Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-19 / 270. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. NOVEMBER 19., PÉNTEK 3 A B.-Zs. T. válasza egy SZDSZ-es képviselőnek A Bajcsy-Zsilinszky társaság létrejötte óta a demokratikus nemzeti átalakulás híve. A Társaság megnyilatkozásai — így programnyilatkozata — egyértelműen igazolják a következetes és megfordíthatatlan rendszerváltozásra való törekvését. Ennek megfelelően döntőnek tartottuk a munkásőrség jogutód nélküli megszüntetését ugyanúgy, mint az indokolatlan rendőrhatósági kényszerintézkedések felfüggesztését. Ez a szándék közvetlenül jellemezte a társaságunk képviseletében az Ellenzéki Kerékasztalban munkálkodó Zétényi Zsolt tevékenységét is. Ezért töltött el bennünket súlyos megütközéssel Szabó Miklós történész és politikus nyilatkozata a Nép- szabadság november 12-i számában. Teljesen valótlan és felháborító állítás az, hogy a „nemzeti ellenzék” (köztük a BZST) nem akarta a munkásőrség jogutód nélküli megszüntetését, és ebben megegyezett volna Pozsgay Imrével. Hangsúlyozzuk, hogy az Ellenzéki Kerékasztalnak a munkásőrség jogutód nélküli feloszlatásáról szóló állás- foglalását éppen Zétényi Zsolt ismertette Pozsgay Imre jelenlétében. Éppen ezért határozottan visszautasítjuk Szabó Miklós szemenszedett rágalmait. A Bajcsy-Zsilinszky Társaság Elnöksége Kezdő vállalkozók vizsgáznak Hogyan lettem sikeres? A Lakitelek Népfőiskola Alapítvány és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezdő vállalkozók számára hirdette meg azt a távoktatási programot, amely immár a végéhez közeledik — tájékoztatott Nagyváradi Anna, az Alapítvány Rt. ügyvezető igazgatója. A vizsgára jelentkezőknek november 20-ig kell a vállalkozás alapját képező üzleti tervet elkészíteniük, az írásbeli és a szóbeli vizsga pedig december 11-én lesz az ország huszonhat konzultációs központjában. A program célja az volt, hogy a kezdő vállalkozók sikerességét készítse elő, hiszen nem elég egy jó ötlet, a kezdő vállalkozóknak még egyéb információkkal is rendelkezniük kell. A távoktatási programmal párhuzamosan ismeretterjesztő, kedvcsináló játékfilm- sorozat is indult a Magyar Televízióban Frici, a vállalkozó szellem címmel. Ez a sorozat — amelynek utolsó részét december 6-án vetítik — az Alapítvány Rt, által kiadott háromrészes munkafüzet anyagához, témáihoz kapcsolódott. A távoktatási program legeredményesebb tanulói jutalomban részesülnek, az ünnepélyes díjkiosztó ünnepséget december 19-én a lakiteleki népfőiskolán rendezik meg — tudtuk meg az Alapítvány Rt. ügyvezető igazgatójától. A legjobb üzleti tervek elkészítőinek a fő szponzor: az Országos Takarékpénztár összesen huszonegymillió forint értékű vissza nem térítendő támogatást, valamint egyéves kedvezményes kamatfizetési lehetőséget nyújt. Lesz jutalomsorsolás is, amelyen a távoktatásra jelentkező összes pályázó között sorsolnak ki egy Suzuki személygépkocsit és egyéb értékes nyereményeket. Ezentúl minden résztvevő kap egy befutott vállalkozóról szóló könyvet, amelynek címe: Hogyan lettem sikeres? (t. á.) Alkotmánysértő felvetés (Folytatás az 1. oldalról) Jellemző, hogy az ezt felvető politikai erők az olyan közjogi tisztek betöltésénél, amelyek az alkotmány szerint is pártokon felettiek és pártsemlegesek — mint például a köztársaság elnöki vagy alkotmánybírói tisztség —, az ellenzéki pártokhoz tartozást nem kifogásolták. A kormány határozott álláspontja, hogy a jelölt párttagságának kizáró okként való felvetése egy tisztség betöltése esetén csak akkor lehetséges, ha ezt hatályos törvény írja elő. Minden egyéb esetben az ilyen felvetés alkotmánysértő. A példák egyébként azt bizonyítják, hogy pártokon felüli funkciók betöltését — kellő felelősségérzet esetén — a korábbi pártkötelezettség nem befolyásolja negatívan.” Antall József elhangzott állásfoglalásával a kormány is egyetértett. Segítséget kérnék az önkormányzatok Több mint hat és fél millió polgár nevében levelet nyújtottak át tegnap délelőtt Bo- ross Péter belügyminiszternek a legnagyobb magyarországi városok polgármesterei. