Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-19 / 270. szám
_l PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. NOVEMBER 19., PÉNTEK 7 Lapszemle helyett Mikor írják meg az erdélyi magyarság A '89-es fordulat utáni lázas-eufórikus hónapok minden korábbinál nagyobb erőpróba elé állították a romániai (erdélyi) magyarságot: történelmileg rendkívül rövid idő alatt „nem mindennapi” történelmi lépéshátrányt kellett (volna) behoznia. Fel vagyunk-e készülve erre a történelmi lépésváltásra, a harmadik kisebbségi életkezdésre? Nem véletlen, hogy a romániai (erdélyi) magyarság nemzeti és kisebbségi múltjának a birtokbavétele ugyanolyan fontossággal bír, mint az államosított intézmények, a kollekti- vizált földek visszaszerzésére irányuló (ma is tartó!) erőfeszítések. Csakhogy amennyire fontos a múlt birtokbavétele, épp akkora nehézségbe ütközik az egészséges történeti tudat kialakítása. A felemás rendszerváltás ugyanis még mindig akadálya Romániában a nélkülözhetetlen történelmi szemléletváltásnak, fékezi a történetírás mítosz- talanítását. A kiváló román történész, Andrei Pippidi írta le 1991. február 12-én: „Nem közömbös számunkra, milyen arculata lesz a holnapi hatalomnak Romániában. Ha ez azokat a kívátörténetét? nalmakat tükrözi, amelyek az 1989. decemberi áldozatok után jogosak, érzelmi fenntartások és ideológiai rutinok nélküli történelmet fogunk írni. Ha nem, akkor — addig, amíg a régi struktúrák agóniája eltart — kötelességünknek fogjuk érezni egy módosított, megcsonkított vagy tiltott igazság rehabilitálását.” Pippidi „történeti látleletét” a Korunk újabb történelmi súlypontú számából (1993/10.) idéztem, melynek fedőlapján, illetőleg a védőborító gerincén ez olvasható: Hol voltunk, hol nem voltunk. E bizonytalanság történelmi távlatú megszüntetését nyilvánvalóan az itt vagyunk, itt leszünk bizonyosságának a kimunkálásával, megteremtésével lehet elérni. Ennek érdekében mindenekelőtt a havonta rendszeresen jelentkező História-rovatával igyekezett leróni a maga adósságát a Korunk. A történelmi szemléletváltásnak, a megcsonkított történelmi igazság helyreállításának nyilvánvalóan tudományszervezési előfeltételei is vannak. Csak örülhetünk annak, hogy az újjáalakulás kezdeti szakaszán túljutott m KORUNK Erdélyi Múzeum Egyesület mind jobban kiterjeszti tevékenységét a történelemtudomány területén is. „A forrás- kutatások és helytörténet beindítása mellett — olvasható Egyed Ákos írásában — most tervébe iktatta az erdélyi magyarság történetének megírását és kiadását.” Ez a munka a háromkötetes akadémiai kiadvány, az 1986-ban megjelent Erdély története ismeretében sem ígérkezik valaminő „helyi érdekű” vállalkozásnak, hanem éppenséggel egyetemes igényű feladatnak, lévén, hogy eddig — mint Egyed Ákostól megtudjuk — „az erdélyi magyarság önálló történetét sohasem írták meg (a székelység kivételével)”. A szóban forgó munka megírására felkért szerzők (Egyed Ákos, Kovács Kiss György, Nagy György, Tónk Sándor — valamennyeien a Korunk belső és külső munkatársai) úgy tervezik, hogy 1994 végére elkészülnek a diákok, a tanárok! és a nagy- közönség által oly régóta várt szintézissel. Cseke Péter (Kolozsvár) Művészet és mecenatúra Dohnál Tibor az Európa és a Hungária 24-ról Európa huszonnégy országának, huszonnégy nemzetközi rangú, sok esetben világhírű művészének közössége az Európa 24, amely nem érdek-, hanem értékorientált módon, nem felülről szervezetten, hanem belülről, öntisztító fegyelemmel, állandó megújulással működik — mondta Dohnál Tibor, az Európa 24 nemzetközi képzőművészcsoport elnöke. Az egri festőművészt a csoportról, s a művészlétről kérdeztük. — Mi a jelentősége a 24-es számnak? — Ezzel a számmal kívántuk a művészettörténetben is diszkréten, de határozottan megörökíteni azt a tényt, hogy Magyarország a 24. deklaráltan is elfogadott tagja az Európa Tanácsnak. Szeretnénk létrehozni a nemzeti tagozatokat is. Magyar- országon Hungária 24 a neve. Kerékgyártó István művészeti kritikussal úgy építettük fel, hogy határainkon belül és határainkon túl élő reprezentáns képzőművészek is tagjai legyenek a tagozatnak. Hat ország művészei vannak így jelen. Berki Violától Schrammel Imréig, Bors