Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-12 / 238. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. OKTOBER 12.. KEDD Szerbia válaszút előtt A héten folytatódik a szerbiai parlament ülése, amelyen most már nem csak a radikálisok által megkérdőjelezett Sainovics- kormány megmaradása a tét; a pártok egyre inkább a szinte elkerülhetetlennek látszó idő előtti választások felé tekintgetnek, s az erőátcsoportosítások és a taktikai manőverek ennek jegyében zajlanak. A múlt hét végén megkezdett parlamenti vita így is a vezető szocialisták, s az eddig őket támogató, egyébként ellenzékinek számító radikálisok közötti kölcsönös vádaskodásra és szópárbajra szorítkozott, s amennyiben a helyzet nem változik, a ringben csak ők ketten maradnak. Szerbia szkupstinája eleddig a szocialisták és a radikálisok koalíciója által volt kormányozható, s talán Vük Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom nem túl régen még a börtönben éhségsztrájkot folytató vezetőjének a véleménye áll a legközelebb az igazsághoz, amely szerint az eddigi kormányzó páros egyaránt okolható Jugoszlávia elszigeteltségéért és a gazdasági lezüllésért, a többi párt tehát ne vállaljon közösséget és felelősséget az elkövetett hibákért. Éppen ezért igencsak meglepőnek tűnik a tegnapi Borba c. belgrádi napilap információja, miszerint Seselj, a radikálisok vezetője állítólag titokban Vük Draskoviccsal találkozott a kormány megdöntésének ügyéoen. Tény, hogy a radikálisok és a megújhodáso- sok együttesen már megbuktathatnák Sainovicsot, s Draskovics pártján belül az utóbbi napokban többen is úgy nyilatkoztak, hogy a semlegességi alapállást fel kellene adni. Ám mégsem valószínű, hogy erre a lépésre elszánnák magukat. Legalábbis nem ebben a szakaszban. Ami egyébként a szerb kormányt illeti, Sainovics és garnitúrája feltételezhetően marad, ám a radikálisok támogatása nélkül kormányzásképtelenné válik, s a Milosevics által fém- jelzettt szocialisták számára nem marad más hátra, mint hogy más társak után kutassanak, vagy pedig ráálljanak az idő előtti választásokra. Mindeddig természetes partnernek látszottak a demokraták, de most éppen a vezetőjüket, Dra- goljub Micsunovicsot érte pártján belül bírálat, mert a vezetőség jóváhagyása nélkül találkozott a szerb elnökkel. Az ellenzék tartózkodó magatartásának persze egyéb okai is vannak. Ä radikálisok két ponton támadják a szocialistákat. Nevezetesen, hogy engedékennyé váltak a nemzeti politikát illetően, tehát már „nem eléggé hazafiak”, s alku tárgyává tették a Jugoszlávián kívül rekedt szerbek sorsát. A másik a gazdaság katasztrofális leromlása Evidens, hogy a szocialisták az embargó mielőbbi feloldása érdekében tettek bizonyos engedményeket, s újabbak megtételére is hajlandóságot mutatnak. Az ellenzéknek viszont éppen a háborút kiváltó nemzeti érdekek ellensúlyozására nem volt alternatívája, s lényegében nincs azóta sem. Ezért látja az ellenzék tanácsosabbnak a kivárás taktikáját, mert a radikálisok esetleges likvidálása, s a demokratikusabb közállapotok kialakítására rákényszerülő szocialisták biztosította alaphelyzet esetében esélyeik megnövekednének. Addig pedig marad a szocialisták és a radikálisok kíméletlen összecsapása. Sinkovits Péter, Újvidék Egy hete már. Éjt nappallá téve „csüngtem” a tévé CNN csatornáján, mint annak idején, valamikori októberen éjszakánként a rádión apámék. A kicsiny falu plébánosának világvevő rádióján Budapestről szóltak a messzi távolból, Münchenből sugárzott véráztatott s mégis re- ménytkeltő hírek. És a suttogó gyönyörűség, hogy fölszabadultunk, napok múlva százakat zarándokoltatott el a templomba: hálaadásra. A toronyban zúgtak a harangok, ablakában pedig a szél lobogtatta a falu talán egyetlen magyar zászlaját. Harminchét éve ennek. Lehet, kicsiny, négyéves gyermekparány ott se voltam a tömegben, de úgy emlékszem rá, mint néhány nappal később a tankokra az úton Pest felé... Egy hete már, erre ne emlékeznék? A színesben, élő adásban közvetített drámára, a vérégette aszfaltra, a halottak kiterített tetemeire, a tarkóra tett kezű lázadókra? Az egész éjjel lángoló moszkvai Fehér Házra? A történelem első olyan eseményére, amikor az „eszme” saját fészkében rendez vérfürdőt? De hát hol is kezdődött ez a vérben