Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

.......

EMLÉKEZÉS

•.' "‘rSeíZS:'-^'2

A magyar képzőművészet és a Horthy család

Beszélgetés Szalatnyay József festőművésszel

Most derült ki, hogy mégse kell meghalnom — mondja derűsen Szalatnyay József festőművész. „Tízezer-ötszáznyolc volt a fehérvérsejtem. A világ egyik csodája, hogy élek a sok műtét és kezelés után.” Szerencsére él Szepi bácsi, aki valóságos két lábon járó történelemkönyv, s aki várbéli otthonában a Horthy Miklós nevével fémjelzett korszak művészeti életéről érdekes adalékokkal szolgál.

— Ön egy korábbi beszélgetésünk során említette, hogy Horthy Miklóst oly any - nyira érdekelte a festészet, hogy ő maga is megpróbálkozott vele. Hogyan értesült erről?

— Már főiskolás koromban tudtam arról, hogy Horthy fest. 1933-ban egy kiváló szuperrealista festő, Karlovszky Bertalan tanított a főiskolán. Ő olyan portrékat festett, amelyek tökéletesen, mindenféle idealizálás nélkül ábrázolták a modellt, és ennek megfelelően tanított minket is. ő volt az akkori, úgynevezett vezető rétegnek a festője, bár Horthy-portrét nem láttam tőle. A legismertebb Horthy-ábrázolás a világhírű László Fülöpé volt, aki kérte a kormányzót, hogy megfesthesse. Egyébként egy jobban sikerült portrét is festett gróf Apponyi Albertról, a magyar politikai élet, a magyar diplomácia jeles alakjáról. Nos, Karlovszky igen különös módon kapott tanszéket a főiskolán. Úgy, hogy státust nem adtak neki, viszont kinevezték a bábaképző intézet igazgatójává. Érdekelt az ügy háttere, mivel a főiskolai tanárokat a legnagyobb körültekintéssel nevezte ki a kormányzó, a kultuszminiszter javaslatára.

— Mit tudott meg a kinevezéssel kapcsolatban ?

— Azt, hogy ez Horthy kívánságára történt. Karlovszky a mestere, vagy a korrektora volt, és a kormányzó kedvelte őt. Erről bizonyosan többet tudna mondani ma a kormányzó családja, a leszármazottak, hiszen Horthy Miklóstól származó művekkel én magam nem találkoztam. Azt azonban tapasztaltam, hogy mennyire szerették a művészetet odafenn a Várban. Ahogy rosszabbodott a gazdasági helyzet, mind nagyobb támogatásra szorultak a művészek. Horthy Miklósné vállalta a Magyar Művészeti Mozgalom patro- nálását, és ezért sokan éreztünk hálát iránta. Ennek az akciónak a vezetői Szőnyi és Pátzay voltak. A harmincas évek vége felé ez a mozgalom jó helyzetbe hozta a képzőművészeket és komoly támogatást kapott például a Gyáriparosok Országos Szövetségétől is. Minden évben nagy kiállítást rendeztek. Szőnyi István

AVODERXI-:

UNGARISCHE

KUNST

1044

A svájci kiállítás katalógusa

megbetegedése után Benk- hard Ágost lépett a helyére, aki nagyon jól képzett, a nagybányai plein air szellemében alkotó festőművész volt.

— A Horthy család clone ve is Nagybányára utal.

— Talán ez is közrejátszott abban, hogy a kormányzó érdeklődött a képzőművészet iránt. Nagybánya a magyar művészek számára fogalom volt, s az is marad, amíg magyar művészek élnek a Földön. A nagybányai iskola és a Horthy család közötti legerősebb kapocs Horthy Béla, a kormányzó rokona volt, aki a nagybányai festők második generációjához tartozott, és csatlakozott az alapítókhoz. Hol- lósynál tanult Münchenben, azután Párizsban is folytatott tanulmányokat.

Nagyon sokat tett a nagybányai művésztelepért.

— Például mit?

