már meglévő és a kibővített épületben. A környék lakóinak felszólítása után helyszíni szemlét tartottunk a területen, és a lakosság által leírtak szerint valóban ipari tevékenységet folytattak. Helyszíni szemlénk után felszólítottuk a betéti társaságot, akinek a működése Vácon van bejegyezve, hogy az ipari tevékenységet maradéktalanul állítsa le és nyújtsa be az épületre a fennmaradási- engedély-kérelmet és a szak- hatósági engedélyeket — többek között a környezetvédelmi zaj vizsgálatot is — mellékelje a telephely engedélyezéséhez. A beérkezett szakvélemények alapján fogjuk elbírálni a fennmaradáHISTÓRIA Háromszék telepedési története m A székelyek megtelepe- . dése. A névtelen jegyző s a későbbi krónikák írói teljes meggyőződéssel hittek a hun és a magyar nép azonosságában. Történetirodalmunkban s az egész magyarság köztudatában századokon keresztül élt azon felfogás, hogy a honalapító Árpád fejedelem Attila leszármazottja s a honfoglalás nem egyéb mint a régi örökségnek visszaszerzése. Ezen hagyományos felfogás körül történetíróink között élénk vita keletkezett, különösen a múlt század második felében. Hunfalvi és követői azt állították, hogy az egész hunszékely származás hagyománya a mesék világába tartozik; a székelyek, mint azt nyelvüknek magyarral való azonossága mutatja, királyaink által Magyarországról a keleti határ védelmére letelepített határőrök. Bár többen — Szabó Károly, Orbán Balázs, Nagy János, Jakab Elek és Szotyori Nagy Gergely — visszautasították Hunfalvi megállapítását s védelmezték a hagyományos felfogást, a tudományos közvélemény inkább Hunfalvinak adott igazat. Újabban tudósaink úgy a magyar, mint a székely őstörténet sok problémáját tisztázták s új megvilágításba helyezték. Nyelvtudósaink megdöntötték Hunfalvi tárgyi tételeit és nyelvészetileg igazolták a hun-, török- és magyar nyelv összefüggését. Hóman Bálint pedig a krónikák forráskritikai elemzése alapján bebizonyította, hogy: „a magyaroknál őstörténeti tudat volt a hunszármazás hagyománya s hogy azt keletről hozták magukkal és nem idegenektől vették át”. A hun-székely hagyományt is igazolta Hóman B. „Bizonyos az, hogy a hun hagyományt őshazájából magával hozó s magyarsághoz csatlakozó székelyeket már a XI. század végén hunok ivadékainak tartották.” A székelység a XII., Xin. században írt latin krónikákból nem meríthette hunnemzetiségű tudatát és történeti hagyományait, annak forrása csak a nép ősi történeti tudata lehetett. Hóman B. külön tanulmányban foglalkozott a székelyek őstörténetével melyben részletesen ismerteti a székelyek eredete, neve és telepedéséről szóló elméleteket s miután kimutatja azoknak tarthatatlanságát az újabb nyelvészeti és forráskritikai eredmények alapján, megállapítja: 1. A székely és a hun nép kapcsolatát. 2. Hogy a székely külön népegyéniség, neve népnév, tehát nem határőr, favágó, vagy előharcos, hanem a magyarral rokon, avval együtt hun származású s hogy korán elmagyarosodott. 3. A székely nem királyi telepítvé- nyes, hanem ősfoglaló. A megszállás idejét — úgymond — nem lehet véglegesen megállapítani. Lehet, hogy már a honfoglalás előtt jöttek és már a honfoglaláskor itt laktak. Nagyobb tömegben szállták meg a róluk elnevezett földet. A krónikákban említés történik a székelyek Csiglamezei hazájáról s a magyarok, illetőleg a hun hagyományt őrző fejedelmi nemzetség ezt még a székely csatlakozás alkalmával megismerte. Ezek után a székelyek megtelepedésének körülményeit így állíthatjuk össze: a székelyek első hódításának csak azt a területet nevezhetjük, amelyet róluk Székelyek földjének (Terra Siculorum) ismer a történelem. Ez a terület nemcsak területileg, de jogilag is