Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-09 / 236. szám
j PEST MEGYE/ HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. OKTÓBER 9., SZOMBAT 13 Tégy a pusztítók ellen! Farkasházy Tivadar ■ nem tagadta meg önmagát, amikor a hozzá közeledőnek azt mondta, hogy „Pusztuljon az asztalomtól”. A menjen el helyett vesszen el, semmisüljön meg, mondta. A toleranciát, a másság elfogadását hirdető Charta-szóvivő épp az ellenkezőjét teszi: „Pusztuljon”, kívánta. Azt mondta, mint! Rákosi Mátyás: „Pusztuljon a nemzet, a hagyomány, a kultúra.” Mint tudjuk, az elmúlt évtizedekben az abortuszok révén több millióval „pusztult” az ország lakossága. Mint emlékszünk rá, az országban több évtizeden keresztül település-, falu-és város-..pusztí- tás” történt. Farkasházy, vagy ahogy egyre többen nevezik, Pusztuljon Tivadarban nem a másságot elfogadó embert ismertük meg. A magyar nem gyűlölködő fajta, de van egy szervezet, amelyik azt teszi. A Charta azt mond, amit akar. Tégy a pusztítók ellen! Hrustinszki Tibor Gödöllő Nosztalgia Sok emberrel beszélgetek és egyre 1 emlegetik a Kádárrendszert, kihangsúlyozva, hogy azokban az években stabil volt a munkahely, új házak épültek, autót, nyaralót lehetett vásárolni. Ma mi van? Emelkedő árak, tönkrement ipari üzemek, válságban levő mező- gazdaság! Igen, ezek tények! Mindezek meghallgatása után van néhány kérdésem: A panaszkodóknak legalább 80 százaléka jelenleg is jó anyagi körülmények között él, saját házzal, autóval és biztos állással rendelkezik! A 20 százalék kisnyugdíjas, vagy nagycsaládos, s ők mit mondanak? Nagyon nehéz az élet, de beosztjuk azt a kevés pénzt, csak egészséget adjon az Isten! Ugye mekkora ellentmondás? Szeptember 23-án az esti híradóban hallgattam Horn Gyula és Nagy Sándor nyilatkozatát. Milyen magabiztosak, különösen a lengyel baloldali győzelem után! Majd ők megoldják az ország gazdasági problémáit. Nem lett volna szükség munkanélküliekre — nyilatkozta Nagy úr. Összeomlott a keleti piac, hazánkban egyszerre mentek tönkre a hatalmas ipari vállalatok, üzemek. Vajon miért? Miért vált be nemcsak a szakemberek, hanem az egyszerű parasztok jóslata: Magyarország soha nem volt ipari ország ezeréves történelme során. Mezőgazdasági) és feldolgozó ipara tette híressé a Kárpát-medencében! Micsoda önzetlen ez a két úr! Ők aztán átérzik a nép kínlódását a Mercedesekből, azzal a pár ezer forint haVi fizetésükkel, amellyel „tengetik" az életüket!? Ebben a kis országban a KMP, az MSZMP diktatórikus uralma alatt milliárdok tűntek el, a nyugati kölcsönöket elnyelték a mamutvállalatok, a Dunai vízlépcső, a pártapparátus vezetőinek hirtelen, ugrásszerű meggazdagodása. Nyugodjunk meg, csak egyedül Cziriege Lajos, volt honvédelmi miniszter körül derültek ki gyanús pénzügyietek, a többieknek tiszta a lelkiismeretük. A saját két kezük múnkájával szerezték a többszintes budai villákat, nyugati kocsikat, balatoni nyaralókat! Nem kellett volna már régen megnézni, vajon honnan van a milliókat érő vagyon? A valóban dolgozók százezrei mit tudnak felmutatni? Gondolkozzon el mindenki azon, hogy a nyilatkozók, siránkozók mennyire szava- hihetőek! Valóban úgy éreznek, ahogyan mondják? Vajon nem motoszkál az agyukban az a gondolat: „ígérjünk csak bármit, ha a hatalom visszakerül a kezünkbe, szegény elbutított magyar, edd meg, amit főztél magadnak!” Kárteszi Istvánné Cegléd Mindent — és — semmit?! A dabas-sári iskola- I „botrány”, — vélhe- tőén, a liberálbolse- Wóf/ vjj, ^internacionalista” érdekeknek megfelelően — immár „tengerikígyó” alakzatot formáz. A példátlan „vallásháború” kirobbantói túlmenően azon, hogy kiskorú gyermekekkel kufárkod- nak, elsőrendűen érdekeltek abban, hogy minél tovább „prolongálják”, s ha békésebb meder felé terelődne, újabb aknásítással kísérletezzenek... (Hiába, nagy gyakorlatuk van a „partizánmódszerek” terén!) Az áldatlanná „varázsolt”, alattomos manipulációkkal kimunkált alaphelyzet mindenki számára közismert. Sajnos, a parlamenti törvényeknek. melyek az egyházi iskolákról születtek, egyre nehezebben lehet érvényt szerezni. A liberálbolsevik „mélygondolkodók” a jelenlegi két százalékot is sokallják, ugyanis ezt az arányt mutatja a felekezeti oktatás, a „világnézetileg semleges” (?) formációval szemben. Ennek megfelelően mozgósítják erőiket, építik stratégiájukat. így az a tragikomikus helyzet állt elő, hogy relatíve rosz- szabb a papíron biztosított lelkiismereti és vallásszabadság ügye, mint a pártállam évtizedeiben! Ezt példázza a dabas-sári példa is, amikor a köztársasági megbízott szorgalmazta elsődlegesen az iskola megosztását, holott látnivaló volt, hogy annak korrekt megoldási lehetősége a nullával egyenlő! És nem az egyház, az úgynevezett „keresztény-kurzus” hibájából. Ugyanis, jelen esetben nem csak azzal az igencsak negatív jellemtorzulással kellett volna számolni, mely a „mindent, vagy semmit!” elvén alapul... Gondolom, nem lehet vitás, hogy az egyházaikat nem ez a felfogás jellemzi, ugyanis a helyi esetben is nagy tolerancia-készséggel fordultak a számukra hátrányos megoldási javaslat felé! (Jóllehet, Keszthelyi Ferenc püspök úr azonnal jelezte aggódó igényét az iskola- épület „fizikai” szétválasztására, sejthette, hogy rossz vért fog szülni ennek elmulasztása...) Jól gondolta! A dabas-sári — erőszak által „pajzsra emelt” — győzők, hamar reciprokára fordították „ideológiai” harcukat, azaz lehetetlen körülmények közé űzték az állampolgári jogon (?!) vallásos nevelésre áhíto- zókat. Talán Szőlőssiné elvtársnő megértő jóváhagyása mellett? Jól ismerjük (negyven év tapasztalatából!) a kommunista egoizmus „csúcsait”: nekik mindent — másoknak semmit! Az ezópusi mese tanulságához hasonlóan képzelik a „világnézeti semlegesség” árnyékában megtűrt (?) vallásszabadságot, jelesül: „Nesze semmi, fogd meg jól!” Brezovich Károly Vác HISTÓRIA Turmair János (Aventinus) Bajor évkönyvek (II.) Miután bebocsátották őket a királyi palotába és leültették őket, követelik annak a szövetségnek megújítását, amelyet Amulph-fal kötöttek volt. Felemlegetik, hogy a magyarok minden nemzetnél többre becsülik a bajoroknak, szomszédaiknak a barátságát, akiknek segítésével állandó lakhelyhez jutottak, s e jótéteményre mindig emlékezni fognak. Ezenfelül megígérik még, hogy fegyvereikkel Morvaországot meg fogják fékezni és a bajorok hatalma alá fogják hajtani. A német király és a főemberek hitelt adnak nekik és megerősítik a békét. Beveszik ebbe a szövetségbe Vratislavot is, a túl- nan fekvő Lengyelországnak és a venédeknek hozzánk hű vezérét... A magyarok ezután a bajorokkal kötött szövetség ürügyén megtámadják a morvákat, a bajorok ellenségeit, és mindent tűzbe, gyilkolásba és gyászba borítanak. Mo- emar és Sautebog királyokat az ütközetben megölik, és Morvaország egy részét a maguk számára foglalják le. Azután némely morvákkal együtt, akiknek nem kellett a keresztény