Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30 / 253. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. OKTÓBER 30., SZOMBAT 5 Váchartyánban földhöz jutottak Veszélyben az ifjúsági klub Budaörsön Mi is a kocsmába járjunk? Veszélybe került — hangzott el a csütörtöki fórumon — Budaörs város egyetlen ifjúsági klubjának a léte. A keddi képviselő-testületi ülésen megjelent tíz honatya közül mindössze hárman szavaztak amellett, hogy az önkormányzat a továbbiakban is támogassa anyagilag ezt az intézményt. A klub vezetője, Mizsei Zoltán és tagjai elhatározták, hogy a bajban a nyilvánossághoz fordulnak. A fórumra meghívtak számos közéleti személyiséget, így Béki Gabriella szociológust, országgyűlési képviselőt is. Értesítették természetesen az önkormányzat képviselő-testületének tizenkilenc tagját, közülük azonban csak egy, Wittinghoff Tamás polgármester tartotta fontosnak, hogy megjelenjen ezen a fiatalok számára igen lényeges kérdéseket taglaló rendezvényen. A Budaörsi Városi Ifjúsági Klub Egyesület elnöke, Mizsei Zoltán elmondta, hogy öt évvel ezelőtt a mostani klub helyén még szenespince volt. Az akkori tanácsi vezetők csak ezt a helyet tudták kijelölni számukra, mondván: csináljanak vele, amit tudnak. Egy évig tartott, amíg a fiatalok rendbe hozták maguknak ezt a helyiséget, ami mostanára igencsak kulturálttá vált. Fizetett alkalmazottjuk nincs — a klubvezető is ingyen dolgozik —, a klub takarítását, rendbetételét is maguk a gyerekek végzik el. Egyébként nem kérnének sok pénzt. Eddig évente kétszázezer forintból gazdálkodtak, abból fizették a tetemes rezsiszámlákat, a szükséges többit is mindig előteremtették valahogy. De ha még ezt az összeget sem kapják meg a jövőben, le kell húzniuk a rolót, mert nem tudják kiegyenlíteni az oly magas közüzemi díjakat. Nem tudom, hogyan képzelik a város vezetői — mondta némi keserűséggel a hangjában az egyik fiatalember. — Itt legalább jól éreztük magunkat, különböző programokat szerveztünk, amelyekből jórészt tanulhattunk is. Vagy mi is — mint oly sokan mások (a város lakosainak több mint a fele harminc éven aluli) — igyuk le magunkat valamelyik kocsmában, s utána randalírozzunk? Azokból ugyanis lenne választék, vagy hat ilyen vendéglátó- hely található városunkban. Béki Gabriella ország- gyűlési képviselő példákkal illusztrálva az ottanihoz hasonló kisközösségek hasznosságáról, az ifjúság nevelésében betöltött igen fontos szerepéről szólt, és arra biztatta a klub tagjait: ne adják föl a küzdelmet. Végül a helyi szervezetek képviselői és a város polgármestere megállapodott abban, hogy feltétlenül keresnek valamiféle lehetőséget arra, hogy a jól működő, a gyerekek által igen kedvelt klub továbbra is fennmaradhasson. Arpási Mária Váchartyánban befejeződött a kárpótlás: az elmúlt két napban megtartott, sorrendben harmadik s egyben utolsó árverésen immár minden jogos igénylő földhöz jutott Jelesre vizsgázott a település — mondta Juhász István polgármester, aki szerint ez az eredményes munka leginkább a helyi földrendező bizottság elnökét, Benkó Alfrédot dicséri. — Akkor is képes volt újabb egyezséget ajánlani a kárpótlásra váró tagoknak, amikor már szinte veszni látszott az eredeti cél, az, hogy minden igénylő földhöz juthasson. Ha ő nem vállalja ezt a munkát, pedig maga csak négy aranykorona részaránytulajdonra jogosult az egykori téesz területéből, bizony sokan nem kaptak volna földet Váchartyán határában — köszönte meg a nyilvánosság előtt is munkáját a polgármester. — Három település lakossága — a váchartyániak, a püspökszilágyiak és a kisnémediek — licitáltak a mintegy hatezer aranykorona értékű földterületre — mondta Benkó Alfréd. Az 50 körüli igénylő az erdőtől kezdve a szántóig, többféle termőterületből részesült. A földhöz jutottak között akadtak olyanok, akik „csak” tíz hektár tulajdonosai lettek. Ugyanakkor a terület egykori fő gazdái, a Gosztonyiak, akik épp a közelmúltban telepedtek vissza (leszámítva az egyedül itthon maradt nővért) Svájcból, fejenként mintegy ezer aranykorona értékű területhez jutottak. Utóbbiak egyébként már kész tervekkel fogtak a licitáláshoz: a család feje — helybéli vállalkozókkal karöltve — egy takarmánytermesztésre szakosodó