Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-15 / 241. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. OKTOBER 15., PENTEK A jól szervezett erők győztek Esküt tettek a képviselők Varsóban tegnap délelőtt megnyílt az újonnan megválasztott szejm első ülése. A megnyitó előtt a Szent János-katedrálisban ebből az alkalomból misét celebráltak, amelyen részt vettek a különböző pártok képviselői és szenátorai, valamint Lech Walesa államfő. A parlament alsóházának megnyitása után beszédet intézett az új honatyákhoz a köztársasági elnök. Walesa hangsúlyozta, hogy a demokratikus választások eredményét tiszteletben kell tartani, de emlékeztette a képviselőket arra, hogy az új, és nem tökéletes választójogi törvény nyomán kialakult parlamenti erőviszonyok nem fedik a társadalomban létező politikai erőviszonyokat. Ezért különösen fontos, hogy a képviselők tisztában legyenek azzal: elsőrendű kötelességük a nemzet érdekeinek képviselete, nem csupán saját pártjaiké vagy választóiké. — A jól szervezett erők győztek, a rosszul szervezettek mindent elvesztettek — mondta Walesa a jobboldal megsemmisítő választási vereségére utalva, de mint hangsúlyozta, ezzel nem a parlament tekintélyét kívánja aláásni, csak tudatosítani akarja a valóságos helyzetet. — Az új szejm új fejezetet nyit a lengyel történelemben, de nem új korszakot. Nem lehet ugyanis évente mindent elölről újrakezdeni. Vannak az állam léte és fejlődése szempontjából alapvető ügyek, amelyeket nem lehet aláásni, s amelyek megkövetelik a folyamatosságot és a felelősségérzetet. Ezek közé tartozik a külpolitika, és nagymértékben a gazdaság. Ez utóbbi téren igen szűk az ország mozgástere, s még könnyű átlépni a szakadéktól elválasztó vonalat — mondotta az államfő. Befejezésül Lech Walesa jó munkát és bölcs döntéseket kívánt az új parlamentnek. Az elnöki beszéd után a képviselők letették az esküt. „Hála” a magyar tömegkommunikáció három évi „áldásos” tevékenységének — tisztelet a kevés kivételnek —, a magyar ember örök pesszimizmusának, s nem utolsósorban pedig a most új erőt kapott MSZP Horn Gyula vezette szárnya (aki maga oszlopos tagként szolgálta különböző beosztásokban a Kádár-klikket) alig bújtatott restaurációs törekvéseinek: sokan visszasírják az 1990 év előtti állapotot és az MSZP választási győzelmétől remélik hazánk „felvirágzását”. Ötvenhét életévemmel már megéltem egyet-mást honi közéletünkben. Sőt még azt sem mondhatom, hogy „ellenforradalmi” múltam ellenére — nyilván a jogászi szakma tisztességes gyakorlása miatt — nem becsültek meg. Mégsem lehetek jó értelemben elfogult olyan párttal, olyan ellenzékkel, olyan magyar mentalitással, amely nem látja, nem érzi, hogy milyen — a világ által is elismert — változás és fejlődés következett be három év alatt Magyarországon. Mi mégis sírunk! Pontosabban sírnak azok, akiknek talán a legkevesebb okuk van rá. Elfelejtettük a csak három évenként biztosított — nevetséges valutával „fedezett” — nyugati utazás lehetőségét, amikor még Jugoszlávia is Nyugatnak számított és oda is megkötöttségekkel látogathatott el a magyar. Most világútlevelünk van — amellyel bebélyegzés nélkül lépjük át számtalan ország határát — és se szeri, se száma az utazási irodák ajánlatainak. És ami szembetűnő: a 140 000 forintért, vagy annál többért ajánlott utak (Japántól Indiáig, az USA-tól Ausztráliáig, az afrikai országokig) mind foglaltak! De mi sírunk! Elfelejtettük, hogy a rossz Trabantok és Moszkvicsok tömegét a légkülönbözőbb nyugati autók sokasága váltotta fel. Miből? Szülőfalumban a disco előtt szombatonként hatvan-hetven különböző márkájú kocsit számolok meg, tizenéves gyerekekkel a Mazdák, Toyoták, sőt Porschék volánja mögött. Ugyanakkor a Magyar Televízió kedvenc témája volt egy-egy „független” műsor záróakkordjaként kukákban turkáló idős emberekkel megjeleníteni a nyomort, a jelent. Kevesebb szó esik arról például, hogy lépten-nyomon épülnek az új magánüzletek, bevásárlóközpontok, szállodák (ugyan miért, ha csökken a turizmus, ahogy harsogja az