Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-05 / 232. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. OKTÓBER 5., KEDD 13 Ellendrukkerek akcióban Egy nagyon kedves barátomtól — mitöbb, egykori gimnáziumi iskolatársamtól kétségbeesett levelét kaptam minap! Kovács István tanár úr, az aszódi Petőfi Sándor Gimnáziumból keresett fel soraival, testvérbátyja ügyében. Kedves barátom rendszeres olvasója a Pest Megyei Hírlapnak, így naprakészen tájékozott sajtólevelező működésemről, ezért kérte — általam — a nyilvánosság „segítségét!” Mint emlékezhe- tünk(?) rá, 1981-ben volt a „rokkantak éve”, akkor sok látványos humanitárius eseményre, intézkedésre is sor került... Ám e kötelező me- mentóról, a hétköznapok monotóniájában hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Bár, egy nagyon dicséretes állami kezdeményezés fogalmazódott meg akkor, amikor a lakossági földgáz-bevezetést — a mozgáskorlátozottak esetében — központi támogatásra javasolták! E rendelet szerint családfenntartó 150 ezer forint, családtag 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphat — igazolt rokkantság címén — az önkormányzat által. Ezt azóta már sokan — sajnos számosán érdemtelenül — meg is kapták. Barátom testvérbátyja, Kovács Dezső tanár úr, csak most „került volna képbe”, ugyanis az aszódi Horváth utcába ez idő szerint vezetik be a földgázt. Kovács Dezső tanár úr (55 éves) 1991. nyarán agytrombózis következtében, részlegesen lebénult, azóta állapota csekély mértékben javult, de foglalkozását (hivatását) nem tudja folytatni! Jogosultságához tehát nem férhet kétség! A minősítő orvosi vizsgálatra augusztus 8-án jelentkezett, de még értesítést nem kaptak. Pedig a vizsgálati dokumentum nélkül semmire sem jogosult... Egyébként is hosszadalmas procedúra előzi meg a hőn óhajtott anyagi segítség kiutalását (helyszíni szemle, dokumentum-ellenőrzés), de az értelmetlennek (és részvétlennek!) tűnő stagnálás a legirritálóbb, sőt tűrhetetlen! Ha a szakiparosok levonulnak a területről, ma már csak pluszköltséggel és késedelmesen hívhatók oda visz- sza... Annyit sikerült kinyomoznom, hogy a Mozgássérültek Országos Egyesületének váci csoportja már beutalta Kovács Dezsőt, a budapesti, Fiumei úti Orvosz- szakértői Intézetbe, tehát a várva-várt értesítés onnan remélhető. Közben telnek a na- pok-hetek-hónapok... Egy emberségében példás, nagyszerű állami kezdeményezést így fordítanak „egyesek” visszájára, s válik keserűvé a rászorult állampolgár szájaíze! De talán ezt is akarják „valahol, valakik”? Mint az 1991-es húsakció idején, amikor reciprokára fordult a jószándék, a „maffia” nem engedte befoltozni a szakadó „szociális védőhálót”... A kormányzati ciklus vége- felé már igazán ideje lenne felismerni, kik vannak értünk, és kik az ellendrukkereink! Brezovich Károly Vác Első a haza védelme Sok szó esik mostanában a honvédelemről, honvédségünk helyzetéről, és arról, hogy egyáltalán, adott esetben képes lenne-e ellenállni egy esetleges külső támadás ellen. Ez. a kérdés egyáltalán nem mellékes. Éppen ezért jó lenne már, ha az Országgyűlésben is szót értene a képviselők nagy többsége, és megszületne már az oly’ áhítattal várt honvédelmi törvény. Azonban egyes liberális képviselő urak nemhogy segítenék a törvény mielőbbi megszületését, hanem különféle ellenérzettel igyekeznek azt lassítani, illetve megakadályozni. Elhangzott az is, hogy Magyarországnak nincs ellenségképe, tehát ellensége sincs, így