gazdaságról, illetve egy arra épülő állattartásról, s a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar megteremtéséről álmodik. (mé) Mire jó a mezőgazdasági utószezon? Munkanélküliek munkában A dabasi Révész családnak sem megy jobban számtalan helyi és távolabb élő hasonló kisközösségbelinél: kevés a nyugdíjuk, fo- gyatkozóban az egészségük és a fiuk immár két esztendeje munka nélkül van. Tönkrement ugyanis a helyi savanyító, s a folyamatos létszámleépítéssel együtt járt, hogy elbocsáj- tották állásából a nőtlen fiatalembert. S ahogyan ez már lenni szokott ilyenkor: baj bajt tetéz. Nemsokára még az a kis biztonságot jelentő segély is megszűnik. Mit tegyenek ezután, hogyan pótolják a váratlanul kieső keresetet? A megoldást éppen a mezőgazdasági utószezon kínálja: ilyenkor ugyanis, amikor vége a megszokott teendőknek, el lehet kezdeni a felkészülést a kora tavaszi főszezonra. Révészéknél ez a palántázást, az ahhoz szükséges fóliák karbantartását jelenti. A terv ekképpen készült el: a do- logtalan napokban meghoszszabbítják az egyik fóliasátrat, hogy jóval a tavasz érkezése előtt az ideinél is gazdagabb kínálattal állhasson ki a papa az utcára. — Szerencsére az eladással eddig még nem volt sok bajunk — mondja Révész Alajosné, akit a képeken is látható munka közben csaltunk a kerítéshez amolyan kis szomszédolós beszélgetésre. — Az uram úgyis nehezen van már. Az egészsége annyira leromlott, hogy nemigen tud már nekünk segíteni. Ő volt, s lesz jövőre is a család „kereskedője”. Amit pedig itt hátul, az udvarban megtermelünk — tavasztól immár a fiammal együtt — azt majd a papa eladja az utcán. Mindig alá tud kínálni egy pár forinttal a hivatalos árnak, így aztán sokan felkeresik egy kis zöldségért, gyümölcsért még Da- bas távolabbi utcáiból is. Az idei év amolyan kísérleti előszezon volt Révészéknél. Most fogtak még csak bele ugyanis a fóliáErdó'si Agnes felvételei zásba. Sajnos — tudjuk meg egy vásárlás után megszólított idős asszonytól — a falu, az irigyek, a kevésbé rátermettek, azok akik munka helyett is csak a másokat lesik, bele-belekötöt- tek Révészékbe. Leginkább a papát bántották meg azzal az akadékoskodással, hová helyezze kis elárusító asztalát. Érthető tehát, hogy a bácsi nem is nyilatkozik. Ő inkább, amíg csak teheti az asz- szony és a nagyfiú által megtermelt paradicsom, paprika, retek, illetve gyümölcsfélék eladásával kíván foglalkozni. Révészék, s szerencsére sokan szűkebb és tágabb hazánkban, nem a panaszok sorolásával töltik hétköznapjaikat: számon tartják ugyan a nehézségeket, de azok felhánytorgatása helyett a mindennapok tartalmasabbá, értelmesebbé, s nem utolsósorban gazdagabbá tételén fáradoznak. (mailár) A tanyák megtűrik a dolgos embert Az alföldi verőfénytől szerecsen- képű tehénpásztor tarkójára csúsztatta svájcisapkáját, és a távolba révedve simogatta borostás állát: — Papp László? Nem emlékszem, hogy lakna ilyen nevű errefelé. Ja, a Papp Laci, aki azt a helyre törteli asszonykát vette feleségül? Persze, hogy ismerem őket, nagyon dolgos emberek. A feleség amolyan igazi gazdasszony. Tele akaraterővel. Mint az apósa. De nem hagyta ám, hogy az öreg eg- recíroztassa, így aztán a papa mérgében el is költözött. No, csak úgy mondom, nem akarom föltartani. Szóval, ott van a tanyájuk mindjárt a Pipacs után balra. Nyugodt menedék Csemó'-Zöldhalomban a Pipacs bisztró az a hely, ahonnan elindulva már nem téved el az idegen. Innen ágaznak szét a kertek alatt futó földutak. Itt kezdődik a Császár dűlő is, amely tanyavilág létére falucskának akar látszani. A régi épületek szomszédságában újabb és újabb otthonok emelkednek ki a gyümölcsfák takarásából. A csupa tégla, tatarozásra váró Papp tanya is azt sugallja: gazdái eldöntötték, végleg a Cegléd alatt megbúvó szőlőhelyen maradnak. Papp Lászlóné, mintha kitalálta volna, mire gondolok, meg is magyarázza: — Akik tanyán érték meg a nyugdíjaskort, mint mi is, ugyan mondaná meg, azoknak vajon hol akadna másutt nyugodt menedék? Igaz, én faluban laktam, onnét jöttem ide másodjára férjhez, de hát a két környezet között nem nagy a különbség. Megvettük ezt a kis földet, az öreg vityilló helyett építettük ezt, amit itt lát. Ette a pénzt cefetül, pedig még