ellenzék?), éttermek (nemcsak a Dunakanyarban és a Balaton mellett, hanem az ország minden részén). Arról is kevés szó esik, hogy igényesebbek az emberek, hogy Szerb politikusok szerint A VMDK a Balkán legveszélyesebb pártja A Szerb Képviselőházban folytatódik a szocialisták és a radikálisok maratoni vitája a Sainavics-kormány iránti bizalmi kérdésről. Ebbe bekapcsolódva kértek szót a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének parlamenti képviselői. Szecsei Mihály rendkívül komoly elemzését adta a gazdasági helyzetnek, felszólalását azonban teljes érdektelenség kísérte. Páll Sándor beszéde azonban már valódi vihart kavart. Ő egyszerűen színjátéknak nevezte az egész parlamenti veszekedést, amelynek kettős célja van: felhívni a külföld figyelmét a szerb— szerb viszályra s a polgárháború veszélyére, belső használatra pedig a szocialisták be akarják bizonyítani, hogy kormányukat a radikálisok az ellenzék egyesülésével sem tudják megdönte- ni. Olajat öntött a tűzre Páll azon kijelentése, miszerint pusztán „szerb ügyről” van szó, s ha az itt élő magyarok eddig távol igyekeztek tartani magukat a délszláv népek viszályától, akkor nem avatkoznak be a szerb—szerb leszámolásba sem. Erre elsőként Zoran Andjelkovics, a szocialisták frakcióvezetője reagált, aki elutasította a szerb—szerb összetűzés tézisét, véleménye szerint két politikai koncepció összeütközésének vagyunk tanúi. Ekkor lépett a szószékhez a magát magyarnak tartó, de magyarul nem tudó Mihalj Kertes, aki a VMDK-t fasiszta pártnak titulálta, a legalizált pártok közül a legveszélyesebbnek a Balkánon, majd ezt megtoldván kijelentette, hogy azok az ön- kormányzatok, ahol a VMDK szerezte meg a hatalmat, valójában fasiszta kezekben vannak. Érveit alátámasztandó elmondta azt is, hogy hat hónapon át, amíg a szövetségi belügy- ben dolgozott lehallgatta Ágoston András (a VDMK elnöke) és mások beszélgetéseit. Kasza József, Szabadka polgármestere a helyi önkormányzatok szerepéről szólva megállapította, hogy mivel a pénzek centralizálva vannak, az ön- kormányzatoknak csekély a cselekvési lehetősége és területe. Szólt továbbá a szabadkai radikálisok tevékenységéről. Őt a nemzetközi bűnüldöző szervek által is nyilvántartott Zseljko Razsnjatovics Árkán (nemrégiben beszélgetést készítet vele a budapesti tévé Panoráma szerkesztősége) a lehető legcsúnyább módon „tette helyre”, s vádló beszédét azzal zárta, hogy amikor Bozsinovics (a szocialisták nevezték ki Szabadka község körzeti elöljárójává) jelen van, a magyaroknak mind vigyázzban kell állniuk, mert arra sem érdemesültek, hogy Bozsinovics cipőjét tisztítsák. A magyar felszólalóknak csak egy bánáti szerb független képviselő fogta pártját. Sinkovits Péter, Újvidék A nagyvilág hírei ¥ Mart Laar észt miniszter- elnök sajnálatosnak tartja a baloldal lengyelországi választási győzelmét, mivel ez szerinte elbizonytalanítja a NATO-t a szervezet kibővítésének kérdésében. ¥ Betiltották tegnap a Csecsen Köztársaság fővárosában a feloszlatott orosz parlament elnöke, a csecsen nemzetiségű Ruszlan Hasz- bulatov melletti tüntetéseket. A bukaresti kormányt jelenleg kívülről támogató Román Nemzeti Egységpárt — Funar pártja — a kabinetbe való belépésről folytat tárgyalásokat a kormánypárttal, ugyanakkor az Agrárpárttal való egyesüléssel szeretné növelni önnön belpolitikai súlyát. ¥ Zökkenőmentes a forgalom Szlovénia határain, miután a szlovén rendőrök tegnap véget vetettek ötnapos munkabeszüntetésüknek A parlament szerdán a köz- tisztviselőktől gyakorlatilag megvonta a sztrájkjogot. VÉLEMÉNY Sírunk, egyre csak sírunk megszépültek a házak, hogy nemcsak a Dunántúl otthonainak erkélyét és kertjeit díszítik virágok és örökzöldek, hanem a nemes és nem olcsó „hobbi” kezd elterjedni az egész országban. De mi sírunk! Elfelejtettük azt — amit magam is átéltem —, hogy 1963-ban idős orvos édesapámmal, anyámmal és öcsémmel úgy találkozhattunk a magyar Sopronban 1927-ben Ausztriába férjhez ment nagynénémmel, hogy útközben háromszor kérték határsáv igazolványunkat, miközben