fetrengés? Sommás, általánosító, de mégis igaz a megállapítás: 1917-ben Szentpé- tervárott. Ám én mégsem hőkölök vissza a szólásmondás szerinti Ádám s Éváig — már csak azért sem, mert az maga volt a teremtés —, sorolom csak a magam fogcsikorgató történéseit. Az ember házi történelmét. Mert sejdítem, a „nagybetűs” nagyon is kölcsönhatásban él ezzel. Engem már a bölcsőben megperzselt ez a történelem. Ötvenes évek eleje, vasárnap délelőtt. Mise a templomban. Odakint csikorogva megáll egy teherautó, „rezesbanda” ugrál le róla, s némi készülődés után rázendít. A Miatyánkot a Vörös Csepel üzenete sápítja alig hallhatóvá, mígnem beront valaki az Isten házába, s elordítja magát: „Tűz van! Ég a harangozó háza!” Jelcin rendelkezett Decemberben parlamenti választások Borisz Jelcin tegnapi rendeletében december 12-re hivatalosan is kiírta az oroszországi parlamenti választásokat. A korábbi választási rendeletet módosító elnöki ukázból kiderül, hogy az eddigi elképzelésektől eltérően a felsőházat, azaz a Föderációs Tanácsot is választják. Az Oroszországi Föderáció 88 tagját két-két honatya képviseli majd a felsőházban. Az elnöki rendelet szerint a parlament két házának megválasztására közös választókerületeket hoznak létre. Mindkét ház képviselőit négy évre választják. A Szövetségi Gyűlés, azaz a parlament állandóan működő törvényhozó szervként működik majd. Az alsóház, azaz az AJlami Duma 450, míg a felsőház 176 tagú lesz. A Duma felét pártlista, míg a másik felét a területi elv A PASZOK vártnál nagyobb görögországi győzelme aggodalmat okoz az EK- ban: a brüsszeli bizottság és a nyugat-európai kormányok egyaránt attól tartanak, hogy egy még nacionalistább görög kormány növelni fogja a bizonytalanságot a Balkánon — írja tegnap a The Guardian című brit lap. Görögország 1994 első félévében az EK soros elnöalapján választják meg. Egyelőre nem tudni, hogy a felsőházat milyen elv alapján választják. A Legfelsőbb Tanács feloszlatásáig, illetve a tanácsi rendszer megszüntetéséig olyan elképzelések voltak, amelyek szerint a föderáció 88 tagja két-két képviselőt delegálhatott volna a felsőházba. Ennek megfelelően fele-fele arányban lettek volna a tanácsok vezetői, illetve az elnök embereinek számító kormányzók a 176 tagú testületben, amely nem választott szervként működött volna. Emiatt számos bírálat érte az utóbbi hetekben az elnököt. Megfigyelők szerint Jelcin egyebek közt az új parlament demokratikusságát megkérdőjelező bírálatok miatt döntött amellett, hogy a Föderációs Tanácsot is választják. Az alsóháznak a koke lesz, és európai diplomaták úgy vélik, a görög kormány nem lesz képes határozottan vezetni, épp akkor, amikor a maastrichti unióter- vek amúgy is válságban vannak — írta a brit lap. Az EK bizottsága már korábban is bírálta Görögországot, mert megsértette a Szerbia elleni szankciókat, és mert ellenezte Macedónia elismerését ezen a néven. A PASZOK vonala még kemérábbi 400-ról 450 tagúra növelése és a pártlistás választás mindenesetre azt jelzi, hogy Jelcin elsősorban az alsóházra akar támaszkodni. A szélsőséges pártok kizárásával ugyanis jó esélye van arra, hogy az őt támogató demokratikus pártok jelöltjei kerülnek majd be a törvény- hozásba. Andranyik Migranjan, Jelcin tanácsadója ugyanakkor egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki, hogy ténylegesen működő pártok hiányában idővel az új parlament is korporativ érdekeket képviselő testületté válhat, amely ismét szembe kerül az elnökkel. Migranjan szerint a következő hetek mutatják majd meg, hogy engedel- meskednek-e a tanácsok Jelcinnek. Ő mindenesetre óvta Jelcint attól, hogy „forradalmi úton vágja le a szovjet hidra fejeit”. nyebb, és a szélsőséges nacionalista álláspont nem használ Görögország és az EK viszonyának — idézett a The Guardian egy meg nem nevezett EK-diplomatát. — Az EK mind komolyabban veszi az emberi jogokat nemzetközi szinten, és nem alkalmazhatunk kettős mércét, csak mert valamelyik tagállamunkról van szó — mondta az EK tisztségviselője. A nagyvilág hírei Másfél napos rövid látogatásra Japánba utazott tegnap reggel Borisz Jelcin. Áz orosz elnök indulása előtt a vnukovói repülőtéren újságíróknak elmondta: nagyon bízik benne, hogy tokiói látogatása során a japán fél nem veti fel a területi