egységet alkotott. Még a területi megosztás után is; pl. a sófalvi és parajdi sóbányák az egész székelységé voltak (1562). Erdélyben egyedül a székelyek az ősfoglalók, a magyar elem nem ősfoglaló, mert a nagy birtoktestek királyi adománynak köszönhetik létüket s azok birtokosai az anyaországról szakadtak ide, vagy kir. várjobbágyokból lettek. A szászokat a dinastia telepítette a Királyföldre. A Székelyföldön és főleg Háromszék megye területén a történet előtti időkben — mint fentebb láttuk rendesen megtelepedett nép lakott, a történeti korban pedig különféle népeknek egész sora tartózkodott itt, de állandóan itt maradni s népi egyéniségüket megőrizni nem tudták. A népek és nemzetek sorsát idéző Gondviselés a székelyeket választotta ki arra, hogy e helyen megtelepedjenek és állandóan itt lakjanak. A székelyeknek fő ereje abban volt, hogy. egy tömegben jelentek meg s együtt foglalták el földjüket. Nem maradozhattak el egymástól, itt is ott is, nem oszolhattak csapatokra, hanem azon a darab földön, amelyet elfoglaltak, együtt maradtak. Az első megszállás csak táborozás lehetett, azután az egyes nemzetségek hosszú együttélés és szaporodás után külön területeket kezdtek kiszakítani maguknak. Vérségi természetű ősszékely társadalmi és gazdasági szervezetük keretében még pogány korból eredő jogszokások szerint, mely fennállott a XVI. századig (1562), egyenlőségben éltek. Telepítésnek semmi nyoma nincs. Ha a királyok korábban jutottak volna róluk elnevezett földre, ez észrevétlenül nem történhetett volna, akkor később legalább visz- szatekintőleg kellett volna azt említeni. Miként a honfoglaló magyarok, úgy a székelyek is hatalmuk alá hajtották a szórványosan itt rejtőzködő néptöredékeket, kik velük megbarátkozva, lassanként székelyekké lettek. A később keletkezett új faluk nevei ■— mint alább látni foglyuk — mutatják, hogy ezek a régi őstelepek helyén alakultak s hogy azok a székelyek letelepedése után lettek az alakuló egyházi és gazdasági élet központjai, honnan ők a vidéken levő kisebb, főleg szláv falukkal szemben befolyásukat és túlsúlyukat biztosították. A területi megosztás kezdeteiről már okleveles bizonyítékaink vannak. így először 1224-ben Terra Sebus néven említtetik Sepsi földje, 1349-ben mint Districtus Sebus, 1404-ben mint Sedis Sebes, 1415. mint Sedis Sepsij, 1459-ben Sepsij Zenthgijergh, Széke 1307-ben Syculus de kyzdy, és Siculi de Kezdy, 1320-ban Siculi de Keezd, 1427-ben Sedis de Kizd, 1466-ban Kyzdy szék, 1396-ban Siculi de Orbou, 1419-ben Orbai Sedis. Ilyen területi közös birtoklás maradványa Csík és Háromszék revindikált — visszafoglalt — havasai. Az ősfoglaló székelység- nek egy tömegben, egy időben való ideköltözködése ellen fel lehetne hozni a székely nyelvjárások, tájszólások egysi engedély, valamint a telephelyengedély kiadására irányuló kérelmet. Schröck István polgármester Sződliget * Sződliget Község Polgármesteri Hivatala Tisztelt polgármester úr! Köszönettel vettük tudomásul az. október 18-án ín válaszlevelét, az ugyanezen év szeptemberében írt panaszainkra. Személyes tapasztalatunkra hivatkozva nem értjük és nem értünk egyet a levélben leírt „már meglévő” asztalosműhely 1993. márciusi bővítési kérelemmel. Az adott területen hosz- szú évekkel ezelőtt egy Tüzép- „telepecske” működött, amely évekig az elhagyatottság jeleit mutatta. Valóban, márciusban jelent meg Sárosi és Társa és rendezte be nehéz, asztalosipari gépeivel az addig raktárnak épített, hiányos falú, tetejű, fészerszerű építménybe az üzemét. Azóta van biztosítva a környék lakói számára az elviselhetetlen zaj, füst, és az utóbbi időben a környéket időnként elborító nitrószerű vegyszerszag (kollektív, ingyen szipózás). Vajon hogy áll az üzem a tűzren- dészeti előírásokkal? De térjünk a tárgyra! Amit tett a Sárosi és Társa Bt., az a világ leglogikusabb dolga. Félrevezetni, átverni az illetékes hatóságokat: — Telepítünk egy elviselhetetlen üzemet, kérünk azonnal bővítési engedélyt, azt elutasítják, az már eszébe sem jut senkinek, hogy eredetileg az üzemeltetési engedélyt sem kértük meg. — így „fájó szívvel" lemondunk a bővítésről, és vidáman üzemeltethetjük engedély nélkül azt, amire eredetileg nem is kértünk engedélyt. Nem zseniális? A mai zavaros gazdasági helyzetben ügyködő gátlástalan, cinikus szerencselovagoknak egyik módszere ez. A válaszlevélben leírtak alapján az ön pozitív hozzállá- sában nem kételkedünk. Ennek ellenére az lenne a kérésünk, miután tapasztalatból tudjuk, hogy egy házépítés esetén a közvetlen szomszédok aláírásos engedélye szükséges, így gondoljuk, hogy a zajos, büdös, egészségre ártalmas üzem esetében ez tágabb körre terjed ki. Szíveskedjék a „szakvélemények" alapján az elbírálásra odafigyelni! Szerintünk egy ilyen „üzem” telepítése a mai világban, egy a településtől megfelelő távolságban korrekt lenne. Krima László Sződliget mástól való eltérését 'S a történeti Magyarország egyes vidékeivel való egyezését. Ezek alapján tudományos életünkben szinte köztudattá vált, hogy előbb telepedtek meg a nyugati — őzö — Udvarhely és Maros s későbben a keleti — éző — Háromszék és Csík székelyei. E kérdéssel legalaposabban foglalkoztak dr. Erdélyi Lajos és Steuer János. Erdélyi legújabb művében következőképpen összegzi tanulmányainak eredményeit: A keleti háromszéki, csíki és marosszéki székelység, továbbá az udvarhelyszéki székelység keleti részén előforduló é’ i (0 és ézéssel, illetőleg részben őzéssel találkozunk a Tiszától nyugatra fekvő részek nyelvjárásaiban és tájszólásaiban. Az ú. n. nyugati székely- ségben Udvarhelyszék nyugatibb részén (Keresztúr vidéke) az é (kisrészben i is) őzéssel együtt főként az Alsó-Dunán- túllal, Alfölddel, és a Mátyásfölddel mutat egyeztetést. Tehát szinte az egész történeti Magyarországéval. (Folytatjuk) Erőss József Kossuth beszéde a vármegyei gyűlésen „legnagyobb magyarénak Kossuth nevezte el Széchenyit. Mintha a későbbi ellentéteket akarta volna előre tompítani, többször is tisztelettel adózott a gróf előtt. Két alkalommal Pest megye közgyűlésén mondta e szavakat. Először 1840. június 9-én, kiszabadulása után használta e fordulatot: „... nagyobb magyart nemzetem évkönyveiben nem ismerek, s kinek nevét, a Széchenyi István nevet, csak buzgó hálával s hő lelkesedéssel emlegetendi minden magyar, a míg lesz magyar.”Másodszor novemberben nevezte így. 19-én nagy vita kezdődött a megyegyűlésen egy Fejér megyének írt és elkallódott levél miatt. Kossuth is felszólalt, szenvedélyes szavakkal bírálta a postát. Felhívta a megyét, az országot, keressenek valami megoldást a bajok orvoslására, mert „így az ötvenkét megye ugyanannyi külön állammá szakad, mint a legnagyobb magyar mondta”. Széchenyinek egyáltalán nem nyerte el a tetszését a kijelentés. Jelen volt ő Ls a közgyűlésen, Naplójában így örökítette meg a jelenetet: „Közgyűlés. Kossuth megragad egy alkalmat, hogy legnagyobb magyarnak nevezzen. Dübörgő, hosszá tetszés. Én nem indulok meg. Később Kossuthnak: Miért emel olly magasra, hol nem tarthatom meg magamat?” Széchenyi tartózkodása már évekkel korábban kezdődött, mikor Wesselényi bemutatta neki Kossuthot, ezt jegyezte fel: „Wesselényi behozta Kossuthot a Kaszinóba stb. Szétrombolta ezzel a társaságot, a munkámat, mily nehéz munka volt!” Kossuth ekkor visszavonta felvételi kérelmét a Nemzeti Casino tagságára. Pogány György