Istvántól Schéner Mi- hályig. De említhetném az idei Kossuth-díjast, a Szentendrén élő Deim Pált vagy Kovács Imre Ferenc nagy tekintélyű szobrászprofesz- szort, aki Brüsszelben él. — A művészvilág hogy fogadta ezt a csoportot? — Kiforrott művészegyéniségekről, karakterekről van szó, még a csoporton belüli vélemények is különbözőek. De ez így természetes. Egy biztos: a Hungária 24 nem akar kizárni, még csak el sem akar határolni. A magyar művészet keresztmetszetét akarja adni. — Festőművészként hogy látja: merre tart a magyar képzőművészet ? — Azt hiszem, valami olyasmi történik a művészetben, mint ami a társadalomban. Óriási polarizáció érzékelhető. Keresi mindenki a saját boldogulását, de aki ezen is túllát, az pedig jó minőségű műtárgy megalkotására törekszik, amely nem szükségképpen függ össze rövid életű divatokkal, hanem az időtállóságot próbálja megvalósítani és bizonyítani. — Ezt az útkeresést ön hogy éli meg? — Napi harminckét szem gyógyszerrel. Azt hiszem, ez elég tömör válasz. De nem olyan régen Kerényi József építész barátomat hívtam telefonon. Köztudott, hogy Nagy László, a Tejú- ton túli tájakon bolyongó költőkirály szülői háza omla- dozóban van. Megpróbáltam mozgósítani a magyar értelmiség színe-javát abból a célból, hogy megmentsük az időknek, templomként. Ebből az alkalomból beszéltem Kerényivel is, akit úgy ismertem, mint a kidönthetet- len tölgyfát. Csak annyit tudott mondani: „most hoztak ki a kórházból, infarktus után vagyok”... Hát én is valahogy így... — Miként vélekedik a művészet mecenatúrájáról? — Nehéz dolog beszélni arról, ami nincs. Jelenleg olyan tévhit tombol, miszerint az állami mecenatúra gyakorlatilag teljesen megszűnőben van, és számolni kell azzal a ténnyel, hogy nincs meg az a kulturált polgári középréteg, amely megfelelő mecénása lenne a kvalitásos művészeknek. Ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon nincsenek képvásárlók, de ezek a képvásárlók általában a minőség alatti dolgokra vevők, vagy a régiséget keresik. Nagyon polarizált a helyzet. Két tendencia igyekszik a felszínre. A nem mindig mélyen gyökeredző egyénieskedő, mo- dernkedő, mindenkori avantgárd és egy rettenetes konzervativizmus. — Hogy látja: a sznobéria mennyire erős? — A sznob nem ártalmas, mert előbb-utóbb, ha kiműveli magát, pozitív értékű mecénássá, kultúrafogyasztóvá válik. De van egy alantas sznobéria, ami úgy értendő, hogy kellő műveltség hiányában még azt sem tudja, hogy mire kell sznobnak lenni. (lőrincz) Vendéglátó a Nádasdy Alapítvány Kanadai hegedűművész Gödöllőn A Nádasdy Alapítvány első csereprogramjának kanadai ösztöndíjasa, Mark Fewer hegedűművész nagysikerű koncertet adott a gödöllői Chopin Zeneiskolában Gödény Márta zongoraművész közreműködésével. E csereprogram keretében tölt hat hetet Kanadában Faragó Béla komputerzene-szerző a nagyhírű Banff művészeti központban és Zlinszky János természetvédő az ottawai Carleton International Universityn. Ezzel lényegében megkezdte működését az alapítvány céljául kitűzött Nádasdy Művészeti és Természetvédelmi Akadémia, melyet a névadó történelmi család Kanadában élő leszármazottja, Nádasdy Ferenc kíván létrehozni nádasdladányi családi kastélyukban. Mark Fewer hathetes ösztöndíja keretében neves magyar muzsikusoktól tanul, ismerkedik a magyar zenei élettel és Gödöllő után Debrecenben, Kecskeméten, Keszthelyen és Budapesten az Óbudai Társaskörben és a Bartók Emlékházban ad hangversenyeket. A fiatal hegedűművésszel a gödöllői koncert után beszélgettünk, s azzal kezdtem, hogy miként is került kapcsolatba a Nádasdy Alapítvánnyal? — Mesteremet, David Zafa professzort kereste meg Kenneth Perkins a Nádasdy Alapítványtól, arra kérve, hogy ajánljon valakit a magyarországi ösztöndíjra. Zafa professzor rám gondolt, és én örömmel vállalkoztam az idejövetelre. A koncertjeimről készült videofelvétel alapján a Nádasdy Alapítvány biztosította ösztöndíjamat. — Több kurzuson vett részt a Banff művészeti központban, ahol számos nagyhírű magyar muzsikus —- Fenyves Lóránt, Székely Zoltán, Sebők György — tart kurzusokat. Ismerte-e őket, és egyáltalán mit tudott a magyar zenei életről? — kérdeztem. — Fenyves Lóránt kivételével csak