honvédség sem kell, vagy ha mégis, akkor elég lenne néhány ezer fős zsoldos katona. Igen ám, de ők ugyanakkor jól tudják, — amit mi is tudunk —, hogy erre az országnak nincs pénze, jelenleg a költségvetés nem ad erre módot. Válságba kerülne az ország védelmi helyzete. Ugyanis a liberálisak nem tagadják, hogy ellene vannak a kötelező katonai szolgálatnak, mivel ez túl nagy hatalmat ad a kormánynak. Miért ez a félelem? Talán ezt a kormányt nem a nép választotta szabádon?! Talán ez a kormány nem úgy került be a parlamentbe a választó népünk által, mint a tisztelt liberális parlamenti ellenzék? Szerintem minden állampolgárnak — fajra, felekezetre, vallásra való tekintet nélkül — nem lehet szentebb kötelezettsége, mint a haza védelme! E kötelesség minden egyébnél előbbre való! Hazánk biztonságát honvédelmünknek kell szavatolni! Ezért ha tovább halogatjuk a honvédelmi törvény elfogadását, ha tovább faragjuk a parlamentben a költségvetéseiket, ha tovább csökkentik a létszámot, akkor HISTÓRIA ez nem jelenthet mst, mint saját biztonságunk, létünk kockáztatását. Ellenkezőleg, ha létbiztonságban akarunk élni, akármeny- nyire is szűkös a költségvetés, a fegyveres erőktől — honvédség, rendőrség — nem szabad elvonni, csökkenteni a finanszírozási lehetőségeket. Még akkor sem, ha esetleg kevésbé fontosabb intézmények költségei pillantnyilag hátrább szorulnak. A fegyveres erőink hál’ Istennek átalakulóban vannak — bár még az átalakulás nem fejeződött be — de az elmozdulás jó irányba történt. Igaz sok képzett, jó szándékú tiszt hagyta el a pályát, ki okkal, ki ok nélkül, sokaknak távozása mindenképp’ veszteség. De hát az átalakulásnak ára van. éppúgy, mint a vér nélküli forradalmaknak. Éppen ezért itt az ideje, hogy a kormányunk, és az Országgyűlés szívén viselje, a közrend és az ország védőinek ügyét, és a törvények mielőbbi megszületése érdekében tegyen meg mindent. Pusztai József Tápiószecső Antalffy Gyula Csárdák és fogadók A n „A falvakban ajánlatosabb a papnál vagy a tanítónál szállást kérni, mint a fogadóban” — javallja John Paget. Persze legbarátságosabb a fogadtatás az udvarházakban. A patriarchális életmóddal együttjáró családi vendégelés lehetőségeit azonban a nagyobb városok már temészet- szerűleg nem nyújtják, ezekben nélkülözhetetlen idegen- forgalmi létesítmény a szálloda. A XVIII. és XIX. század városi fogadó-kataszterét szinte a teljesség igényével lehetne összeállítani a különböző kalendáriumokból, melyek a gyorskocsik menetrendjén kívül részletes szállás-tájékoztatást is adnak. Aki Bécs felől lép be az országba, Pozsonyban megszállhat a „Vörös ökörnél” vagy a „Fehér rózsánál”. Mind a kettő elsőrangú fogadó, az előbbiben 1814-ben a braunschweigi uralkodó herceg, az utóbbiban 1815-ben a weimari herceg is lakik. Aki azonban szerényebb igényű, mehet a „Hattyúba”, az „Arany Szarvasba” vagy az ugyancsak jóhírű „Arany medvébe”. Győrben a többi között a „Bárány”, Komáromban az „Arany oroszlánhoz” címzett Duna-parti vendégfogadó. Esztergomban pedig a „Posta” és az „Arany hajó” várja az utast. Vácon az „Arany szarvas”-ba megy, aki jobb helyen akar éjszakázni, a szerényebb igényű utas meg válogathat a „Fejér hajó”, az „Arany hordó”, a „Zöld fa” meg az „Arany csillag” között, Sopronban a kispénzű vándor a „Fejér bárányt” keresi fel, Kőszegen meg az „Arany sas„-t. Egyébként Sopronnak az 1789-ben „Vörös ökörtől” alapított „Rózsa”, Kőszegnek pedig a „Fehér ló” a legelőkelőbb fogadója. Mária