a határőrök szinte az oldalunknak szegezték a géppisztolyt. Mindez Magyarországon történt, a saját hazánkban, amelynek dolgozó polgárai voltunk. Sírunk, mert kevésnek tartjuk a munkabért, amelyet a Kádár-korszak „alapozott” meg. Miért nem emelte fel akkor a szavát Csehák Judit és Nagy Sándor elvtárs, amikor felelős beosztásban, miniszteri és miniszterelnök-helyettesi rangban az MSZMP KB. PB-tagjai, nagyhatalmú funkcionáriusai voltak?! Miért most interpellálnak a parlamentben a különböző ágazatok béremeléséért? Miért teszik felelőssé azt az Antall-kormányt, amely 22 milliárd dollár adósságot örökölt a kommunista rendszertől? Miért csak most buzdít a szakszervezet prominens vezetése sztrájkra, miért nem évekkel ezelőtt, amikor ennek a szónak a kiejtése az izgatás és a rendszer megdöntésére való szervezkedés bűntettével volt egyenértékű. A magam — most felemelt — polgármesteri fizetésével és egy 13 éves Ladával nem tartozom az újgazdagok közé. Pedig azok ma többen vannak, mint azt az egyszerű halandó elképzelné! Számtalan — általam ismert — milliomos vállalkozó szidja a „nem szakértő” kormány politikáját, amelyik „nem támogatja” az egyre gazdagodó vállalkozásokat. Talán ők is a múltat siratják? Ma tüntethet a magyar, vallásszabadság van, utazhat, szidhatja a rendszert, szinte mindent vásárolhat, amiért korábban Nyugatra turnézott és még az is szociális segélyt kér, akinek két autója és jó életkörülményei vannak! A 9200 lakosú Pilisen csak az elmúlt évben 18 millió forint ilyen juttatást osztottunk ki! De sírunk, mert mindez kevés! Visszasírjuk a régi rendszert, mert ott nem volt munka- nélküliség. Csak „vattaemberek” voltak, akik munkakönyvvel rendelkeztek, de az általuk termelt terméket még az elmaradott országok sem nagyon vették át, vagy azokért nem fizettek. Megjegyzem: Békési László hat évvel ezelőtt egy televíziós kerekasztalfórumon már elkerülhetetlennek tartotta a munkanélküliséget. Ma a munkanélküli segély — némi szociális támogatással kiegészítve — azért létalapot ad. Az ezt követelő emberek régen a Kádár-titkársághoz írva fenyegették a tanácsokat és kényszerítették ki a semmiből a szociális segélyt. Elfelejtettük a „kellemes” április 4-ei, május 1-jei, augusztus 20-ai és november 7-ei kötelező felvonulások, ünnepségek hangulatát? Most ilyen sincs, mégis sírunk! Visszasírjuk a magyar bóvlit, a csempészett orkánkabátot, a svájcisapkát, mert most „csak” Nike meg Adidas cipőben jár a sok falusi iskolás is. Kevés a nyugdíj! Már-már — mondja a szociális érzékű MSZP — ismét Róbert bácsi konyhája fenyeget! Valóban kevés a nyugdíj. Arról azonban nem beszélnek, hogy a nyugdíj mai összegét zseniális gazdaságpolitikájukkal ők alapozták meg, a rendkívül alacsony, szinte megalázó fizetések szerint. Elnézem a könyvek sokaságát, témáját, sokszínűségét. Aztán visszagondolok arra: milyen volt mindez korábban? Tanulhattuk az oroszt, azért tartunk ott, hogy — néhány kivételtől eltekintve — a középnemzedék Nyugaton megszólalni képtelen, dialógusra alkalmatlan és kisebbrendűségi érzéssel küzd. Szerényen kérdezem: ki emelte fel a szavát az évtizedekig kötelezően tanított marxista- leninista „vallás” ellen? Ez hiányzik nekünk?! Most tényleg szabad vallásgyakorlás van. De mi sírunk! Úgy látszik, siratjuk azt a múltat, amely ártatlan emberek vérét követelte, lelkeket tett tönkre, családokat választott el, az ifjúságnak erkölcsi tartást nem adott, tönkretette a magyar gazdaságot, összehozott 22 milliárd dollár adósságot és az így szinte lerombolt országot önként adta át a következő rendszernek! Magam a szó legi- gazabb értelmében független voltam és független vagyok. Párthoz nem tartoztam és nem tartozom. írásommal nem befolyásolni és bírálni akarok. Csak emlékeztetni! Jó lenne a könnyeket letörölni és úgy, mint a háború után, energiánkat építésre, összefogásra és toleranciára alapozva a közös cél érdekében — és nem acsarkodásra — használni. A felemelkedés és a jövő útja nem a sírás, hanem csak ez lehet! (Illanicz György Pilis nagyközség polgármestere)