hírből ismertem a magyar professzorokat. De a nagy múltú magyar zenei életről, a híres magyar zeneszerzőkről sok mindent tudtam. A magyar előadói hagyományokról és a zenei gondolkodásról szerettem volna többet megtudni. Ahogy otthon, itteni professzoraim is az érzelmekkel telített muzsikálást tartják fontosnak. De itt Magyarországon nagy hangsúlyt helyeznek a darabok elemzésére, és arra is, hogy ne csak szívünkből, de tudatosan is muzsikáljunk. Ezt az újfajta gondolkodásmódot (amelyet Bársony Lászlótól, Lantos Istvántól és Ra- dos Ferenctől tanultam) ezentúl mindig követni fogom. — Mi a benyomása a fiatal magyar muzsikusokról? — Nagyon muzikálisak, remek a technikájuk, műveltek és jó előadók. Egyvalamit hiányolok, ami talán neveltetésükből következik: nem eléggé temperamentumosán muzsikálnak, úgy értem, hogy nem törekszenek tudatosan a közönség megnyerésére. Kanadában először ezt tanítják meg, amit annál is inkább fontosnak tartok, mert a jó előadóművésznek elsősorban meg kell tudni győzni (az általában nem zenészekből álló) közönséget arról, hogy az előadott darab kiváló.-— Koncertprogramjain szerepel Bartók II. Rapszódiája is, Mozart, Schubert, Prokofjev és a kortárs kanadai zeneszerző, Francois Dompierre művei mellett. Nehéz volt-e kanadaiként Bartók jellegzetesen magyar művét megtanulni? Megegyezett-e a darabról való elképzelése magyar szonátapartnereinek megközelítésével? — Tizenöt éves koromig Uj-Fundlandon éltem, amelynek igen gazdag a népzenéje. Sokat és szívesen játszottam ,jiget”, ami sokban hasonlít a magyar népdalokhoz. A II. rapszódiát egyébként is hegedűprofesszorom egykori tanárának, Székely Zoltánnak a kottájából, az ő ujjrendjei és bejegyzései alapján tanultam meg. Úgy érzem, nem sokban különbözött felfogásom Gödény Mártáétól, vagy másik partneremétől, Biziák Dóráétól. Talán azért sem, mert sokat játszom Bartókot: két szonátáját, az /. Rapszódiát és zenekarban a Divartimentót, a Zene húros és ütőhangszerekre című darabját. Mark Fewert végül magyarországi benyomásairól faggatom, amitől még mosolygósab- bá és vidámabbá válik.-— Budapest csodálatos város — mondja —, lenyűgözőek a fiatal muzsikusok, a zenészprofesszorok, az alapítvány munkatársai, a szállásadóim. És egyáltalán ez volt a véleménye mindenkiről, akivel valaha is kapcsolatba került. Mert ilyen a természete. Mert muzsikus. Mert nyitott és bizalommal teli környezete iránt. Mert láthatólag mindenütt otthonra és barátokra lel. Nagy szíve lehet az oka, hogy szeretné visszaadni mindazt, amit tőlünk és az alapítványtól kapott. — Ha hazamegyek, mozgósítom muzsikus barátaimat, hogy koncerteket adjunk a Nádasdy Alapítvány javára. Hogy először a zenekedvelők, majd rajtuk keresztül egyre többen ismerjék meg a Nádasdy Alapítvány nevét, céljait. Hogy minél többen járulhassanak hozzá vagyonának növeléséhez, és ezzel is segítsék az akadémia megvalósulását. D. Veszelszky Sára Új CD-lemez, kazetta Egy színésznő névjegye Magyar filmnapok Pozsonyban Magyar filmnapok kezdődtek szerdán Pozsonyban. A pozsonyi Magyar Kulturális Központ rendezésében elkezdődött háromnapos eseménysorozat keretében 7 tavaly készült magyar játékfilmet, 3 kisfámét és 10 rajzfilmet mutatnak be a Magyar Kulturális Intézet és a Charlie-centrum vetítőtermében. Elsőnek a tavalyi Magyar Játékfilmszemle fődíjas alkotását, a Szabó Ildikó rendezésében készült „Gyermekgyilkos- ságokat” mutatták be a pozsonyi közönségnek. Milyen egy skót népdal, egy amerikai, egy izraeli, egy angol? Egy indián naphimnusz? Ha meghallgatjuk egy nép dalát, megérzünk valamit annak a népnek a leikéből is. A leginkább talán rockoperák — az Evita, a Macskák, az István, a király, a Kolumbusz — főszereplőjeként ismert Kováts Kriszta sokszínű kazettát és CD-lemezt jelentetett most meg Névjegy címmel. A különböző népek dalainak feldolgozása mellett színpadi szerepeinek ismert dalai hangzanak fel, valamint a Gallai Péter, Fábri Péter szerzőpáros Kováts Krisztának írt, akár a pesti folklór részének is tekinthető szerzeményei, A „Thököly úton”, a „Füttyös Gyuri”... Népdal és rock, líra és ritmus egyaránt megtalálható a húsz dalt tartalmazó lemezen, kazettán egy énekesnőszínésznő névjegyeként. (n-)
