Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-07 / 208. szám
1 PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 7.. KEDD 13 Csitkó A tisztelt olvasó, gondolom meglepődik a főcímen. Szeretném megosztani a szó igazi értelmét. Biztosan nem sokan ismerik, kivéve az erdélyi embereket. A Buda környéki Székelykor, a szépítők, a hagyomány- őrzők, az egyház, a polgár- mesteri hivatal és a Budakeszi nagyközség lakói Erdélyből, Csiktapolcáró! vendégeket hívtak a Szent István király ünnepségre, a körmenet- re. Tudjuk magunkról, hogy amikor az első útlevelet megkaptuk, milyen izgatottan indultunk az első utunkra. Hát ezek a kedves vendégek is így voltak. Az esperesük biztatta őket, semmi izgalom, nagyon jól fogjátok magatokat érezni, én ebben biztos voltam. És az esperesnek lett igaza. Amikor a vendégek megérkeztek, már terített asztal várt rájuk. A sok budakeszi lakos, erdélyi vagy őslakos (sváb) őszinte szeretettel vitte haza a neki jutott vendégét. A Székelykor tagjai, vezetői egymást múlták felül a segítésben. Neveket nem említek, mert ünneprontó lennék. Ezt a sok előszót azért az egy mondatért írom le, amit egy ötéves kislánytól hallottam akkor. Ami az életem legszebb mondata. Egy házaspár nekem is jutott a kislányká- jukkal együtt. Az első utam a Várba vezetett a vendégeimmel. Természetesen a Palotától visszafelé néztünk meg mindent, végül följutottunk a Halászbástya csúcsára, onnan néztük a Dunát, az Országházat. És ekkor megszólalt a kislány! „Édesanyám, utazzunk haza, adjuk el a csitkót, hozzuk el a nagymamát, ő is hadd lássa ezt a sok szépet!” (A nagyi 75 éves.) A kislány neve: Miklós Katinka, Csikta- polca. Ami Erdélyben a csitkó, az nálunk kiscsikót jelent. Sánta István Budakeszi Zebegényi áramszünet Hivatkozással a tisztelt szerkesztőség folyó év augusztus 23-án megjelent „Zebegényi Tanú” című újságcikkére, a következőket közöljük. Zebegény községben a közép- és kisfeszültségű hálózat elavult, és ma már az üzembiztos villamosenergia-szol- gáltatás követelményeit sem elégíti ki. Részvénytársaságunk a község polgármesterével megbeszélve, vele egyetértésben elkezdte a szóban forgó hálózatok rekonstrukcióját. A lakosság érdekeit szem előtt tartva, a munkálatokat hétköznap végeztük hétfőtől szerdáig, így az üdülőket a rekonstrukció kapcsán szükségessé vált hálózatkikapcsolás, áramszünet nem érintette. A munkálatokhoz június 14-én kezdtünk hozzá, és a községet érintő teljes rekonstrukció szeptember 1-jére fejeződik be. Az említett munkák kapcsán teljes községet érintő áramszünet négy alkalommal volt, amely — hangsúlyozzuk — reggeltől á délutáni órákig tartott. A Kossuth Lajos utcában és a Deák Ferenc utcában részleges áramszünet volt, továbbá 6, illetve 2 nap nem volt áramszolgáltatás. A munkák értéke mintegy 8 millió forintot tett ki, és — figyelemmel a község üdülő jellegére, valamint az önkormányzat kifejezett kérésére — a hálózatépítésnél olyan nyomvonalat voltunk kénytelenek választani, amely a rekonstrukciót nagymértékben nehezítette. Nem kívánunk a cikk azon megjegyzésére reagálni, mely szerint részvénytársaságunk felett 20 éve megállt az idő. Az említett községben elkészült rendkívül korszerű közép- és kisfeszültségű hálózat magáért beszél. Csak érdekességképpen megemlítjük, hogy a középfeszültségű 20 kV-os hálózatot Magyarországon. Zebegény községben építettünk először. Sajnos a hálózatrekonstrukciókat áramszünetek nélkül nem tudjuk megoldani, tudomásunk szerint ezt más országokban sem tudják másképpen