Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-19 / 244. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. OKTÓBER 19., KEDD 13 A ígéretek oldalvizében ÍJÉUL Oldaltűzben bizony, K JL nem pedig kereszt- (m&É) tűzben, mert minden Ws?/ ellenkező híresztelés dacára: a kormány és a koalíció soha nem árasztott el minket felelőtlen ígéretekkel. Nem mondták: na, gyerekek, itt lesz Amerika! (Nekem nem is. kell, hogy itt legyen Amerika, jó nekem ez a kis Magyarország; ez is mutatja, hogy csak egy ágrólszakadt, préri amerikai nagybácsival sem hivalkodhatom.) De hát ilyen a választási kampány. A szabadmadár-röptetők —- akik nem tévesztendők ösz- sze a galambászegyesületek- kel — már rég példát statuáltak a nagy összefogásra. Soraikban békésen megfér egymás mellett volt rákosista-ká- dárista, kádárista, sőt horribi- le dictu, volt maoista is. Bűvészkalapjukon hercig viselik a nagy varázsszót: GAZDAGSÁG... Hogy erről mi a biztos elképzelésük, arról szende szűziességgel hallgatnak. Van, de még nem teljes; van, de csak a végén rukkolunk ki vele... „Patinás történelmi múlttal és előzményekkel” rendelkező pártunk, élén a „Gurul a nehéz pénz, ki tudja, hol áll meg?” nevű nemzetközi társasjáték egyik professzionistájával, nagy előszeretettel hivatkozik tapasztalatra, szakértelemre; szemben a mai vezetés amatőrségével. Kétségtelen: szó szerint veretes politikai-társadalmi rend megőrzésén munkálkodtak nem is olyan régen. Szakértelmük hová juttatott: sapienti sat... Meg ne feledkezzünk azokról a lelkes narancsszedő-bri- gádokról, kiknek a rocksztár David Bowie-hoz hasonlítható külsőváltoztató képességű vezére, még túl korán a történelmi távlathoz, agyagmintázó kedvével ragadta el fiatalos lendületű közönségét: kétségkívül tehetséges, törtető gyerekek, akik ugyan a körmagyart szintén elvetik, de megpróbálnak elegánsan sasz- szézni a nagyobbik testvér, a pufajkás apók és — láss csodát! — még a koalíciósok közt is. Csacsi fiúk, úgysem engedi őket első helyre Tom Lantos. Egyben egyetértenek mindnyájan: ha valaki erkölcsi megújhodást emleget, fölényesen legyintenek, hiszen első a fentebb említett varázsszó. Megértem, hogy az ördög irtózik a tömjénfüsttől, ám nehéz elképzelni jól működő gazdasági életet olyan országban, ahol a sok-sok évi beidegződés nyomán a munkahelyi fegyelemsértés, sőt lopogatás, nemhogy bocsánatos bűnnek számít, de egyenesen dicséretes virtus. Nem tudom, az elkövetkezendő — természetesen az ellenzékiek közül kikerülő — új atamán miféle meghökkentő szokásokat honosít meg majdan — a mintaértékű amerikai demokrácia nyomdokában lépegetve — az Országházban. Ázt sem tudom, a jelöltek közül valamelyik ját- szik-é szaxofonon, de mivel — szerintük — országunk ed- digelé soha nem tapasztalt nyomorúságban sínylődik, javaslom: takarékosság okán érjék be szájharmonikával. (Azon is lehet nagyszerűen játszani.) Vannak tehát nagy tudású veterán politikusok; vannak új hősök (bocsánat: new heroes; mucsai fordításban: új herék) és ennek tudatában bizonyosak lehetünk egyvalami felől. Eme elszánt, morc kalózok — igaz, a régi buccaneer betyárbecsület kódexe nélkül — most vitorlát bontanak, fel az új csatára! Hisz remekül értenek oldaltűzhöz, oldal- össztűzhöz, lavírozáshoz. Csakhogy ők frontális támadásra indulnak egy másik hajó ellen. Ahhoz pedig nagy kaliberű ágyúk szükségeltetnek, különben saját fregattjuk — korvettjük, és a többi, kinek mije van — is