Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-17 / 268. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. NOVEMBER 17., SZERDA Erősítette népe öntudatát Kodolányi nevét vette fel a Magyar Nyelvi Előkészítő Intézet Megszabadultunk ismét egy jellegtelen, múltidéző, sematikus elnevezéstől: a Nemzetközi Előkészítő Intézet Kodolányi János nevét vette föl. Annak az írónak a nevét, akit — éltének utolsó évtizedében — a hatvanas évek elején „...a Nyugat utáni második nemzedék egyik legeredetibb alakjaiként tiszteltek a lexikonkészítők. Életében ronggyá olvasták történelmi regényeit, mégsem él igazán a köztudatban. Jó alkalom e névadás, megás felidézhetjük jelentős alakját; hiszen ő soha nem lehetne időszerűbb, mint ma. Kodolányi János — Pest megye szülötte —- egész életművével a magyarság belső erőforrásainak felszabadítására törekedett, — a legnehezebb évtizedekben múltunk felidézésével erősítette ezt a népet nemzeti öntudatában. Olyan elhitető erővel tárta föl történelmünk példaértékű fejezeteit és alakjait, hogy el kellett őt hallgattatni. Az anyanyelv feltámasztható lelke A XIII. századi Magyarországot ábrázoló történelmi regénytrilógiáját archaonikus nyelven írta, hatalmas munkával, nagy teljesítménnyel megkísérelte a lehetetlent; feltámasztani az ómagyar nyelvet. („Vas fiai” 1936-ból, „Boldog Margit” 1937, „Juliánus barát” 1938). így beszélt erről alig ismert rádióinteqújában. „...Véglegesen és végérvényesen és mindörökre a Drávaszél népe tanított meg engem az anyanyelvemre. Azóta tudok magyarul. Az most nem lényeges — és ahogyan Pesten szokták mondani, puszta kukackodás —, hogy az én történelmi regényem nyelve tudományosan és valóban Árpád-kori nyelv-e. Tudományosan és valóban az Árpádkor nyelve föltámaszthatatlan, de annak lelke föltámasztható. És ezt a lelket én igenis feltámasztottam a Dráva menti (ormánsági) magyar nép eleven, élő-ható; ma is és halálomig a fülemben muzsikáló nyelvéből. És ez a nagy dolog életemben és író voltomban'"... Érthető tehát, hogy a név felvétele rendszerváltást jelentett az intézetben; a Kodolányi János Magyar Nyelvi Előkészítő Intézet megújult. Lassan leszámol a Nemzetközi Előkészítő Intézet — a NEI — internacionalista, elvtársias szellemével, hiszen új emberek kerültek az élére és nyugdíjazták az arra érdemesek egy részét. Erről meggyőződhet a legtájékozatlanabb olvasó is, ha kezébe veszi „az ország legnépszerűbb napilapját”, s annak is a november 10-ei számát: „Törvényesen törvénytelenül” című, nagy teijedelmű cikke nemcsak egyszerűen az ünneprontás szándékával íródott; sokkal több ennél. Dörgedelmes haraggal, hatalomvágyban tobzódva, egyoldalúan tájékoztat az újságírónő a változásokról. Nyugdíjazott, hatalmukat vesztett (s ebbe belenyugodni nem tudó) vezetők és tanárok álláspontját képviseli. Másokat meg sem kérdez. Névadó ünnepségek ma Ennek ellenére ma, november 17-én megrendezik a névadó ünnepséget; bár Pest megyében, Telkiben, Kodolányi János szülőházának megkoszorúzását elhalasztották az intézet hallgatói és vezetői a nagy havazások miatt. Szebb napra várnak a fiatalok, amikor majd megnézhetik az író könyvtárának egy részét, amit a hagyatékból leánya, Kodolányi Júlia adományozott a szülőfalunak. Utolsó budapesti lakhelyét azonban fölkeresik a mai napon, s a Böszörményi úton megkoszorúzzák (délben) a ház falát, tisztelettel emlékezve a magyar nyelv nagy mesterére. Délután 5 órakor Kodolányi János emlékestjére invitál a meghívó az intézet színháztermébe (Budapest XI. kér. Budaörsi út 73—75.); ahol legavatottabb ismerői emlékeznek az íróra — Tüskés Tibor irodalomtörténész és az író fia, ifj. Kodolányi János. Neves és ismeretlen fiatal művészek szólaltatják meg műveit, és hang- felvételről az író maga is megszólal. Este aztán levetítik a regényéből készült „Julianus barát” című, Koltai Róbert rendezte filmet. A „nemzetközi” törölve Az ország egyetlen intézménye, amely a hazánkba érkező, nálunk egyetemi és főiskola tanulmányokra készülő