Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-20 / 245. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. OKTÓBER 20., SZERDA 9 Közel a befizetések határideje Földgázprogram, útépítések @ A nagykőrösi földgáz- hálózat idén esedékes bővítéséhez az összes létesítési engedélyt megkapta a város. Ennek megfelelően elsőként a Hangácsi és a Váncsodi utcák vonalában megkezdték az építést a kecskeméti Komfort 2000 Kft. emberei. Ugyancsak kecskeméti kivitelező, a Triplex Kft. nyerte el a beruházást a Salamon, az Erdei Ferenc és a csatlakozó utcákban, valamint a Batthyány utcától északra lévő területeken. További 10 utcát pedig a helyi illetőségű Pemeky és Társa cég lát el gázvezetékkel. Orczy László, a polgármesteri hivatal főelőadója kérdésünkre elmondta, hogy a Tigáz, mint a földgázhálózat építésének bonyolítója, november 30-i határidőre szólóan kötötte meg a szerződést a vállalkozókkal. Eddig az időpontig várhatóan nyomás alá kerülnek a már megépült csőszakaszok, és karácsonykor, de lehetséges, hogy már előbb, földgázzal fűt- hetnek a hálózatra újonnan rákapcsolt háztartásokban. Ismeretes, hogy a földgázprogramban részt vevő lakosok visszaigényelhetik a közműfejlesztésre fordított összeg 15 százalékát. Ezt azonban személyesen kel! intézni, a polgármesteri hivatal pénzügyi hivatalában. Tehát akik még idén szeretnének pénzükhöz hozzájutni, legkésőbb október végéig feltétlenül keressék fel a hivatalt. Ugyanilyen arányban kapnak visszatérítést az útépítéshez hozzájáruló polgárok is, várhatóan a jövő év februárjában. A több hónapig tartó bizonytalanság után a napokban kiderült, útépítésre fordítható önkormányzati pénzek híján is meg tudják kezdeni a beruházásokat még idén. A hivatal ugyanis talált olyan vállalkozót, amely a jövő év elejéig megelőlegezi a költségek 60 százalékát kitevő önkormányzati részt, így gyakorlatilag a lakossági pénzek fel- használásával december 20-ig elkészülhetnek a tervezett mű- utak. Ahhoz, hogy a munkálatok november 1-jén elkezdődhessenek. az érintett utcák lakóinak ismét meg kell erősíteni építési szándékukat, és a rájuk eső költségek 40 százalékát október 22-ig be kell fizetniük. — ay — Gyermekek a természeti környezet védelméért A Város- és Faluvédők Szövetsége Gyermekek az épített és a természeti környezet védelméért címmel ifjúsági pályázatot hirdet nyolc—tizennyolc éves fiatalok számára. Célja az ifjúság város- és faluvédő tevékenységének megalapozása, környezetünk kevésbé ismert értékeinek fölfedezése, bemutatása, illetve a meglévő értékek tiszteletére és megóvására való nevelés. A pályázaton egyénileg és csoportosan. írásos és képző- művészeti kategóriákban lehet részt venni. Az írásos pályaművek terjedelme — mellékletek nélkül — minimum öt, maximum tizenöt A/4-es oldal lehet. A képzőművészeti alkotások bármilyen technikával készülhetnek. Az ajánlott témakörök: Milyennek szeretném látni a lakóhelyemet? A település, a környék jelenlegi arculata, a javasolt változtatások, elképzelések kifejtése, esetleg: mi az, amit a pályázó már meg is tett ennek érdekében. Lakóhelyem nevezetes épülete. Ezen belül a szövetség lehetőleg egy olyan épület bemutatását javasolja, amely nem műemlék, vagy ha az, akkor kevés figyelmet szentelnek arra. Nem „könyvízű” ismertetésekre gondolnak, hanem egyéni hangvételű bemutatásokra. Településem népi építészeti emlékei: régi parasztházak, keresztek, kutak, kerítések és egyebek leírását, ábrázolását várják. Lakóhelyem temetőjének nevezetes sírjai. A pályamunkáknak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, életkorát, iskoláját, és ha van, a felkészítő tanár nevét is. A pályaműveket december l-jéig kell beküldeni a Város- és Faluvédők Szövetségéhez, amelynek címe: 1126 Budapest, Szoboszlai út 2—4. Eredményhirdetés: 1994. március 15-én. Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közüietek, magánszolgáltatók a kartonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán belül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzletünk. Ilyen a világ, így élünk, ilyenek vagyunk! Pályázati felhívás É A Táltos Gödöllői Gyermek- és Ifjúsági Művelődési Alapítvány pályázati felhívása. Felhívásunk az irodalmat, az írást, az elmélkedést kedvelő 13—16 éves (plusz— mínusz egy-két év nem akadály) gyerekek, fiatalok részére kínál pályázati lehetőséget. A pályázat mottója: Ilyen a világ, így élünk, ilyenek vagyunk!, elég tág lehetőséget nyújt ahhoz, hogy bármely irodalmi műfajban (novella, tárca, riport, esszé, vers, kritika stb.) kifejezhessétek gondolataitokat a világról, környezetről, magatokról. A szaktudományos érdeklődésűek műveit is várjuk, hiszen a valóság reál és humán jelenségeit leíró, vizsgáló, elemző esszé, riport, esetleg kisebb közérthetőségre törekvő, ismeret- terjesztő tudományos „dolgozat” is részt vehet a pályázaton. A mű terjedelme maximum 6 gépelt'oldal lehet. Természetesen olvasható kézírást is elfogadunk ebben a terjedelemben. Az I. díj 12 ezer forint, a II. díj 6 ezer forint, a III. díj 3 ezer forint értékű válogatott irodalmi csemegéket tartalmazó könyvcsomag. Ezenkívül a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ diákzsűrije egy különdíjat is odaítél. Várhatók egyéb nyeremények is, minden résztvevő bizakodhat. A díjakon felül értékes találkőzásokkal is gazdagabbak lehetnek a pályázók, de ez már a meglepetések jövendő világába tartozik (Majd meglátod!). A pályaművek beadási határideje: november 10. A pályázatokat kérjük eljuttatni az alábbi címre: dr. Ujj Béla (Ilyen a világ, így élünk, ilyenek vagyunk!) 2100 Gödöllő, Kőrösfői K. Aladár u. 46. A pályaműveken kérjük feltüntetni a lakcímeteket, az iskolátok nevét és címét, valamint a pályázatokat támogató tanár nevét, és azt is, kitől értesültetek a pályázatról. Az eredményről december elején (a téli szünet előtt) értesítést kaptok. Alapítványunk 1993 májusában a jelentkezők közül több mint 50 egyéni és csoportos pályázót támogatott egyéni díjazás, illetve egy szővőtábor keretében mintegy 100 ezer forint értékben. Szeretettel várjuk jelentkezéseteket! Az alapítvány nevében: Dr. Ujj Béla Bevezetés a humánökológiába Ma délután egy órakor Budapesten az ELTE V. kerület Szerb utca 21—23. szám alatt a környezetvédelmi törvényjavaslat kerekasztalvitá- jára kerül sor. Ugyanitt este hatkor Balassa Péter: A mo- dernitás világképe, válsága és bírálói című, majd Lányi András: A javak és a jó című előadásokat hallhatják. Ez utóbbit a Kezdő haladóknak —- bevezetés a humánökológiába című kurzus részeként. A program a Liget Műhely szervezésében jön létre. Szedd magad körteakció a Csákvári Állami Gazdaság rovákjai gyümölcsösében Ára: IO Ft/kg Szedhető folyamatosan, mindennap 7-től 15 óráig, vasárnap 7-től 12 óráig. Kiemelt jövedelemmel, különféle juttatásokkal, azonnali munkalehetőség, mellékállásban is, később főállás is lehetséges. Személygépkocsival rendelkezők előnyben. Tájékoztató: 1993. október 21-én 17 órától. ZEPTER International Ungarn Kft. Cegléd, Rákóczi út 30-32. 2700 Püspökszilágy Község Általános Iskolája alcó tagozató* tanítót alkalmaz Belépés: azonnal. Érdeklődni lehet az iskola igazgatójánál vagy a (27)-366-061-es telefonszámon. Péteri Község Önkormányzata pályázat útján bérbe adja a Péteri. Mátyás u. 2. szám alatti. 411 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló, jó állapotban levő, gázzal, telefonnal ellátott, építményes ingatlanát. bármilyen környezetbarát, munkahelyteremtő célú hasznosításra. A pályázatokat, az ajánlott bérleti díj megjelölésével és a tevékenység részletes leírásával, 1993. november 30-áig lehet benyújtani a polgármesteri hivatalba (Péteri, Kossuth Lajos u. 2. 2209). HIRDETÉS az Ön ingyenes magánhirdetésének fóruma mely lap hétfőn, szerdán és pénteken, alkalmanként 20-30 ezer példányban ^^^m jelenik meg • az egész ország területén. Heti 12-14 000 ingyen közölt mám magánhirdetésével — a maga műfajában a legnépszerűbb újság. Tel.: 111-1100, postacím: 1386 Bp. 62 pf. 975 ATyUAtyÉS “EZÜST t'XSZE'RE'K VÁSÁRA (14 karátos), 20-40%-os árengedménnyel, világszínvonalú ékszertisztítás; törtarany-felvásárlás a legmagasabb napi áron, Vecsésen, a Művelődési Központban (Károlyi u. 1.), október 21-én 9-tól 16 óráig, Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban (Kossuth tér 5/A), október 22-én 9-től 16 óráig. X PCINT BT komplex biztonsági kínálatából ajánlja a kővetkező szolgáltatásait: telephelyek,, objektumok biztonsági őrszolgálata, képzett biztonsági örökkel, portaszolgálat ellátása, pénzszállítások kisérése, pénzőrzés, rendezvények biztosítása. ( A POINT BT a vagyonvédelem minden területén megbízható, hatékony munkával áll a megbízók rendelkezésére. PONT ránk van szüksége! PCINT VAGYONVÉDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT Vác, Damjanich tér 7.1.2.. 2600 Telefon: (27)-312-760,313-157