súlyos sérüléseket szenvedhet. Győzhetnek, de meglehet, a következő négy évre szárazdokkban maradnak; s kétséges, hogy az azután következő négy évre kifuthatnak-é a tengerre? Hörömpő Gvörgy István Vác Terjed az Ilkei- ártalom á Hazánkban terjed a ^ „pattogó beszéd”- JV stílus, amelyet Ilkei — képviselő úr csempészett be a magyar nyelvbe. Ma már mint a járvány, úgy szedi áldozatait. A valamit is magára adó parlamenti képviselő, politikus, gazdasági szakember csak akkor véli magát szalonképesnek, főleg pedig hatásosnak, ha beáll a sorba. Ebben a táborban a szóvégeket négyszeres-ötszörös nyomatékkai kell kimondani, hogy megfelelő hatást érjenek el. Ez írásban úgy nézne ki, hogy a szó végén lévő betűt legalább ötször le kellene írni. Legkedveltebb mássalhangzó a „T”. így lehet HISTÓRIA ✓ Aldor Imre Vázlatok a magyar emigráció életéből 1"* 7 A kormányzó maga, X V »hogy még inkább szilárdítsa a fönjelzett összetartást, az emigráció ügyeinek s föl-fölmerülő bajainak elintézésére egy választmányt szervezett, másfelől meg nyomda hiányában (Hazai szerkesztése mellett) lapot alapított,“ melyben szabadon és nyíltan kiönthetné mindenki, ami szívét nyomta. Az előléptetéseket, miknek rugója nem hiúság volt, mint a rosszakaratúak és irigyek híresztelték, hanem tisztán azon nemes indok, hogy egyes érdemesek havi díjai rangfokozatuknak meg- felelőleg fölemeltessenek, szintén e lap szokta közölni. Ily helyzetben, ily viszonyok közt találta az új év első napja az emigrációt... Hogy megmutassák az új osztrák konzulnak, Rösler- nek — kit Rustsukból, hol vicekonzul volt, nevezett ki a bécsi kormány — mennyire nincsenek megtörve s készek és alkalmasak a küzdelem folytatására... Már jókor reggel talpon vala közülök mindenki, 9 óra után pedig sorakozva imponáló rendben mentek az európai stylben épült igen csinos örmény templomba, hol a lengyel légió lelkésze misézett, Ács N. magyar református pap pedig megbízható egyházi beszédet tartott. Innen testületileg Kos- suthhoz siettek, ki a rövid, de szívélyes fölköszöntést szokott nagyszerű rögtönzéseinek egyikével viszonozta, Este Kossuth és az emigráció többi vezéregyénisége fáklyás, zenés meglepetésben részesült. E tüntetések s még inkább a szellem, mely jellemezte őket, nemigen volt ínyére a Herr von Röslernek, s hogy egy csapással véget vessen a dolognak, a Jázmány és Pol- lák bandita-tőrét fogadta bérbe. Saját vesztére! Utóbbi az osztrák aranyok nagy részét torkára kötvén egyik részeg pillanatában nagyszájúlag dicsekedett: mint fogja ő „Kossuthot nemsokára a másvilágra expediálni”, s midőn ezért Bárdy és néhány emigráns megszalasztá — a konzul házába futott. Véres tusa keletkezett. A konzul az ő vad szerezsánaival ablakon át tüzeltetett az ostromlókra s e védelem által tisztán el- árulá, hogy a merénylet tulajdonképi feje és mozgatója az ő ármányos lelke. A portát az incidens nagyon elked- vetleníté s... a szemközti házba egy zászlóalj török gyalogságot szállásolnak el, Rosier gyanús terveinek meghiúsítása végett. Látván az orosz—osztrák diplomácia, hogy falra hány borsót, ha tovább is megmarad az eredménytelen köteke- dés terén, olcsóbb árt szabott „a régi jó viszony” helyreállításának s orosz részről csak a lengyelek végleges eltávolítását, osztrák részről a főszemélyek szigorú internálását követelték immár. Ebbe aztán beleegyezett a szultán is s bár Kossuth férfiasán tiltakozott s utalva Anglia és Amerika