külföldi fiatalok beilleszkedését segíti egy éven át, magyar nyelvi és kulturális előkészítéssel — közel ezer hallgatót fogadott az idén. „Kedvenc, lapunk” bizonyára azért is sírja vissza régi nevét, mert Kodolányi János nem olyan szimpatikus számára, mint a „nemzetközi” szó, főleg, ha azt „magyar nyelvű”-« cserélik. Dehát magyar nyelvet tanítanak itt mindenkinek, anyanyelvűeknek és idegen nyelvűeknek egyaránt, és választott szaktárgyaikból készítenek fel az egyetemi előadásokra. Jelenleg a határokon túl élő magyarság hivatalos szervezetei választják ki a sikeres felvételivel rendelkező határon túli magyar diákok köréből azokat az ösztöndíjasokat, akiket ide küldenek, a kollégiumokkal rendelkező intézetbe. Velük párhuzamosan idegen anyanyelvű állampolgárok is tanulnak itt, a világ minden tájáról érkezők. Például Kínából, Egyiptomból, Szíriából, Kazahsztánból vagy Argentínából. Továbbképzésre is van lehetőség az intézetben, azok számára, akik már elvégezték az egyéves előkészítőt, egyetemi hallgatók, de még mindig nyelvi nehézségekkel küszködnek. (Köztudottan a magyar az egyik legnehezebben tanulható nyelv a világon.) Kodolányi Jánosról neveztek már el iskolákat az országban, mégsem eredményezett az nyilvános felháborodást soha. Talán akkor nem tűnt fel az érintetteknek a Magyar Irodalmi Lexikonban olvasható mondat: „A munkásmozgalommal való szembefordulása, a pogány magyarság életének, az ősi hagyományoknak igen erős kultusza, átmenetileg reakciós nacionalista erőkkel sodorta egy táborba. Ezért 1946 után egy ideig hallgatnia kellett.” Az „Emese álma”” című regény szerzője ennél tovább megy már említett rádióinterjújában: „A sztálini korszak, amely- lyel én 1934 óta tudatosan szembeszegültem, és amellyel közösséget soha nem vállaltam, és amelynek a dicséretében soha egy sort, egy jelzőt le nem írtam, amelyre én igazolást soha nem kerestem... Én semmiféle személyi kultusznak sem Keleten sem Nyugaton nem hódoltam be soha.” Ónody Éva Kodolányi János egy korabeli felvételen Népdalkörök találkozója Galgahévízen Három legény rozmaringot kaszál A hirdetett tizenöt fellépő helyett végül is csak tizenegy csoport és az egy szóüsta érkezett meg Galgahévízre a népdalkörök Pest megyei bemutatójára — s valóságos csoda, hogy megérkeztek a korán, váratlanul kezdődött télben a jégpályává változott utakon, hótorlaszokon át. Dr. Basa Antal, Galgahévíz polgármestere köszöntötte a megjelenteket, köszönte, hogy eljöttek szereplésükön túl életükkel, magatartásukkal is bizonyítani a népdal fontosságát, bemutatni, hogy megváltozott viszonyaink között is összetartó lehet a közös éneklés. Köszönte képességüket arra, hogy legyőzve a fáradtságot, a drukkot, fájó sebeket, talán még megaláztatásokat is, énekeljenek szívvel, mosollyal az arcukon. A teremben érezhető volt a jellegzetes, szereplés előtti izgalom, az, amikor szoronganak attól, hogy a színpadra kell állni, ugyanakkor váiják is, hogy kiálljanak. Vigyázott, szép népviseletbe öltöztek sokan, s hallottam, hogy valaki azt mondta aggódva: — Megfáztam, reszelés lett, nem tiszta a hangom. Hazaiak, a galgahévízi nyugdíjasklub népdalköre az első fellépő, „Tanyán, tanyán, tanyán a lakásom...” — mondják, s megvidámodunk, hiszen ezt sokan ismerjük, zümmögik a hátam mögött ülők is. Jól ismert dalok csendülnek fel, aztán olyanok is, melyeket sohasem hallottam, például a Vácszentlászlói Parasztkórus férfi tagjai által előadott katonadalok: „Megy a gőzös... nemzeti zászló hajlik ki belőle. .. magyar baka hajlik ki belőle..." Persze, mi és ki más is hajlana, mint nemzeti zászló és magyar baka, és ahogy állnak a javakorabeli emberek a színpadon, kihúzzák maguk, s bátran tekintenek előre, mintha most is az előtt a hajdani százados úr előtt állanának. Hogy tudnak megállni a színpadon ezek a szemmel láthatóan életüket szakadatlan, nehéz munkában töltött emberek. Hévízgyörki asszonykórus asszonyok! Mint akiknek, ahogy máskor a munka, most ez a kötelességük. Az asszonyok