vallás, és akik a bajorok iránt a régi ellenségeskedés miatt gyűlölettel viseltettek, két hadoszlopban megtámadják Bajorországot (ahogy erről a felséges második Ottó császár beszámol abban az okiratában, amelyet Piligrim passaui püspökhöz intézett, s ahogy ez utóbbi beszámol erről a VII. Benedek pápához intézett levelében). A sereg egy része a Duna északi partját tűzte maga elé célul egészen az Enns torkolatáig. Kusal király a másik partot választotta magának. Bajorország akkoriban igen kiterjedt volt; északról, nyugatról, délről (miként ma is) a frankokkal, csehekkel, morvákkal, a Lech folyóval, továbbá a svábokkal és Itáliával volt határos, kelet felől a Száva folyó zárta be. Részét képezte Pannónia, amelyet Kusal, a magyarok királya váratlanul elö- zönlött, átkelvén a Dunán. A bajorokat, akik a szövetség következtében semmi rosszat nem gyanítottak és ezért készületlenek voltak, megtámadja, szétszórja, legyilkolja, és az Ennsen innen Bajorországot egy nap alatt széltében-hosszában több mint kétszázötvenezer lépésnyire elpusztítja. Felgyújt minden épületet, lekaszabolja a fegyvertelen népet, szolgaságba hajtja a nemességet, férfiakat és nőket, a foglyokat elhurcolja, a szerzeteseket és papokat a templomokkal együtt felperzseli úgy, hogy Kelet-Bajor- országban és Pannóniában, a bajorok legnagyobb tartományában (ahol eddig négy püspök, négy egyházi főhatóság volt, amelyet akkor pa- rochiának, most egyházmegyének hívnak, és amelyek a bajorok lorchi érsekének, a passaui püspöknek voltak alárendelve) egyetlen felszentelt épület sem maradt, és Bajorország ama része, amely dél felé fekszik (ezért nevezik Ausztriának), annyira elnéptelenedett és oly pusztasággá változott, hogy Nagy Ottóig egyáltalán nem volt keresztény lakossága. Itt VII. Benedek pápa szavait idézem, amelyeket II. Henrik bajor királyhoz intézett... A magyarok egy része az itáliaiakat is megrohanja, akikről azt hallották, hogy harciatlanok és gazdagok. Karddal nyitnak maguknak utat; a karintiai határövezet vezéreit, Gotfridet lés Eber- hardot megölik, i Gergely aquileiai pátriárkát megfutamítják, Aquilea és Verona földjeit elpusztítják. Előbb Berengárt győzik lé, aki Itália összes városainak haderejével vonul ellenük) csapatait lekaszabolják, Őt magát megfutamítják. Ezen az egy napon több mint 'húszezer embert: katonákat, lovagokat; papokat, püspököket és szerzeteseket ölnek halomra. Azután a Pó folyón inneni Itáliát sodorják hasonló romlásba. Liutard vercelli püspököt, aki a leggazdagabb volt az összes püspökök között, s aki III. Károly császárnak volt egykor kancellárja, amikor óifiási kincseivel együt futásiján keresve menedéket a majgyarokba ütközött, azok megölik, és birtokukba veszik . kincseit. Miután így Longobardiát kegyetlenül elpusztították, bán- tódás nélkül visszátémek a király ellen ugyanazon az úton, amelyen jötték. Én itt nem a krónikásoknak, hogy úgy mondjam, álmodozásait — hogy ne mondjam: hazu- dozásait — követem, hanem hiteles okiratokat éS Bajorország püspökeinek hiteles híradását. Bajorország nyilvános könyvtáraiban őrzik Hatto mainzi érseknek Theodo- már salzburgi érseknek, Ri- charius passaui, Valdo frei- singi, Erckenwald eichstad- ti, Zachariás szávai(?), ma brixeni püspököknek IX. János pápához intézett leveleit, amelyekben több mint tragikus módon sírják el mindazt, amit itt leírtam, s amelyeket ők, mint jelenlévők, átéltek, amelyeknek részesei voltak. De térjünk