végrehajtani. Lehet, sőt valószínű, hogy a munkák során követtünk el hibákat, így többek között azt, hogy az előre meghirdetett áramszünetek időtartamát nem tudtuk pontosan betartani, de azt, hogy Zebegény községben az Elmü Rt. egész napon át tartó áramszünetek sorozatát produkálta, túlzottnak tartjuk, és a tisztelt lap olvasóit e hír meg is téveszti. Bízunk benne, hogy a munkák befejeztével a község villa- mosenergia-ellátása a korábbiakhoz képest jobb és üzembiz- tosabb lesz, és lehetővé válik a községben jelentkező újabb energiaigények kielégítése. Reméljük, hogy a munkák végeztével a község lakóinak hangulata is megváltozik. Részvénytársaságunk nevében a munkákkal kapcsolatos kellemetlenségekért a község lakóitól ezennel elnézést ké- ríink. Téglás lván a Budapesti Elektromos Művek Rt. Észak-pesti Üzletigazgatóságának igazgatóhelyettese * A Budapesti Elektromos Művek Rt. Észak-pesti Üzlet- igazgatósága igazgatóhelyettesének, Téglás Ivánnak a pontosító levelét természetesen kötelességünk megjelentetni, mivel az általa kifogásolt híreket valóban közzétettük lapunkban. Meg kívánjuk azonban jegyezni, hogy a kifogásolt hír nem a „Zebegényi Tanú” című írásunkban látott napvilágot, hanem a „Közhírré tétetik...” című rovatunkban, amelyben megyénk településeinek lapjait tallózzuk. A részlet a Zebegényi Tanú című újságban jelent meg. A pontosítás tehát valójában őket illeti. A Szerkesztő HISTÓRIA Pest-Pilis-Solt vármegye a márciusi forradalom viharában m Hallatszott mindenfelé . a vezényszó: , Jobbra- balra kanyarodj! Pihenj! stb. Még a gyermekek is mindig csak katonásdit játszottak. Mikor már tizedenként valameny- nyire oktatva volt a közemberség: azután a két s'zázad együtt dobszó mellett kimasírozott a csordanyomi gyöpös térre. Itt Bállá kapitány tartotta a gyakorlatot időközönként 2-szer, 3-szor egy hónapban. Majd aztán össze lett híva az országgyűlés! Képviselők választattak mindenfelé az országban az 1848-ik törvények utasítása nyomán. A mi választókerületünk székhelyéül Ráczkeve lön kijelölve. Mi, sz.miklósiak részint hajón, részint kocsikon mentünk le... Egyhangúlag díszpompával meg lett választva képviselővé Nyári Pál 2-od alispány. Most a kortestraktá- nak vég lön! Mulatott mindenki a maga saját erszényére! A mandátuma átadásával Hegedűs nevű szolgabíró vezetése alatt egy választmány volt megbízva úgy, hogy minden községből két-két egyén legyen kiküldve. Sz.Miklós- ról Fejes jegyző és én küldettem be Pestre, hol Nyári Pált lakásán — a Megyeházánál — üdvözöltük! Vivát! Mikor az országgyűlés -— a képviselők a Redut dísztermében, a főrendek a Múzeumban — javában tanácskozott már: én kíváncsiságból bementem megnézni és hallgatni azt. A képviselőházban éppen arról folyt a vita. hogy küldjön-e Magyarország katonát az olaszok megfékezésére vagy nem? A főrendiház akkor hozta magát rendbe egészen. Itt láttam a szegény világtalanná lett báró Wesselényi Miklóst az ő impozáns athlétai alakjában, és bámulva hallgattam mélyen dörgő — de kellemesen hangzó szavát! Híre jött nem sokára, miszerint az alvidéken a ráczok lázonganak, s öldöklik a magyarokat, továbbá, hogy Jellasics — az újonnan kinevezett horvát bán — megtagadta az engedelmességet a magyar kormánytól, és ámítgatva a népet, szítja a magyarok ellen a lázongás tüzét... A ráczok megfékezésére hadsereget küldött a kormány. A Bácskával szomszédos solti járásban a nemzetőrség mozgósíttatott. De hiába! Már július végén nagyméretű lett a rácz garázdálkodás, mely ellen augusztusban egész Pest és Heves