Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-20 / 245. szám
Js PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. OKTÓBER 20., SZERDA 5 Sztáray Mihály: Segítjük a károsultakat Ötven év jóban-rosszban Egymillió aranykorona az év végéig gazdára talál A jogerősen kijelölt, mintegy egymillió aranykorona értékű termőföld árverezését az év végéig minden valószínűség szerint be tudjuk fejezni — nyilatkozta egyebek között lapunknak Sztáray Mihály. A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal vezetőjét elöljáróban a két kárpótlási törvény elbírálásának állásáról kérdezte munkatársunk. — Nem titok, kezdettől fogyva gondosan ügyeltünk arra, hogy csak a legvégső esetben hozzunk elutasító döntést. Ügyfeleinket úgy is segítettük a bürokrácia akadályainak leküzdésében, hogy több esetben magunk törekedtünk a kárigény jogosságát alátámasztó bizonyítékok beszerzésére. Az első és a második kárpótlási törvény hatályába tartozó igényeket, kivéve a mintegy kétezer egyedi elbírálást igénylőt, gyakorlatilag elbíráltuk, hiszen együttesen kell alkalmaznunk a degressziót, amelynek elvei a károsultak előtt, tapasztalataink szerint, kevéssé ismertek. A második kárpótlási törvényhez tartozó igények elbírálása azért is fontos, mert nyilvánvalóan szép számmal vannak olyanok, akik még termőföldhöz szeretnének jutni, de ezt csak saját jogon kapott kárpótlási jegyek birtokában tehetik meg. — A termőföldárverések az egész igazságtételi folyamatnak a legérzékenyebb pontjai. Megyénkben, Budapest meghatározó központi szerepe miatt, különösen is az. Ezen sajátos körülmény figyelembevételét szolgáló törvénymódosítási kísérletek kudarcot vallottak. Meg tudnak birkózni az agglomerációban mutatkozó felfokozott földigényléssel? — Egyszerre kell figyelnünk a Budapesten lakó károsultak, illetve a megyei lakosok igényeinek kielégítésére. Már a termőföld kijelölésénél szembetűnően felszökött a föld értéke, hiszen a mezőgazdasági nagyüzemek és a helyi érdekegyeztető fórumok a végsőkig kitartottak a maguk igaza mellett, s nehezen mondtak le egy-egy területről. A végül is jogerősen kijelölt mintegy egymillió aranykorona értékű termőföldből több mint nyolc- százezer aranykoronát már elárvereztünk, a hátralévő mennyiséget pedig az év végéig a licit útján vissza kívánjuk juttatni a károsultaknak. Az viszont nyilvánvaló, hogy csak jövőre kerülhet sor a jelenleg még nem jogerős földkijelölések esetében az árverésekre, így például a Rozmaring Mgtsz, az Óbuda Mgtsz, a Rákosvölgye Mgtsz, a Fóti Mgtsz, a Kertészeti Egyelem Tangazdasága területén. A törvényi előírás szerint a vitás ügyek jogerős befejezése után négy hónapon belül kell befejeznünk az árverést, aminek eleget teszünk. — A Pest környéki licitálásokról szinte legendák születnek... — Gyakori a nyolcszáz— ezer résztvevő egy-egy ilyen árverésen. Nem véletlen, hogy azokat, amelyeken a budapesti lakosok is részt vehetnek, eleve sportcsarnokban tűzzük ki. Példának említhetem, hogy a Rákosmezeje Mgtsz földjeire a Volán Sportcsarnokban árverezhettek a jogosultak. Itt alighanem országos rekord született: 1228 károsult jutott önálló tulajdonhoz. Kétségtelenül nagyon nehéz a különböző érdekek egyeztetése, hiszen sokan szeretnének földet vásárolni, s ehhez nem elegendő' a földalap. Ugyanakkor megkönnyebbülést jelent, hogy mára kialakult az emberekben az • egészséges kompromisszumkészség és gyakori, hogy akár több százan egyezséget kötnek az aranykoronánkénti ezer forint értékről. — Hogyan fogadták a hírt, miszerint az Ország- gyűlés