Terézia és a királyi család Sopronon átutazó tagjai a Várkerületben lévő Rózsában szállnak meg, ott ebédelnek, udvarán váltanak lovakat. Erről a fogadóról írja Bright 1814-ben, hogy a falakon kívül „azon a nyílt utcaszerű téren áll, amely a belvárost körülveszi”. A kőszegi „Fehér lóban” 1818-ban Ferenc király is tölt egy éjszakát Dalmáciából jövet. Az ilyen fejedelmi megszállások jelentik a legtartósabb reklámot egy- egy vidéki fogadónak. A fővárosból Felső-Ma- gyarországra igyekvő utas Gyöngyösön bátran beszállhat a jóhírű „Magyar királyba”, épp előtte áll meg a gyorskocsi. Egerben 1760 óta működik az „Angyal" fogadó meg a „Nagy liter”, Miskolcon pedig a Dérynétől megörökített „Korona”. „Az a nagy épület, ahol az a sok ablak világít” — az este érkező színész-truppot így igazítják el a fogadóhoz az utcai bámészkodók, s a társulat tizenkét szekeréből kettő rettentő robajjal behajt a kapuboltozat alá. „Leszálltunk” — eleveníti meg a viharos beszállásolás részleteit Déryné naplója. — „Jött oda a Kellner: »Mit parancsolnak?« »Legelőször is szobákat nyissanak.« »Nem lehet, mind el vannak foglalva.« »Csak nem hálunk itt az udvaron« ... Én már leugrottam; tömérdek nép tódult a kapu alá, alig tudtunk mozogni. Hozták a gyertyákat, lámpákat világítani; oda tolongtak a vendéglői vendégek... A zajra kijött a fogáéi ”Fehér bárányig dós, mind körülfogták, színészek, urak, mind kiáltották egyszerre: »Szobákat, szobákat!« »Jó, adnék szívesen — mond a fogadós —, de egyetlen egy sincs üres... ha csak a nagy-szálába nem szállnak be az urak?« »Ugyan, hát miért nem mondta mindjárt, már azóta le is pakoltunk volna.« Elkezdődött a lepa- kolás, majd éjfélig tartott. A férfiak odalent enni kértek, volt minden. Mi fölvitettünk egy kevés vacsorát. Én csakhamar a pámazsákomat kértem, hogy lefekhessem. De igen fölbiggyesztettem ajkaimat, mikor hozták a sok szalmát, a nőtlen ifjak számára. Életemben sohase szenvedhettem egy szalmaszálat se szobámban. »Jaj — mondanám — hát az a sok szalma mind itt lesz a földön?« »Hát? — mondták — Annyi ágyat csak nem állíthatnak fel a teremben« »Elég baj — mondanám — már most szépen lefekhetünk, mint ad... az ólban!«” A Kelet-Magyarország, Erdély felé Debrecenen át utazó első ízben Szolnokon éjjelezhet a „Zöld fában”, aztán Karcagon az „Arany bárányban”, Debrecenben pedig válogathat a „Fehér ló”, az „Arany bika”, és a „Fejér bárány” között. A „Fehér ló” a legrégibb, már a XVI. században fennáll, s 1700-ban falai között fogadja II. József császárt is. Az „Arany bika” hatalmas földszintes háza ugyancsak népszerű szállóhely már a XVIIi. században, a négyszobás „Fejér Bárány” pedig 1771-ben épül a Várad felől érkező vendégek befogadásá- , ra. Nagyváradon a „Bárány”, a „Fekete sas” és a „Fehér kereszt” a legkeresettebb fogadó. „A püspök igen derék embernek látszik — jegyzi fel Váradon 1793 júniusában Townson —, korcsmáit egészséges, jó borral látja el.” Kolozsváron „Biasini” gyorskocsija 1840-ben már saját házához, a „Biasini” fogadóhoz szállítja az utast. A másik délkeleti főúton Cegléd, Kecskemét és Félegyháza falusias fogadói után a szegedi „Aranyos sas” szálló már több kényelmet nyújt az utasembernek. Az „Aranyos sas” a szomszédságában levő „Fekete sas” fogadóval egyetemben már az 1700-as évek legelején fennáll, de kezdettől fogva az „Aranyos sas” az előkelőbb. Négy vendégszobája van, 120 akó bor elhelyezésére alkalmas pincéje és 50 lóra való istállója, hatalmas beálló kocsiszínnel. II. József. 