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodájának tájékoztatása szerint Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen, Győr, Székesfehérvár polgár- mestere és a Kisvárosi Ónkormányzatok Szövetségének elnöke azt kérte az önkormányzatokat felügyelő, illetve az érdekeiket képviselő tárca vezetőjétől, hogy az önkormányzatok számára további terhet jelentő jövő évi költségvetés tervezetének módosítása érdekében vesse latba minden erejét. A városvezetők szerint a tervezet újabb, immár kezel- hetetlennek tűnő terhekkel sújtaná a települési önkormányzatokat. Tovább csökkentené ugyanis a központi forrásokat, miközben az önkormányzati feladatok gyarapodtak az elmúlt időszakban. A polgár- mesterek úgy vélik, legalább Zsigmond Attila MDF-es képviselőnek azt a módosító javaslatát kellene beépíteni a tervezetbe, amely szerint a személyi jövedelemadókból az önkormányzatok 35 százalékkal, az állam pedig 65 százalékkal részesedne, szemben a tervezett 30-70 százalékos elgondolással. MDF -elnökök gyűlése Beszámolnak tevékenységükről Többnapos sztrájk? Megállapodás nélkül zárult a MÁV vezetése és a vasúti szak- szervezetek közötti tegnapi bér- tárgyalás is. A MÁV vezetése január elsejétől 12,5 százalékos, majd július elsejétől további 11 százalékos béremelést javasolt továbbra is. A szakszervezetek viszont ragaszkodtak az egyszeri, január elsejével történő bérfejlesztéshez. Az érdek- képviseletek javaslata szerint a vasutasok bére a 8 ezer forintos minimálbéren alapuló bértáblában meghatározott fizetéseket érné el január elsejétől. Ez 27-28 százalékos béremelést jelentene. A felek a bérkérdésről hétfőn délután folytatják az egyeztetést, pénteken pedig a MÁV vezetésével egy esetleges többnapos vasúti sztrájk alatti minimális szolgáltatásról tárgyalnak. Az MDF több mint 800 szervezetének elnökei szombaton a Budapest Körcsarnokban tartanak gyűlést. — tájékoztatta tegnap Herényi Károly szóvivő az MTI munkatársát. A mostani elnökök gyűlésének —- amelyre különben minden évben sor kerül — legfontosabb célja az, hogy az MDF- es miniszterek és államtitkárok számot adhassanak tárcájuk tevékenységéről, eredményeiről. A tanácskozást Lé- zsák Sáruior ügyvezető elnök bevezető előadása nyitja meg. A szóvivő arról is tájékoztatást adott, hogy ma a Testnevelési Egyetem aulájában az MDF budapesti szervezete megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából nagygyűlést tartanak. Herényi Károly hangsúlyozta: a helyi szervezetek maguk is megemlékeznek megalakulásuk évfordulóján, így a budapesti szervezet ünnepségét jóval szerényebb külsőségek jellemzik majd, mint az SZDSZ egy héttel ezelőtti „monstre” rendezvényét. Az ünnepi beszédet -— az MDF egyik alapító atyjaként — Le- zsák Sándor ügyvezető elnök tartja, s a fővárosi IX. kerületi szervezet alapító tagjaként beszédet mond Szabó Iván pénzügyminiszter is. Magyar—bajor tárgyalások Segítenek az EK-csatlakozásban A kétharmadosság ismeretlen Cseh törvényhozók Budapesten Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke tegnap délelőtt dolgozószobájában fogadta a Cseh Köztársaság parlamentje alkotmányjogi bizottságának delegációját, amely Mi- loslav Viborny elnök vezetésével második napja tartózkodik hazánkban. A találkozón a házelnök áttekintette a Magyar Ország- gyűlés törvényalkotói folyamatát, részletesen szólt az alkotmányügyi bizottság érdekeltségéről egyrészt a törvényjavaslatok önálló szakmai gondozása, másrészt a társbizottságokkal való együttműködés terén. Szabad György kitért a házszabály napirenden lévő módosítására is. Válaszában a cseh politikus elismeréssel szólt a magyar törvényhozás jogalkotói teljesítményéről, s kiemelte, számukra aktuális ösztönzést jelent a magyar házszabály reformja, valamint az új magyar jogszabályok hozzáférhetővé tétele idegen nyelven is. Lapunk érdeklődésére Mi- loslav Viborny kifejtette, rendkívül szívélyes légkörben folytak a tárgyalások. Előző nap Salamon Lászlóval, az alkotmányügyi bizottság elnökével két ízben is találkozott, a Szabad György- gyel való eszmecserét úgy jellemezte, hogy „percek alatt megszegtük a protokollt.” A találkozó legfőbb célja a kölcsönös tapasztalat- csere volt. A cseh törvényhozó szerint a két bizottság helyzete hasonló, hiszen