fontolóra veheti a kárpótlási igények újbóli benyújtásának lehetőségét? — Amennyiben parlamenti döntés teszi lehetővé a kárigények újbóli bejelentését, szakértői gárdánk képes megbirkózni az új feladattal. — A parlament azonban dönthet másképpen is. Munkájuk végéhez közelednek, a kérdés elkerülhetetlen, mi lesz a hivatal dolgozóinak sorsa? — Nálunk olyan intenzitású munka folyik, mely sokoldalú, munkabíró, megfelelő felkészültségű szakembereket követel. Bizony óriási vétek lenne, ha az államigazgatás elveszítené őket. Meg kell találni a lehető legcélszerűbb megoldást további foglalkoztatásukra. Nem véletlen, hogy a nálunk folyó szakmai munkát a legkülönbözőbb politikai erők egyaránt magasra értékelték. Egyelőre azonban még van feladatunk, s a súlypont fokozatosan a termőföldárverések mielőbbi befejezésére kerül át. Hiszen a kárpótlás legkézzelfoghatóbb eredménye a károsultak szemében a termőföldhöz jutás, a föld kimérése és a tulajdonjog bejegyzése. Ha mindez hiánytalanul megtörténik. akkor mondhatjuk: a kárpótlási folyamatot befejeztük. N. Zs. Tornacsarnok a templom és az iskola között Ácsa sportközpont lehet Egy kunszentmártoni betéti társaság munkatársai építik Ácsa tornacsarnokát Vimola Károly felvétele Nyáron kezdődtek és igen jó ütemben haladnak Ácsa tornacsarnokának építési munkálatai. Olyannyira jó ütemben, hogy mára már állnak a negy- venötször tizenkilenc méter alapterületűre tervezett létesítmény főfalai, s a napokban elkészült a boltíves tetőszerkezet is. Ácsa általános iskolájában nincs tornaterem, így a gyerekek testnevelési foglalkozásainak hideg időben egy tanterem adott helyet korábban, és ad helyet még ma is. Ebben a tanteremben nincs meg a színvonalas munka minden feltétele, ezért aztán úgy a diákok, mint tanáraik nagy örömmel vették tudomásul, hogy iskolájuk tőszomszédságában egy várhatóan minden igényt kielégítő sportlétesítmény alapjait rakták le a nyári szünet folyamán. Az iskolaközösség életét a jövő évtől könnyebbé tevő tornacsarnok kivitelezési költsége előreláthatólag 23-25 millió forint lesz. A nagy ösz- szeget részben önkormányzati forrásokból, részben az „ezer tomatermes” állami pályázaton elnyert pénzből sikerült előteremteni. Bobós János polgármester a fentieken túl kérdésünkre azt is elmondta, hogy a tornacsarnok az iskolásokon kívül természetesen a falu felnőtt lakosságát is szolgálja majd, s idővel talán a régió sportéletének egyik centrumává válik. (ribáry) Hajnali hozsanna Nagy Mária kisasszony a tizenötödik évét taposta, amikor a tizennyolc éves Jani- csák Pista fiatalúr megszólította a kispesti állomáson. Persze nem úgy, ahogy azt manapság szokás. Magázta a kislányt és engedélyt kért, hogy mellé üljön a vonaton. Történt mindez 1938-ban, Marika akkor állt be könyvkötő tanulónak a Franklin Rt.-hez, Pista meg akkortájt szabadult a Kistext-nél. — Én Gyálról ingáztam, Pista Ócsárol. Naponta találkoztunk, négy évig kísérge- tett, míg 1943-ban egybekeltünk — meséli Mária néni az ötven éves házasság prelúdiumát. — Jól megbabonáztál — szól közbe az öregúr. — Mások összesen nem élnek együtt annyit, mint ameddig én udvarolgattam. — Azt csak én tudom, mennyit ravaszkodtam, hogy megtartsam. Jó szakmája volt, szépen keresett, ráadásul focizott. Bomlottak érte a lányok, nagy volt a választék. A Kistext hadiüzem volt, amiért is Janicsák István megúszta a behívót, nem vitték ki a frontra. — Kurta másfél évig éltünk boldogan, békességben, amikor 1945. február 9-én Pistát Ócsán, az utcán feltartóztatták az oroszok és