1768. évi magyar- országi körútja alkalmával Szegeden az „Aranyos sast” választja megszálló helyül, a császári vendég nagymértékben fokozza az öreg fogadó régi fényét. Ez időben egyébként Réh János német vendéglős az árendása a város tulajdonát képező szállodának. A kiemelkedő kereskedelmi szerepet betöltő Bajának három nagyforgalmú fogadója van. Az egyemeletes, tizenegy szobás „Bárány”- ba szállnak a Bács megyei urak. Istállója 80 lóra való, földszinti kávéháza oly nagy, hogy két termét „ló-iskolának” (lovardának) is lehetne használni — tudósít 1831 -bői az újság. A három vendégszobás „Fehér hajó” a győri gabonakereskedők s a borral vásározó rác kalmárok kedvelt tanyája, míg a hétszobás „Bárány”, amely „egy emeletű derék épület”, inkább a Felső-Magyaror- szágról jövő vendégek szálláshelye. Baja a múlt század elején a dunai nemzetközi viziút egyik fontos állomáshelye. Pest-Buda és Belgrád között épp a feleúton, hatalmas terület kereskedelmi forgalmát bonyolítja le. Itt rakják hajóra Bácska búzáját, kukoricáját, vizifuvaro- sai szállítják a Fruska Gora borát, az Al-Duna fáját, Kis-Ázsia fűszereit. Áruközvetítéssel, alkuszkodással, kalmárkodással foglalkozó élelmes polgárai három világrész portékájával kereskednek, roppant piacán temérdek árucikk cserél gazdát. Vásáros napjainak nyüzsgő életét a „Bárány” fogadó ivójából szemlélve így ábrázolja a Tudományos Gyűjtemény egyik közleménye: „Az 1804. és 1805. esztendőben, amikor a hajós kereskedés legfelső pontján állott, minden szobái dugva voltak ide beszállón felföldi gabonakereskedőkkel. Az ivó szobában nem férvén el a sok hajós és húzó legény, gabonát a hajókra hordó kocsis és gabonát áruló paraszt, a kapu aly- lya, udvara, sőt a szín is tele volt ivókkal, akik nem egy-két meszelyt, hanem pint számra ittak, amennyi beléjük fért. Öt Hausknecht- je a Vendégfogadósnak egész nap folyvást hordta fel a pinczékből fertályokban a bort.” A Fóti dal Fáy András fóti szőleje Vörösmarty Mihály halhatatlan verse, a Fóti dal révén vált irodalomtörténeti nevezetességűvé. Fáy társaságkedvelő, jó kedélyű ember volt, aki szüretre rendszerint meghívta barátait, a kor íróit, művészeit, politikusait Fótra. Megfordult ott Kossuth, Wesselényi, Deák a politikusok közül; Szemere Pál, Toldy Ferenc, Garay János, Petőfi az írók közül; a színészeket Megyery Károly, Egressy Gábor képviselte. És persze elmaradhatatlan volt Vörösmarty is, akinek korábban magának is volt szőleje Fóton. A kedélyes szüreti mulatságokon a tréfálkozások mellett komoly dolgokról is szó esett. Vörösmarty 1842. október 5-én olvasta fel akkor elkészült költeményét. A költő komoly kérdéseket vetett fel a bordáiban: „Magyar ember már búsult sok t Századig. / Ideje hogy ébredezzen / Valaha: / Most kell neki felvirúlni / Vagy soha (...) Hűegyesség tartsa össze / Fiait, / Hogy lekiizdje éjszak rémes / Árnyait: f Künn hatalmas, benn virágzó t És szabad, / Bizton álljon sérthetetlen / Jog alatt. ”A következő évektől a Fóti dal elszavalása a szüretek elmaradhatatlan része lett. Vachott Sándor menyasszonya. Csapó Mária — a következő évtől, 1843-tól lett látogatója a szüretnek —, írta emlékezéseiben: „Végre, hogy legyen koronája a kedélyes szüreti mulatságnak. Deák Ferenc arra kérte Vörösmartyt, olvasná föl nagyhatású költeményét (...) s Vörösmarty nagy tetszésnyilvánítások mellett, feledhetetlen szépen olvasta fel Fóti dal című költeményét." Pogány György