mennyi minden hiányzik. Hátravan a parkettázás, a fürdőszobát is teljesen rendbe kellene már tenni. Mit tehetünk, mindenre nem futja egyszerre, kettőnknek együtt nincs 14 ezer forint a nyugdíjunk, a mostani emeléssel. — Hál’ istennek jól bírják magukat, de vajon érdemes-e vállalni a gazdaságot, tanyát, amikor mindenfelé beszélik, hogy az állattartásra, a növénytermesztésre csak rá lehet fizetni? — Mesebeszéd ez — jegyzi meg a férj, éppen hazatérve egy nagy szekér szalmával. — Ámbár azt sem állítom, hogy olyan köny- nyű lenne itt kint az élet, noha olyanról sem hallottam, aki azért ment volna el a tanyáról, mert nem tudott megélni. Mi sem vagyunk nagybirtokosok, 1200 négyszögöl az egész, de a jószágnak a takarmány-kiegészítőt, piacra egy kis zöldségfélét, gyümölcsöt megtermi. Pótol a nyugdíjon, és ami a legfontosabb, nem kell húsért, egyebekért a boltba menni. Piacra mit érdemes termelni errefelé, Csemőben ? Vagy talán az önökéhez hasonló kiskertekből csak a fölöslegen adnak túl? Egymásra utalva — Hát, nem egészen. Mi is azt nézzük elsősorban, miből lehet készpénzt csinálni. Tavasszal ugyan ráfizettünk a sertésekre, de a mostani leadáskor már tűrhető árat kaptunk a három hízóért. Persze ha csupa táppal nevelnénk nem érné meg. Termett 20 mázsa tök, répa, azt főzzük meg a jószágnak; saját takarmánnyal etetve lényegesen jobb a sertéstartás jövedelmezősége. Aztán nevelünk baromfit, azt még a piacra sem kell elvinni, háztól elhordják. A növények is hoznak annyi hasznot, hogy érdemes elültetni azt, ami errefelé jól megterem. — Kivéve a szőlőt — szól közbe Papp Lászlóné. — Rágja meg a fene a tövét! A kötöző, a permetezőszer árát sem adja vissza. Az őszibarack viszont jó, aztán az alma is, 25-30 forintért most a nyár végén is eladtuk a javát. A nyári fajtákat, goldent, jonatánt a környékbeli piacokon is kedvelik. Ősziből pedig a kopasz, a füge alakú, meg a ceglédi fajták mennek jobban. Beszélgetés közben Pappék szomszédja, özv. Varga Miklósáé is bekopogtat. Szívesen látott vendég. Szinte nincs olyan nap, hogy meg ne vitatnák egymás gondját, a világ dolgait. — A jó szomszédság nagy kincs, főleg itt kint a tanyán — mondja mindjárt, amint a környékbeliekre terelődik a szó. — Ha egy kicsit tovább maradok az ágyban, Pappék már feszengenék, nem történt-e valami bajom — meséli nevetve. — Egymásra vagyunk utalva, leginkább a magunkfajta idősebbek. De pusztán a barátság, a jó szó is összehozza a tanyai embereket. Már persze a rendesebbjét, mert hát aki nem érti meg a többiek nyelvét, az előbb-utóbb elmegy innen. Van jövő' a birtokon —1 Meg az is, aki nem szeret dolgozni — teszi hozzá a háziasz- szony. — Figyelem például a földreformot. Van aki ellenzi, mások alig várják, hogy birtokhoz jussanak. Én azt hiszem, mindenképp az utóbbiak azok, akik komolyan számolnak önmaguk tehetségével és tudják, van jövő itt a tanyán. Persze akadnak olyanok is, akik a legjobb szándékkal sem tudnak önállóak lenni, nekik mégiscsak kell valamilyen közös gazdaság. Ezért néha elgondolkodom azon is, helyes volt-e a téeszek- nek a felszámolása. — A legnagyobb bajt abban látom — folytatja az előbbi gondolatot Vargáné —, hogy a kommunista rendszer kiölte sok emberből a szorgalmat. Aki szeretett és tudott dolgozni, az megélt ezen a földön régen is, és megél a jövőben is. Ha rám volna bízva, másként intézném a munkanélkülikérdést is. Nem szórnám a pénzt olyanoknak, akik az italboltba viszik, amint megkapják a segélyt. Azoknak adnék többet, akik a pénzből pénzt csinálnak. Nézzen szét felénk, látni fogja, hogy aki iparkodik, az gyarapodik, nem a tönkremenés felé megy. Pedig a piacon ma még kiuzsorázzák a termelőt. Itt kint a tanyán úgy látjuk, akkor szilárdulnak meg a gazdaságok, ha kapnak elegendő segítséget és garanciákat a megerősödéshez. Persze a szándékot érteni kell. Vannak akik nem hiszik el, hogy több újszerű intézkedés értük van, azt például, hogy a garantált árak nem lefelé húznak, éppenséggel stabilizálnak. Sajnos, kevés hely van, ahol mindezeket el is magyarázzák. Mi a megoldás? Én is a múltból ismerem csak a gazdaköröket, de azt hiszem, ezek, és ezekhez hasonló szervezetek segíthetik legjobban ma is az önálló gazdálkodás kibontakozását. M. J.