vissza a tárgyhoz! Az innen lakó bajorok, mihelyt értesültek az ausztriai bajorok vereségéről, azt kiáltozzák: „Fegyverre! Fegyverre!” Egy részük az Enns folyó partján közös költségen új várost épít, nem mesz- sze a rómaiaknak egykor igen híres és ősrégi településétől, Lorchtól; közös költségen árokkal, sánccal és őrséggel erősítik meg Ennsbur- got a magyarok ellen, és a mellette elfolyó folyóról nevezik el. Sighard, a senonok fejedelme, Felső-Bajorország- ban az Inn és a Senon folyók között az erdőben, amelyet, úgy látom, Cardonunu- mi erdőnek neveztek, egy várat épített a magyarok betörései ellen, Konrádnak és Gebhardnak, e szent embereknek az intelmére, akiket fentebb már említettem: arról a vadkanról, amelyet itt talált, Ebersbergnek nevezte el, ami annyi, mint vadkan hegye. Ezt most a barátok nagyszerű templomává alakították át. Ez események közben a bajorok egy része, és elsőként Luitpold katonai prefektus, csekély számú emberrel, Richar passaui püspökkel együtt, harcra kész csapattal sietve a magyarok ellen vonul, hogy hitszegésüket megtorolja. Amint Kusal erről értesül, meghátrál, és a Fischa folyó mellett Ausztriában, Bécs alatt tábort üt főembereivel együtt. De a seregnek azt a részét, amelyik észak felől egészen az Enns torkolatáig mindent felőrölt, és ott megpihenve adta a győztest, Luitpold üldözőbe vette, és a mit sem sejtőket váratlanul megtámadja, és mindjárt az első támadásával ezerkétszázat a Dunába szorít, hajt és elmerít közülük, a többieket pedig megfutamítja, gyilkolja és üti-veri egé- zen Pozsonyig, amely ma első városa Magyarországnak. Itt átkelvén a Dunán, megrohanja a győzelem miatt övéivel együtt újjongó Kusalt, áttöri és összezavarja az arcvonalát, és a királyt főembereinek nagy tömegével együtt a Fischa felső folyása mentén megöli. Az el- lenság lekaszabolása után a mieink itt néhány napra tábort ütnek, hálát adnak a halhatatlan Istennek, és Bajorország összes templomaiban könyörgéseket rendelnek el. (Vége) Ceglédet meginti a vármegye Sajátos közigazgatási, önvédelmi intézmény volt Magyarországon a 16. század végén kialakuló parasztvármegye. A hódoltsági területek peremvidékén, illetve a hadjáratoknak kitett vidékeken — ahol a nemesi vármegye csak korlátozott mértékben volt képes befolyását éreztetni — alakultak meg, elsősorban azért, hogy valamilyen biztonságot nyújtsanak az ott élőknek. A parasztok önmagukat fegyverezték fel — nem volt nehéz fegyverhez jutni abban a korban! —, önmaguk közül tiszteket, paraszthadnagyokat, vagy éppen parasztkapitányokat választottak. Ok intézték a közösség ügyeit, tárgyaltak a nemesi vármegyével, irányították a kisebb önvédelmi jellegű összecsapásokat, elsősorban a kóbor, szökött katonák bandába szerveződő csoportjai ellen. Működésüket az országgyűlés is elismerte és 1595-től kezdve törvényesen tevékenykedtek. A 17. században azután a vármegye maga alá rendelte a parasztvármegyét: 1649-ben Heves, Nógrád, Pest, Pilis és Solt vármegyék közös utasításban megszüntették a paraszthadnagyok választását, kinevezéshez kötött tisztséggé vált: az alispán hatásköre alá tartoztak. Attól kezdve rendőri feladatokat láttak el, a községeknek, mezővárosoknak kötelességük volt őket segíteni. Cegléd 1669-ben ead elmulasztotta, ezért a vármegye októberben megintette a várost: ha a jövőben sem segíti a paraszthadnagyokat a gonosztevők üldözésében, „24 forint bírságot hajtson be” a városon az alispán. Pogány György