— A század elején több

művész írásos beadványban is sürgette, hogy Nagybányán a művésztelepnek műtermei, épületei legyenek, hogy jó körülmények között működjön ez a modern magyar művészeti iskola. Közöttük volt Horthy Béla is. Nyolcán írták alá az okmányt: Hollósy,

Csók, Ferenczy, Glatz, Ivá- nyi-Grünwald, Horthy, Réti és Thorma. A nagybányai festők kiállításán, amit először a Műcsarnokban rendeztek meg, Csók nyolc, Faragó egy, Ferenczy öt, Glatz tíz, Horthy Béla öt, Nyilassy és Réti három-három művel szerepelt. Horthy Béla jelentékeny művész volt. Mellesleg jogot végzett, és ország- gyűlési képviselőnek is megválasztották. Mindig ügyelt arra, hogy a rokonság jogán különösebb dicsőség ne övezze. Korrekt ember volt.

— És a kormányzó?

— Tudtuk, hogy számíthatunk rá, még a kommunistának nevezett művészek támogatásában is. Elősegítette a negyvenkettes velencei biennálén való részvételünket. Én Gere- vich Tibor titkáraként működtem közre, és ez a bien- nálé mindig emlékezetes marad számomra, hiszen ott ismerkedtem meg Ivan Meäroviccsal a horvát pavilonban. Ő a horvátok híres szobrásza volt, Rodin, Maillol, Bourdelle tanítványa. Lelkesedett Aba-Novákért.

— Említsen néhány magyar résztvevőit.

— Aba-Novákon kívül ott volt Basilides, Bur- ghardt, Hintz, Klie, Mattio- ni, Medveczky, Molnár C. Pál, Orsós professzor, aki a katyni mészárlás szakértőjeként megállapította a szovjetek bűnösségét...

— A professzor festett?

— Hogyne, bár ezt ma már kevesen tudják. Azután Rudnay, Pekáry, Szo- botka, Medgyessy, Sidló, Erdey, Ferenczy Béni és így tovább.

— És az ön művei?

— Én természetesen nem adtam oda a munkáimat, mert illetlen dolog, jogtalan előny lett volna. Ilyesmi akkoriban nem volt szokás, csak később, a bolse- vizmusban.

— Ön sokat tett a magyar képzőművészet megbecsüléséért, kiállításokat szervezett, kapcsolatokat épített. Tudjuk, hogy a háború után félreállították és meghurcolták. Egyáltalán hogyan került kapcsolatba a kultuszminisztériummal?

— Negyvenegyben hívtak a minisztériumba. Lyka Károly és Egry József, aki szinte atyai támaszom volt, kértek, biztattak erre a munkára. Egry azt mondta, ne

utasítsam el a megbízást, mert ha helyettem olyasvalaki kerül arra a posztra, aki a hitlerista szellemet képviseli, az a nemzeti szocreál térhódítását jelentené. Ezt az irányzatot Hitlerek Sztálintól vették át. Mint annyi mást. A szovjet antiszemitizmusról például sokáig hallgattak. Pedig én a háború után a gödöllői szovjet fogolytáborban tanúja voltam, hogy bántak azokkal a zsidókkal, akik, túlélve a vészkorszakot, odakerültek.

— Gödöllőin szovjet fogolytábor volt?

— Az egyik legborzalmasabb. A latrinákban fulladtak meg a magyarok. Ezt sose ismerték el, és még a

Ferenczy Béni szobra

tábor létezését is le akarták tagadni. Onnan vittek minket a harminchármas fogolytáborba, de ez már nem ide tartozik.

— Horthy kormányzó megfelelően tájékozott volt a főiskolai tanárok kinevezésekor?

— A legteljesebb mértékben. Szinyei Merse Jenő nagy körültekintéssel végezte a dolgát, s kellőképpen informálta Horthyt, miként az Gerlóczy Gedeon esetében is történt. De említhetem Szőnyit is, aki a távozó Réti helyére került.

— Önnek szerepe volt Gerlóczy kinevezésében?