rokonszenvé- re, különösen a liverpooli nagyszerű szimpátia-mee- tingre, lord Dudley Stuart alsóházi beszédeire s a Pal- merstont tettre sarkaló, majd mindennap ismétlődő interpellációkra, határozottan ellenszegült: győzött a „stat pro ratione voluntas” s „A Kiutahiába bellebezés” megmásíthatatlan ítéletté vált... E váratlan és igazságtalan „befejezés” az emigrációnak szebb napokkal kecsegtető vérmes reményeit egyszerre tönkrezúzta, Kossuth belé is betegedett a sok bosszúságba és gondba. Nejének örvendetes megérkezése a lelkes Vagnerné asszony s a „Times” levelezőjének a derék Bridham úrnak kíséretében febr. 2-án (mit az emigráció fényes fáklyászenével ünnepelt), s a jó hír, hogy anyja és nővérei szabadon bocsáttattak, fölvillanyozta ugyan kissé, hanem azért mogorva kedélyhangulattal készült a messze fogságba, melynek tartamát Stürmer 15 évre kívánta szabatni, míg a porta az osztrák birodalmi belállapotok megszilárdulását tűzte ki zárpontul. Február 5-én érkezett Sumlába a porta biztosa, Achmed effendi. Művelt modora, s sokoldalú képzettsége hamar megnyerte a szíveket, s mivel a legtöbben távolról sem sejték küldetése valódi okát, fényes szerenáddal tisztelegtek nála s Cseh százados meleg beszéddel tolmácsolta a közlelkesedést és ragaszkodást a hatalmas és kegyelmes padisa iránt. Másnap reggel Achmed effendi sorravette s egyenként meglátogatta az emigráció jelesebb tagjait diploma- tice megcukrozva és nagy emberismeretről tanúskodó ügyességgel adván be nekik a keserű labdacsokat, miket Konstantinápolyban tömtek útitáskájába. A hatás sokféle volt. Dembinszky arra hivatkozván, hogy francia polgár, kereken visszautasítá a porta rendelkezési jogát; Perczel hidegvérrel mondott igent; Bem egy jobb érához vezető átmeneti hídnak tekintő ez intézkedést is, Kossuth pedig fölvilágosítást követelt: mi fog történni azokkal, kik nem vitetnek Kiutahiába? Dembinszkynek csakugyan meg is engedő Achmed, hogy a telet a brussai fürdőben töltse, Kossuth kérdéseire azonban hideg vállvono- gatással felelt. Csak később tudatá, hogy a renegátok Aleppóba szállíttatnak, akik pedig Sumlában maradnak az emigránsok közül, azok tavaszig rendesen húzni fogják a segélypénzt, de aztán szélnek eresztik őket s csekély útiköltséggel ellátva mehetnek ahová tetszik... Február 15-én reggel még egyszer és utólszor teljes számmal megjelent az emigráció Kossuthnál, ki az erkélyre lépve rendkívül megindult hangon, s könnyeit visszatartani hasztalan erőlködve így búcsúzott: ugyanis a legjobban pattogni! Bravó! Azt hiszik egyesek, hogy még mindig uniformizált világban élnek. Ezt az „utánozósdit” még a kisgyerekek is kicsúfolják egymás között, az ember legősibb elődjét emlegetve. A hülyeség sokkal inkább ragadós, mint az értelmes dolog. Mert kérdem én: az új nyelvi táborba tartozók például soha nem hallják külföldre szakadt, általában idősebb (ami azt jelenti, hogy igen régóta nem él magyar nyelvű közösségben) korú magyarok beszédeit? Vagy ha igen, akkor nem tűnik fel valami? Nevezetesen az, hogy gyönyörűen beszélik anyanyelvűnket. Nem éneklik, nem hadarják a szöveget, és a szóvégeket nem harapják el. Érdekes módon még a „bán-, ben”-re is igen jól emlékeznek. Öröm hallgatni őket! A különös persze még az, hogy ők általában az ,.