Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-29 / 252. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1993. OKTOBER 29.. PENTEK Az elveszített élet nem adható vissza Beszélgetés Kahler Frigyessel, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjével Joghalál Magyarországon 1945—1989 címmel jelent meg a Zrínyi Kiadónál Kahler Frigyes könyve. A szerzővel, aki az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi és kegyelmi ügyosztályának vezetője, erről a több mint ötesztendős kutatómunkával létrehozott műről, illetve az igazságtételnek e könyvben is érintett kérdéseiről beszélgettünk. — Mi az, amit nem írhatott meg ebben a könyvben? — Csak azt nem írhattam meg, aminek nem bukkantam a nyomára. Senki sehol nem korlátozott abban, hogy ezt a könyvet a legjobb meggyőződésem szerint megírjam. Ez egy olyan tudományos munka, amelynek a célja és a törekvése az, hogy a diktatúra mechanizmusait kifürkéssze. — Az ön könyve bemutatja a diktatúra jogalkotási és jog- alkalmazási gyakorlatát. Tudjuk, hogy e tekintetben a régi rendszer ügyelt a látszatra, arra, hogy bizonyos fokig jogállamnak tűnjön. Lehetséges utólag e mechanizmusok ki- fürkészése? — Lehetséges, hiszen az általam vizsgált példák alkalmasak arra, hogy a jogi gyakorlat mögé nézzünk, a döntéseket elemezzük és értékeljük. A dolgok nem véletlenül történtek úgy, ahogy történtek. Nem véletlen egybeesésekről volt szó, néhány gonosz vagy tudatlan ember cselekedetéről, hanem egy összehangolt tevékenységről, amelyből kirajzolódik a civil társadalom teljes szétzúzásának, szétmor- zsolásának a szándéka. Ezt egy nagyon is átgondolt és tervezett mechanizmus mozgatta. A diktatúrának ezt a mechanizmusát kell feltárni és megragadni, ugyanis ennek alapján lehet megtudni, hogy mi az, amit le kell bontani és másként összeszerelni. Nem elég azt megállapítani és közreadni, hogy egy ügyben mondjuk Nagy József volt a verőlegény, és azt kutatni, hogy ki is volt ez az ember, mert ebből még nem lesz tudományos munka. A diktatúrák igényt tartottak a verőlegények szolgálataira. Nem az az igazi kérdés, hogy vannak-e egy társadalomban durva, aberrált lelkű személyiségek, akik ilyen feladatra vállalkoznak, vagy sem, mert ilyenek mindig vannak. Gyilkosságra; sanyargatásra, félelemkeltésre mindig akad vállalkozó. Azt az államberendezkedést kell lebontani és felszámolni, amelyik ezekre igényt tart, hogy ne legyen alkalmazója az ilyen személyeknek. — Vannak, akik úgy vélik, hogy a demokrácia, ha úgy tetszik, a többpártrendszer bevezetésével új fejezetet nyitottunk történelmünkben és köz- gondolkodásunkban, és úgy lehetünk méltók a civilizált, keresztény Európához, ha meg nem történtnek tekintjük a diktatúra bűneit. — Ami megtörtént, az megtörtént. Szoktuk mondani, hogy Isten mindenható, mindenre képes. De a múltat ő sem tudja megváltoztatni, meg nem történtté tenni. Az igazságtétel kérdéskörével foglalkozva meggyőződtem arról, hogy az igazságtételt büntetőjogi eszközök alkalmazásával csak részben lehet kezelni, mondhatnám úgy is, hogy ebben az értelemben az igazságtételnek egy kisebb szeletéről van szó. Minél inkább akarjuk az igazságtételt büntetőjogi úton megfogni, annál jobban rá kell jönnünk, hogy a büntetőjog erre a célra majdnem teljesen alkalmatlan. A büntetőjog nem alkalmas — Mit ért kisebb szeleten ? — Azokat a főbenjáró cselekményeket. amelyek a háborús és emberiségellenés bűntettek