— Mondhatom, hogy komoly szerepem volt, mert Boldizsár Pistával és a főnökömmel, Takács Menyhérttel együtt akadályoztuk meg, hogy ne azt a veszedelmes embert nevezzék ki, aki a szélsőjobb szekerét tolta. így lett Gerlóczy a képzőművészetig főiskola rendes tanára. Őt Csontváry képeinek a megmentése miatt nagyra becsültem, hiszen szerettem ezeket a képeket, és őriztem azt a Csontváry-könyvet, amit Egrytől kaptam, s amit a nagyszerű Lehel Ferenc írt.

— Bizonyára sokan meglepődnek, hogy már akkoriban könyv jelent meg Csontváryról.

— Hát persze! A Rákosiidőkben gondoskodtak arról, hogy Csontváryt a sárba tapossák. Az a profesz- szor, aki ebben élen járt, engem is fúrt, ahol lehetett. Olyannyira, hogy még jóval később se kerülhetett be a nevem a művészeti kislexikonba. De fontosabb ennél, hogy Csontváry méltó helyére került, és fontosabb, hogy ez történjék a Magyar Művészeti Mozgalommal is.

— Az említetteken kívül mivel vívta ki az ön elismerését Horthy Miklós?

— A magyar képzőművészet szempontjából egyik utolsó nagy tette volt, hogy Szinyei Merse Jenővel, aki vallás- és közoktatási miniszterként 1942 nyarán lépett Hóman Bálint örökébe, s aki korábban gróf KlebelS- berg Kunó kultuszminiszter személyi titkára volt, elősegítették azt a svájci kiállítást, amelyet Ybl Ervin irányításával és az én közreműködésemmel sikerült megszervezni, majd több városban is bemutatni.

— Ez mikor történt?

— 1944 elején. Szinyei Merse Jenő vállalta ennek minden ódiumát.

— Annak, hogy magyar tárlat nyílt Svájcban?

— Olyan anyagot állítottunk ki, amelynek nagy része a gazdag és akkor már egyre inkább veszélyeztetett magyar zsidók tulajdona volt. Kivittük a kommunistának tartott művészek képeit is. Szinyei Merse Jenőnek most ugyanazt kívánom, amit megkapott Nagy- baczoni Nagy Vilmos is.

— Mit? ^

— Hát egy emléktáblát a háza falára. Egyébként Nagyboldogasszony napján halt meg. Olyankor a Sáros megyei Szinyén mindig búcsú volt. A nagy svájci kul- túrmissziónk során olyan művészektől állítottunk ki, mint Aba-Novák Vilmos, Barcsay Jenő, Csók István, Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Dési Huber István, Domanovszky Endre, Egry József, Ferenczy Noémi, Fényes Adolf, Gulácsy Lajos, Hintz Gyula, Iványi-Grün- wald Béla, Kmetty János, Koszta József, Mattioni Eszter, Márffy Ödön, Molnár C. Pál, Rippl-Rónai József, Rudnay Gyula, Szőnyi István, Vaszary János, vagy Andrássy Kurta János, Borsos Miklós, Ferenczy Béni, Kerényi Jenő, Medgyessy Ferenc, Pátzay Pál, Sidló Ferenc, Vilt Tibor és sokan mások.

— Mi történt a háború után azokkal a művészekkel, akiknek közük volt a kormányzóhoz, akár csak olyanformán is, hogy megmintázták, megfestették őt.

— Itt van Érdey Dezső esete. Ő negyvennégy januárjában ugyancsak Szinyei Mersének köszönhette az állását annak ellenére, hogy zsidó származású volt a felesége. A háború után minden további nélkül kirúgták az Iparművészeti Főiskoláról. Sok hasonló esetről számolhatnék be, de visszatérve Horthyékra, ki kell mondanom, hogy ma igenis tisztelni illik azt a szellemet, ami jellemezte ennek a családnak a művészetpártoló, -támogató cselekedeteit. Hiszek abban, hogy ha a magyar művészetkedvelő közvélemény, s különösen a fiatalabb nemzedékek megismerik az igazságot, és e kérdésekben is tisztán fognak látni, akkor ez a tisztelet megadatik a Horthy családnak.

Bánó Attila

Erdey Dezső': Vitéz nagybányai Horthy Miklós