át- kos” és nem a világnézetileg semleges iskolákban kaptak olyan képzést, amely kibírta mind az elnyomás évtizedeit, mind pedig a nagyvilág kihívásait. Ezekben az emberekben igen mélyek a gyökerek. Kár, hogy csak kevesen térnek vissza örökre hozzánk! Vedres Józsefné Budapest Nem készülték a tananyagból ® A televízióban szeptember 24-én elhangzott Hőmérő című műsorral kapcsolatban szeretném, ha a tisztelt hallgatóság megfontolná, és elgondolkozna egynémely tényen, amelyek egy kis odafigyeléssel kiviláglottak. A vitában részt vett cca. 100 fő, (gondolom, Havas Henrik úr szívesen szolgáltat pontos adatokat). A közoktatási törvényt elolvasta 5 fő. Megkérdezném, miért jött el a vitaestre a hallgatóság 90 százaléka? Talán, hogy szavazzon Szőllősiné szocialista demagógiája mellett? Ki hívta meg őket? Ki állította össze így a meghívottak névsorát? Ha ki mertek állni az ország nyilvánossága elé ezzel a fel- készültséggel, vajon minő fel- készültséggel tartják meg óráikat? Szavazataikból kiderült, nincsenek megelégedve az új közoktatási törvénnyel, amelyet nem ismernek. Ezzel szemben egyetértettek többségükben a követelésekkel, melyeket a főtitkárnő tolmácsolt, az adófizetők terhére... Cs. J. Pomáz (A teljes név és cím a szerkesztőségben) Testvéreim! Az első nehéz lépés életemben az volt, mely hazámtól, a második meg az lesz, mely tőletek választ el, hogy Európától mesz- sze, élő halott legyek oly helyen, hol öröm nem: csak a sír várhat reám!... Ti ifjak és erősek vagytok még s így okvetlen rátok kerül előbb-utóbb a sor: harcolni a hazáért és a szabadságért; de én, kinek napról napra alább hanyatlik életereje, én aligha meg fogom érni e napot. Legyen meg, amit a sors akar. Temessen el a végzet a száműzetésben, mint dicső elődömmel Rákóczyval tévé. Csak egyre kérlek testvéreim! Arra, hogy fölszabadítván rabláncaiból a hazát, gondoljatok künn porló hamvaimra s szerezzétek meg nekik a hazai föld, a hazai sír édes nyugalmát. Ez egyetlen óhajom a halál küszöbén, s ti teljesíteni fogjátok azt!... (Folytatjuk) A vármegye tisztújító közgyűlése 1700. október 19-én Pest városában gyülekeztek a vármegyei urak, hogy megtartsák tisztújító közgyűlésüket A jelentős eseményre a nádor — egyben Pest vármegye főispánja —, gróf Esterházy Pál Dvomikovics Mihály váci püspök személyében teljhatalmú megbízottat nevezett ki. Az alispáni tisztségre négy jelölt volt: Sőtér Ferenc, Suppán István, Dull Mihály és Zoldán lAszló. legnagyobb esélye Sőtérnek volt aki 1689 éta töltötte be ezt a posztot. A várakozásoknak megfelelően most is újraválasztották. Helyettes alispán Zoldán László lett. A négy járás — a váci, a pilisi, a kecskeméti és a solti — élére új szolgabírákat választottak Sőtér Tamás, Szunyogh Ferenc, Horváth András és Huszárik János személyében. A vármegye régi jegyzőjét, Suppán Istvánt újraválasztották, a távozó helyettes jegyző utódául pedig iMczkovics Lászlót iktatták be. A megye új vezetőinek hamarosan sürgős feladata akadt, el kellett készíteni a megyei adóösszeírásokat. E korban ezek évente, esetleg kétévente készültek és a november 1-től a következő esztendő október végéig terjedő pénzügyi évre vonatkoztak. Az összeírások elkészítése elsősorban a járások élén álló szolgabírúk feladata volt, a megye rendszerint külön megbízottakkal segítette felelősségteljes munkájukat. Két járásba ezen az ülésen már ki is küldték Pataky Gábor és l^eisztner Tóbiás esküdteket. Az összeírások alapján az 1700. november 1. és 1701. október 31. közötti időszakra a vármegye helységeinek 59,719 forint és 60 dénár hadiadót kellett fizetni. Pogány György