közé sorolhatók. Úgy vélem, ezeknél ugyanazt a normát kell alkalmazni, mint a nácik által elkövetett hasonló bűntettek esetében, mert számomra nem jelent minőségi különbséget az, hogy ilyen hamis messianisztikus eszme nevében ölnek. Ezt annak idején igen jól megfogalmazta Simon Wiesenthal. — Mégis, mire alkalmas a büntetőjog ezen a területen? — A történelmi igazságtételre nem alkalmas. Csupán arra jó, hogy megállapítsa az elkövető bűnösségét és kiszabja a megfelelő büntetést, azonban nem érinti azt a struktúrát, amely lehetővé tette, sőt igényelte a bűncselekményeket. Az igazságtétel legfontosabb kérdése az, hogy sikerül-e megteremteni azt az állami struktúrát, a megosztott és ellenőrzött államhatalmi ágakra bontott hatalmat, amely megfelel a jogállamiság követelményeinek, és nem hagy lehetőségeket arra, hogy nemtelen cselekmények elkövetésére hajlamos személyek az állam szolgálatában tevékenykedjenek, s gaztetteket kövessenek el. ■— Könyvében hosszú fejezetet szentelt az igazságtételnek és a társadalmi megbékélésnek. — Megpróbáltam felvázolni, hogy az igazságtételen belül a büntetőjogi felelősség kérdéskörében milyen törvényhozási aktusok bontakoztak ki. Foglalkoztam a Zété- nyi—Takács-féle javaslattal, illetve Zétényi Zsolt újabb eljárásjogi törvényjavaslatával is. Megemlítettem a kereszténydemokratáknak azt a javaslatát, amely végül is nem került plenáris ülés elé, illetve az Alkotmánybíróság elé vitt — azóta módosított és elfogadott — törvényt. — Vannak, akik kifogásolják az Alkotnuínybíróságnak egyes, a parlamenti döntéseket is megváltoztató lépéseit, s azt mondják, hogy ez a szűk testület olyan jogosítványokkal rendelkezik, ami már a demokrácia alapjait sérti. Erről mi a véleménye? — Nem vagyok alkotmány- jogász, ezért nem is akarok az Alkotmánybíróság szűkebb vagy tágabb jogosítványaival kapcsolatban nyilatkozni, hiszen ehhez olyan alkotmány- jogi felkészültségre lenne szükség, amivel nem rendelkezem. Ha politikus volnék, akkor persze politikai meggyőződésem és törekvéseim alapján bizonyára kifejteném a véleményemet, de hát politikus sem vagyok. Tudomásul veszem, hogy az Alkotmány- bíróság döntései kötelezőek. Az alkotmánybíróságok egyébként országonként eltérő jogosítványokkal vannak felruházva, és mindenütt lényegesen kisebb testületek, mint maguk a parlamentek. Létezik demokrácia alkotmánybíróság nélkül is, de ahol van, ott a parlamenthez képest egy elég szűk testület. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy egy rendszerváltozás után mennyiben indokolt egy ilyen, meglehetősen széles körű jogosítványokkal felruházott alkotmánybíróság, de ez a lényegében politikai vita akarat és döntés kérdése. Ugyanakkor egy diktatórikus rendszerből az alkotmányos jogállamba való átmenet időszakában szükség van valamiféle kontrollra, és azt hiszem, ez elfogadható. Egy ilyen átmenetnek számos ellentmondása van. Meg lehet érteni azokat is, akik türelmetlenek, és el kell telni valamennyi időnek, hogy kellő történelmi távlatból alkothassunk megalapozott véleményt. Mindez hasonlít egy pontokból összeálló képhez. Közelről sok kusza, ellentmondásos részletet látunk, de megfelelő távolságból kirajzolódik és áttekinthetővé válik az egész. A történelem számtalanszor bizonyította, hogy még egy nagy forradalom sem tud teljes tabula ra- sa-t csinálni. De ha mégis megpróbálja, azért olyan nagy árat kell fizetni, ami a társadalmat súlyosan