megye nemzetőrsége hadjáratra indíttatott Sz.Tamás felé, hová a ráczok elsánczolva befészkelték magukat. A népesség számarányához képest Sz.Miklósnak 20 nemzetőrt kellett fölszerelve kiállítani és elküldeni! No bezzeg! Most már a játszás helyett bekövetkezett a komoly katonai hadgyakorlat!” Ezt követően Kardos aprólékosan részletezi a Pest megyei nemzetőrség bácskai táborozásának eseménysorait, majd a forradalom messze legtehetségesebb hadvezérének, a fiatal Görgey Artúr honvédőmagynak szorgos, eredményes ténykedését a Csepel-szigeti hadikörzet élén, a forradalmi főváros kapujában. Azután szomorúan panaszolja el a forradalmi kormány és a nemzetgyűlés Debrecenbe menekülését és Pest vármegye dunántúli részének, továbbá Pest környékének megszállását Win- dischgräetz német csapatai által. Biztatóbb hírek csak a dicsőséges tavaszi hadjárat megindulását követően jutottak el a pest-budai császári hadak torkában fekvő Sziget- ségre: „Egész telet bizonytalanságban töltöttük el, mert a magyar hadseregről bizonyos hírt nem hallhattunk. Amit Pesten a németek beszéltek, és az ostrom súlya által fékezett időszaki sajtó közölt, előttünk az mind hihetetlen volt. Bíztunk az igaz ügy győzelmében! Márciusban hallottuk, hogy Jellasicsnak megvert serege Gyömrőt retirálás közben kirabolta. Elhatároztuk, hogy exá- men után én titokban legyalogolok Debrecen felé valamelyik magyar táborba, s kitudakozván az országnak ügyállását, biztos hírt hozandók onnan haza. Készülődésemmel eltelt az idő: míg aztán Húsvét harmadnapján Soroksárról egy honvédkáplár feleségével együtt menekült falunkba, s elmondta, miszerint a magyar sereg Szolnoknál, Isa- szegnél és Czinkotánál megverte a németet, és ő onnan menekült erre utat tévesztve: most Duna Vecsére szándékozik menni; mivel ott egy magyar szabadcsapat működik. Pár nap múlva Bállá és én átmentünk cognoscirozás végett Harasztira. Itt a jegyzőtől hallottuk, hogy Virág nevű honvédkapitány előfoga- tot váltva, másodmagával ment Kerepesre a magyar táborba. Láttuk a német schva- lizséreket (liszteszsákokat) itt, hogyan futkostak az országúton föl s alá, és hajszoltak a Bugyiról és Laczháza környékéről érkező szénás kocsikat be Pestre! Mikor hazaértünk, a községházánál már Fejes jegyző mutatta a magyar kiáltványt, melyet Kossuth Lajos Gödöllőről küldött szét. Ebből tudomást vettünk arról, miszerint a debreceni országgyűlés április 14-ei határozatában kimondta azt, hogy a Habs- burg-Lotharingiai dinasztia összes családját trónvesztettnek nyilatkoztatja és örökre száműzi. Ideiglenesen pedig az országot köztársasági igazgatás alá helyezi, egyelőre Kossuth Lajost választván meg kormányzóul. Az is értésünkre esett, hogy megyegyűlés fog tartatni Kecskeméten Batta Endre kormánybiztos elnöklete alatt, és a meghódolt megyei tisztviselők helyébe újak lesznek választandók. A jegyző, bíró és én — hárman — lettünk a község képviselőiképpen kiküldve. Elindultunk a község saját fogatán, és a Pöszéri pusztáni meghálásunk után délután értünk Kecskemétre. Itt a vendéglőben sok olyan magyar urakkal találkoztunk, akik Debrecenbe menekültek a németek elől. és onnan jöttek most örömmel vissza, mert a győzedelmes magyar sereg — úgymond — beszorította a németeket Budapestre. Míg így beszélgettünk, 9 óra felé egy zsidó jött be hozzám, és mondta, hogy ő ma reggel 8 órakor indult Pestről és akkorra már egy huszárcsapat bevonult oda. A hajóhidat a németek maguk után fölégették! E véletlenül jövő meglepő hírt hamarjában nem akartuk elhinni, hanem másnap