vita ügyét. jF Tegnapra virradóra rakétatámadás érte az afgán—tádzsik határnak azt a szakaszát, amelyet az orosz 12. számú határ- őrörs ellenőriz. Az 1TAR- TASZSZ jelentése szerint a rakétákat afgán területről tádzsik ellenzékiek lőtték ki. Az orosz határőrök nem viszonozták a támadást. Az orosz hírügynökség rendkívül feszültnek minősítette a helyzetet az említett térségben. % Egy feltételezhetően muzulmán fegyveres tegnap kora reggel lelőtt egy rendőrt a Kairótól déli irányban 300 kilométerre található el-Kuszíja városban — jelentette a Reuter hírügynökség. „A harc Lengyelországért még csak most kezdődik!" — írta a Slowo című lengyel katolikus napilapban Michal Lytko, utcai akciókra, tüntetések és nagygyűlések szervezésére szólítva fel a parlamentből kiszorult radikális jobboldali pártokat. PASZOK-gy ozelem Nyugat-európai aggodalmak VÉLEMÉNY Rémséges, tótágas jövőt? A harangozó — apám volt. A ház, miben bölcsőben szunnyadtam, ugyan még nem égett, de az udvaron mellette méternyire tornyozott kazal már hatalmas lángokkal csapott az égre. Tódult ki mindenki, hogy az Ament csak akkor mondja ki, ha eloltották a tüzet. Anyám halálra rémülve rohant, mentsen ki a házból. Köhögtem-e, fuldokoltam-e a füstben, nem emlékszem. Lehettem egyéves. De máig is az a füst fojtogat. Igen, az én házi, bölcsőbéli történelmem itt kezdődik. Ávós brigantik tűzcsóvát dobálnak védtelen emberek udvaraiba, házaira csak azért, mert nem az egyedül lévő párt, hanem az egyedül lévő Isten az ő parancsolójuk. Évtizedekkel később — nyirkos ősz lépte már a kerteket — kigyulladt a téeszistálló. Éjfél lehetett, mikor megverték az ablakot: rohanjon apám a toronyba félrevemi a harangot. Épp otthon lévén futottam én is segíteni: a tűzből kimenekített megperzselt szőrű, párolgó bikákat összeterelni a határból. Hajnalra érkeztünk haza apámmal. S hát másnap halljuk volt tanárom álmélkodását: tűz volt, én meg azt hittem, részeg a harangozó, azért veri félre a harangot. Apámat sose látta senki a kocsmában, s főleg részegen... Meg akartam ölni ezt az embert. Amint megpillantott az utcán közeledvén, átsomfordált a túloldalra. Arra se volt méltó, hogy embernek tekintsem. Ő nevelte az ifjúságot... Apám nem is volt téesztag. A lélek máglyatüzeit kik csiholták? Kik akarták kiirtani az emberből az embert? Belőlem, belőled, belőlünk. Mindenkiből. Amerre csak ez az „eszme-szörny” kiszabadult a palackból, megperzselődött minden, vagy porig égett. Több száz milliónyian vagyunk, kik megjártuk a kommunizmus pokol- tornácát. Több tízmilliónyian, kik mint az áldozati füst Ábrahám oltáráról, elillantak a levegőégben. De minő iszonyatos: Izsák föláldozása Isten próbatétele volt — nem is ontatta ki a vérét —, az emberiség föláldozása a Gonosz parancsa, amit a vörös ördögök véghez is akartak vinni. Föllélegezhetünk-e azonban, hogy nem sikerült nekik maradéktalanul? Most már teljesen bizonyos, hogy nem. Hallga csak, hogyan is bűbájolnak a szirén hangok?! Mi, tűzmarta túlélők baloldali veszéllyel riogatjuk az embereket, hogy aztán valóban újra föllobanjon a tűz. Mondják a gyújtogatok. Litvániát, Lengyelországot emlegetjük, mint valami rémséges, tótágas jövőt. Mintha észre se vennék: már évek óta lángol a volt Tito-birodalom. Ne csodálkozzunk: kik a pokolban honosak, azoknak csak a füst csípi a szemét, ha talán oltják a tüzet. Azt a tüzet ne felejtse immáron soha senki, amely egy hete Moszkvában csapott ki a Fehér Ház ablakain! Az egész civilizált világ megrettent tőle, s remélem, amíg a gyújtogatok kezéből ki nem ütjük a tűzkövet, addig senki sem hajtja le a fejét becsületes ember, hogy ma jól végeztem a dolgom. Amíg a thürmerek ördögi vigyorral a képünkbe vághatják, hogy kin nevetett az egész világ, amikor a kormány Jelcin és a demokratikus erők mellett tette le a voksát, addig pillanatra se gondoljuk: hajnalban a nap izzítja bíborrá fölöttünk az égboltozatot. Mert lehet: a tankok torkolattüzének iszonyatos fénye. Mint ama vasárnapi hajnalon, november 4-én. Csehszlovákia felől falunkon dübörögtek át Pest felé a tankok százai, hogy tizenkét év múlva, ugyancsak azon az úton, de már visszafelé, Csehszlovákiára törjenek. Emlékszem mindkét halálkonvojra. Halálra rémülten néztem, ahogy vé- rigsárzottak a makadámon. (Banos János)