és tragikusan érinti. A tiszakécskei példa — Az Alkotmánybíróság döntését követően ön azt mondta, hogy az igazságtéte- li törvénnyel a jogállam méltó választ adott a diktatúra jogtiprásaira. De mikor érezhetik úgy a testi-lelki gyötrelmeket szenvedett, nemegyszer egész életükre tönkretett emberek, illetve a hozzájuk közel állók; hogy igazság tétetett? — Erre nem könnyű válaszolni. Ha most például elítélnék azt az ávóst, aki pisztolyt dugott annak a szabómesternek a holmija közé, akit emiatt fegyverrejtegetésért sok évre bebörtönöztek, s aki egész életére megnyomoro- dott, akkor vajon érezne-e elégtételt a sértett? Tegyük fel, hogy a ma 75 éves egykori ávóst tíz hónapra ítélik, mert ennyi a börtöntűrő képessége. Arányban áll ez a büntetés azzal, amin a szabómester keresztülment? Nyilvánvalóan nem. Vagy itt van az ötvenhatos tiszakécskei sortűz, amelyről fennmaradt egy dokumentumfilm rövid részlete. Megörökítették azt a pillanatot, amikor lecsapott a repülőgép és tüzelt. Megszólalnak a tanúk, közöttük az, aki az irányítótoronyban hallotta, hogy. kiadták a tűzparancsot, illetve a pilóta kérdését, hogy jól értette-e a parancsot. Négy sorozatot lőttek az emberek közé. Sok halottja és rengeteg sebesültje volt a vérengzésnek, és csak azért nem lett még több, mert a gépágyú elromlott és csak három lövedéket lőtt ki. Ezután jött még három géppuskasorozat. Ezen a példán végig menve azt látjuk, hogy Gyurkó vezérőrnagy kiadta a parancsot a repülésirányítónak, aki azt továbbította a repülőgépeket vezető tiszteknek. .. — Ők élnek? — Már nem. És különös módon valamilyen baleset vagy katasztrófa áldozatai lettek. Az egyiket vadászni vitték egy autóban, ahol elsült egy csőre töltött vadászpuska és ez oltotta ki az életét. Másikuk még az akció során halt meg. Egyes feltételezések szerint lelőtték, mások szerint a gépből kieresztett tűzcsóvával próbálta szétoszlatni a tömeget, de amikor hirtelen felfelé kormányozta a gépet, az szétszakadt. Gyurkó sem él, de feltételezve, hogy ma is élne, mire lehetne számítani? Háborús bűncselekmények elkövetése miatt felelősségre vonnák, és a közel nyolcvanéves életkorára is tekintettel, kapna körülbelül négy évet. Ezzel egy elvnek eleget tennénk, mert azt mondtuk, hogy az egyik háborús bűntett olyan, mint a másik, függetlenül attól, hogy milyen eszmére hivatkozva követték el. De mi lesz azokkal, akik elveszítették a hozzátartozóikat, a barátaikat, akik nyomorékká váltak, vagy ártatlanul börtönbe kerültek? Ők mit éreznek majd? A sértettek akkor érez- hetnék, hogy igazság tétetett, ha az eredeti állapot visszaállítására lehetőség nyílna. Ha ki lehetne iktatni az életükből a szenvedéseket, a letöltött börtönéveket. De ez az, ami lehetetlen, mert az eltelt idő, az elveszített élet nem adható visz- sza. A jövő nemzedékeiért is —- És mi következik ebből? — Csupán az, hogy a büntetőjog alapjában véve alkalmatlan az ilyen bajok orvoslására. Az igazságtételre természetesen szükség van. A megosztott, egymástól független államhatalmi ágakon álló, jól működő demokrácia jellegénél, szerkezeténél fogva kizárja a monolitikus hatalmi berendezkedésre jellemző jogtalanságokat. De törekednünk kell az újabb nemzedékek életére is kedvezően ható, a demokráciát erősítő jogrend teljes kiépítésére, mert ez a jogrend jelentheti számunkra az igazi történelmi igazságtételt. Bánó Attila A mosonmagyaróvári mészárlás áldozatainak egy része