igazoltnak kellett tartanunk amiatt, mert a kormánybiztos a gyűlést elhalasztotta azon jobb időre, melyben Pesten lehe- tend azt majd nehány nap múlva megtartani. Tehát azon az úton, melyen jöttünk, hazakocsiztunk. Az adacsi pusztán találkoztunk egy Pestről jövő emberrel, ez is igazolta bizonnyal azt, amit a zsidó elbeszélt. Délután értünk Taksonyon át Harasztiba. Itt már láttuk, hogy elszállásolva van a magyar táborhoz tartozó lengyel lovas légió. A mi révünknél én leszálltam a kocsiról, és Soroksáron át begyalogoltam Pestre. Velem lovagolt az országúton sok honvéd baka, hogy Pesten majd ki mulathassa magát. Itt az úton találkoztam a falunk- beli Veres Mihállyal, kit Csonka Miskának neveztek el, mert ujját játszás közben ellőtte akkor, mikor az önkéntesekkel őt is vitték be, hogy a pá- kozdi táborban tegyen szolgálatot. Miska egy tapodtat se maradt el tőlem! Bementem vele a pesti fiatalság régi, szokott gyűlhelyébe — a Pillinger- féle kávéházba. Itt meglátván az ő csonka kezét, sokan kérdezték: „Honnan való az?” — Én mondám: „A pákozdi csatában sebesült meg!” — Erre össze-vissza csókolgatták csonka kezét! Azután színházba mentünk. Innen kijővén, a vendéglői mulatóhelyeket jártuk össze, hol mindenütt a rá- kosi táborból bekéredzkedett katonaság mulatott. Megtudtuk, elbeszélés útján, hogy az első huszár benyargalt Pestre: útját, magát virágcsokrokkal és koszorúkkal borították el, és majd lehúzták a lóról, hogy ruháját érinthessék vagy csókolhassák. A szép úri kisasszonyok szerencséseknek tartották magukat, ha megcsókolhatták a napbarnította huszárnak arcát vagy kezét! Majd több huszár száguldott be. Megálltak a városház terén (akkor Szabadság tér). Azután a Duna-partot szemlélték meg. Végre egész zászlóalj honvédgyalogság érkezett. Ezeket mind lelkesedéssel fogadta a pesti nép.” Nos, Pest-Pilis-Solt vármegye .jámbor falusi nép”-e a maga „csendes együgyüségé- ben” ily módon élte a maga hétköznapjait és ünnepségeit „nemzeti nagy múltunk” eme dicső szakaszában, az 1848—1849-es polgári demokratikus forradalom és honmentő szabadságharc idején... (Vége) Dr. Fenyvesi László Vasúti balesetek a megyében Az 1840-es években kiépülő vasúti hálózat a hatóságokat különbőzó védelmi intézkedések megtételére ösztökélte, hiszen nyilvánvaló volt, hogy veszélyes eszköz jelenik meg a megye területén. A vármegye már 1845-ben utasította a szolgabírákat, hogy tiltó táblákat helyeztessenek el a sínek mellé. A kétnyelvű — magyar és német — táblák szövegét Borosy András adta közre: „Tekintetes Nemes Pest Vármegye a vaspálya korlátáit áthágni, s azt vágy a közelében fekvő ültetvényeket megsérteni mindenkinek tiltja.” A vasútőröknek jogában állt a szabadon kószáló jószágot „zálogba venni”, s a hanyag pásztort feljelenteni. A biztonsági intézkedések ellenére a váci vasút megnyitása után nem sokkal már balesetek is előfordultak. A második vonal eseteinél a vizsgálóbizottság az okokat is megállapította: „az általjárások sorompókkal ellátva nincsenek”. A vármegye azért utasította Szilassy István főszolgabírót, hogy a vasút igazgatóságot kötelezze a sorompók felszerelésére. Az első tömeges szerencsétlenség Monor községben történt. A falu lakói 1847. szeptember 19-én kérelemmel fordultak a megye alispánjához, hogy a „góz-kotsi által fiaik szerencsétlenségében” indítson vizsgálatot és adjon segélyt számukra a vármegye. Az előforduló balesetek azonban nem vették el az utazóközönség kedvét, a váci vonalon pl. az első tíz hónapban 195 000 személy utazott. Pogány György