fogják egymás kezét. De hányféleképpen! Vannak, akik a kisujjukat akasztják össze. Mások meleg barátsággal simítják egymáséba a tenyerüket. Ismét mások szinte kapaszkodnak, szorítják a mellettük álló kezét. Az arckifejezések is de sokfélék! Játékos, szelíd, elszánt. .. Különösen a fiatal menyecskék szoktak valami bátor elszántsággal az arcukon énekelni. A lányok huncutkásan, az idős asszonyok ezer titokkal a szemük mögött. Rezeg a sok szoknya egy- egy körtáncnál. Megcsodálhatjuk, milyen szép piros-feketébe öltöztek a Dányból jöttek. Hát a mogyoródiak plisszíro- zott, sárgásfehér köténye! Az mind külön-külön egy csoda. Hasonlóak, de mégis mind más, mert más-más mintával díszítették. Micsoda hímzés ez? Madeira — válaszolom meg magamnak, bár később, amikor azt éneklik: „ki van az én slingelt kendőm vasalva", elbizonytalanodom: slingelt? Gondolom, mostanában készítették, ki-ki a magáét. De a szünetben megcáfolnak: — Ezek már nagyon régiek! S micsoda képeket fedezhetünk fel a dalok szövegében, micsoda különleges tevékenységekről is tudósítanak! „A hévízi dobogós kőhídnál, három legény rozmaringot kaszál... ” Most tessék elképzelni! Szép, fiatal csapat énekelte ezt, a Galgahévízi Népi Együttes Pávaköre, de még náluk fiatalabbakat is felfedezhetünk, kislányokat a Nyársapáti Népdalkor, a Valkói Népdalkor soraiban. A rendezvény szakmai tanácsadói, Győré Zoltán zeneszerző, Lázár Katalin népzene- kutató, Marosi Júlia népdalénekes, Olsvai Imre népzenekutató a bemutató végén megbeszélésre vonult vissza a községházára, s míg tanácsokkal látták el az együttesek képviselőit, a művelődési házban dr. Basa Antal polgármester és Tóth Imre, a Pest Megyei Népművészeti Egyesület elnöke az együttesek más képviselőinek sorra átadták a találkozó emléklapjait. A színházteremből már ki- hordták a széksorokat, volt hely, hogy mindenki egybegyűljék, hogy most már mind- -nyájan együtt énekeljenek, mindenfélét, ahogy jön, köszöntőt a vendéglátó polgármesternek, hazafias énekeket, tiszteletteljes, meghatott vi- gyázzban a Himnuszt, majd körtáncot alakítva népdalokat, s népdalokat, megint népdalokat, melyek nem fogytak el — nem fogynának el, nem csupán heteken, hónapokon át nem, de sohasem. Nádudvari Anna Hangverseny a gödi templomért Mozart és Haydn Vácott Az alsógödi katolikus hívek még mindig a piarista szakmunkásképző iskola ebédlőjében tartják a miséket. Az év elején leégett templomuk újjáépítéséhez szorgalmasan gyűjtik a pénzt, de amint a minap Burger Ferenc plébánostól hallhattuk, még csak az egytizede ha összegyűlt a szükséges összegnek. Dr. Faragó László, gödi önkormányzati képviselő és a megyei közgyűlés népjóléti-szociális bizottságának elnöke ezt az ügyet is a szívén viseli. Az egyház rábízta az akciók szervezését. Ezek közé tartoznak az olyan jótékonysági műsorok is, mint a hét végén rendezett váci hangverseny is. Ennek Keszthelyi Ferenc megyéspüspök volt a védnöke. Szereplője a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar, Nosze- da Tibor vezényletével; fellépett Lehotka Gábor orgonaművész is. Burger Ferenc telt ház előtt mondott köszönetét azért, hogy a zord idő ellenére is eljöttek ide azok, akik ügyüket segíteni akarják. Ezután Faragó László — számára szokatlan szerepben köszöntötte a művészeket, s ismertette a műsort. Az előadás során felcsendült Mozart „Figaró házassága" című vígoperájának nyitánya. Haydn „C-dúr orgonahangverseny”-ét Lehotka Gábor játszotta a zenekar közreműködésével. Végül ismét Haydn-művet, az Óra szimfónia — No. 101” című szerzeményt játszotta a zenekar. A nézőtér jórészét gödiek foglalták el, a többséget váciak alkották. Ám érkeztek a személyenként 300 forintos belépőjegyet váltók közül még a határszéli Ipolytölgyesről is. A jó és rangos műsort élvezni, a jó ügyet segíteni. A jövő héten Budapest következik. November 20-án (19 órakor) a Piarista kápolnában rangos fővárosi művészek lépnek fel. A műsor fővédnöke: dr. Jeleníts István, piarista tartományfőnök. K. T. I.