különleges felelősség a jogszabályok minősítése. A különbségekről szólva kifejtette, hogy számukra meglepő, hogy milyen sok nálunk az úgynevezett kétharmados törvény. A cseh parlamentben ez ismeretlen, a törvényjavaslatokról minősített többséggel döntenek. Bár a kétharmadosság rendkívül lelassítja és nehezíti a munkát, a cseh delegációt elismeréssel és csodálkozással töltötte el, milyen óriási törvényhozói munkát végzett ez idáig a szabad magyar parlament. (sz. á) (Folytatás a I. oldalról) A bizottság tagjai elhatározták, hogy a saját eszközeikkel tanulmányozni fogják a németországi recessziót és a magyarországi átalakulási folyamatok következtében lecsökkent külkereskedelmi forgalom fellendítésének lehetőségeit. A közlekedés területén a felek megállapították, hogy hazánk és Bajorország érdekelt a közlekedési kapcsolatok fejlesztésében; nagy jelentőségűnek ítélték meg a Budapest— Bécs autópálya 1995-re tervezett megnyitását és a kombinált szállításra való átállást. E két területen a bajor fél ígéretet tett a magáncégek érdeklődésének felkeltésére. A rendőrségi és közigazgatási együttműködés terén főleg a kábítószer-kereskedelem elleni harcban, a repülőterek biztonságának megszervezésében kívánják elmélyíteni az együttműködést. A mezőgazdasági együttműködésben új elem a bajor marketingtevékenység megismertetése a magyar szakemberekkel, valamint a mezőgazdasági termékek másodlagos hasznosítási területeinek feltárása. A bajor fél segítséget kíván nyújtani hazánk EK-csatlakozásához a tekintetben is, hogy átadja a mezőgazdaság területén szerzett tapasztalatait. A Európa-politikai szekcióban részletes konzultációkat folytattak a felek hazánk EK- csatlakozásáról. A magyar fél nagy érdeklődést mutatott a bajor miniszterelnök azon javaslata iránt, amely hazánk bevonását szorgalmazza az európai biztonságpolitikába. Magyar részről felajánlották Bajorország rendszeres tájékoztatását a Közép-európai Kezdeményezés tevékenységéről. A plenáris ülés után a két tárgyaló delegáció vezetője, Katona Tamás és Herbert Huber ünnepélyes keretek közt kézjegyével látta el a magyar—bajor vegyes bizottság ülésének jegyzőkönyvét. Színtiszta etika A kedves olvasók már bizonyára nem emlékeznek rá, de nyilvánosságra hoztuk azt a levelet, amelyben szerkesztőségünket meghívták a Magyar Hírlap által kezdeményezett választási etikai kódex kidolgozására. Mellette azt a levelet is közöltük, amelyben megírtam, hogy nem vagyunk hajlandók olyan társaságba keveredni, amely társaság tagjai három és fél éven keresztül csak hazudoztak, s most a választások előtt — micsoda szemforgatás! — úgy próbálják meg magukat íol- tüntetni, mint akik számára fontos az etika, a magyar közélet tisztasága. Nos, a Magyar Hírlap már fel is tünteti magán: „Ez a lap elfogadta a választási etikai s/ándéknyilatkoza- tot.” Az a lap, amelyik elfogadta a választási etikai szándéknyilatkozatot, egyik írásában így fogalmaz: „Már megszoktuk, hogy az igazságügy-miniszter vezényli le a jogsértéseket, a Művelődési Minisztérium irányítja a vallásháborút, és a Földművelési Minisztérium jobban sújtja a mezőgazdaságot, mint a visszatérő aszály vagy a sáskajárás.” Ugyanez a cikk az MDF-cn belüli helyzetet a következőképpen „elemzi”: „Boross Péter mint hatalommániákus helytartó mozgatja újabban a kormánypárti figurákat, s Lezsák Sándor főintrikus gondoskodik a hadtápról...”. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok rá, vajon minő kedves mondatokat írna le a Magyar Hírlap abban az esetben, ha a választási etikai szándéknyilatkozatot nem írta volna alá. A Pest Megyei Hírlap főszerkesztőjeként ezt a szándéknyilatkozatot nem láttam el kézjegyemmel, miért is tán tiszta lelkiismerettel , jegyezhetem meg, Ágh Attila politológus effajta szemléletével némiképp elrugaszkodott a valóságtól, s nyilvánvaló, hogy jól megfontolt ellenzéki pártérdekeknek megfelelően hord össze hetet- havat. A minisztériummal kapcsolatos megjegyzései bizonyos körökben minden bizonynyal kacagtatóak, ám ha egy politológus valamely politikai erő érdekében ilyenfajta köny- nyű sikerekre pályázik, akkor az nem politológus, a politikai erő pedig nem erő... (Vödrös)