bekísérték a községházára. Józsika, az első fiam akkor volt féléves. Mikor megtudtam, mi történt, felkaptam a karomba és rohantam vele a főtérre. De akkor már terelték a foglyokat, kísérték őket az állomásra. Az őrök még azt sem engedték, hogy elbúcsúzzunk. A könnyektől nem láttam semmit, megbotlottam és becsúsztam az árokba. Janicsák Istvánnak hosz- szú évekig ez volt az utolsó kép, amit a feleségéről és a fiáról őrzött: asszony és gyerek eltűnt az árokban. — Képzelje el, mit éreztem! Marikának aznap volt a születésnapja. Engem meg vittek, mint marhát a vágóhídra. — Az életem legszomorúbb születésnapja volt. Két évig egy sor hírt nem kaptam Pistáról. • —- Nem rajtam múlt. Ukrajnába vittek egy szénbányába. Négy évet húztam le. 1949-ben szabadultam. Levelezni nem lehetett. Majdcsak a harmadik évben kaptunk egy lapot, hogy hírt adjunk magunkról. De azt is csak azok kapták, akik élmunkások voltak. Jutalomként. Ami nekem járt, azon írtam az asszonynak. Ám szerettem volna az anyámnak is megüzenni, hogy jól vagyok. Egy napi kenyérporciómat adtam egy másik lapért, ez volt az egész levelezésem négy év alatt. Janicsák István tavaly félmillió forint kárpótlást kapott a „nagy barátnál” eltöltött évekért. — A fiam négy és fél éves volt. mire újra láttam. Az ő kacagásáért, az első botladozó lépéseiért nem kárpótolhat semmi. Elraboltak az életemből négy hosz- szú évet. A fiatalságom legszebb éveit! Megtérve, Janicsák István beállt a régi helyére. A Kistext kelmenyomó műhelyébe. De most már az asszony is odajárt, a könyvkötészetet felcserélte a textilszakmára. — így legalább a munkahelyen is együtt voltak. Pótolták a kiesett éveket — vélem én. — Dehogy voltunk — sóhajt Marika néni. — Jöttek a gyerekek, vigyázni kellett a kicsikre. Mindig ellentétes váltásban dolgoztunk, hétközben alig találkoztunk. — Nem volt időnk megunni egymást — próbálja eltréfálni Pista bácsi a nehéz éveket. — Fátylat rá, anyjuk. Az a fontos, hogy mind a három fiú felnőtt és egészséges. Tulajdonképpen szerencsések vagyunk. A srácok rendesek, a menyeink szeretnek, s van hat gyönyörű unokánk. Kell ennél több? — Mária néni, mi az az erő, mely két embert egy életre összeköt? — A nagyfokú megértés meg a kölcsönös tolerancia. De ami még ennél is fontosabb: nem szabad haragot tartani. Mi mindketten szó- kimondóak vagyunk, most ötven év után is hajbakapunk. Apró, jelentéktelen dolgokon. Mások egy perpatvar után napokig duzzognak. Hát nálunk ilyesmi nincs. Este leteremtem valamiért Pistát, reggel meg kávéval költőm. Mondom neki: öreg, itt a te kávéskisasz- szonyod. Ő erre rámnevet, megcsókol és mond valami szépet. Mert ahhoz mindig is értett. Még ma is a fülemben cseng, ahogy először mondta: kis Mariskám. • Hajnali mise. Zeng, búg az orgona. A szentély fölötti ablakon benéz a reggel, s a nap első sugaraitól a félhomály eloszlik. A padokban máskor csak néhány idős ember ül. Akiket már nem köt az ágy, s az álmatlan éjszaka után megváltás számukra a korai hozsannát hallgatni. Ezen az októberi reggelen a gyáli templom teli volt. Elöl, az első padokban Mária néni és István bácsi. Mellettük, mögöttük a népes család, rokonok, ismerősök, szomszédok. A férj és feleség egymás kezét fogták. Úgy, mint ezelőtt ötven évvel az ócsai templomban. Búg az orgona, felcsendül egy ősrégi hozsanna. A hálaadás éneke. A pap áldást oszt, jubileumi áldást. Aztán könyörög. A könyörgésben az is benne van: Add Uram, hogy minden emberpár ilyen szép egyetértésben érje meg a közös élet közös alkonyát. Békében, szeretetben. (matula)